Jó ideje megy a pörgés a vétó körül. Tudja a kedvesen nyájas olvasó? Ha nem, akkor ez az a blöffmérkőzés, amelyben a magyar és a lengyel kormány próbálja megcsóválni az EU-t. A jelek szerint nem is teljesen sikertelenül. Ettől függetlenül persze azon is el lehetne gondolkodni, hogy mi a fenét ér egy jogállamisági záradék, eljárás akkor, ha az Brüsszelben, vagy akárhol zajlik. Ezzel az erővel a Plútón is hozhatnának határozatot a szilikon alapú törpék. Ha esetleg léteznének. Az ugyanis világos, amíg vér nem folyik, addig nagyjából a kutyát sem érdekli közjogilag a magyar belügy. Ezt pedig Orbán pontosan olyan jól tudja, mint Merkel.
Ha pedig ezt mindkét fél tudja, akkor az összes többi cécó nem több parasztvakításnál. Merkel megpróbál jól kijönni a helyzetből a saját politikai végjátékában. Orbán meg igyekszik a legmagasabb áron eladni a helyzetet. Nem külpolitikailag, hanem a belpolitikában. Annak a szorgos kisebbségnek, akik simán újra fogják választani mindaddig, amíg az ellenzék egyes frakcióit jobban zavarja a másik frakció puszta léte, mint a regnáló kormány. Nem az ötperces ökölrázások, hanem a napi politikai prüntyögések szintjén. Amelyben Orbán kétségtelenül rutinosabb. Ha az ellenzék lemegy az ökölrázások, a hitviták, a perc-lózungok szintjére, ott simán vereségre van ítélve. Mert az, aki jelenleg inkább otthon marad, mint beszálljon az ovisok hitvitáiba, az nem fog elmenni az urnához. Szavazni szinte biztosan nem. Azonban ezen politikailag jelenleg megszólítatlan tömegnek a brüsszeli vétó-vita pont annyira érdekes a jelen politikai mérkőzések színvonalán, ott a bányászbéka alatt, mint a plútói néptanács. Illetve nem, az utóbbi érdekesebb lehet. Ha jól van megírva a sci-fi műfajában.
Alkalmasint Orbán ezzel is nyugodtan számolhat. Azzal, hogy amíg nincs komolyabb belső konfliktus, és mindenki egyre halkabb hümmögésekkel, de tudomásul veszi, a jelen helyzetet, addig nyugodtan blöffölhet, licitálhat a vétó körül. Az idő neki dolgozik. Minden hazai válságjelenségért mutogathat Brüsszelre. Minden egyes nappal alaposabb indokként mutogathat a brüsszeli töketlenkedésre. Miközben a német autóiparnak nagyobb a közvetlen hatása a hazai viszonyokra, mint az EU-parlament teljes pofázási teljesítménye. Alkalmasint ezt Merkel is tudja. De azt is, hogy a saját autóipara jobban rá van szorulva az olcsóbb termelési bázisra, mint a független bíróságokra, a befolyásmentes sajtóra. Főleg akkor, ha a befolyásolások nekik, az ipar embereinek kedveznek. Merkel pedig alapvetően mégiscsak hazai pályán fogja lejátszani a saját politikai végjátékát. Neki sem mindegy, hogy a német ipar milyen emlékeket őriz róla.
Így aztán nyugodtan lehet kerekre meredt szemekkel, messiásvárási tetániába merevedve, akár Merkel, akár az EU megváltó megoldásaiban bízni. Nem fognak megoldani semmit. Ha pedig mégis, akkor annak komoly ára lesz. Ha az ellenzék a munka elsumákolásával, de brüsszeli nyomásgyakorlással nyer, akkor az a csoda három napig fog tartani. Utána szépen felszalámizza önmagát. Majd, miután elindul a nemzeti, illetve mégnemzetibb platformok ki-, illetve összeválása, Orbán küldhet a következő zacskó szotyiért. Különösen úgy, hogy a vétó-blöffel mégis elérte: kialakult egy látszólagos kompromisszum. Orbán megállapodás-szinten is megkapta az igazolást arról, amit anélkül is tudtunk. Brüsszelnek nincs valós befolyásolási lehetősége. Tudom, tudom. Gazdasági megszorítások, meg hasonlók. Perszehogyne. Mint írtam, ezzel minden belső válságért Brüsszel lesz az automatikus felelős, és korántsem biztosan gyengíti Orbán hatalmát.
A nagypolitika mellett persze létezik a kispolitika. A holland, német, francia, olasz, spanyol átlagmelós szintje. Ha annyi leszivárog ide, hogy az ő pénzéből egy brüsszeli kompromisszum mentén a magyarokat (is) támogatják, akkor ezen a szinten egy kicsit megint szarabb lesz magyarnak lenni Nyugaton. Nem hivatalosan, hanem a beszólások, a szájhúzások, a gesztusok szintjén. Nem az ibizai kaszinókban, vagy az adriai szexjachtokon. Hanem ott lent. A gépházban. Ahova a magyarok zöme kiment. Nem turistaként, hanem dolgozni. Százezrével.
Ugyanakkor meg abban is kár bízni, hogy az izolációpártiság, az idegengyűlölet, illetve az idegenek megvetése, a haztai piac mondvacsinált védelme magyar találmány. Ugyanazok, akik most látszólag a magyar széljobbal szimpatizálnak, bármikor kezdhetik félteni a saját munkaerőpiacukat a magyaroktól. A heti piacukat a magyar termékektől. Különösen, ha mondhatják: a magyarokat támogatják a ti pénzetekből. Egy lakossági bojkott, amihez hasonlót azért a kínai árukkal szemben is éleszteni próbálgatnak több helyen, nem az, ami ellen a nagypolitika szintjén lehet hadakozni. De ez az, ami a sarki boltból kiszoríthatja például a magyar borokat.
Most persze lehet számon kérni a megváltó saját receptemet. Nincs. Legfeljebb annyi, hogy meg kellene próbálni saját hatáskörben megoldani a magyar belpolitikát. Nem Brüsszeltől várni a megvilágosodást. Vannak olyan aranyköpések, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Bár jelenleg egyre inkább odaszorul. Aztán olyan is van, hogy a népet nem lehet leváltani. Ami nagyjából igaz. A politikusok azonban sokszor hiszik, hogy őket sem. Amiben viszont általában tévednek.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése