Az éppen aktuális vízcsapokból most azt hallom előbugyogni, hogy kerek szemekkel csodálkoznak a gazdasági visszaesés mértékén. Miközben valami negatív csodaváráshoz hasonlóan lamentálnak a második hullámról. Mármint a COVID-19 fertőzések második hullámáról. Amelynek már az első hulláma körül is sokkal inkább a gazdasági világ-recesszió fedősztorija látszott sertepertélni.
Egyébként a gazdasági visszaesés feletti nagy csodálkozást sem igazán lehet megérteni. Májusban, amikor először indult be a vezéri fantázia hazánkban a második hullámról már világos volt, hogy:
A dübörgő gazdaságban valójában nincs hosszabb távra működési tartalék;
A szociális ellátórendszer képtelen megbirkózni a gazdasági visszaesés áldozatai keltette problémával;
A tartalék hiánya nem kis részben annak is köszönhető, hogy a pénzt a hatalom önmagára és látvány-beruházásokra, nem pedig termelő, hasznot hozó célokra költötte;
A satufékkel megállított gazdaság nem rendelkezik akkora tartalékokkal, hogy az oligarchák extra pénzei mellett még a robogni hazudott gazdaság fékezésének kárvallottjain is érdemben segítsen. Nem majd egyszer, hanem ott, és akkor.
Ugyanakkor az is világos, hogy egy általános fertőzési nyomás meglétekor valójában legfeljebb kommunikációs fogás lehet hullámokról beszélni. Nem véletlenül beszélnek az influenza esetében is „szezonális” influenzáról, és nem a spanyol-nátha járványt követő akárhányadik hullámról. Márpedig a Coronaviridae csoportba olyanok tartoznak, mint például a nátha. A nátha esetében hányadik hullám van most Európában? Hány ezredik? Valaki számolja már össze. Nem kell mind. Elég, ha a bronzkortól napjainkig terjedő skálán elárulja. A COVID-19 esetén miért gondolja bárki, hogy a vírus egyszer itt van, aztán másnap kihal, és egy második, harmadik, akárhányadik hullámban visszatér a Marsról? Mert ezt mondja a politikával alágyújtva fűtött kommunikáció?
Egészen biztos benne mindenki hogy ezt a fajta kommunikációt valóban a vírus terjedése teszi szükségessé? Egészen biztos, hogy nem az indokolja inkább, hogy a nagy nemzetközi recesszióval még mindig nem tud mit kezdeni a gazdaság-politikai vezetés? Természetesen egy percig sem vitatva, hogy a folyamatos fertőződésekben van, illetve lehet szezonalitás. Lesznek csúcsok és lesznek platók a jövőben is. De ismét emlékeztetnék arra, hogy egy új, pontosabban a tömegek immunrendszerének ismeretlen vírus csak addig új, amíg az első tömeges fertőződése lezajlanak. A COVID-19, minden áldozatáért részvéttel, sem bizonyult olyan mélyre eresztett kaszával érkezőnek, mint az I. világháborút gyakorlatilag megnyerő influenza.
Így van egy valószínűleg szezonalitás mutató, tehát időről-időre visszatérő vírus, és van egy pánikhangulatban érdekelt politika. Mely érdekeltség levezethető abból, hogy a vírus körül gerjesztett pánik elvonja a figyelmet a gazdasági tehetetlenségről, a megalapozatlan döntésekről, vagy éppenséggel azokról, amelyek megalapozottak ugyan, de az alapjai messze vannak a közérdektől. A tendenciájában folyamatosan romló magyar valuta árnyékában jelentés mértékben összeszerelő üzemmé silányított, és így erősen kitett magyar termelés összeomlása tényleg akkora meglepetés?
Valószínűleg nem, mert az elemzői vélemények már korábban is egy tíz százalék körüli visszaesést emlegettek. Ennél nem kicsit lett a visszaesés nagyobb. De, ahogy a májusban írtakat idéztem: az ellenkezője lett volna nagyobb meglepetés. Valójában a visszaesés kapcsán nem a gazdasági állapot a meglepőbb. Sokkal inkább az, hogy a látványberuházások garmadájával felcsicsásítva kivéreztetett állapot csontjait szopogatva is van, aki lelkesen, és hithű szorgalommal tapsol annak a politikának, amely eddig leginkább nem a kompetenciájával tüntetett. Már akkor, ha a kompetenciát nem egy kleptoligarchnikus rendszer hatalomtechnikai kiépítésében mérjük.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése