Templomot a dolgozó anyáknak

2016-ban az anyák napja, és az egykori sortűz áldozataira emlékező ünnepnap egy napra esett. Melynek kapcsán akár arra is emlékezhetnénk, hogy ahol lőnek, ott egy anya gyermeke halhat meg. Talán, amikor a majálison habzik a sör, néhányan erre is emlékeztek. Míg mások csak erre, vagy csak arra.

Most jó lenne valami olyasmit írni, hogy a permanens szabadságharcot folytató kormánya az országnak megtette ezt a kettős emlékezést, de nem. Talán azért sem, mert a májusi, a munkások ünnepének hívott, emléknap olyan baloldali, hogy az már kiesik az embereket csupán megcsavarandó alkatrésznek tekintő hatalom szemléleti koordinátáiból. A május 1 munkásokról szóló üzenete persze lehet, hogy azért is áll távol a kormányzattól, mert az abban bársonyszéket foglalók jó része számára a munka valami olyasmit jelenthet, ami csak mással fordulhat elő. Így aztán egyszerűen elfeledkeztek arról, hogy van, aki a munkaereje árából, és nem a kapcsolati tőkéjéből él meg. Ha tud. Mármint megélni. Mert ott, ahol a foglalkoztatás egyre inkább a közrabszolgasággal kozmetikázott adatoktól javul csupán, ez a megélhetés is lehet kérdéses.

Nem véletlen, hogy a jelen államvezetést nyugodtan tekinthetjük a gazdasági exodus kormányának. Egy olyan kormánynak, amelynek tevékenysége százezreket űzött el eddig is az országból. Elérve azt, hogy az ifjúság távozása egyfajta, és a társadalom egészére ható szociális abortuszt okozzon az országban. Megfosztva a családokat a túlélés reményében távozottaktól. Valós gazdasági menekültet faragva azokból, akik különben szívesen élnének a honi határok között. Közel az édesanyjukhoz. Akik számára akár végleges veszteség, de évekre, évtizedekre szóló elszakítottságot okoz Orbánia jelen gazdasági állapota, és a miniszterelnök számára körbetapsikáltatott egzisztenciális romkert. A gyermekszegénység, a családi nyomor, a megélhetési kilátástalanság. Ami elől menekül, aki csak megteheti. Nagy magyar várossá téve például Londont is.

Ami persze nem jelenti azt, hogy az Emmi részéről ne adtak volna ki közleményt arról, hogy milyen nagyon megbecsülik az édesanyákat. Így, ha már a jövőt megalapozó dolgozókról megfeledkezett a templomszentelésbe belefeledkezett minisztérium, legalább az anyákat nem felejtette el teljesen. A közleményt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár jegyezte. Olyanokat is emlegetve, hogy: „Célunk, hogy kormányzati eszközökkel is enyhítsünk az édesanyák mindennapos terhein”. Ami majdnem olyan szépen hangzik, amilyen szép volt egy korábbi kijelentése is az államtitkár asszonynak. Akkor a nők jogainak nemzetközi védelmét pártfogolta. Miközben itthon vak komondorokról szóltak a hírek. S büszkélkedtek a nők fokozott (köz)foglalkoztatásával.

Közvetve azért mégis szó esik a munkáról az anyák napja alkalmából. Mert a kormányzat döntést kínál a nőknek a jelek szerint. Annyiban, hogy „maguk határozhassák meg, mennyi időt kívánnak otthon maradni gyermekeikkel, és hogy mikor akarnak visszatérni a munka világába”. Csak ugyebár az a baj, hogy ebben a munkavilágban a munkabér nem mindig azonos a nőknek és a férfiaknak. Amellett, hogy jelentős politikusok hangoztatták az olyan nézeteiket, amelyek szerint az asszonynak a falkanálnál és a szülőszobában a helye. S továbbra sem érdemes megfeledkezni arról sem, hogy a munka világa sokaknak a közmunka világa. Ahol a havi bérviszonyok a kormányzati szereplők napi költésének nagyságrendjébe esnek. Korántsem beszélhetünk tehát arról, hogy egy édesanya egyenrangú döntési helyzetben lenne ilyen esetekben.

Akármit is mond erről az Emmi, aligha közmunka-béren fizetett, államtitkára. Akiről alighanem sokan megnéznének egy nosztalgikus ihletésű filmet. Amint kapál egy olyan táblában, ahol a sor vége a föld és ég találkozásánál van. De különben hétágra süt a nap. A bér pedig közmunkásnyi. Hátha utána közbenjárna azért is, hogy a munka ünnepén a templomszentelést a dolgozó emberek iránti tisztelet hangjáról szóló hír szorítsa ki egy olyan minisztérium honlapján, amelynek feladata az emberekkel, és nem a szentekkel való törődés. Lenne. S nem mintha a munka mellett gyermeket nevelő anyák, illetve az anyák általában, nem érdemelnének templomot. Csak nem azt szentelték.

Andrew_s