2018. február 12., hétfő

Fordítva ülés az Elios-bilin

Egy hónapos hírünk a világban
Mostanában sokat emlegetik Orbán Viktor vejét, illetve az OLAF jelentését. Annak kapcsán, hogy az Eu csalásokkal foglalkozó hivatala mérsékelt dícsérettel, és a visszaélés gyanújával látszott lezárni a Elios Innovatív Zrt. –t is érintő vizsgálatot. A Legfőbb ügyészség pedig magyarázkodni kezdett. Láthatólag mindent bevetve.

Leginkább azt, hogy politikai támadásnak minősítette, és csipőből visszautasította malmozásukra vonatkozó feltételezést. Ez teljesen konform azzal, hogy Orbán szerint is mindenki ellenség, és minden bozótban az ő személyes problémái üldögélnek. Olykor talán össze is súgnak, és ürgebőrbe öltöznek. Aztán el is mennek üzletet kötni. Amiről ő természetesen nem tud, de tudna se tehetne. Ahogy a jelek szerint az ügyészség sem tehet semmiről. Mert ők eddig is „alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezték” a munkájukat.

Amellyel kapcsolatban olcsó poén lenne lecsapni a labdát azzal, hogy az alkotmány helyett egy ideje mintha egy testreszabottan változó alaptörvény lenne hatályban. Az OLAF pedig csak az adminisztratív szabálytalanságokkal foglalkozik, és bűnügyi bizonyítást nem végez. Amely védekezés azért hajlik a vicces kategória irányában, mert a legtöbb sikkasztás, illetve számlacsalás is alapvetően adminisztratív szabálytalanságként jelentkezik. Először. Egy kis fedezetlen számla itt, egy kis kerekítési szabálytalanság ott, vagy valami ilyesmi. Aztán valahogy mégis büntetőüggyé alakulnak ezek a történések. Mármint akkor, ha nincs komoly politikai, esetleg gazdasági, nyomás az elsikálás irányába.

A Legfőbb Ügyészség érvrendszere is itt látszik megbicsaklani. A feltárt, és a már a nemzetközi sajtóból is visszaköszönő, „szabálytalanságok” kapcsán a legegyszerűbb védekezésnek az tűnt volna, ha az elmúlt egy hónap vizsgálatai kapcsán maguk hívnak össze egy sajtótájékoztatót. Amelyen beszámolnak arról, hogy az elmúlt egy hónapban milyen vizsgálatokat folytattak le, illetve kezdeményeztek az OLAF jelentése alapján. Mert az anglia Express már egy hónapja is Orbán vejéről és az OLAF-jelentésről cikkezett. Az ügyészségnek teljesen felesleges a hülyét adni, és úgy csinálni, mintha tegnap hallottak volna erről először. Illetve, lehet, hogy tegnap hallottak erről először, de akkor az egy igen komoly szegénységi bizonyítvány. Miközben az említett sajtótájékozatóval elébe mehettek volna a lassan előtüremkedő botránynak, és legalább a jóhiszeműségüket igazolta volna. Amellett, talán, Lázárt is megóvta volna, hogy ráégjen az Elios-ügy.

De, talán, még a mostani kirohanás helyett is jobb lett volna, ha az elmúlt egy hónap munkájáról számolnak be. Mert így igencsak nyitva marad a kérdés, hogy az eddigi hallgatásnak, illetve a mostani mellébeszélésnek mi lehet a valódi oka? Mert egy sikkasztó könyvelő esetében, mint említettem a szabálytalanságok feltárását törvényszerűen nyomozás, illetve rendőri eljárás illik, hogy kísérje. A jelen esetben az OLAF feltárta a szabálytalanságokat. Ha ezt követően a jelentés nem a nyomozóknál, hanem egy asztalfiókban landolt, akkor valójában nem a mostani kérdések vetik fel a politikai nyomásgyakorlás, a politikai visszélés gyanúját, hanem az aktákat fiókba süllyesztő aktus.

De, remélhetőleg, a következő tájékoztató a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte nyomozásokról, az Elios és a tulajdonosi kör teljes átvilágításáról fog szólni. Igazolva, hogy ott aztán semmilyen, még kormányhoz közeli, nyomásgyakorlás sem lehetséges.

Andrew_s

2018. február 11., vasárnap

Belügyi becsületpuccs?

Arra emlékezve, hogy a németek, illetve a velük szövetséges magyar csapatrészek vissza akartak csatlakozni a náci csapattestekhez ismét rendeztek megemlékezést. Az alaposabb szélsőjobbos agymosás érdekében egyre kiterjedtebb eseménysorozattal. Közte emléktúrákkal. No meg várbéli összejövetellel.

Az utóbbiról szóló tudósításban van egy ugyanakkor egy utalás a miniszterelnök megnyilvánulására, ami mellett nem érdemes szó nélkül elmenni. Mindjárt a tudósítás elején: „Megint megtartották az úgynevezett becsület – más néven: kitörés – napját, pedig Orbán Viktor is a rendezvény megakadályozására kérte a Belügyminisztériumot”. Az esemény megtartása azt jelzi, hogy a Belügyminisztérium nem tartotta szükségesnek meggátolni a paramilitáns erőkkel kapcsolatot tartó, és ezt egyenruha-jellegű öltözettel is kinyilvánító szélsőjobb felvonulását. Amiből a paritás elve alapján az is következik, hogy amennyiben a volt munkásőrségre kíván valaki megemlékezni, és ehhez a pufajkásokra emlékeztető ruházatban jelenik meg, azt is lehetővé kellene tenni. Utána már csak tippelni lehetne, hogy ez mikor vezetne nyílt utcai összecsapásokhoz. Amennyiben az utóbbi ellen fellépne a rendőrség, abból az következne, hogy a Belügyminisztérium egyértelműen a szélsőjobboldal pártján áll.

Így legfeljebb csak sejthetjük. Amennyiben a miniszterelnök kívánságát komolyan vesszük. Még akkor is, ha az is billeg a gyülekezési szabadság határán. Bár valószínűleg van egy emberiességi minimum, amin állva értelmezhető lenne az óhaj. Már csak azért is, mert a budapesti civil áldozatok nagy részének a haláláért is felelős az a hitleri direktíva, amely feláldozta a magyar fővárost. Addig hátráltatva a szovjet csaapatokat, ameddig csak lehet. Aki ezt, illetve a rasszista népírtásokat, követően, a nácikkal hallgatólagosan, illetve tevőlegesen együttműködő csapatokra, politikusokra pozitív példaként tekint, az alámegy az emberiesség látszatának is. Aki pedig becsületről beszél ennek kapcsán, az egyszerűen hazudik. Talán még önmagának is. Mert szeretném remélni, hogy nem mindenki lenne képes a szomszédja gyermekének a szemébe nézve meghúzni, a gyermek homolákára célozva, a ravaszt. De lehet, hogy ez meg önáltatás a részemről, és a túrasorozaton, a Várban megjelentek mindegyike képes lenne bárkit, hidegvérrel, kivégezni.

De kanyarodjunk vissza a kormányfői kérésre, ami a látszat alapján süket fülekre talált. Amely látszat, tekintettel Orbán korábbi, az önbevallása szerint is antiszemita Horthyt méltató, megszólalásaira, akár a kérésre is vonatkozhat. Amennyiben így van, akkor a belügyi vezetés nyugodtan hagyhatta figyelmen kívül. Pontosan tudva, hogy Orbán Viktor valójában, számítva a szélsőjobboldali szavazatokra, valójában nagy ívben tesz az egészre. Illetve, ha mégsem, akkor hallgatólagosan pártfogásába veszi az embergyűlölőket. A miniszterelnöki szándék dacára. Ebben az esetben hamarosan várható lehet a belügyminiszter menesztése. Ha ez a menesztés elmarad, és kísérlet sem törénik rá, akkor mindennél világosabbá válik, hogy Orbán Viktor minden, a fasizmust, a rasszizmust elítélő nyilatkozata nem más, mint egy lépés pávatáncban.

Miközben a másik olvasat sem feltétlenül jobb. Mert az azt jelentené, hogy valójában egy belügyi puccs zajlott le az országban. Amikor a belügy már nem felelős a miniszterelnöknek. Ebben az esetben meglehetősen leleplező lehet a helyzet. Arra nézve is, hogy Orbán Viktor mennyiben egy báb a háttérben igazgatók kezében. Az oligarchikus gazdagodásokat nézve, megvásárolva. Kilóra. Ami a választások előtt sem tűnik túl vígasztalónak.

Andrew_s

2018. február 10., szombat

Olimpiai sikermargó

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Egy sportoló teljesítményét látszólag könnyű megmérni. Ott mindenképpen, ahol tömegre, időre vetítve kvantálható ez a teljesítmény. A teljesítmény alapján a magyar színekben induló Liu-testvérek minden elismerést megérdemelnek. Azt pedig csak remélni merem, hogy nem minden kommentet olvasnak el azok közül, amelyek az internet bugyraiból kipüfögnek.

Mert Pannónia Géniuszának permanensen ellenségeskedő közhangulatteremtése láthatóan megtette a magáét. Ez is mérhető. Azokon a beszólásokon, amelyek nem a Magyarországon, vegyes házasságból, született testvérek teljesítményének örülnek, hanem migránsoznak, fanyalognak. Függetlenül minden mástól. Alkalmasint attól is, hogy ha, és amennyiben, magyar színekben indulna egy minden ízében bevándorló család gyermeke, abban is a hazai edzések munkájának a gyümölcse jelenne meg. De az, aki gúnyolódni, vagdalkozni akar, aligha zavartatja magát a tényektől. Ahogy abban is szinte biztos vagyok, hogy a kormánypropaganda hazugsága alig érinti meg a hithű orbanistákat. Akkor is, ha maga a kormány egyik tisztviselője mutat rá a hazugságokra.

Aztán eszembe jut, hogy Orbán Olimpiát szeretett volna itt rendezni. Aztán erről eszembe jut a „Race - A legendák ideje (Race)” című film. Meg az, hogy vajon Orbánnal ki mindenki nem fogott volna kezet. Vagy, Orbán ki mindenkivel nem fogott volna kezet. A híveiről már nem is beszélve. Holott továbbra is kétségeim vannak, hogy negyven generációra, ezer évre, visszamenőleg fel tudnák-e sorolni a potom 549.755.813.888 (2^39) biológiai ősüket. De nem is kell. Ahogy Aradon sem az őseik miatt végeztek ki embereket annak idején. Az agyrágó bogarakat éhen halasztó rasszisták tehát fanyalogjanak nyugodtan.

A többiek pedig örüljenek a magyar sportsikereknek.

Andrew_s

2018. február 9., péntek

Demagógisztáni napló: kaftánizmus

„Legjobb védekezés a támadás”, tartja egy mondás. Ha pedig valaki sarokba szorul, akkor vagdalkozik. Akkor is, ha egyébként önmagát navigálja be egy sarokba. Valahogy így érezhette Köves Slomó is annak kapcsán, hogy kiállt egy horthysta nyilatkozatokat tevő KDNP-s politikus mellett. Előásva Vágó István egyik korábbi, internetes kommentjének egy részletét, és médiát keresve a gyurcsányozáshoz.

Alkalmasint persze egy díszesre csomagolt gumicsontot is felszolgálva. Bízva abban, hogy ha sikerül az antiszemitizmus sablonját ráhúznia Vágóra, akkor Orbán ellenzékét is sikerül kicsit még jobban megosztania. Az internetes reakciókat elnézve nem is volt ebben teljesen sikertelen. Legfeljebb azonlehet elgondolkozni, hogy a DK-t egyébként sem kedvelők kaptak-e kapva az új muníción, vagy csak simán felültek annak, hogy Köves úr igyekezett olyan keveset kiragadni az egykori Vágó-kommentből, amilyen kevés még az értelmes betűhalom látszatával bír. Noha még a kiragadott részlet sem igazán antiszemita: „nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük”. Különösen azért, mert nem túl sok olyan eseményről tudunk, amikor Vágó István zsidók deportálása mellett, listázások érdekében szólalt volna fel. Az pedig, hogy ki kinek a társaságát keresi, kivel érez elvi közösséget, az meg mindenki magánügye mindaddig, amíg származástól és belső hittől függetlenül tiszteli a másikban az Embert.

Ez a belső hit pedig elég sarkallatos kérdés lehet. Az evangéliumok szövege (Máté 6) egyértelműen elutasítja például a hivalkodó hitvallást, a köztéri, közösségi harsány imádkozást, a hittel való „feltünősködést”, „menőzést”. Mely szellemben a templom valójában sokkal inkább a közösségi élmény, a tanítás helye kellene, hogy legyen, mint annak a csillogva villogó köztérnek, amivé egyes vallási irányzatok silányítják. Sokkal inkább a világi gazdagsággal, a világi hatalmommal való felvágást szimbolizálva, mint az Istennel, illetve a többi emberrel való viszonyt. Példaként pedig azért ezt említem, mert az egyénre vetülő megnyilvánulások éppen olyan eltérőek, ahogy az egyes vallási irányzatok templomainak külsőségei. Ha egy Jézust követő vallás templomának tetején levő szimbólumra tekintünk, legtöbbször a képviselt vallási irányzatra is következtethetünk. Ahogy az egyes vallások, vallási irányzatok az egyes emberektől is elvárhatnak olyan külsőségeket, amelyek jelzik az egyén hitvilágát.

Beleértve azt is, hogy jelezhetnek olyan hitbéli elkötelezettséget is, amelynek külső jegyei feltünőek. Széles skáláját mutatva a diszkréten kimuatott belső hittől a bigott szemléletű, feltünő jegyeket mutató vallási elkötelezettségig. Amelyet, természetesen mindaddig bárkinek joga van viselni, amíg a tolerancia-elvárás kölcsönös. Az egyén visel, amit akar, és cserébe nem akarja senkire rákényszeríteni. Aki pedig nem ért vele egyet, annak nem kötelező szeretnie. De nem is rángatja le róla, nem tiltja, és nem veti meg ettől a másikat. Sem a származása, sem a kimutatott hite miatt. Alkalmasint ez az a pont, ahol Köves Slomó egy kicsit túltolta azt a bizonyos bicajt. Belemaszatolt a kommentbe valamit, ami szerintem nincs benne.

Miközben azt, ha valaki a nyilvánosan melldöngető, hivalkodóan bigott decibel-hitet kifogásolja, azt nem tudom teljesen elítélni. Mert a bigott, diszkriminatív, illetve a mások diszkriminációjával kiegyező, opportunista vallásgyakorlásnak kevés köze van a hithez, és nagyon sok a hit álarcába bújó embertelenséghez. Vallásfüggetlenül. Köves Slomó, amikor kiegyezik a nem is mindig burkoltan diszkriminatív hatalommal minden más zsidót, aki Ember próbál maradni. Erdő, aki szintén támogatón egyezett ki ugyanezzel a hatalommal, minden más keresztényt.

Ugyanakkor tőlem hordjon kaftánt, szűgyig logó keresztet, turbánt, burkát, miniszoknyát, öltönyt, vagy bármi mást az, akinek a hite, életvitele, önképe azt kívánja. Mindaddig, amíg nem jelent kényszert senkire. Sem a viselése, sem a társaság keresése.

Andrew_s

2018. február 8., csütörtök

Lázár-széljobb két jóbarát

Lázár János gondolt egy nagyot, és letolvajozta a közmunkásokat. Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület elnöke, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke pedig feljelenti. De a közel kétszázezer ember közvetlen megcímkézése csak az egyik olvasata a történéseknek. A sorok mögött sokkal nagyobb szemétség van.

Egy azzal rokon gondolkodásmód, amelyik alig különbözik a szélsőjobboldal által emlegetett, a cigányságot hasonlóan címkéző retorikájától. Amely ellen valahogy mégis elég izolált a fellépési hajlandóság. Valószínűleg azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a közmunkát a kezdetektől azzal a felkiáltással pártolták a széljobberek, amely gyakorlatilag azonos tartalmú Lázár jelenlegi megfogalmazásával. A „most majd megtanulnak dolgozni”, illetve a „legalább nem lopni járnak” típusú beszólásokra gondolok, amelyek unos untalan visszaköszönnek az internet bugyraiból. Jellegzetesen olyanoktól, akik a közmunkát legfeljebb a vízcsap-retorikából ismerik. Esetleg a munkát is. Mármint azt a munkát, amit nemegyszer a közmunkásokkal végeztetnek. Mert Lázár Jánost is egészen biztosan sokan elnéznék, amint reggel 6-kor lapátot vesz a kicsi kezébe, és elmegy vízelvezető árkot tisztítani. Természetesen az ezért jól megérdemelt közmunkabérért. Aztán a második hónap után visszatérhetnénk vele a közmunka megtárgyalására.

Egy pillanatig sem tagadva a fenti kitétel demagóg voltát. Ami ugyanakkor még mindig nem éri el a mások megalázó helyzetével visszaélő azon demagógia-szintet, amellyel a közmunka bevezetésével kezelik az egzisztenciális zsákutcába taszítottakat. Mert a közmunka a jelen viszonyok és bérezés mellett az. Ahogy az volt a bevezetése pillanatától. Azzal a bizonyos, állítólag mindenre elég negyvenhét-ezer forinttal. Amiből egy, a rendszert megszavazó, vagy ellene nem tüntető képviselő sem próbált megélni. Holot kipróbálhatta volna. Mindkét tábor. A parlamenti gombnyomogatók, és a hallgatagok egyaránt. A felelősség ugyanis közös. Nem most, hanem a kezdetektől. Közel hat éve. Az ugyanis a kezdetektől látszott, hogy az orbáni unortodox workfare nem más, mint a tartós szegénységre ítélés programja.

Ehhez képest igencsak törpe minoritíást jelentett azoknak a politikusoknak a köre, akik országos ellenmozgalmat kezdeményeztek volna. Egy percig sem kételkedve abban, hogy most majd sokan megpróbálják megmagyarázni, hogy voltak, akik nyilatkoztak, tartózkodtak egy szavazáson, és még a kutyájuknak is elmondták, hogy húdenagyonborzasztó. A helyzet azonban az, hogy helyiérdekű Döbrögik az adott helyen, és az adott időben élnek vissz mások kiszolgáltatottságával. Akiken nem igazán segít egy parlamenti interpelláció, és egy, az országgyűlésben elkövetett vállrándítás.

Amit annyiban meg lehet érteni, hogy a közhangulatnak kockázatos lehetett a politikai nekifeszülés. Így aztán nagyon kevés politikus keveredett olyan helyzetbe, hogy komolyan kritizálja a közmunka-rendszert. Azt jelezve, hogy gyakorlatilag a politikai elit jelentős része lefeküdt annak a jobb-, illetve szélsőjobboldali hangulatkeltésnek, amelyik a szegénységet bűnként, a szegényeket eleve bűnösként kezelte. Tálcán kínálva őket bűnbakként a majdnem-szegényeknek. Pofozóbábú gyanánt. Nem. Nem feledkeztem meg arról, hogy voltak politikusok, akik például az éhségmenettel meneteltek. Még akkor sem, ha esetleg a politikai haszonszerzés iránti vágy volt a nagyobb motiváció. Bár többekben lett volna ilyen irányú motiváció. Akkor talán ma nem arról folynának a viták, hogy melyik pártot vette meg, kenyerezte le a Fidesz és mennyiért. Azon egyszerű okból következően, hogy a nagy számú, a választókat nem csak elméletben ismerő, hanem velük közvetlen kapcsolatot tartó politika talán kikényszerítette volna a társadalmat szolgáló programokat. Így azonban...

Lázár nyugodtan mondhat gyakorlatilag azt, amit akar. Az évek során a hatalom gondosan megágyazott a szegényeket lenéző mondatoknak. Az, hogy rokonítható a szélsőjobboldal retorikájával, az is legfeljebb csak jelzésértékű lenne. Ha újdonságként kellene kezelni ezt a jelenséget. De valójában nem az. Még akkor sem, ha a Jobbik állítólag cukisodik. Annyira nem, hogy egy Lázár-Vona háttéralkú sem lenne meglepő. Biztosítva azt, hogy egy jobboldali többséget biztosító koalíció akkor is meglegyen, ha az egyre inkább elkopó, kompromittálódó Orbán esetleg megy a levesbe.

Andrew_s

2018. február 6., kedd

Köves Slomó megmagyaráz

Ezt dobta a gép
Az egyházaknak kiosztott milliárdokkal lehet, hogy valóban szavazatokat akart vásárolni a Fidesz. Erről nyilván mindenkinek meg lehet a maga véleménye. Ahogy arról is, hogy egy ideológiai szervezetet támogatni mennyire lenne a híveknek, a tagoknak a feladata, és mennyire a társadalom egészének. Azért akkor, amikor egyes egyházak arcai állnak ki kampányolni, akkor ezt a vásárlásos történetet is nehéz lehet fenntartásokkal kezelni.

Még akkor is, ha most éppen Köves Slomón van, a jelek szerint, a magyarázkodás sora. Azt követően, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség rabbija szórólapon ajánlotta mindenki figyelmébe Hollik Istvánt (KDNP). Aztán elengedett egy nyilatkozatot arról, hogy majd lenne kedve beszélgetni Horthy szerepéről Hollik Istvánnal. Hogy miért nem az ajánlás előtt? Csak. Akár szért sem, mert eszébe sem jutott? Lehet, hogy sosem fogjuk megtudni. Talán nincs is jelentősége ennek a válasznak. Mert nagyjából olyan, mint amikor egy apróbetűs, sokadik oldalon megjelent helyesbítés jelenik meg valamiről. Amivel kapcsolatban, a jelen esetben, Radnóti Zoltán is nyílt levélben fejezte ki értetlenségét, sajnálatát.

Magam pedig inkább Köves Slomó rádióban elhangzott szövegét hallgattam némileg értetlenül. Annak ellenére, hogy pogromok tényleg nincsenek. Ellenben antiszemitizmus, illetve idegengyűlölet és rasszizmus van. A kormánypártok részéről is, de a formális ellenzékben is előfordulva. Mármint akkor, ha a Jobbikot ellenzéknek, és nem egyfajta politikai csendestársnak tekintjük. Mely utóbbi esetben akár arról is meggyőzheti magát valaki, hogy nem köttetett semmilyen háttéralkú a regnáló hatalommal. Amely utóbbi képviselői olykor némi szalonzsidózást is elengednek az éterbe. De ettől természetesen kár lenne vitatni, hogy Köves Slomó szerint minden rendben van. Ez az ő véleménye.

De talán érdemes visszatekinteni arra, amikor Orbán a magyarok nevében ígérte megvédeni „zsidó honfitársainkat”. Amely kiszólásal kapcsolatban már akkor, 2012-ben, is felmerült pár kérdés:
  1. A „mi magyarok” ebben az esetben mit jelent Orbán Viktornál?
  2. A „zsidó honfitársaink” vajon mennyiben nem magyarok?
  3. Orbán Viktor vajon miért látja szükségesnek a honpolgárok megosztását?
  4. Kik lesznek a következők, akik nem tartoznak Orbán Viktor szerint a „mi magyarok” körébe?

Mely kérdések közül néhányra már tudjuk a választ. Arra is, hogy Orbán szemében, gyakorlatilag, csak az orbanista magyar a magyar. Mindenki más ellenség. Ugyanakkor megvédeni is csak azokat kell, akik veszélyben vannak. Lehet, hogy Köves Slomó nem tartozik közéjük. Lehet, hogy ennek a kormánypárti jelölt támogatása az ára. Lehet, hogy ő az a kirakatfigura, akit majd mutogatni lehet, ahogy Farkas Flórián is betölti a cigányság felé ezt a szerepet. De valójában, azt hiszem, elég kis pont Köves Slomó a hazai térképen. S nem a származása miatt.

Andrew_s

2018. február 5., hétfő

Páter Böjte! Ne tukmáld! Kössz!


Böjte Csaba azt mondja, hogy az igazi kereszténység nem a védett felelőségnélküliségről szól. Igaza van. De. Mondott pár egyebet is, amiben már nehezebb felhőtlenül egyetérteni a szerzetessel. Akkor sem, ha a napi munkája alapján nagyságrendekkel tesz többet az emberekért, mint a jelenlegi kormány.

Mert az, hogy ki kiért imádkozik a maga hátsó szobájában, az természetesen magánügy. Annyira, hogy maga a templomi jelentéttel való hivalkodás sem mindenben felel meg az evangéliumok elvárásainak. Mert azok szerint az igazi ima nem az utcán, nem a közösség előtt kivagyiskodva történik meg. Ahogy a hit megvallása sem harsányságában kellene, hogy megnyilvánuljon. De, ahogy nap nap után tapasztaljuk, erről egyelőre szó nincs. Mármint a visszafogottságról. Amikor egy vezérigazgató feltünősködik azzal, hogy ő imádkozva hozza-viszi a gyermekeit, akkor ezt aligha tekinthetjük visszafogott vallásgyakorlásnak. Akkor sem, ha teljesen megfelel annak a politikai közhangulatnak, amit a mindennapokban láthatunk. Ami abból látszik kiindulni, hogy minél hangosabban mondja valaki, annál keresztélnyebb.

Hát nem. Márcsak azért sem, mert ez a szemlélet sokkal inkább hasonlít a „minél nagyobb, annál szocialistább” szemlélethez, mint ahhoz, amit Jézus és követői hírdettek annak idején. Egyben ez az a pont, ahol jelentősen elágazhatnak a vélemények. Ahonnan nem igazán értek egyet az annak idején, az állampolgárosítási kampányban is reklámarcságot vállaló szerzetessel. Nem is elsősorban az említett PR-szerepért. Sokkal inkább, mert a jelenlegi hatalom-politika a melldöngetés, a megosztás, és nem egy ponton a néphülyítés politikájának tűnik. Az utóbbi, a folyamatosan lelepleződő hazugságokkal szegélyezve, közvetve is igaz. De a szétvert oktatással közvetlenül is.

Így Böjte Csaba azon imája, amelynek záró gondolata az azért való imádkozás, hogy a nép vezetőinek esetében „munkájuknak gyümölcse beérjen”, legyen a szerzetes kiváltsága. Meg azon klevesekét, akik részesülnek a kondérból fröccsenő szaftból. Akiknek a gyermekei a közoktatásban maradnak le a nemzetközi szintről, akiket a közrabszolgaság érint, vagy fenyeget, akik sorban állni kényszerülnek egy ételosztáson, akik hajszálra vannak a sorban állástól, akiknek a rokona ismerősen külföldre menekült az egzisztenciális nyomor elől, akit a hatlomtechnikai manipuláció ér, illetve negatívan érint, az valószínűleg kevésbé szeretné, hogy beérjen az a gyümölcs. Akármennyire is tukmálja a kétségtelenül méltán ismert szerzetes.

Andrew_s

2018. február 4., vasárnap

Maradok a macskák pártján

Fotó: EISimay
Úgy tűnik a konvergens evolúció az internetes véleményekben is előfordulhat. Ez olykor abban nyilvánul meg, hogy néhanap, egyes írások kapcsán, a véleményreciklálási művek megalapítottságának a gyanúja ébred fel. De most nem erről szólnék. Inkább arról, hogy gyors egymás utánban olvastam két olyan ismerősi megnyilatkozást, ami nagyjából azt fejezte ki, hogy „kérem, engem ne térítsenek”. Nem egyházilag, hanem pártilag. Se.

Erről meg eszembe jutott, hogy tulajdonképpen milyen igazuk is van. De az is, hogy a szavazás kapcsán térítést végzők munkássága igencsak nagy fordulatszámra pöröghetett fel. Mert ezek szerint a béketűrő netlakók is kezdenek kijönni a sodrukból. Aztán az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen magam sem nagyon szeretem azokat, akik nálam sokkal jobban tudják, hogy kire nem szabad szavaznom. Illetve, ellenkező esetben, azt is, hogy kire kellene nagyon szavaznom. A két halamz közt otthon maradva meg nyilván tolom az éppen esedékes szekeret. Hol ezét, hol amazét. Ha ezt nem tudnám, akkor természetesen erről is készséggel felvilágosítanak a fórumokon. Így, miközben mások beírásait olvastam arról, hogy ők elég nagykorúak a döntéshez, rájöttem: ennyire beképzelt én is vagyok.

De aztán arra is rájöttem, hogy a megmondóemberekre igenis szükség van. Nem általában, hanem helyenként. Esetleg pártonként. Meg a néplélek ápolása céljából. Mert képzeljük el, hogy valaki esetleg nem tudja, hogy neki elég-e a madzag? Nem, nem az öngyilkossághoz, hanem a nyalogatáshoz. Akkor bizony nagyon jól jön, ha valaki felvilágosítja, hogy:
a)    Ez a világ legmadzagabb madzagja, és ha nem szavaz az „X” pártra, akkor madzagja sem lesz;
b)    Ez a madzag azért csak madzag, mert a mézet ellopták, és a méhészt is megkaraktergyilkolták;
c)    Ha nem nyalja a madzagot, akkor potenciálisan tagadja a magyar nemzeti madzag madzagságát, de egyben támogatja a mézlopókat, mert neki nem is kell még a madzag sem;

Így aztán emberünk úgy elmegy szavazni, mint a pinty. Mármint a térítők és megmondók szerint. Akik nyilván presszionálják is a csoporthoz tartozás nagyszerű élményével. Esetenként nem is feltétlenül eredmény nélkül. De legalábbis önmegvalósulva. A megmondóemberekre tehát nagy átlagban lehet, hogy tényleg szükség van. Akkor is, ha nekem személy szerint inkább idegesítő kísérőjelenségek.

Aminél talán csak az idegesítőbb, amikor valakinek láthatóan még saját véleménye sincs. Csak kölcsön. A hallomásból kapott véleményét aztán széles gesztusokkal képviseli. Még rosszabb lehet az, aki számára mindig annak van igaza, akivel utoljára beszélt. Így a végére eljutottam oda, hogy megértsem azt, amikor állítólag egy egész társadalom képes rászerveződni az időjárás aktuális állapotának társasági témává emelésére. Az legalább ránézésre megállapítható, hogy esik-e? Valamint nagyjából az is, hogy ha esik, akkor az eső, vagy ha nem esik, akkor vajon flaszter-e? Azon meg minek vitatkozni, összeveszni, indulatoskodni, hogy melyik politikai erő ma éppen mit mondott arról, amiről egy hét múlva mást? Úgy, hogy a politikus sokat emlegetett felmenője sem ismerne rá az éppen aktuális eszmék némelyikére? Maradjunk az időjárásnál.

A magam részéről a macskáknál. Már csak azért is, mert szinte biztosan több önérzetük van néhány internetes térítőnél. Néha az az érzésem, hogy több eszük is.


Andrew_s

2018. február 3., szombat

Nemes-morál: inkább lopakodunk

A napokban kikerült egy hangfelvétel, amin Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje buzizik egy kicsit, illetve zsidózik és cigányozik egy kicsit. Aztán hatalmas botrányként kaptuk ezüsttálcán tálalva, hogy az Origo.hu szerkesztősége fizetett ezért az információért. Ami mellett azért érdemes megállni egy kicsit, és nem túltolni azt a bicajt.

Az, hogy bizonyos információkért fizetnek, az egyáltalán nem új a sajtó történetében. Korántsem számít akkora botránynak, mint amennyire a most éppen a kormány szekerét tologató Origo.hu nyakába gondolják varrni. Az igazi botrány valószínűleg más lett volna. Mondjuk az, hogy ha kiderül, hogy szándékosan hamisított felvételt tettek közzé, és a hamisítás tényéről is tudnak. De erről eddig nem esett szó. Miközben természeteen tudunk hírhamisításokról a sajtó történetében, és hazánkban is. Olyan migránsozó esetről is, amikor az Origo sem leleplezni, hanem inkább csak tompítani igyekezett a hírhamisítás gyanúját. De az említett, a Momentumot érthetően érzékenyen érintő, hangfelvétel kapcsán eddig még nem igazoltak hamisítást. A botránykövet tehát nyugodtan félre lehet kicsit állítani.

Ha pedig hangfelvételekről esik szó, akkor ebben az ügyben egy másik, immár magyarázkodó híradást is érdemes megemlíteni. Azt, amely szerint először megzsarolták Nemes Balázst a hangfelvétel miatt. Amely zsarolás esetében, például, csak növelné a hitelességet, ha történt volna feljelentés a zsarolással kapcsolatban. Nem most, hanem a botrány kirobbanása előtt. Mert azért némi botrányszaga valóban van az esetnek. Csak valószínűleg a Momentum háza táján kerülhettek fehérizzásba a neuronok emiatt. Mert most, utólag természetesen nagyon okos, hogy feljelentést tesz majd az ügyben, meg előkerülnek a lementett zsaroló üzenetek is. Utólag. Amelyek eredetiségét simán kezelheti erős kétségekkel az, akinek ehhez van kedve. Ha pedig ezeket a kétségeket nem sikerül egyértelműen eloszlatni, akkor nagyobb vödör végtermékben főhet a politikus.

Akivel kapcsolatban természetesen máris elindult a bevédő-kampány. Amelynek egyik vezérszólama, hogy a hangfelvételen még csak 17 éves, és azóta meggondolta magát, megváltozott, és jó gyerek lett. Ráadásul pont ezért csatlakozott a Momentumhoz. Csakhogy. Legkésőbb a zsaroláskor, -- fogadjuk el tényként, hogy megtörtént -- tudhatta, hogy létezik a felvétel. Mi tartotta vissza a politikust, hogy ekkor kiálljon, hamut szórjon a fejére, megkövessen mindenkit, akit korábban megbántott, és maga álljon elő, őszintén a történettel? Mert most bezzeg tudja mondani ezeket a mondatokat. Miért gondolta, hogy jobb elsunnyogni az ügyet, és bízni az emberi feledékenységben, illetve a pártvezetés szennyesmosó képességében? Mert azt kicsit nehéz lenne állítani, hogy most is 17 éves, és szegény még meggondolatlan. Nem azért, mert ne lehetne valaki meggondolatlan, hanem azért mert egy sunnyogva meggondolatlan politikus mennyivel lenne jobb, mint a Fidesz, sunnyogásban profi, tagjai. Ezt a hozzáállást az sem menti, hogy Joseph Aloisius Ratzinger sem érezte szükségét kiállni, és mindenki előtt elhatárolódni a saját, Jugendhez füződő viszonya miatt. Holott a Reich hívének szegődve fiatalabb, megvezethetőbb volt, mint egy szinte már nagykorú politikus.

Nemes Balázs esetében az igazi karaktergyilkosságot tehát nem az Origo.hu követte el, hanem Nemes Balázs. Amikor a sunnyogást választotta. Amiről persze eszünkbe juthat, hogy a Momentumnak, az olimpiát elutasító aláírásokra hivatkozó, pártosodása már egy éve is hagyhatott morális kívánnivalókat maga után. Nem sokkal később pedig még az ellenzékisége is. Az év vége fele pedig már a Jobbik potenciális partnereként is emlegette Vona a Momentumot. Amely ellen nem volt túl hangos a tiltakozás sem az LMP, sem a Momentum részéről. Miközben nem egy Jobbikkal kapcsolatba hozható politikus, illetve megszólaló esetében ismertek rasszista, homofób megnyilvánulások. Ahogy alig egy héttel az említett koalíció-ötlet előtt is képviseltették magukat, csupa „magánemberrel”, a lengyel, szélsőjobbos, felvonuláson. Ennek fényében szintén csak használt volna, ha Nemes Balázs előbb határolódik el a korábbi nézeteitől. A Momentumnak is jobbat tett volna vele, mint azzal, hogy most a párt a kertek alatti lopakodást is megvédeni kényszerül.


Andrew_s

2018. február 1., csütörtök

Bencsik Gábor szerint arcátlanság az ételosztás

Az ételosztásokkal még mindig csak a baja van egyeseknek. Legutóbb az ATV-ben Bencsik Gábor fejtegette, hogy a legaljasabb módszer. A szövegkörnyezetből az is kiderül, hogy valószínűleg a pártkommunikációt kiszélesítő, propagandisztikus ételosztásról lehetett szó. Miközben az is kiderülhetett, hogy nagyjából fogalma sincs arról, amiről beszél.

Még akkor is, ha a többi részt vevő hozzászólásai nyomán azért közölte: a jobboldali ételosztásokat sem szereti. Ami annyiban mindenképpen hasznos információ, mert a legutóbbi krumpliosztásokat leginkább talán a Fideszszel, illetve fideszes önkormányzatokkal lehet társítani. Miközben a szegényeknek történő köztéri meleg-ételosztásokon, merőkanlállal a kézben, túl sok fideszes politikust nem szoktak látni. Mert valószínűleg ők sem szeretik a köztéri ételosztásokat. Ami egyébként teljesen érthető. Különös tekintettel arra, hogy ezek azok az események, amelyeken a legnyilvánvalóbb az ellentmondás a kormánypropaganda és a mindennapok gyakorlata között. Mely utóbbiban olyanok vannak, hogy egyrészt nincs szegénység, másrészt pedig a gyermekek szegénysége, éhezése csak rossz szokás. Miközben Hegedűs Zsuzsa időnként megszünteti a Harrach szerint talán nem is létező gyermekéhezést.

Ugynakkor Bencsik Gábor mondatai a Blaha Lujza téren tartott ételosztásba akadtak bele. Ott viszont a krisnások osztottak legutóbb is ételt a rászorulóknak. Erre azt mondani, hogy a politikusok kimennek, sorba állítják az éhezőket, enyhén szólva is képzavar. Mondhatnám azt is, hogy fejzavar, de nem mondom. Már csak azért sem, mert nem tudom, hogy mi van Bencsik úr fejében. De talán jobb is így. Még akkor is, ha így csak sejthetem, hogy miért tartja valójában arcátlannak az ételosztást. Mert aligha a politikusok miatt. Ellenben, ha elég hű fideszes, illetve hatalompárti, akkor érezheti arcátlan szembesítésnek az ételért sorben állók tömegét. Leginkább a létező szociálpolitikával való szembesítésként élve meg a helyzetet. De azt sem vitatva, hogy sokan, akik még nem állnak ott sorban, ugyancsak félrenéznek inkább. Mert senki sem szereti, ha arcul csapja a szegénység. Különösen akkor nem, ha ettől a helyzettől alig választja el valami.

Nem egy esetben nem is olyan sok. Ráadásul a jelenlegi közmunkaalpú társadalomban ezt a küszöböt legtöbbször csak egyszer kell átlépni. Mert ezt követően, ha az illetőt elragadja a szegénységi spirál, legtöbbször, visszafele, soha többet nem fogja átlépni a küszöböt. Így az ételosztást akár fenyegetésként is megélhetik sokan. Ami kedvez az elzárkózásnak, és így hallgatólagos támogatást nyújt azoknak, akik kitiltanák a közterekről, a központibb helyekről az ételt osztókat. Márpedig a hatalom részéről leginkább ezt a fajta megoldást látjuk körvonalazódni. Mi nagyon hasonló optikai sufni-tuning ahhoz, ahogy korábban a hajléktalanokat próbálták eldugni a szemek elől.

Ugyanakkor ki kell jelentenem, hogy én sem szeretem az ételosztásokat. Sokkal jobban szeretném, ha olyan egzisztenciális közbiztonság lenne az országban, ami feleslegessé teszi. Ha senki nem lenne az országban, aki rá van szorulva az adomány-kosztra. De addig inkább örülni kellene, hogy még vannak, akik számára a társadalmi szolidaritás nem olyan hámozott lufi, mint sok politikusnak, és politikai haszonlesőnek.


Andrew_s

2018. január 31., szerda

Orbán bunkó, de miből ígér az LMP?

Azt mondja Szél Bernadett, hogy a magyar kormányfőnek alapvető készsége kell legyen a megfelelő étkezési kultúra. Amennyiben tudjon késsel-villával enni. Amit nyilván átvitt értelemben gondolt a miniszterelnök külpolitikai zúzása kapcsán. De amelynél nehezebb lett volna szofisztikáltabban kijelenteni: Orbán Viktor egy bunkó. Ami azonban jó pár kérdésre nem ad választ.

Nem a keretmondatok kapcsán, mert azok teljesen rendben is lennének. Elvégre ki ne szeretne sokkal többet keresni? Azt azonban a gyakorlat sem igazán támasztja alá, hogy a szegénység gátja lenne a gyermekek születésének. Egyébként teljesen jól ismert szociológiai okokból. Mert amikor a Maslow-piramis alapjait kezdik felszedni, akkor gyakorlatilag az egyetlen örömszerzési lehetőség a biológiai szinten van. Valójában a probléma lényegesen összetettebb, és igen komoly súllyal esne latba a gyermekszegénység felszámolása, valamint a szociális helyzettől független kultúrális felzárkóztatás. Alkalmasint azért is, mert az elsikkadó tehetség, illetve az alultápláltságtól fejlődésben elmaradó gyermek hosszú távon jelentős társadalmi veszteséggel jár.

Ugyanakkor érdemes lenne tudni, hogy egy ilyen felzárkóztató programot, adott esetben miből lehetne finanszírozni? Személy szerint nem sok ötletem lenne, de a pártok azért mondhatnának valamit egy hasonló szándék meglétéről és annak finanszírozásáról. Amihez az infláció megpörgetése lehet kívánatos, de elég unszimpatikus megoldás. Szél Bernadett ugyan az említett programot nem nagyon emlegette, de általános bérmelést azért emlegetett. Ami, az eddigi tapasztalatok nyomán, de szinte törvényszerűen is, növekvő inflációt jelent. A béremelés egy része tehát mehet a levesbe. Amellett az sem egészen világos, hogy egy prgresszív adózáskor az „átlagbért kapók 36 ezer forinttal több pénzt vinnének haza havonta”. Az új űtlagbérből? Netán a jelenlegihez képest? Esetleg kinél többet?

Miközben egy arányos bérkiáramlásnál egyfajta haranggörbét tudnék elképzelni. Ahol a legtöbben az átlag körül keresnek. Ebben az esetben azonban ebben a sávban nem érdemes jelentős adóterhet tenni az emberekre, mert sokan fognak frusztráltan reagálni. A kiugróan jól keresők jelentősebb megadóztatásával pedig kompenzálható a kiugróan keveset keresőktől befolyó kisebb adó. Ha az átlag felett jelentősebb mértékben keresőktől túl nagy az elvonás, akkor az a munkahelyteremtésben üthet vissza. Ha ellenben alacsonyabb elvonási mértékkel is igen jelentős pénztömeg szedhető be, akkor az nagyon nagyra nyílt kereseti ollót jelent még az átlaghoz közel keresőkhöz képest is. De még ebben az esetben is érdekes lenne tudni, hogy amikor Szél Bernadett szinte mindenkinek ígér valamit, akkor ezt miből szeretné megfinanszírozni.

Nem mindtha a többi párt nem lenne adós az ígéretek fedezetének bemutatásával. A kormánypártokat is beleértve.


Andrew_s

2018. január 29., hétfő

Orbán vonaton

Emlékszik még valaki arra, amikor Orbán Viktor, tüntetőleg, hátizsákosként látogatta meg a leánykáját Svájcban? Most Orbán Bécs felé a vonaton. Nem túl jelentős hír. Tényleg nem az. Amellett a spontán odaverődött, komplett, média-stáb számára is sokkal kényelmesebb lehetett, mint egy nagy előd esete.

Az amikor Rákosi elvtárs demonstratív vizelését kellett eladni úgy, hogy a termést vizslatja. Orbán csak vonatozik spontánul. Meg elbeszélget a jegyvizsgálóval. Érdekes lenne tudni, hogy milyen szintű átvilágításon esett át a vasút dolgozója, hogy kezelhesse a NAGY EMBER jegyét. Ha ugyan a vasút dolgozója volt. De miért is ne lehetne? Ahogy nyilván más is utazott a megörökítő csapaton kívül a vasúti kocsiban. Érdekes ez? Tulajdonképpen nem. Orbán Viktor elment Bécsbe, és kész.

Legfeljebb az lenne az érdekes, hogy mi lehetett a nagy becsben tartott hátizsákban? Mert a végén még elindulna némi méltatlan találgatás holmi vagyoni javakról. Netán váltópelenkáról a tárgyalások idejére. Vagy egy külön pizsamáról, ha útba ejtené valamelyik akkumulátortöltő-állomást.


Andrew_s

Tanítanék: demonstrálták a jelenlétet a Kossuth téren

Felhős mélabú és sok mikrofon
Forrás: Városi Kurir
A Tanítanék mozgalom a budapesti Kossuth Lajos téren vasárnap tartott egy demonstrációt. Az interneten még visszanézhetők a felvételek, és aligha található olyan, amelyen több szézezres tömeget sejthetne bárki. Ugyanakkor, ha valakinek sok ideje van, érdemes végighallgatni. Legalább lesz saját véleménye az eseményről. Az szinte mindig a legjobb opció.

Már csak azért is, mert az esemény szervezésének, mondandójának vitatásakor jobbak a személyes érvek, mint a szajkó viselkedésének lemásolása. Mert a szervezés kapcsán például nekem nem igazán tetszett a légiriadós indítás. Különösen a Holocaust emléknapjának másnapján tűnt izléstelennek. De egyébként is minimum giccses, túlpozícionáló. Még akkor is, ha tudom, hogy a regnáló hatalom gyakorlatilag szőnyegbombázás alá vette az oktatást, és azóta is a kézivezérlés felé haladnak a történések. Felidézve a kádári oktatáspolitikát, illetve iskolarendszert. Ami különben, például az akkori szakközépiskolai, technikumi rendszerrel kifejezetten előrébb mutató volt a jelenleginél. Vagy csak én voltam fiatalabb. Ellenben emlékszem azokra a tanáraimra is, akik nem a rendszer szidásában élték ki ambicióikat, hanem a határok, és azok átlépési lehetőségeinek megmutatásában. Noha az önsajnálat valószínűleg számukra is sokkal kényelmesebb lett volna. De tudták, érezték: az iskola mindennapjaiban, a tényleges tanításban, illetve nevelésben, a tanárok felelőssége a legnagyobb.

Mert ez az egyik gondolat, amitől nem igazán sikerült megszabadulnom. Attól, hogy az egyre csökkenő létszámú tüntetések alapvetően egyfajta önsajnálatra koncenctrálnak. Mármint azon túl, hogy egy politikailag aktív, de szakmailag esetleg megkérdőjelezhető kör számára egyfajta legitimációs minimumot biztosítanak. Még akkor is, ha Pilz valami oktatási minimumról beszélt. Ami kétségtelenül lényeges lenne, ha lenne. De erősen kérdéses, hogy amennyiben egy politikai orientációval bíró okatáspolitikával szemben egy másik, szintén politikai orientációval bíró oktatáspolitikát mutatnak fel, akkor az mennyiben jelent haladást. Ettől mennyivel kevésbé fogják úgy érezni a tanárok, a szülők, és általában a társadalom, hogy a pártok, és egy elitista egylet bugázza össze a fejük felett az oktatáspolitikát? Mert azt nem tartom széles körben, közérthetően kommunikált alternatívának, hogy a CKP szült pár egeret, és az az internet egy csücskében elolvasható. De ettől még bárki más szerint lehet ez a legjobb és legcsillogóbb. A tüntetésen résztvevők létszáma, minden esetre, nem a széles körű megszólítottságot mutatja.

Ahogy korábban is az volt a legnagyobb gond a tanárok, szakmailag nem egy esetben jogos, felháborodására rászervezők ténykedésével, hogy valójában egy nagyon szűk kört sikerült megszólítani. Szerintem törvényszerűen. A negatív üzenet, a jelenlegi helyzet puszta elutasítása, ugyanis képes indulatokat gerjeszteni, de csak ennyi van benne. Ha y indulatok sem jutnak el a katarzisig, akkor az ökölrázásba előbb-utóbb kifáradnak az emberek. Vagy már bele sem kezdenek. Közel két éve azt írtam, hogy ez a fajta szervezés arccal a semi fele zajlik. Mert szerintem igen sok szempontot, például a társadalmi bizalom kialakítását is elhanyagolja. Amihez az továbbra is kevés, hogy hatalmas késéssel ugyan, de sikerült a pártok egy részével is valami megbeszélést összehozni. Ha nincs mögötte egyfajta társadalmi konszenzus, akkor az baj. Mert az oktatáspolitika generációkra hat, és nem egy-egy négy éves választási ciklusra. Lehet, hogy a nagyobb megszólítási hajlandóság, és a kevesebb pártorientáció több lenne? Lehet.

Már csak azért is, mert a tanár, akár tetszik, akár nem tetszik a tanárok egy részének, egy társadalmi szolgáltatóágazat munkavállalója. Ebből a szempontból nem egy társadalmon kívül, és társadalom felett álló entitás. Így az ágazat, illetve a tanárok javadalmazása valójában pont annyi, amennyit a társadalom erre szán. Lehet a kormányra mutogatni, de ez egy kicsit független ettől. Nem látunk ugyanis százezres, milliós, erőszakkal lenyomott tüntetéseket a stadionok ellen, és az oktatás mellett. Márpedig unalomig hallhatjuk, hogy az Orbán-kormány csak az erőből ért. Talán, ha az emberek nem úgy éreznék, hogy a tanárok valójában csak párnákat kérnek a ketrecbe, de a gyermekeik jövőjét továbbra is fejük felett pártoskodjkák össze, kicsit többen szorítanénak a tanártüntetéseknek. Talán, ha a tanárok sem éreznék úgy, hogy politikai aktiviták másznak be a közéletbe a hátukon, akkor többen mennének el a tüntetésekre. Talán, ha a szülők nem éreznék úgy, hogy kevés az alap az érdemi változásra, kicsit szolidárisabbak lennének. Vagy nem is kicsit.

Lehet azt mondani, hogy a tanárokat alulfizetik, és valószínűleg igaz is. De ameddig erre a szülők jelentős része csak legyint azzal, hogy „az olyannak, mint X a napköziből még ez is sok”, addig egymásnak panaszkodhatnak az érintettek. Lehet azt mondani, hogy a tanárok materiális és erkölcsi megbecsültségét vissza kell állítani. Az előbbit sokan nem is értik, és legyintenek, az utóbbiról meg sokaknak a pedofilbotrányok jutnak az eszébe. Mert a „tanárság” alapvetően egy üres, absztrakt halmaz a szülőknek. Az emberek továbbra is az adott iskola adott tanáraival találkoznak. Az vagy jól tanít és „jó fej”, vagy csapnivaló. Ha az utóbbit sem vetik ki maguk közül a tanárok, és nem az előbbi van túlsúlyban, akkor nem lesz olyan társadalmi nyomás egyik kormányon sem, amitől mozdulni gondolnának.

De azért ki lehet menni a Kossuth térre. Különösen, ha jó idő van. Azért, újrahallgatva a felszólalásokat sem egészen világos, hogy a panaszcunami előadásán, néhány aktivista szereplésén, és az önsajnálaton, illetve az utóbbival kapcsolatos üres frázisok, akár molinóra pingált, halmazán kívül tulajdonképpen miről is szólt az egész. Ami természetesen lehet az én hibám. Amit a legvilágosabban az fog megmutatni, ha százezres, okatáspolitikai változást követelő tüntetések fognak dübörögni.


Andrew_s

2018. január 28., vasárnap

Ha Orbán majd azt üzeni, Etel-közig kell elmenni

Orbán, a levelező újabb levelet küldött. Bár, valószínűbb, hogy küldetett. Képe már nincs hozzá, de aláírása még van. Szép kéken nyomtatva. Ahogy szép okkeres feladó is van. Címerrel. Orbán Viktor csupa nagybetűs nevével, ahogy a titulusa is csupa nagybetűs. A tartalma meg csupa kisbetűt érdemel. Legfeljebb. Az említett formaiság meg pár gondolatot.

Az egyik az, hogy noha annyira nem hiányzik a digitálisan feljavított Orbán-portré, azért jellemző lehet a hiánya. Mintegy jelezve, hogy már annyira elemelkedett a pórnéptől, hogy azok már orcáját sem érdemlik. Legfeljebb majd akkor, ha pénzre verik. Abban kevésbé hiszek, hogy a levelet szerkesztők egyszerűen felmérték: a szétesett fizimiskát nem jó reklám terjeszteni. Nem azért mert lehetetlen lenne ezt hinni, hanem az egyébb, részben említett, formai jellemzők miatt. Mert annak is van egyfajta üzenet értéke, ha már a címert is a miniszterelnök nevével azonosan, arany-nyomást imitáló színezéssel teszik fel a lap tetejére. Szinte sugallva azt a képzetet, amit maga Orbán szokott időnként elővezetni. Ami nagyjából megfelel az „állam én vagyok” komplexusának.

A nevet és címet, mint írtam, csupa nagybetűvel. Ami még akkor is kirívó, ha az internetes szokásokat figyelmen kívűl hagyjuk. Mely utóbbiban kifejezetten a „kiabálás” jele a csupa nagybetű. Ha innen nézzük, akkor a feladó-jelzés szimbolikája nagyjából annak felel meg, hogy a pofánkba kiabálják: Én ORBÁN VIKTOR vagyok az ORSZÁG, a hatalom, a kormányfő. Belülről nézve valószínűleg a kormányzó, de addig még van pár formalitás, amit majd csak elvégez őfelsége parlamentje. Ha ehhez az kell, hogy konzultáljanak, akkor majd konzultálnak. Mert aligha valószínű, hogy egy szinte bemondásra értékelhető konzultációnál erősebb népkérdezést meg merne a jelenlegi hatalom kockáztatni. Ahhoz az előző, érvényetelen, népszavazás már elég nagy pofon volt. A diktatúra pedig még nem tart ott, hogy mindenkit előállítás terhe mellett kötelezzenek a részvételre, illetve a „helyes” szavazatra. Amúgy maga a levél is az előző konzultációra hivatkozik. Amire valószínűleg olyan nértékben nem érkezett válasz, hogy a határidőt is hosszabítani kellett. Talán annak érdekében, hogy behaluzott eredmény hihetőbbnek tűnjön.

„Természetesen” sorosilag. Amiről a levél szól. A Stop Soros nevű fókuszterelő törvényről. Amelynek szinte biztosan az a legfontosabb szerepe, hogy a nem éppen valósnak tűnő kormány-állításokról kicsit elvonszolja a figyelmet. Még akkor is, ha a levél szövegét valószínűleg szintén nem sikerült a valósággal egyeztetni. Mert a fő mondanivalónak azt szánhatták, hogy Magyarország ne legyen bevándorló-ország. Ami a történelmi tényeken kívül azzal is ütközik, hogy éppen a napokban derült ki: több ezer bünöző is kaphatott állampolgárságot, és ezel uniós menlevelet. Ami csak hab azon a kommunikációs trutymón, amiben ott pezseg, az orbáni retorikának ellentmondó, menekült-befogadások ténye is.

A történelem olyan badarságait meg talán hagyjuk is, hogy kinek az ősei honnan jöttek ide, és mikor. Mert akkor kiderülhet, hogy a következő Orbán-levél már egészen másról fog szólni. Arról, hogy mindenki cihelődjön, és irány az Etel-köz. Az utolsó meg oltsa el Paksot, és vigyen tejet a gumiszobába.


Andrew_s