2016. augusztus 20., szombat

Az ország keresztje

Ha erre futotta, hát erre futotta
Olvasom, hogy Bayer Zsoltot kitüntették a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével. Amit volt ahol a horogkeresztes kitüntetés helyett kapott véletlen díjként aposztrofáltak. Ami a lényegen persze nem változtat. Lázár János, a Balog Zoltánt helyettesítő kitüntető szerint Bayer Zsolt megérdemelt teljesítménye alapján kapta a kitüntetést. Illetve. Azon sem változtat, hogy megkapta.

Ami egyébként még az sem változtat, hogy Kaltenbach Jenő, aki a nemzeti és etnikai kisebbségi jogoknak volt országgyűlési biztosa, visszaadja a maga kitüntetését. Egy Ádernek írt levél kíséretében. S azzal a gerinccel, ami az etnikai kisebbségekért felelős politikus gyakorlatilag egyetlen gesztusa maradt. Elutasítva azt a betűvetőt, és eszmeiséget, amely származási alapon tart bárkit leállatozhatónak. S az egyetlen gesztus maradhat egy gerinces politikustól azt követően, hogy a jelek szerint nincs mögötte tömeges támogatottság. Mert aki azt hiszi, hogy akár a Kaltenbach által erősített LMP, vagy bármely más ellenzéki párt tiltakozásától lett volna hangos az éter a kitüntetést követő percekben, az téved. Márpedig ezt a kitüntetést a nevükben is adták. Még akkor is, ha igen, tudom, közleményben például a DK is felszólította Ádert, hogy vonja vissza a kitüntetést.

Egyébként, ahogy az ellenzék nevében is adták a kitüntetést, úgy minden magyar állampolgár nevében is. Az, akinek lehetne szava, de hallgatólagosan, illetve hallgatásával támogatja Bayer Zsolt kitüntetését, az tehát igen nehezen mentesíthető attól a jelzőtől, hogy rasszista. S azzal, hogy Balog Zoltán, akár miniszterként, akár református lelkészként alkalmasnak tekinti B. Zsolt a kitüntetésre, az végtelenül komoly lelki szegénységi bizonyítvány. Már csak azért is, mert egy kormány minden állampolgár kormánya. Akárki választotta. Egy miniszter minden állampolgár szolgája. Akárki nevezte ki. Kivéve egy rasszizmus alapján működő diktatúrában. Ahol „természetesen” megengedhető az, hogy egy magát kereszténynek flepniző politikai formáció kormánypárti politikusa bárkit menekültnek, és ezzel szabad politikai prédának nyilvánítson. Olyan, a Gestapo, az SS, az SA, illetve a nyilasok erőit felvonultató időket idézve, amikor bárki szabad prédává válhatott, ha valakinek nem tetszett a származása. Mely biológiai származást különben, potom 549.755.813.888 biológiai őst felsorolva, negyven generációra visszavezetni, aligha tud bárki. B. Zsolt. H. Péter, és más sem. Még az a Sz. (nem Szálasi) Ferenc sem, akit 2013-ban Balog Zoltán szintén kitüntetett. Ami „természetesen” egy tulok-intelligenciával megvert szájtépőt sem fog visszatartania szájtépéstől. Melyben legfeljebb az okozhat némi fennakadást, hogy Jézus anyja Máriát miként vezessék le a Turultól. Mert onnan már egyenes az út a jelen politikai kurzus egyenes, vagy legalább ideológiai levezetéséhez Dávid házából. Ha pedig valaki az így kialakított embertelen, decibelkeresztény, melldöngető és rasszista szemlélettel nem ért egyet, az idióta. Akkor is, az illető maga a pápa. Mert B. Zsolt szerint a pápa minimum kötözni való bolond. Mely szemlélettel, a B. Zsoltnak adott kitüntetéssel igazolt módon, a jelek szerint, a kormány is maximálisan egyet ért.

Ahogy azok a szervezetek is, akik ugyan nagyra vannak az aktivistáikkal, de nem szerveztek flashmobot. S esetleg még egy különben erősen vérszegény közleményre sem futotta. Ami akkor is hallgatólagos befekvés az embertelenek Prokrusztész-ágyába, ha ki-kikacsintva a tömegre inkább elviselik a szalonzsidózó hatalmat, mintsem konfrontálódjanak az általa már felkorbácsolt gyűlölettel. Netán szemet vetve azokra a szavazókra, akik ugyan éppen olyan rasszisták, antiszemiták, mint a Bayer Zsolttal erősítő Fidesznek tapsoló társaik, de esetleg hajlandónak bizonyulnak Orbán ellen szavazni. Ahol kiemelendő az utóbbi. Orbán ellen, és nem valami mellett. Például azon emberi, humanitárius értékek mellett, amit a gyűlölet publicistái, és politikai harcosai rendszeresen szembeköpnek.

Akik közül most éppen B. Zsolt keresztet kapott. Mert mindenkinek meg van a maga keresztje. Neki, a kormány kegyelméből, most valami lovagkereszt jutott. Az országnak, kereszt gyanánt, meg itt van a kormány.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése