Orbánia morálisan padlót fogott. Ez
teljesen nyilvánvaló. S nyilvánvaló akkor is, ha tudjuk: Orbán Viktor személyes
győzelmet fog jelenteni, és mindent az unióra vagy a Tau Ceti felöl felvillanó
űrhajókra fog kenni. Ebben a mátrix-verzióban azonban megbukott. Még akkor is,
ha a rendszere évekig tovább él.
Mert kár áltatni bárkinek bárkit. Ha Orbán
holnap elvesztené a hatalmát, a kiépített lelki gyűlöletcsapda itt marad. Éppen
úgy nemzedékek életét megnyomorítva, ahogy a korábbi háborús pszichózisok
nyomán gerjedt gyűlöletek és előítéletek itt maradtak velünk. Alapjában véve,
Orbán Viktor permanens ellenségkeresése pontosan ebből, a nemzedékeken átívelő
komplexusokból táplálkozik, és azokon alapul. Olyan stabil alapot találva
ebben, hogy hívei a nyilvánvaló baromságokat is abszolút igazságként élik meg,
és a legotrombább hazugságokon is átsiklanak. Az, hogy Goebbels vagy Sztálin
mit szólnának ehhez, ha élnének: nem tudjuk. De a túlvilág éppen aktuális
bográcsában főve igen elégedettek, az igen valószínű. Beleértve csettintésük
tárgyába a menekültkérdés kezelését is.
Azt ugyanis tudjuk, hogy Orbán Viktornak
már januárban kellett információjának lennie a bevándorlási krízis előjeleit
illetően. Maga beszélt róla Párizsban. Az is nyilvánvaló, hogy hónapokig csak a
merev elutasítás, a minden idegen ellen felpiszkált általános, és előítéletes
gyűlölet forgatókönyvét mutogatta a híveknek. S persze annak a szélsőjobbnak,
akit „elfelejtettek” két pofonnal helyre rakni. Nyilvánvalóan felmérve, hogy a
Fidesz támogatottságát jobboldalon csak az az erő képes a felszínen tartani,
amely, ha kell, alternatív erőszakszervezetekkel is szolgálhatja a neki
gazsuláló hatalmat. Mert ostobaság lenne azt hinni, hogy a hazai szélsőjobb nem
lépne át ugyanúgy Orbán Viktor közvetlen irányításán, ahogy annak idején a
Gestapo vagy az SS is állammá vált az államban. De a napi hatalom szempontjából
Orbán úgy vélte, kellenek a szélsőségekről őt támogatók. Kerül, amibe kerül. Az
országnak természetesen.
Annak az országnak, amelyik lassan minden
vele kapcsolatot tartó országgal haragba került. A felszínen egészen biztosan.
Az ehhez szükséges színjátékot Szijjártó Péter, legyen becsületére mondva, a
legjobb tudása szerint játssza. Az idiotizmus határára játszva le magát. De
vezére számára biztosítva azt a látszatot, ami éppen olyan hazug, mint a
festett díszletek. S bár a napi történések során magam is, óhatatlanul, sokszor
sodródtam a hírekkel, visszaolvasható, hogy mindig felsejlett valami álságos az
egészben. Mint a krimikben, amikor az ember tudni véli, hogy az, ami történik
nem igazán lehet a valóság, de az utolsó oldalakig nem tudja a megfejtést.
A jelen magyar politikai helyzetben
könnyelműség lenne azt állítani, hogy a napi hírek alapján bárki is tudja a
megfejtést. Másrészt még baromi messze vagyunk a történet végétől. Jelenleg
azonban úgy tűnik, hogy a menekültekkel kapcsolatban egyfajta lokális
nyugvópont alakult ki. Valószínűleg annak köszönhetően, hogy Orbán megkapta
amit akart. A törvényhozáson keresztülhajtották azokat a jogszabályokat,
amelyek alapján akár holnap királlyá koronázhatná magát. De a rendkívüli
állapotot bármikor bevezethetné. Ez pedig, akárhonnan nézzük, olyan
fenyegetettség-érzetet kelthet, ami akkor is fékezetté teheti a társadalom
önmozgását, ha véletlenül felbukkanna egy valós ellenzék. Jól mutatta ezt
Gyurcsány Ferenc esete, akinek Facebook oldalán a kommentek egy része egyre
inkább kezdett egy jobboldali hűségesküvé válni. Annak kapcsán, hogy van-e
Orbán Viktornak felelőssége a röszkei-horgosi eseményekkel kapcsolatban.
Amely eseményekkel kapcsolatban a
közvetett, morális felelőssége szinte biztosan megáll a miniszterelnöknek.
Ugyanakkor az is csak a felszín. Ahogy Bakondi politikushoz méltatlan,
bejelentést érintő szerepe is a horvát rendőrökkel kapcsolatban. De nem fog
ebbe belebukni. Egy hazugságörvényben ugyanis nem merül el az, aki az örvényt
erősítve lódít. Azt pedig a napi hírek mutatják meg, hogy a menekültek pusztán
statiszták voltak egy akarnok játszmájában. Ahogy azt , hogy Szijjártó egész
műve nem több a súgólyukba szorult intrikusénál. A horvátok ugyanis simán
szállítják a menekülteket a magyar határra, ahonnan többé-kevésbé rendezetten
utazhatnak tovább az osztrák határig.
Alapvetően úgy, ahogy az normálisan
elvárható lett volna akár egy hónappal ezelőtt is. Mindazok az emberi sorsok,
melyek vonala a budapesti pályaudvarokon keresztül vezetett, pusztán egy
antihumánus hatalmi manipulációt szolgáltak. Hatósági packázással, a gyermekeket
is érintő traumákkal. Aligha szolgálva mást, mint annak a képnek a
kialakítását, hogy micsoda tömegek jönnek-mennek. Elősegítve a már említett
törvények meghozatalát. Annak kockázata nélkül, hogy az egykori, prágai, példát
követve, az ablakon hajigálják ki a képviselőket. S hogy mi szükség volt
Röszkére és Horgosra? Kellettek azok a videók, amelyekkel embertelen csürheként
lehet lefesteni a menekülteket a szélsőségek felé meneteléshez.
Az is nyilvánvaló, a korábbi orbáni
megnyilatkozások alapján, hogy a jelenlegi helyzetet külső nyomás eredményének
fogja lefesteni. Hogy ő aztán soha! Meg akkor sem! De a szemét unió, és persze
a horvátok arra kényszerítik, hogy tranzitfolyosót nyisson az országon át a
menekülteknek. Ám megnyitja. S ezzel bebizonyítja, hogy valójában az egész
korábbi cirkuszra nem lett volna szükség. Azt teszi ugyanis, amit egy
emberséges vezetés már régen megtett volna. Háborús pszichózis keltése nélkül
és az országnak hasznot hajtva. Sokkal kisebb áldozattal, kevesebb fájdalommal,
és a társadalom traumatizálása nélkül. Anélkül, hogy az egész országnak, és
végső soron még a híveknek is hazudni kellene.
Orbán talán még önmagának is. Amikor egy
morális senki helyett nemzeti hőst lát a tükörben. S ezen az sem változtat, ha
minden határt megnyitnak. A kerítés képei, a videó-felvételek megmaradnak.
Orbán évtizedekre dobta az országot a morális gyehennára.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése