 |
| Mollivirus sibericum. Fotó: Matthieu Legendre et al. Forrás: Sci-News |
A szibériai permafrost, az örökké fagyott „talaj”
alighanem még sok meglepetést tartogat a biológia múltjából. Különösen a
mikrobiológusok számára. Azon egyszerű okból következően, hogy a mikroszkópikus
szervezetek jobban bírják az extrém viszonyokat.
Még azok is, amelyeknek a szaporodásához,
életéhez valamivel több kell, mint a puszta örökítő-anyag. Nem véletlen, hogy
baktériumok, egysejtűek, illetve vírusok esetében látszik ígéretesnek az
egykori élővilág tagjainak újra-élesztése. A legújabb ebben a társaságban a Mollivirus
sibericum, amely „működését” tekintve vírus, azaz sejtparazita. Ugyanakkor, az
eddigi vizsgálatok alapján, igazi
óriást fedeztek fel ezzel a vírussal. A felfedezést ismertető közlemény
alapján ez a vírus ugyanúgy az Acanthamoeba
nevű egysejtű élősködője, mint néhány más, korábban, és szintén a permafrostból
mintában talált, vírus. Ugyanakkor a mindössze 523 fehérjét kódoló 650 000 bázispárnyi
örökítő-anyaga nem mutat rokonságot a kortársaként, de korábban felfedezett Pithovirus
sibericum-mal.
A felfedezést
tevő francia kutatók (Matthieu
Legendre és munkatársai) közlése alapján az életmódja sem. Amennyiben sejtmag-élősködő,
és nem az amőba citoplazmájában szaporodik. Ezzel az életmóddal közelebb áll a herpesz-kiütést
és szemölcsöt előidéző „modern” vírusokhoz, mint a másik említett vírus. Amely
életmódja inkább a himlővírusokéval rokonítható. Az áj óriásvírus ugyanakkor
arra is példa, hogy már a pleisztocén vírusainál is előfordult a horizontális
géntranszfer. A gazdaszervezettől, esetünkben a Acanthamoeba castellanii
-tól átvéve géneket. Ha úgy tetszik egy igen korai, az emberi történelmet
megelőző, GMO-val állunk szemben. A vírus szerencséje lehet, hogy akkor nem
volt, aki traszparensekkel tiltakozzon.
Azért persze még
lehet racionalitása a tiltakozásoknak. Bár erről a közlemény nem szól. S
nyilvánvalóan nem is a sarkon kellene ehhez aláírásokat gyűjteni. Az azonban
nyilvánvaló, hogy a vírus jellemzéséhez biológiai minta kell belőle. Azaz
szaporítani kell tudni. Ez esetben, jelesül, egy olyan amőba-fajban, amely a
talajokban ma is közönségesen él. Egyfajta élő kövületként fogyasztva a talajba
került szerves anyagokon élő baktériumokat, gombákat. Fontos szerepet játszva a
talajok természetes életében. Az is logikusnak tűnik, hogy egy ősrégi
talajminta mikrobiológiai feldolgozásakor elsősorban a talajlakókra és azok
élősködőire „lőnek”.
De az is
nyilvánvaló, hogy a kutatói felelősség is hatalmas lehet ezekben az esetekben.
A rokon, és esetleg fertőző, amőbafajok, és az ősvírusok viszonya éppen úgy
rejthet meglepetéseket, ahogy az ősleletek akár véletlen kereszteződése a talaj-amőba
jelenlegi élősködőkkel. Miközben mindazt a tudományos hasznot sem szabad „leírni”,
ami az egész élővilág fejlődésének jobb megértését szolgálhatja. Beleértve a ma
veszélyesnek ismert vírusok jobb megismerését, fertőzési „rendszerük”
kialakulásának jobb megértését is.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése