Királyplakátság

Forrás: Propeller

Már pár napja, hogy megláttam a mások által is megörökítve, a netet is megjárt, plakátot Orbán Viktorról. De arra gondoltam, megvárom a Fidesz közleményét arról, hogy elhatárolódnak a plakáttól. Szokás szerint a bukott baloldalra testálva a felelősséget. Meg a laptopról is hiányzik már a nyolcas billentyű. Új laptopra meg nem telik.

De ez utóbbinak legfeljebb a sehol sem látott új munkahelyekhez van több köze, és nem a plakáthoz. Amitől a Fidesz nem határolódott el. Pedig jobban tették volna. Mert mostanra nagyjából az internetes közösség fele röhög rajta. Pontosabban a reinkarnált, mémesített verziókon. Holott nem kellene. Mármint az eredetin kacarászni. Igenis, kéretik úrrá lenni a rekeszizom görcsén, és az arcizmok rángatódzásán. Elvégre egy igen komoly plakátról van szó. A kampány egyik kulcsplakátjának címéért versengő darabról. Meg aztán mégiscsak nagy embert ábrázol annyira nagyot, hogy nem kell szóba állnia akárkikkel. Nem vitázgat, és nem győzködik. Dönt és elhatároz. Csákányt oszt az egyik, simogatást a másik kezével. A szájával pénzt köp a kiválasztottak zsebébe, a fülével azt hall, amit akar és a lábával ott terem, ahol árad a víz, vagy bomlik a géz. Jut eszembe. A gipsz felett át kéne kötni a kéztörést, de a magyar egészségügyben ez nem olyan egyszerű.

Na mindegy. Botorkáljunk tovább a törött kisujjal a törött billentyűk között. S ne kacarásszunk a nagy ember plakátján. Aki elintézte, hogy a kicsorbult járdaszélen, a félsötét utcában csak a kisujjam tört. Elvégre a csuklóm is reccsenhetett volna. Nem igaz? Meg aztán jön Paks és Simicska. Lesz itt olyan fényár, hogy csak na. Meg új járdák. Amelyek mentén új plakátok is lesznek ám. Addig meg itt van nekünk a ma nagy emberének plakátarca. Frissen fotosoppolva, és megstoppolva. Nem csücsörít, nem nyújt nyelvet, nem görcsöl. Csak lenéz onnan a magasból. Ránk, kis pondró-polgárokra. Megengedő, szinte gunyoros félmosollyal nézve ki a plakát síkjából. Szoborszerűen. Ahogy azt egy kiemelkedetten nagy embertől illik. Nem olyantól, akin aztán illene röhögni. Mert ezen a plakáton nem szabad. Zokogni kellene.

Mert a plakát azzal, hogy kampányidőben így megjelenhetett, nyilvánvalóan az örökös miniszterelnök képzetét hivatott sugallni. A szoborszerűen odarögzített, pozícióhoz varrt ember arcát közvetítve. Frissen felvarrva. Digitálisan. A digitáliszt meg szedje más. Neki nem kell, hogy fájjon a szíve semmiért. Amit akar, megszerzi. Infarktust is kapjon más emiatt. Ja, hogy az egy másik plakátarc volt? Lázárért is a miniszterelnök felel. Mert a magyar közjogi rendszer már csak ilyen. Még! Nem az a prezidenciális rendszer, amire Orbán Viktor már régóta vágyna. Pedig akkor lehetne vezér és kancellár. Esetleg főtitkár. Egy olyan rendszerben, ami ellen amúgy sem harcolt. Ő mondta. Ő csak tudja. Helyenként meg már úgyis van háromhatvanas kenyér. Igaz, nem három forint hatvan fillér, hanem háromszázhatvan. De még nem mindenhol. Az majd akkor, ha a paksi hitelt kell visszafizetni. Mindazoknak, akik akkor itt élnek majd. Bocs. Szóval plakát.

Szóval. A törvények szerint, ha nagyon feszegetjük, még csak nem is Magyarországnak van miniszterelnöke. Hanem a Parlamentnek. Orbán Viktor tehát nem Magyarország miniszterelnöke, hanem Magyarországon jelenleg ő a miniszterelnök. A miniszterelnököt ugyanis a Köztársasági Elnök kéri fel, bízza meg. A parlamenti pártok által elért választási eredmény alapján. Így még az is előfordulhat, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat, és Lázár János lesz a miniszterelnök. Orbán Viktor pedig elmegy akkut tölteni. A plakát tehát csúsztat. Azt sugallva, ami valójában nincs. De előre jelezve azt, ami jöhet. Az örökös miniszterelnöki posztot. Alighanem pontosan ezzel a szándékkal készülve. Mármint akkor, ha a plakát nem az ellenzék lejárató-kampányának a része. Annak, aminek a célja, hogy Orbán épülő diktatúrájának képét sugallja. Abban bízva, hogy a vezér orcájának festett mását mégsem meri letépni az egyszeri közmunkás. A demokrácia jegyében tehát vártam az elhatárolódást.

Ám a Fidesz hallgat. A hallgatás beleegyezés. Mint tudjuk. A szóvivők máskor oly hangos kórusa most mélyen hallgat. Plakátügyben. Arculat-ügyben. Holott tudniuk kellene, hogy a plakát hazudik. Magyarországon a kampányban pártok, és azok miniszterelnök jelöltjei versengenek. Olykor vitatkoznak. Az örökös, vitán felül álló, miniszterelnök, -kormányzó, -vezértábornok, -generálkulcs, és hasonló örökösök nem a hazai jogrendben játszó titulusok. Jelenleg. Ezek képét sugallni lehet kedves Orbán Viktornak, de valahogy olyan izés. A demokrácia oldaláról nézve. Jut eszembe. Az egyik átszabott plakáton Kádár János arca van. Annak a Kádár Jánosnak az arca, aki évtizedekig volt a legvidámabb barakk valós felvigyázója. S mégsem volt sehol leírva, hogy örökös prezident.

De hát változnak az idők. Meg a plakátarcok.

„Meglátom én! - S parancsot ád

   Király rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegűl,

   Minden velsz énekest!”

(Arany János: A Walesi bárdok)

Andrew_s