A választásokig még van pár nap. Tehát
teljesen világos, hogy itt lenne az érvek ütköztetésének az ideje. Orbán Viktor
meg is kezdte a miniszterelnöki vitát. Hű híveinek körében elmondta téziseit.
Gazdaságról és csillagjóslásról egyaránt. Ellenfelek és moderátor nélkül nem
kunszt. Meg nem is vita. Csak amolyan kádári szólamparádé.
Orbán Viktort azonban ez aligha zavarja. A
vitákat amúgy is rosszul viseli. Ahogy a spontán tömeget és a spontán kérdéseket
is. Egy vezérnek azonban ilyesmivel nem is kell törődnie. Nekem meg azt hiszem
a beszédének az elemzésével nem kell foglalkozni mélyebben. Ezt amúgy is sokan meg
fogják tenni. Az utolsó névmásig kielemezve a szöveget. Már akkor, ha
érdekesnek tűnik az elemzés. Mert azért sokat az orbáni beszédekkel azért általában
sem kell foglalkozni. Alig volt még olyan szólama, aminek az ellenkezőjét ne
állította volna. Attól függően, hogy a politikai haszonszerzés szempontjából mi
lehet az éppen aktuálisan megfelelő verzió. Amely politikai haszonszerzés
alapvető mozgatórugója a „minden hatalmat
Orbán Vikikének” rigmusát toporzékoló örök második. Aki még abban sem lehet
biztos, hogy a pártjában, a látszat ellenére, övé a valós hatalom. A valós
Orbán Viktor pedig szinte biztos lehet benne, hogy nem. A valós hatalmat
alighanem ott kell keresni, ahol a haknija pénzügyi arany-forrásának kulcsát
őrzik.
S ebből a szempontból a beszéd körülményei
alighanem sokkal beszédesebbek lehetnek, mint az, amit a miniszterelnök valójában
mondott. Amit mondott az ugyanis nem csak az elemzők szájából, hanem a vízcsapból
is folyni fog egy darabig. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag az eddig is
sokszor megkoptatott fordulatok újabb variációi adták a zömét. Tehát a
körülmények, melyek közül mindenképpen érdemes arra a tömegre vetni egy pisla
tekintetett, amely a szószéke előtt tapsolt a Hősök terén. S amelynek
számosságát tekintve úgyis meg fog indulni a számháború. Mellyel kapcsolatban
érdemes lehet felidézni a Hősök terének fizikai terhelhetőségét illető korábbi
számításokat. Amelyek alapján negyedmillió embernél többet fizikailag
is bajos lehet arrafele elhelyezni. Amikor tehát a tudósítások ennél
százezrekkel nagyobb számokkal kezdenek dobálózni, akkor érdemes lehet azt a
tudósítást az „ignore on” kapcsolóval ellátva továbblapozni. De a méret nem is
mindig a lényeg.
Így az említett tömeget alkotók számától
függetlenül figyelemre méltó lehet arra a skandálásra, és transzparenses
performanszra is odafigyelni, amit előadtak. „Orbán Viktor, a szupersztár” jeligére, számos példányban
előterjesztve a Vezér füle elé. Esetleg szeme elé. Transzparensen. Amikor
ugyanis olyan szövegek
kerülnek elő, hogy „Vezess Viktorunk,
s veled indulunk, küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged!”,
akkor riadtan kezdhetünk körülnézni. Még nem a csendőrség, illetve az AVH
valamelyik szellemi utóda miatt, hanem a filmgyári rendészt sejtve a közelben.
Abban a hitben, hogy egy történelmi filmkomédia forgatására tévedtünk. Egy
olyan film forgatására, amely a Rákosi-korszak mai átiratát, esetleg az 1970-es
évek romániai viszonyait kívánja karikírozva átültetni a mai Magyarországra.
Már akkor, ha Tölgyessy Péternek van igaza, és a kádárista,
illetve bolsevik mintákat nem a kormányzat közelében kell keresni. Amennyiben
viszont nem az említett filmforgatás statisztái gyűltek össze, akkor mégis csak
a bolsevik személyi kultusz világába keveredtünk. Miközben a fenti szlogennel
házaló Békemenet becsattog a Hősök terére. Megtámogatni tömeggel a Vezér
optikai letekintését az ő népére.
Az a Békemenet, amiről azt állítják a
szervezők, hogy pártsemleges és civil szerveződés eredménye. Minden esetre
érdekes civil szerveződés az olyan, aminek a buksiját miniszteri szinten simogatja
meg egy kormányzati szereplő. S amennyiben a soraiban miniszteri szinten képviselteti
magát a kormány. Mert 2014. március 29.-i menetben meg is szólaltatott
Hende Csaba még nem mondott le. Amellett a pártsemlegességgel is lehet probléma,
amennyiben a kormánypárt tagjai és lekötelezettjei az első sorban menetelnek. Ha
pedig mégis kétségünk támadna, akkor az internet siet a segítségünkre.
Amennyiben a Nyugat.hu a Facebook-oldalán
közöl olyan képet, amelyen világosan látszik a békemenetelőknek szétosztogatott
Fidesz feliratú táblák halma. Azonban ez a bizonyos kép nem csak emiatt lehet
figyelemre méltó. A látszólag narancssárga ruhás aktivistát jobban megnézve
ugyanis a színhatásért felelős ruhadarabra érdemes koncentrálni. Az ugyanis
nyilvánvalóan egy láthatósági mellény. Fényes nappal. Hasonlatos ahhoz, amit
például a közmunka jegyében az utcát sepregetők szoktak viselni. De még
szerencse, hogy rosszul ugyan, de kivehető rajta a „szervező”-re emlékeztető
felirat. Mert még azt hihetnénk, hogy közmunkásokat rendeltek ki
transzparensosztogatónak.
Hasonlóan ahhoz, ahogy helyenként
közmunkásokkal tépetik le az ellenzéki plakátokat. Annak jegyében, hogy az úr
adta a közmunkát, az úr elvette az egyenlő feltételeket. A választásra. Meg a
munkára. Meg a túlélésre. Aminek lassan az lehet a feltétele, hogy ki milyen
hangosan tudja az „Éljen Orbán! Éljen a
Vezér!” szólamokat üvölteni. Bár az eközben irányadó kéztartáson talán még
a Fideszben is vita van. Addig is: a diktatúrák iránt nosztalgikus érzéseket
táplálók életérzés-komfortját szolgálják a hatalom által a hatalom
megtámogatására szervezett tömegdemonstrációk. A Hazafias Népfront mintájára.
Alighanem Pozsgay Imre szaktanácsai alapján.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése