2014. március 16., vasárnap

Magas lóról mindenki idegen

Semjént senki se nézi
MTI Fotó: Baranyi Ildikó
Március idusa kapcsán többen, több okból megnyugodhattak. Akik az ellenzéki megmozdulás elfajulásától tartottak, azok annak elmaradása miatt. Az utazási irodák is bekaszálhatták a lengyel vendég tüntetők után a harácsot. S a netes mém-gyártóknak is adott az új Semjén-téma. Semjén Zsolt makacs ember. Őt nem tántoríthatta el a múlt évi közröhej.

De legalább nem fehér lovon vonult be, és nem Budapestre. Ezt meghagyta másnak. Egy setétebb lovon vezették be, és Kézdivásárhelyre. Elvégre a védett madarak és a keresztényi eszmék vadászata nehéz feladat. Alig hagy lovaglásnyi erőt. Meg aztán kell a lónak is a nyugalom. Talán ez utóbbi miatt vezették kantárszáron a pacikat. Így mégsem dobja le olyan gyorsan a lovast. S még a beszédektől való megvadulást, illetve sírva-röhögve gurulást is meghagyja a hallgatóságnak. Otthonra. Mert ott helyben mindenki jól nevelten hallgatta végig az évi rendes ki-, illetve bevonulást. Kivonulást a honból, és bevonulást Erdélybe. Ahonnan a kormányzat számos vendégszavazót vár. Mert a lengyel szélsőjobb még csak éljenezhet. Szavazni még nem szavazhat. Azt majd csak akkor, ha Pannónia rezsicsászára kihirdeti a regionális közösség megalakulását. Amire Semjén Zsolt szavai szerint amúgy sem kerül sor.

A miniszterelnök helyettese azt fejtegette ugyanis, hogy „a magyarság autonómiaigénye nem irányul senki ellen”. Ami különben teljesen igaz. Amennyiben a magyar embereket értjük a magyarság alatt. A történelem bebizonyította, hogy a magyarság kifejezetten integráló nemzetet hozott létre. Itt a népek országútján. Egységbe olvasztva az ideérkezőket. Örményektől svábokig. Elég lenne ehhez az aradi vértanúkra gondolni. Így március idusán. Ami sajnos sokszor nem jelentette azt, hogy a hatalom birtokosai ezt tiszteletben tartották volna. Erről regélhetnének a Don-kanyar áldozatai is. Autonómia-ügyben tehát lehet éles szakadék a magyarság, és a vezetők autonómia-igénye között. Az utóbbiak kiterjedhetnek olykor arra is, hogy a magyarok többségének természetes igényeitől is függetlenítsék magukat. Meg olykor a józan észtől, és az elvárható belátóképességtől is. Elhitetve azt is akár, hogy a harangok ágyúként szólnak. Valami ilyesmit jelezhetett Semjén Zsolt kijelentése is. Az, hogy „a szabadságharc idején Gábor Áron öntödéjében ágyúvá lett székely harangok ma is szólnak a magyarság szívében”.

Most tekintsünk el a legendáktól, és attól, hogy rézből önthettek-e ágyút. Maradjunk annál, hogy a békeszeretők szívében az ágyúk is válhatnak haranggá, míg mások szellemiségében a temetői harang is csak ágyúként jöhet szóba. Egy permanens harcot folytató kormányzat miniszterelnökének helyetteséhez félek, az utóbbi áll közelebb. Különösen, amikor a hatalomhoz vezető kampány kellős közepén viteti magát lóháton egy főtérre. Az említett félelemre a miniszterelnöki beszéd sem igazán cáfolt rá. Orbán Viktor már az 1848-as eseményeket is a rezsiharcának előfutárának állította be. Nem kicsi képzavarral, és hatalmas indikációkkal az orvosi kamara számára. Amelynek tagjaiból talán félelemből nem vállalkozik senki a hivatalos reakciókra. A kormányfő állapota kapcsán lebegő találgatásokra. Különösen azok után, hogy szerinte „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”. Miközben éppen Arad mutatta meg, hogy nem hatalom által kinyilvánított egységesség az, ami számít. Az eddigi tapasztalat inkább az, hogy a hatalom által bevezetett szellemi esztergapad, az egységesség látszatának kierőszakolása vezetett a legsötétebb korszakokhoz.

Azokhoz, amikor a hatalom csicskásain kívül mindenki idegenné vált a saját hazájában. Amikor tehát Orbán Viktor erről a hatalmi egységről beszél, akkor ott dübörögnek azok a bizonyos ágyúk a háttérben. Meg az alagsorokban kiosztott pofonok. S előmásznak a kukákból azok a történészek, akik hajlandók akár történelmileg is idegennek definiálni a hatalom köpetét nem önként felnyalókat. Ahonnan már csak egy kicsi lépés, amikor az idegenek ellen minden „idegenrendészeti eljárás” indokolttá válhat. Október 23 után Orbán Viktor tehát ismét a nemzet megosztására tette le a voksát. Mindenkit magyarnak tekintve, aki hajlandó neki tapsolni, és mindenkit kirekesztve, aki kétségbe vonja az ő stadion-adta hatalmának megingathatatlanságát.

S talán Semjén Zsolt ezért nem fehér lovon vonult be Gábor Áron katonai karrierjének induló-városába. A fehér ló dicsőségét meghagyja a Vezérének. Alighanem szintén kantárszáron vezetve. Hogy le ne vesse a kikényszerített látszategység tábornokát. Aki már most is elég magas lóról nézhet le, ha csak a szürke, bértapsoncokkal feldúsított tömeget látja maga alatt.

Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
  mivelhogy rend kell a világba,
  a rend pedig arravaló,
  hogy ne legyen a gyerek hiába
  s ne legyen szabad, ami jó

(József Attila: Világosítsd föl)

Andrew_s

3 megjegyzés: