2018. április 9., hétfő

Orbánia Kasszandrái nevében: Kasszandra esete a választásokkal

A választás másnapján olvasom, hallgatom a reflexiókat, amelyek úgy kezelik a Fidesz győzelmét, illetve az ellenzék szerepét, mintha legkevesebb a Holdon töltötték volna az emberek az eddig eltelt hónapokat, illetve éveket. Szó se róla: ilyen mértékű Fidesz-győzelmet nem vártam volna. Ugyanakkor az is világos, hogy a kialakult helyzet nem egy előzmény nélküli állapot.

Nem volt az különben a 2014-es választási bukta sem. Annyira, hogy nem egyszer merült fel már akkor is, hogy azt a választást gyakorlatilag előre megfontolt szándékkal vesztette el a Mesterházy-Bajnai páros. Illetve azok akik Bajnai mögött voltak. Köztük egyébként Juhász Péter is. Aki most ugyan játssza a sértett hercegkisasszonyt, de azért vastagon benne volt az akkori és a jelenleg vereségben is. Elég ehhez a nem is túl régen megesett 2017. októberére gondolni. Amikor nem csak Juhász, hanem az LMP és a Momentum is hozzátett ahhoz a kompromisszumtalansági összképhez, ami akkor már világosan jobban erősítette Fideszt, mint az ellenzéket. A közösnek indult ünneppel kapcsolatban:
Kezdve attól, hogy a Fideszből megvilágosult Hadházy Ákos lemondta az LMP nevében. Amire hivatkozva a programnak nevezett ígéret-cunamival jelentkező Momentum is kiszállt a buliból. Hogy aztán nem sokkal később Juhász Péter arról tudósítsa a híveit, hogy az Együtt (senkivel), illetve a Párbeszéd (önmagunkkal) nevű, csilliárdos támogatottságú szerveződések is majd máshogy, máshol ünnepelnek. Aztán, az utóbbi név, mármint Juhász Péter kapcsán bevillant egy közel öt éves helyzet. Az, amikor 2012-ben sikerült olyan gesztushullámot elindítani az ellenzékben, ami legfeljebb a kormány erősítésére volt igen alkalmas. Miközben arra is emlékezhetünk, hogy nem csak a Milla, hanem az LMP is ismerős szereplője mindkét történetnek.

Az LMP kapcsán most többen mondogatják, hogy „ha visszaléptek volna”, illetve „ha kompromisszumot kötöttek volna”. Ami csak azért nem világos, mert az LMP kezdetektől fogva több hasznot hajtott a Fidesznek, mint az ellenzékiségnek általában. Tudom, tudom. A korrupcióellenesség következetes élharcosai, meg minden. Meg más politika. A hatékonyságát mindenki lemérhette. A Fidesznek biztosították ugyanazt a demokratikus flepnit, amit a sehova vezető, valós programmal alig rendelkező tüntetések, illetve akcionizmusok. Hadházy Ákos elmondta rendszeresen a magáét. Egy olyan pártszintű háttérrel, amely az utolsó pillanatig kitartott az ellenzék megosztása mellett. Az egyik oldalon tehát lehetett kritizálni a hatalmat. De a másik oldalon vigyáztak arra, hogy ne alakulhasson ki egységfront a regnáló hatalommal szemben. Márpedig a kettőnek, egy egységesen képviselt, kompromisszumokban érlelt programnak, valamint a hatalmat támadó hívószavaknak együtt talán lett volna értelme. A megosztottság, az ellenzék felszalámizása azonban Orbánnak kedvezett.

Ez utóbbiból ismerten kivette a részét már a kezdetektől is az a Momentum Mozgalom, amelynek már a párttá alakulása is több morális kérdést vetett fel, mint amennyire választ adott. Habár lehet, hogy rájuk is igaz a moralitás keresésének hiábavalósága a mai magyar politikában. Ahogy Gulyás Márton és mozgalma esetében is. Nem azért, mert összefogná a fiatalokat. Hanem azért, mert az aki provokatőrnek jó, még lehet csapnivaló politikai szereplő. Az utóbbi illusztrálásához elég a közelmúltba tekinteni. De az előbbihez sem kell túl messzire menni. Gulyás felvállalta annak a provokatőr celebnek a szerepét, aki mozgalmat hirdet a feszültség leföldelésére úgy, hogy cserébe gyakorlatilag nem nyújt semmit. Legutóbb novemberben.

Az a helyzet tehát, amelynek most az eredményét élvezheti a Fidesz, nagy vonalakban, tulajdonképpen már novemberre kirajzolódott. Adottá vált egy autoriter hatalom, amellyel szemben egy olyan párt látszott jobboldali alternatívát adni, amely nem is olyan régen, 2012-ben még felvállalta a vérvádazós antiszemitizmust. Majd azzal gondolta támadni a kormánypártot, hogy az az ő programjukat hajtja végre. Elárulva a nagyfokú programazonosságot a Fidesz és a Jobbik között. Amely alapján egy jelentősebb jobbikos eredményt sejtettem. Elég jót ahhoz, hogy azt követően nyílt koalíció alakuljon ki a Jobbik és a Fidesz között. Tévedtem. A Fidesz nem került koalíciókényszeres helyzetbe. Amelynek hatására majd a jövő parlamenti munkája mutatja meg, hogy a hallgatólagos támogatást megkapja-e a Jobbiktól és az LMP-től. Az ellenzék megosztását már megkapta előlegbe a hatalom.

De nem csak az említett pártoktól, pártvezetőktől. Nem véletlenül lettem volna kiváncsi a szegedi Orbán-Botka megbeszélések valós tartalmára. Mert Botka programtalan tündöklése azt vette el az ellenzéktől, amely a végső megméretés előkészítése során a legértékesebb lett volna. Az időt. No meg persze egy kompromisszumképes hozzáállást egy kompromisszumok alapjául szolgáló programmal a tarsolyban. 2017 júliusára azonban kiderült, hogy az ellenzék két nagy ellenfele maga az ellenzék, és a naptár. Akkor írtam, hogy az akkori viszonyok között egy kompromisszumos prgram:
„Ha sietnek, akkor február elején-közepén meg is lehet. Na, ekkor kellene nekiállni annak, hogy meggyőzzék egymás szimpatizánsait. S nem csak a fővárosban, hanem a falvakban is. Nem leugatni, és leuralni, hanem meggyőzni. Valós vitákban, olykor ellenséges hangulatban, de az ilyen hangulatot is kiálló érvrendszerrel.”... „Ezt mármint akkor, ha a pártoknak sikerül valóban közös fórumokat szervezni, és valóban komolyan vehető közös programmal országot járni, és minden elsőre sikerül, akkor jövő augusztusig még össze is jönne.

Jah, hogy a választások valamikor áprilisban lesznek? Pech.

Ami azt jelenti, hogy az áprilisi fiaskónak tulajdonképpen már 2017 nyarára megágyaztak az érintettek. Miközben 2017 októberére egészen világossá vált, hogy a már májusban is inkább alapvetően antidemokratikus törtetőként viselkedő Botka, szereplésének legnagyobb haszonélvezője a Fidesz és a Jobbik lett. Márcsak azért is, mert Gyurcsány folyamatos támadásával olyan helyzetet teremtett, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette Gyurcsány lemondását a DK . Amelyben egyébként felfedezhető a másik nagy egyesítő vonulat az ellenzékinek állított pártok többségénél. Az ugyanis világos, hogy egy párt vezetőjének a lemondását a tagság kezdeményezheti, de amely tagság nem fogja kezdeményezni, ha kívülről próbálják ennek érdekében megerőszakolni a pártot. Márpedig az tudható volt, hogy Gyurcsány Ferenc a hívei szemében olyan képpel bír, mint aki egyedül lehet alkalmas Orbán érdemi kihívójaként szerepelni. Ugyanakkor az is tudható volt, hogy személyében sokak szemében eleve a DK elutasítását jelenti, mint a párt vezetője.

Azon el lehetne persze töprengeni, hogy a 2014-es vereség után miért nem próbálta átadni a párt arcának helyét valaki másnak? Az azonban biztos, hogy 2017-re már biztossá vált, hogy a szerepe tiszta nyereség a Fidesznek. Amikor tehát gyakorlatilag odacementezték a pártvezetői szerephez, mérhetetlen segítséget adtak Orbánnak. Illetve tegnap óta mérhető segítséget. Nem, eszemben sincs mentegetni egyik felet sem. Gyurcsánynak valószínűleg tényleg vissza kellett volna vonulnia. Nem most, hanem 2014-ben. Akkor, amikor ezt nagyobb arcvesztés nélkül megtehette volna. De nem vagyok a DK tagja. Így nem ismerem azokat a párton belüli szálakat, amelyek mentén a párt vezetőjévé választották.

Az azonban ettől független, hogy a Fidesz győzelmének a mértékén meg lehet talán lepődni. De azt is kár lenne vitatni, hogy ebbe a győzelembe az egész ellenzékinek állított politika bagázsnak komoly munkája van. De legalább mindenki megvigasztalódhat azzal, hogy könnyen lehet: hosszabb időre megszabadult a következetes ellenzékiséggel szemben támasztható elvárásoktól. Miközben ezt a lehetőséget eljátszotta. Nem kicsit, hanem nagyon.

Azt hiszem, hogy ugyanakkor egy még nagyobb hibát csak akkor lehetne elkövetni, ha most azok, akik komolyan veszik a demokráciát, elmerülnek az önsajnálatba. A pártok pedig abba, hogy sebeket nyalogatva meg sem próbálnak egy egységfrontot kialakítani. Ha nem próbálják meg, illetve ebből kimaradnak, akkor megerősítik azt, amit sokan gyaníthatnak az előzmények alapján. Azt, hogy tervezetten eladták Orbánnak az országot. Bízva az asztalról hulló, az udvari bohócnak szánt morzsákban.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook