2018. április 11., szerda

Kinek fáj az újraszámolás?

A választás utóélete, illetve az egyes reakciók lassan több kérdést vetnek fel, mint maga a választási eredmény. Ilyen csoportba tartoznak egyes reakciók arra a felvetésre, hogy talán nem teljesen tiszta körülmények között született meg az eddig közzétett eredmény. Voltak, és folyamatosan derültek ki furcsaságok, illetve a DK elnöke, valamint a Jobbik által csalás-gyanú fogalmazódott meg.

A felvetett ellenőrzések hírére aztán valami átszakadni látszott. A fórumok véleménykupacaiban volt például olyan, aki azonnal a szavazatszámlálók elleni összeesküvést kezdett sejteni. Vehemensen lehülyézve mindenkit, aki esetleg a szavazatok újraszámlálására akár csak gondolni is merészelt. Míg a másik oldalról megjelentek azok a vélemények, hogy a Fidesz akkorát nyert, hogy az újraszámolás sem segíthet lényegileg a kérdésben. A kettő közt meg a teljes paletta. Nagyjából csak abban megegyezve, hogy a szavazatok ellenőrzése nem jó ötlet.

Egyébként az sem feltétlenül jó ötlet, ha valaki csak a szavazatszámláló bizottságok (SZSZB) által kitöltött jegyzőkönyveket akarná összevetni az éppen most betegeskedő informatikai rendszer által internetre köpött adatokkal. Még akkor is, ha egy akár véletlen szoftverhiba által előállt rendszerszintű hiba esetleg lelepleződik. Ebből a szempontból felértékelődik az, hogy már menet közben hozzányúltak az informatikai rendszerhez. A közlemény szerint azért, hogy a váratlan terhelés miatt egy nagyobb teherbírású megoldásra állították át a rendszert. Igaz, eredmények ekkor még nem voltak. De a kérdés ettől még nyitva marad, hogy az új rendszer mennyire került letesztelésre. Mert a hibásnak bizonyult, mert a valóság bizonyította, tesztelési stratégia már a BKK esetében is idézet elő furcsa állapotokat. Így a rendszerszintű hibák kiszűrése sem lenne haszontalan. Ahogy az adatrögzítéskor becsúszott véletlen hibák lefülelése sem. Mert az adatrögzítő is csak ember.

Ahogy az SZSZB-k tagjai is. Nyilván nem a csalás szándékával, de fáradtan az éjszakában hibázhatnak is. Alkalmasint kipihenten is. Ennek eredményeként hibásan elbírált szavazólapok, rosszul felcímkézett kötegek, és minden más is előfordulhat. Ráadásul úgy, hogy ezt követően már ezt az állapotot fogják rögzíteni a jegyzőkönyvek, és az SZSZB-tagok akár a legnagyobb jó szándékkal esküdnének meg arra, hogy az így rögzített adatok az igaziak. Ezeket a hibákat a jegyzőkönyvek ellenőrzése értelemszerűen nem szűrné ki. Míg a valóban papíralapú magyar választási rendszer „alapbizonylatainak”, a szavazólapoknak a tételes ellenőrzése igen. Ez egy teljes, minden szavazólapot megmozgató újraszámolás lenne. Amit az LMP is felvetett.

Tekintettel arra, hogy az SZSZB-kben sem tökéletes, gyakorlatilag isteni lények ülnek az egyáltalán nem dehonesztáló a szavazatszámlálókra. Legfeljebb azok kaphatnak ettől komolyabb lábrázást a bizottsági tagok közül, akik biztosan tudják: ők, vagy bizottságuk sáros valami svindliben. Így válhat különössé azok reakciója, akik az újraszámolás hülyeségnek címkézésével, globálisan akarják „megvédeni” a számlálást végzőket. Holott a tényleges újraszámolás őket is megvédené a további, akár alaptalan gyanúsítgatásoktól. A vétlen, nem szisztematikus tévedések, a vitás helyzetek újragondolása pedig egy mindenképpen tisztább eredményt hozna. Akár még azt is elfogadva, hogy ennek hatására nem következne be földomlás szerű változás a végeredményben. Ha tényleg csak egy-egy vétlen, illetve véletlen benézésről van szó.

Egyébként innentől válik érdekessé az a fajta vélemény, amelyik a Fidesz aránytalanul nagy győzelmével indokolja az újraszámolás feleslegességét. Ha ugyanis a kormánypárt, illetve valamennyi híve, fullajtárja és slapaja tiszta játékot folytatott, akkor szinte elemi érdekük lenne az újraszámolás elindítása. Ebben az esetben az ismételt elemzések csak megerősítenék a pozíciókat. A Fidesz köreiben tehát, tiszta játék esetén, az lenne az ésszerű reakció, hogy „számoljatok ha akartok, míg bele nem zsibbadtok”. Míg minden olyan kísérlet, ami ennek szembemegy, az inkább a csalás, a szervezett adatmásítás gyanúját erősíti. Így nem kicsit érthetetlen, amikor a kormánypárt baráti köréből hárító kísérletek, netán titkosítási ötletek kezdenek előkeveredni. Hacsak nem pont arra megy ki a játék, hogy minél erőteljesebben kérje az ellenzék az újraszámolást.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése