2018. április 21., szombat

Lázártalanítás

Lázár János jobbra el. A hírek alapján szinte ez az egyetlen biztos információ. A többi jórészt találgatás. Fel lehet tételezni azt, hogy kellően megszedte már magát ahhoz, hogy békésen elvonuljon a vadászkastély kies magányába. Ebben is lehet valami. Ha nem is csak a tele a zsák effektus. Miközben hatalomtechnikai, kremlinológiai okai is lehetnek a távozásának.

De sorba haladva, először azt a teliputtony, telizsák effektusra vessünk egy pillantást. Azzal, hogy Lázár kevésre tört volna, aligha vádolhatnánk a nemzeti főkaparnokot. Az alacsonyról felkapaszkodott suttyóra hajazó reakciói alapján az sem valószínű, hogy ne kaparna még egy kicsit, ha tudna. A hatalomvágya tekintetében sem érheti szó a háza elejét. Mégis gondolhatta úgy, hogy ideje megállni. Mégpedig akkor, ha Orbán rendszeréből már nem sokat néz ki. Sem anyagilag, sem annak túlélését tekintve. Esetleg egyikből sem. Így eljuthatott ahhoz a racionális megfontoláshoz, hogy ezt követően behúzza a féket.

Ezzel egyrészt lehetőséget teremt magának arra, hogy a már megszerzett javakat akár a piacon megforgatva fialtassa. Tekintettel arra, hogy Kósánál jobb kvalitásokkal rendelkezik, még ennek a hatásossága sem kizárt. Aztán már ő is hivatkozhat arra, hogy minden bevétele teljesen reális, és morálisan is rendben van. Legfeljebb az első milliókat, netán milliárdokat pedig ne kérdezze, feszegesse senki. Különösen, mert az azokhoz való hozzájutás kisebb-nagyobb stiklijei el is avulhatnak időközben. Így csak azt az időt kell kibekkelni, amíg ez az idő eltelik. Ennek alapján elég lenne az egyes tételek elévülését nézni ahhoz, hogy kiszámolhassuk a Lázár által Orbánnak becsült hatalmi időt.

Azonban a fentiek azt tételezik fel, hogy Lázár döntése valóban Lázár döntése. Miközben a pakliban benne van, hogy a döntés Orbáné. Korántsem feledve, hogy többször felmerült Lázár neve azok között, akik a Fidesz élén Orbánt leválthatnák. Feltéve, hogy mindazokat sikerül erről meggyőzni, akik a Fidesz bivalyaiként Orbánt a hatalmában tartják, és bomolni hagyják. Márpedig a kétharmad nem az Orbánt esetleg leváltani akaróknak kedvez. Így Orbán helyzete pillanatnyilag stabilizálódott. Nincs szüksége a trónkövetelőkre maga körül. Ugyanakkor Lázárnak az az erénye sem nyom most sokat a latba, hogy talán a legesélyesebb lett volna egy Fidesz-Jobbik koalíció letárgyalására. A kétharmaddal erre sincs Orbán pártja rászorulva.
Így Lázárra hatalomtechnikailag egyszerűen nemhogy szükség nincs a kormány környékén, de egyenesen problémás lehet a jelenléte. Ezért lehet, hogy fentebbről mondták meg: szereztél már eleget Janikánk ahhoz, hogy most állj egy kicsit takarékra. Már csak azért is mert Lázár a tipikus külső káder. Sem a bibós brancsba nem tartozik, sem Orbán falusi baráti körébe. Elég vaj lehet a füle mögött, hogy zsarolható legyen, és elég információja ahhoz, hogy ne lehessen egykönnyen elsűllyeszteni. De az informális háló ettől még elég likacsos lehetett alatta. Amiért azért aligha kell sajnálni szegény Lázárt, és aligha a főváros aluljáróiba fogja összetarhálni az aznapi felesre valót.

Attól meg Orbánt nem kell félteni, hogy nem fog találni egy szorgos talpnyalót. Aki hülyébb, mint ő, tehát nem veszélyes, és elég korrumpált ahhoz, hogy kézben tartható. Aztán Kósa helyre is majd csak találnak valakit.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése