Rabszolgarendőri kérdés

A mai nap slágertémájává vált, hogy az ellenzéki képviselők egy csoportja bejutott a királyi televízió épületében, és ott a biztonsági őrökkel találták magukat szembe. Az lehet kérdéses, hogy ezen őrök halmaza milyen közös halmazzal bír az olyan korábbi birtokvédőkkel, mint akik felléptek a diákokkal szemben a Fidesz székházánál, vagy a ligetet védőkkel szemben. Van egy röpke kérdés azonban, ami rendőrséggel kapcsolatban kezdett csiklandozni.

Nem az, hogy a karhatalom fellépése esetleg hagyhat némi kívánnivalót maga után. Ezt a képviselőket megillető védelem, illetve a biztonsági őrök fellépése kapcsán bárki megítélheti. Azonban az a kérdés érdekesebb lehet, hogy a rendőrség kirendelt állományának tagjai a normál szolgálati időben, vagy azon túlmenően is köteles-e a hatalom rendelkezésére állni? Nem ismerve a szolgálati szabályzat részleteit, pusztán a biztonságérzet szülte véleményem alapján az utóbbi lehet az igaz. Még akkor is, ha a vezénylő parancsnok nem biztosítja a vörösköd-effektussal küzdő biztonsági személyzet hangulatának a lehűtését. Ha azonban feltesszük, hogy a rendőrség tagjai túlmunkában is szolgálni tartoznak a rend védelmét, akkor vélhetőleg ezért némi rekompenzáció, például némi többletjövedelem is járhat nekik.

Így viszont előállhat az a sajátos helyzet, hogy a rendőrség egyes tagjai most az az elleni törvény ellen tüntetőket szívatják, akik éppen azt szeretnék elérni, hogy ne legyenek pótlékmentes túlmunkára kényszeríthetők. Ugyanis, van egy olyan érzésem, hogy az államhatalom is munkáltató. Munkáltatója a rendőrség, a honvédelem, a tűzoltóság, illetve valamennyi hatóság tagjainak. Ebben az esetben a kivezényelt állomány is érintettje lehet annak, hogy ő is három évig kuncsoroghat a pótlékaiért a törvény alapján. Eközben rémlenek olyan korábbi hangok is, amelyek szerint a „gyalogrendőr” korántsem tartozik a több milliós fizetéssel alkalmazott rétegbe.

Így érdekes lehet az a kérdés, hogy rendőrség egyes tagjai a „rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabály életbe lépésében, vagy az az elleni tiltakozás esetleges eredményességében érdekeltebbek-e jobban? Ha pedig a tiltakozás sikerében érintettek inkább, akkor vajon mikor fog elkövetkezni az átfordulás? Amikor leteszik a pajzsot és hazamennek a legények. Miközben az sem kizárt, hogy a politikai erők ilyen-olyanságát emlegetők is rájönnek arra, hogy nem kell szeretni egyik ellenzéki pártot sem ahhoz, hogy utálják a társadalom nem kis részét provokáló, diktatórikus hatalomgyakorlást.

Andrew_s

A hatalom a tüntetés ellenzéke

Készült egy összeállítás, nem általam, arról, hogy a mostanában zajló tüntetések milyen tudósításokat váltanak ki a világsajtóban. Azzal a kísérő-kiemeléssel, hogy „Kovács Zoltán felkötheti a gatyót, ha cáfolni akar......”. Ámde, alig hiszem, hogy a nevezett, egyébként a CEU-n végzett, politikus érdemben cáfolni akarna bármit is. Neki megmondták, hogy mit kell képviselnie, és ő azt képviseli. Ezért fizetik.

Mondhatná persze, hogy a becsület a gerinc nála többet ér, de talán nála nem ér többet. Meg talán van az a pénz, beosztás, látszólagos felelősségátvállalás, amiért még talán saját magát is meggyőzi arról, hogy neki, illetve a személyes háttérhatalmának van igaza. A nemzetközi sajtót, bármilyen kellemetlen is ilyeneket leírni, a tömegek nagy ívben leszarják. Nem azért, mert nem érdekelhetne sokakat, hanem azért, mert egyrészt nem ismerik, másrészt sem ismerik. Már a nyelveket sem feltétlenül, amelyen megjelennek. Meg azokat a csatornákat sem feltétlenül érik el, ahol hozzájuthatnának. Azok a százezrek, akik pedig már kivándoroltak, aligha fognak hazajönni tüntetni. Nem véletlenül írtam már évekkel korábban, hogy Orbán Viktornak elemi érdeke az, hogy az országot a Schengen fémjelezte zónában tartsa. Alkalmasint: „Beszorulva abba a szerepbe, ami a rabszolga-béren alapuló összeszerelő-kultúrát képes ’kiajánlani’ a partnereknek. akik a termékeket ’természetesen’ a megszokott áron kínálják”.

Egy másik ponton sokkal kínosabb lehet a jelenlegi helyzet. Nevezetesen ott, hogy kikezdheti azt a helyzetet, amit a megosztott, és egymással civakodó ellenzék léte jelent a hatalom számára. A „rabszolgatörvénynek” nevezett jogi konstrukció, amelynek valószínű céljaként látszik a gazdasági exodus okozta munkaerő-hiány éppen úgy, mint a közszolgálatban zsarolható munkaerő kizsigerelése, illetve a szabadideje egy részének ellenőrzött körülmények között való eltöltetése ugyanis közös nevezőt jelenthet. Mindazon szakmai és politikai szereplőknek, akik nem értenek vele egyet. Akár még olyanoknak is, akiknek a Fidesz eredeti politikai koncepciója szimpatikus volt, de az úrhatnám nagyképűség, a hatalmaskodó szemétség megtöltötte a hócipőjüket. Az tehát hogy a tüntetések hibahatáron bőven túlmutató szimpátiát váltanak ki, és a tevőleges közreműködők száma sem nulla, különösen kínossá teheti a kormány némely tagjának ezt az egészet.

Ennél már csak az lenne kínosabb Orbánnak, ha a tüntetésekből mozgalom szerveződne, és volna egy szervezet, vagy egy vezető, aki tényleges, jövőbe mutató politikai programot hirdetne. Nem három napra, és nem a pillanatnyi indulatok leföldelésére, hanem évekre előre. Aligha véletlen, hogy ennek a lehetőségnek igyekeznek keresztbe feküdni. A közelgő Karácsony látszólag a hatalomnak dolgozik. Mert akár a kereszténység megtámadásának a jelszavait is el lehet pufogtatni. Némi sorosozással összekötve az antiszemita felhangokat is meg lehet próbálni igába fogni. Gyakorlatilag megpróbálva azt, hogy magukat a tüntetőket próbálják egymásnak ugrasztani. Miközben a surranópályán azért bejátszották a pályára a határon túliakkal való szembefordítás lehetőségét. Bízva abban, hogy csak részt vesznek, illetve nem tiltakoznak, közülük elegen ahhoz, hogy az uniós választásokba bevont státusz-polgárok biztosítsanak némi előnyt Orbánnak.

Egyébként azt az esetleg képekkel, jól beállított véletlen felvételekkel is igazolt jelenséget nehéz lenne tagadni, hogy elhangozhattak a kereszténységet nem éppen középpontba állító tirádák. Ahogy lehet óbégatni a nemzeti karácsonyfa felgyújtási kísérletéről is. Akár leterroristázva mindenkit, aki nem ért egyet azzal, hogy rabszolgaként, a nagy népi abúzus ostoba alanyaként kezelje a hatalom. Azonban ez utóbbiakkal kapcsolatban pár kérdés is lebegni kezdhet a levegőben. Például az, hogy ezek a megnyilvánulások milyen politikai támogatást kaptak, illetve melyik média az, amelyik, akár passzív, tudósításnak beállított, reklámot biztosít hozzá? Illetve az is, hogy a tüntetéseken részt vevő tömegek mennyire vették védelmükbe a csőcselék-módszertant alkalmazó provokátorokat? Azt a kérdést meg úgysem fogják egyelőre feltenni, hogy a provokátorok milyen politikai erőkhöz kötődtek valójában? Noha talán ez utolsó kérdés menthetné fel leginkább a hatalmat az alól gyanú alól, hogy esetleg azt a rég várt, előkészített, és Orbán hatalmát izomerővel biztosító icike-picike rendkívüli állapotot szeretnék már végre startvonalra állítani. Mert egy központosító hatalom mégis csak a hatalmat esetleg kikezdő, megkérdőjelező tüntetések ellenzéke. Ugyanakkor az ellenzéki politikusoknak hatalmas felelőssége lehet abban, hogy ez a tiltakozás ne jusson a többi, korábbi kísérlet sorsára. Ne egy program nélkül ellaposodó, kiüresedett morgássá csituljon. Olyan eseménnyé, amelynek a végén Orbán Viktor elszalajtja Szijjártót, Gulyást, vagy másokat a következő adag szotyiért. Miközben a tiltakozások leföldelődnek a semmibe.

Andrew_s

Gulyás a decibelkörmös osztogatója

Tegnap nem kicsit sajátos körülmények között, ha tetszik kéz alatt, okosban, megszavazták a dolgozókat froclizó munkatörvénykönyvi változásokat. Igaz, Orbán Viktor keze alatt nem tudjuk mi volt a zsebében, de azért megszavazták. Az ellenzék kivételesen szinte már ellenzékként működött. Majd tüntetés zajlott a fővárosban. Ma Gulyás Gergely pedig minősítette azt.

Ahogy az MTI híre felvezeti ezt a minősítést, minősítgetést: „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt”. Amely szöveg felett több okból lenne érdemes elgondolkodni. Már csak azért is, mert nem kerültek ki olyan felvételek, amelyek szerint felgyújtották volna szerdán a budapesti Fidesz székházát. Holott a folyamatos kormány-oldali provokációk alapján az is lehet, hogy igény az lenne rá. Elsősorban talán éppen a kormány egyes tagjai, netán a miniszterelnök részéről. Elvégre elég régóta látszanak egy kis szükségállapotosdira. Mert mit zavarognak azok a szégyenletes elemek, akik nem borulnak hasra a gazdasági exodus kormányának nagyszerűsége előtt. A végén még ezt is megoldják okosba?

De Gulyás Gergely, illetve az MTI szerinti szöveg mellé vegyünk inkább elő egy másik, mára inkább elhíresült idézetet. Ezt: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, hátamögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek”. Az utóbbit Pozsgay Imre írta az 1956-os események kapcsán. Pozsgay későbbi pályafutása, pártkatonasága, majd az egész életének későbbi át, vissza, és újraminősítése ismert. Úgyhogy lehet megtenni a téteket Gulyás esetében is. Mikorra várható a miniszterelnökségi főszolga kinevezése valami Nagyon Magas segédzsebkotrói tisztségbe. Illetve, mikor fogja visszavonni mindazt, amit Orbán szolgálatában, pártkatonaként elmondott, és válik tiszteletbeli nagyemberré. Természetesen Orbán bukása után. Mert addig...

Andrew_s

Rabszolgák előre: Orbán keze

Az országgyűlésben, a helyszínről kapott közvetítés alapján, úgy szavaztattak, hogy eközben az informatikai rendszer nem az elvárásoknak megfelelően működött. amennyiben azonosító-kártya nélkül is jelenlétet mutatott. Ennek a kommunikációs kényszerítő ereje vitatható, de megérthető. az ellenzéki képviselők ellenszavazat így nem látszik, mert a rendszer úgy tudja, hogy a helyükön ülnek és nem adtak le nemleges szavazatot.

Ugyanakkor, ugyancsak a netes közvetítés alapján a miniszterelnök testbeszéde igen alapos zavart jelez az erőben. Az biztos, hogy a keze beköltözött a zsebébe. Ezt mindenki maga tippelheti meg, hogy a személyes zsebbohóccal van-e ilyenkor elfoglalva? Ha igen, akkor ennyire komoly a probléma? Az azonban látszik, hogy ilyen helyzetben sem képes (már) legalább a látszatát megőrizni, hogy a viselkedési minimumnak a birtokában van.

Ugyanakkor az azért tudható, hogy Orbán Viktor az, aki már évekkel ezelőtt is azzal házalt a nemzetközi piacokon, hogy a magyar munkaerő képzett és olcsó bér-rabszolga.

Andrew_s

Mészáros gazdasági coming out-ja

Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

Több helyen olvasható volt az MTI híre alapján, hogy Mészáros Lőrinc kamionos pihenőt adott át. Mégpedig saját kezűleg vágva át azt a szalagot, amelynek tartásában Palkovics László, az innováció és technológia minisztere is segédkezett. Szó szerint. Óbaroknál.

Azt, hogy ténylegesen ott sertepertélt a miniszter azért érdemes megjegyezni, mert még valaki azt hinné, hogy a segédkezést úgy értettem, hogy segített összelapátolni a pénzt a beruházásra. De nem. Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok tulajdonosa ugyanis kiemelendőnek érezte, hogy az 1,1 milliárd forintból megépült parkoló, „teljesen saját forrásból, hitel és támogatások nélkül” valósult meg. Amely fél mondatnak valószínűleg nagyobb a hírértéke, mint az egész sajtóhírnek. Miniszterestől, kamionostól. Már csak azért is, mert a vezér falubarátjának szalagot tartani igenis kitüntetés egy miniszter számára. Különösen, ha az innovációkból momentán kevesebb tapad a nevéhez, mint a felsőoktatás szétveréséből. Még államtitkár korából. De most miniszter és ez töretlen karrierutat jelent számára. Amelyen egy fenékkel több, vagy kevesebb, már talán nem is számít. Akkor sem, ha Mészárosé az esedékes.

Naszóval. Amiért az a bizonyos pár szócska külön gondolatokat érdemel az a kijelentés jelzésértéke. Az ugyanis világos, hogy az orbáni oligarcha-poltika is nagyjából abban a szellemiségben fogant, hogy az első milliók eredetét nem illik feszegetni. Pontosan tudva, hogy a történelemben nem viselnek ebben úttörő szerepet. Nem az elsők azok közül, akik a más irányú forrásokat, a gazdaságon kívüli hatalmat a gazdaságban, vállalkozásokban bevonva kamatoztatják. Ha sikerül a törvényi környezetet is ennek érdekében kialakítani, akkor még pénzmosásnak, síbolásnak sem tekinthető. Egy-két generáció elmúltával, ha sikerül addig kibekkelni, már a kutya sem fog foglalkozni a részletekkel, mert a milliárdok önmagukért fognak beszélni. Amikor tehát az orbáni klikk valamelyik tagja már jelentős önerős beruházásokra képes, akkor ez egyfajta „coming out” az említett úton.

Mészáros Lőrinc kijelentése is jelzés értékkel bírhat ebből a szempontból. Függetlenül attól, hogy milyen rögös, fényesre nyalt, vagy napraforgómagos út is vezetett idáig. Végső soron bejelentette: a gazdasági hatalommá konvertálás első lépése megtörtént. Amely persze azt is jelentheti, hogy esetleg rátévedhet a Simicska-ösvényre is. Különösen, ha igazat állítanak azok, akik szerint Mészáros pénze valójában nem Orbán pénze, hanem külön kasszán vannak. Ebben az esetben jelenthet némi veszélyt az, ha valaki önálló hatalmi tényezőként kezdi magát definiálni. Márpedig a tőkefelhalmozás kísérő média-birtoklások fényében a nemzeti gázszerelő is beleeshet ebbe a hibába. De még akkor is rávetülhet a vezéri gyanú, ha nem fitogtatja a hatalma megerősödését.

Orbán hatalomféltésének még ebben az esetben is áldozatává válhat. Alkalmasint akkor is, ha vezéri strómanként működött ezidáig. A vagyon ugyanis a jog előtt azé, akinek a nevén szerepel. Ha papíron nem Orbán Viktor nevén szerepel, akkor nem Orbán Viktoré. Függetlenül attól, hogy a kormányközeli kerekasztal fura lovagjai milyen kardokat szegeznek esetleg egymás torkának a háttérben. Könnyedén előfordulhat, hogy Mészáros kijelentése arról a bizonyos saját erőről önveszélyessé válhat ebből a szempontból. Még akkor is, ha elsőre nem tűnik rossz kommunikációs fogásnak. Annak igazolására, hogy az orbáncsinálta milliárdos nem orbáncsinálta milliárdos. Elvégre mindenki láthatja ezennel, hogy milyen befektető, illetve gazdasági lángész az udvari gázcső-varázsló. Talán persze érdekes lenne tudni, hogy a Simicska-ösvény elkerülésére milyen garanciális feltételek állnak fenn. Milyen garanciákat kaphatott a vezértől, illetve Orbán mivel tarthatja a kezében, ha mégis csak egy stróman.

Mert kellő garanciák nélkül még eljöhet Mészáros „G-napja” is egyszer. Orbán látható pánikreakcióit látva nem is feltétlenül a távoli jövőben. Ami persze legyen az ő problémája. Bízva, hogy a következő, jelzésértékkel bíró hír nem az lesz, hogy egy emeleti, erkély nélküli lakás erkélyén kell friss levegőt szívnia.

Andrew_s

CEU, képzés, szotyihéj-köpködés

Gyakorlatilag ténnyé vált, hogy az USA-ban akkreditált képzéseit Bécsbe költözteti a CEU. Az szinte biztos, hogy az Orbán-kormánynak, illetve a vezérnek személyesen ez így teljesen megfelel. Valószínűleg a bécsieknek is. Így tulajdonképpen mindenkinek jó. Legfeljebb az országnak általában rosszabb. De az meg szinte senkit nem érdekel. Az a kisebbség, akit érdekel, az meg végképpen nem játszik.

A hatalom szempontjából semmiképpen. Elvégre megkapták azt a negyvenvalahány százalékos választási támogatottságot, amivel kétharmadot lehetett gründolni a Parlamentben, oszt jónapot. A viták meg csendben pörögnek az interneten. Ami szintén keveseket érdekel. Illetve, elég sok embert érdekel, de valójában tök mindegy. Egyrészt azért, mert a viták ezer szálon, és több tucat szempont mentén futnak. Másrészt azért, mert a CEU sem mindenkinek egyformán hiányzik. Leginkább azért, mert a vitatkozóknak jórészt fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen képzések folytak a “Soros-egyetemen”. Mi tagadás nekem sem nagyon. Tudom, utána lehetne részletesen kotorászni, de semmi kedvem hozzá. Majd egyszer lehet, hogy megteszem.

Valójában nincs jelentősége. Számomra, itt és most, nincs. Személy szerint, hogy őszinte legyek nem sokra tartottam az egyetemet. Részemről egy periférián mozgó képző-hely volt. Az sem vonzott, hogy amerikai diplomát ad. Leginkább azért, mert a világ számos más országába is szívesebben mennék, mint az USA-ba. Még turistaként is. Ám ez valójában magánügy. Ahogy szinte mindenkinek az egyéni problémája az, hogy személyében hol tanul tovább. Tekintve, hogy az egyetem jobbára a nagykorúak játszóházai. Akár a világ legjobb, és akkor is, ha a világ gyengébb, de valós képzést nyújtó egyeteméről beszélünk. Mely besorolás felett amúgy a CEU kapcsán is zajlik a vita. Van olyan, aki az ország lejobb egyetemének emlegeti, míg mások szerint ez nem így van. A hivatalos ellenzéki szólamok az előbbit hangsúlyozzák, míg a vezér hű trolljai szerint ez hazugság.

Amúgy a besorolásokat tekintve a The World University Rankings besorolása szerint közel száz, illetve több száz hellyel előzi meg 2017-es adatok alapján a CEU a többi hazai egyetem jövőre várható rangsorát, de ezt sem kötelező hitelesnek elfogadni. Ahogy azt sem, hogy a Top Universities sem sorolja a magyar alapítású egyetemeket az első ötszázba. Mert lehet azt mondani, hogy a külföldiek szemében ez lehet igaz, de a hazai szemlélettől ez idegen. Mert magyar seggbe magyar lóalkatrészt. Meg rangsort. Miközben azért kellő értetlenséggel is szemlélem a CEU-problémát.

Mert tegyük fel, hogy a CEU olyan jelentéktelen, amilyennek fel akarják időnként a hatalom szekértolói tüntetni. Mondván, hogy egy piszlicsáré egyetem mellett miért kell tüntetni, meg ekkora szelet kavarni. Miközben ugyanezek válasza nem ismert arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg jelentéktelen, akkor miért zavarja annyira a hatalom birtokosát? Lehet, hogy mégsem annyira jelentéktelen? Ha pedig jelentéktelen, de mégis zavarja a kormányt, akkor lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik szerint a képzés, mint olyan zavaró a hatalmaskodóknak? Amiről az jut eszembe, amit egykor a főnöknőm mondott, alighanem idézve valakit, valami továbbképzés kapcsán. Azt, hogy „diplomával is lehet utcát seperni, de diploma nélkül mást sem lehet”. Ami nyilván egy sarkított összehasonlítás, de azért van benne valami. A diploma megszerzéséig ugyanis, amennyiben valóban képzés zajlik az egyetem falain belül, akkor szélesedik a nézőpont, épül egy kapcsolatrendszer, és ragad némi ismeret is. Ebből a két előbbi lehet egy centrum-, illetve cenzúrahívő, a tudatlan szolgahad kialakításában érdekelt hatalom érdeke.

Márpedig ebből a szempontból az a vita érdektelen, hogy a CEU az ország legjobb, vagy legrosszabb egyeteme-e? Az ország legrosszabb, de a diplomát valós képzés fejében kiadó egyeteme is jobban segítheti egy fiatal további életét, mint a legjobb stadion padsoraiban elsajátítható szotyihéjköpési szakképzés. Még akkor is, ha az egyetemi padsorokból a diploma kézhezvétele előtt kopik ki valaki. Elvégre lehet, hogy az egyetemen jön rá valaki, hogy jobb villanyszerelő lenne, mint amilyen elektromérnöknek szeretnék a szülei tudni. Igaz, a valós szakképzés is komoly ismereti bázist nyújthat. Úgyhogy az sem jó. Talán nem is véletlen, hogy a komoly tradiciókkal bíró hazai szakképzést is gyakorlatilag szétverték.

Mindamellett Orbán hű trolljai természetesen mondhatják, hogy ez egy városi, ha tetszik aszfalton nőtt parasztértelmiség, egyedi nyavalyája. Mert bezzeg a magyar paraszt másként látja, és a vidék fejlesztése felé fordulnak a felvonuló arcélek. Amiben lehet hinni, ha valaki nagyon akar. Aki nem nagyon akar, az összevethet két adatot. Az egyik az, hogy kormány 150 milliárdot szán a magyar falu-programra. A másik, hogy a még át sem adott Puskás Ferenc Stadion költségvetése idénre már ennél kicsit magasabbra, 190 milliárd forintra nőtt. Hűen tükrözve a jelenleg regnáló hatalom valós preferenciáját a mezőgazdasági szakmunkástól a vidéki értelmiségen, az országosan kiművelt emberfőkön át a stadion-hangadó decibelhuszárokig vezető ív mentén.

Andrew_s

Tarlós szerint az e-jegyvilág

Tarlós menesztené a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját az elektronikus jegyrendszer fiaskója miatt. Ehhez önmagában akár gratulálhatnánk is. Ha nem kopogtatna az a kisördög azzal a kitétellel, hogy Tarlós tulajdonképpen a saját menesztését is kezdeményezhetné. Okként a krónikus hablaty-kipüfögést is megjelölve. A vezetési hibák mellett.

Mert azért egy vezetőt az is minősít, hogy mennyi ideig regnáló, és milyen beosztottjai vannak. Az elektronikus jegyrendszer például több, mint egy éve dőlt össze, amikor pár napos élet után derültek ki alapvető problémák a megvalósulással kapcsolatban. Azzal, hogy Tarlós nem azonnal kezdeményezte az illetékes vezetők felfüggesztését, azzal tulajdonképpen a saját vezetési inkompetenciáját is bizonyította. Függetlenül attól, hogy erősen kontraszelektált kiválasztási rendszer vélelmezhető a háttérben. Tulajdonképpen a főpolgármester személyét is beleértve. Mert az a rendszer, ahol a vezéri hátsó fényezési képességéhez képest alárendeltek a szakmai, városvezetési kompetenciák, akkor Tarlós esetében is feltételezhető, hogy az Orbánnal való szotyihéj-köpési barátsága fontosabb a városvezetési képességeinél. De térjünk vissza a BKK-val kapcsolatos kijelentéseire.

Köztük is arra, hogy a fővárost Tarlós szerint nem érte kár. Mégpedig azért, mert a BKK, szerinte, a saját pénzéből finanszírozta eddig a projektet. Azonban ezzel kapcsolatban elég közkeletű vélelem, hogy a BKK költségvetése mögött elég jelentős mértékben állnak önkormányzati források. Legalább is kevés olyan közleményre emlékszem hirtelenjében, ami a kiugró jegybevételekre alapozva számolt volna be a városi mágnesvasút-rendszer kiépítéséről. Mondjuk, az utóbbi egyáltalán nem épült ki, és talán nem is hiányzik. Más azonban ettől még hiányozhat. Így aztán az embernek támadhat olyan érzése, hogy minden feleslegesen elszórt pénz számít. Illetve kárt okoz. Vagy azért, mert a semmire költik el, vagy azért, mert máshova nem jut. Szinte szabadon választott. Így aztán azt is hihetnénk, hogy a tarlósi szólamok hazugan csengenek. Akkor is, ha a főkönyvelői bravúrok nyomán esetleg tényleg nem lehet konkrét, egy adott projekt kudarcához köthető, anyagi kárról beszélni. A kétségeket persze csökkenthetné, ha Tarlós közleménye megnevezné a konkrét szállítót, és a vele szemben érvényesített kötbér összegét is. Azonban az MTI szövege minderről szemérmesen hallgat.

Holott a beszállítók legalább egyike, az internetes jegyértékesítést elkövető, a korábbi, elsősorban szoftverminőségi botrány kapcsán ismert. Annak idején a HVG közölte, hogy a hunyók egyike a T Systems Magyarország, és nem emlékszem helyreigazításra ezzel kapcsolatban. Ennek fényében mostani hallgatás a további modulokat érintő beszállítóról szimpla maszatolásnak tűnik. Ilyen megfogalmazásban: „A BKK pedig teljesen önállóan kötött 2014-ben egy másik, kivitelezői szerződést egy szállítóval”. Amelyet az előz meg, hogy a „Fővárosi Önkormányzat eredetileg valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de ez a szerződés továbbra is érvényben van”. Tehát Tarlós az egyik oldalon egy finanszírozási szerződésről beszél, míg a következő kitételben egy kivitelezővel kötött szerződésről. Talán abban bízva, hogy az MTI közleményeit nem sokan olvassák, és azok is funkcionális analfabéták.

Ami egészen biztosnak látszik, hogy ezt a bicajt részben nagyon eltolták, részben nagyon túltolták. Még az is lehet, hogy a kezdetektől egy megvalósíthatatlan projekt volt? Talán ezért sem volna egy utolsó dolog, ha a 2017 nyarán felsült rendszer kapcsán lezajlott vizsgálati eredmények publikusak lennének. Mert a kérdések, akár a tankönyvek alapján, a beszállítótól függetlenül, már 2017-ben is feltehetők voltak:

• Ki, illetve kik végezték a teszteket?
• Ki, illetve kik írták alá a tesztelési jegyzőkönyveket?
• Ki, pontosabban melyik ismert auditor végezte el az auditálást?
• Ki írta alá az auditálás jegyzőkönyvét?
• Milyen hiányosságokat állapítottak meg a tesztek, illetve az auditálás során?
• Milyen intézkedési terv született az esetleges problémák megoldására?
• Az intézkedési tervet ki ellenőrizte, és végrehajtását ki hagyta jóvá?
• Az UAT-tesztet ki végezte, arról milyen jegyzőkönyv készült, és azt ki írta alá?
• Mindezek alapján a rendszert ki vette át, és az élesítéséről ki döntött?

A válaszok nyomán a vezérigazgató menesztése egy elég utolsó pont lenne abban a sorban, ami előtte megállapítja az egyes pontokon felmerülő felelősségeket. Mert az a rendszerátvételi megoldás, hogy “higyjétek el béláim, jó lesz az” talán elmegy egy sufnituning során, de azon túl nem túlságosan tűnik minőségbiztosításilag megalapozottnak. Miközben megállapíthatjuk, hogy az annak idején elhíresült stadionbeléptető rendszer, és még ki tudja mi minden, mellé egy újabb mega-projekt ment a levesbe. Bár ez még folytatódhat. Alkalmasint a stadionbeléptetőre egy a konkurenciánál majd’ háromszoros áron számoló cég nyerte meg, a hírek szerint, a közbeszerzést. Amelynek keretében mintegy négymillárdot ki is fizettek a remekbe-elszabott rendszerre. De Tarlós talán ott is meg tudta volna magyarázni, hogy nem érte kár az adófizetőket. Ahogy semmi más esetben sem. Csak azoknál a kisajátításoknál egy kicsi, ami a mézcsatornák tejfolyóba vezetésénél válnak szükségessé a gazdasági exodus kormányának tündöklése során.

Andrew_s

Röghözkötögetési kormányötletelés

A hatalmi pozícióból elkövetett napi politikai froclizás legújabb ötletének a túlmunka környékén kavarták fel az állóvizet. Az Index-en megjelentek szerint mind a túlóráztatás mértéke, mind a munkaidőkeret kezelése megváltozna. A Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által benyújtott javaslat társadalmi üzenete összefoglalható azzal, hogy „coki”.

Illetve nem is annyira. Sokkal inkább azt sugallja, hogy a motiváció a munkaerőhiány valamiféle kényszeres áthidalása olyanok által, akik a munka világából leginkább csak a világot látták. Míg mások a tényleges, a politikai pótcselekvéseken, túlmozgásokon túlmutató, munkával foglalkoztak. Az utóbbi kérdéssel, Kósa munkavégzésével nem is foglalkoznék többet. A politikus valószínűleg úgy érzi, hogy beleszakad a munkába. Mások pedig talán úgy éreznék, hogy beleszakadnak a röhögésbe, ha munkának akarnák tekinteni a politikus teljesítményét. Igaz, ez igaz lehet más politikai szereplőkre is. A beadott beadvány lényege nem is ez, hanem a munkavégzők egyfajta röghöz kötési szándéka.

Akkor ugyanis, amikor a munkaidőkeret, és így túlmunka javadalmazásának kérdése is, három éves időszakra számítható, akkor kialakulhat egy igen sajátos állapot. Az, hogy a munkavállalót 1-2 éven keresztül annyit túlóráztatják, amennyi időt csak lehet, majd a harmadik évben vagy kifizetik, vagy nem. Azt ugyanis aligha lehet garantálni, hogy a munkahelye a harmadik évben még egyáltalán létezni fog. Miközben a túlóráztatott dolgozó nem biztosan engedheti meg magának azt, hogy felmondjon a rabszolgatartónak mielőtt kifizetnék. Illetve, amíg bízik benne, hogy esélye van a pénzéhez jutni. Eközben persze fizetnie kell a számláit. Így a munkahelyén is kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és egzisztenciálisan sem lesz biztosabb az élete. Tulajdonképpen három éves ingyen hitelt nyújt a munkáltatónak, és az is nyilvánvalónak tűnik, hogy ez a helyzet nem annyira lesz jó a munkavállalónak.

Ha azt tekintjük, hogy a munkaerőhiánnyal azok a szakmák leginkább érintettek, amelyekből a legnagyobb az elvándorlás, akkor a még itthon dolgozó személyzet kerül a legszorosabb satuba. Az elé a választás elé kerülve, hogy fokozottabb kimerülési tünetekkel, esetleg nagyobb hibaszázalékkal, egy elvi ígéretben bízva még jobban kizsigereli-e magát? Ha pedig a kérdésre megengedheti magának a nemleges választ, akkor mégis marad-e, illetve távozik. Arról a pályáról, illetve akár az országból is. A gazdasági exodus kormányának nagyobb dicsőségére. Amely folyamat végén könnyen előfordulhat, hogy nem a legalkalmasabb, legjobb személyi állomány marad a munkahelyen, hanem az, aki szakmai, illetve magánéleti okokból képtelen a váltásra. Azt nem kívánom, hogy a beterjesztőket, illetve bárki mást olyan műtsön, majd ápoljon, aki éppen hogy átment a vizsgákon, és túlóráktól fáradtan szúrja be valahova a tűt, majd vágja azt, amit sejteni vél. De attól, hogy nem kívánom senkinek, azért még előfordulhat, hogy megesik majd. Ha nem is most a magángéppel röpködő, kiemelt ellátást elváró politikai elittel. Egyelőre.

De ez csak példa. Annak alapján, hogy az egészségügyi ellátórendszer erősen érintett az elvándorlástól. Ha nem is kizárólag. Mert szinte biztosan számosan tudnának sorolni olyan eseteket, amikor informatikai rendszerek adják meg magukat, illetve szakmunkák válnak gányolássá annak következtében, hogy nem a legalkalmasabb, hanem az éppen még megtalálható munkavállaló kezébe kerül a kérdés. Azonban azt sem vitatom, hogy Kósa és pártjának további elittársai ezzel a kérdéssel sem találkoznak. Ahogy számos más kérdéssel sem. Olyan kérdéssel, amit nem a megfelelő káderek tesznek fel nekik a megfelelően szűrt közönség előtt. Amíg biztosítani képesek a hatalmukat. Úgy is, mint a hatalmat birtokló pártvezér hűbéresei. Amíg megfelelően nyalnak, és csak halkan szuszognak hozzá.

Ugyanakkor persze érdekes lehet, hogy az előterjesztést az előterjesztők azzal indokolják, hogy az egy uniós irányelvnek, az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelvének való megfelelés szolgálja. Az irányelv elérhető az uniós forrásból, és elolvasását a https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32003L0088 címen csak ajánlani lehet. Mert abban igencsak eldugták azt a kitételt, hogy a túlmunka szervezését, illetve elszámolását három éves időszakra kellene megállapítani. Annyira eldugták, hogy meg sem sikerült találnom. De talán bennem van a hiba. Nem is lehet más az oka a látszólagos hiánynak. Elvégre komoly, rengeteget dolgozó politikusok, Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos állítják, hogy ott van az. Tehát biztosan ott van az valahol. Számos más, a munkavállaló érdekét szolgáló olyan iránymutatás mellett, ami ellenben a magyar törvényekből nem látszik számomra visszaköszönni.

Miközben az egész ötlet inkább egy következő kísérletnek tűnik a közvélemény kifárasztására, illetve az emberek cukkolására. Hátha sikerül már végre valami komolyabb okot találni a nyílt diktatúra bejelentésére.

Andrew_s

Jönnek a budapesti vasfüggönyök?

Emberárnyék
Foto: EISimay

A hajléktalanok problémahalmazának kezelése gyanánt most újabb csontot dobtak a médiának. A röpke hír szerint rácsokkal, illetve elektromos zárlattal zárnák le az aluljárókat éjszakára. Nem mintha ez megoldaná a hajléktalanok problémáit, de látszólagos megoldásként be lehet mutatni a fővárosiaknak. Azonban, ha jobban belegondolunk, nem is feltétlenül a hajléktalansággal kapcsolatos problémák generálták az ötletet. Elég a közelmúlt híreit összerakosgatni.

A mozaik darabjai között természetesen fel fog tűnni az, hogy a közterületeken életvitelszerűen hányódók okozhatnak valós problémákat. Közbiztonságiakat és közegészségügyieket egyaránt. Miközben a lakással, lakhatással még rendelkezők jogos igényének tűnik az élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog is. Így a roppantnagyonhumanisták véleménye akkor is érdekelne, amikor a kisgyereküknek, unokáiknak magyarázzák, hogy a kurvaanyázó bácsik, illetve nénik az aluljáróban nagyon kedves és rendes népek ám. A néninek meg csak a smink kedvéért van monoklija, és a bácsin színpadi kellék a rászáradt vér. Majd a vélemény kutatásakor érdekelne ugyanezen szülők, nagyszülők véleménye akkor, amikor a gyermekről a tetveket vadásszák egy röpke autóbuszos ücsörgést követően. Az esetleg összeszedhető fertőzésekről nem is beszélve.

De az éremnek ez nyilvánvalóan az egyik, a mozaiknak meg egy meglehetősen alárendelt darabja. Nem a lakosság, hanem a hatalom szempontjából is. Ez utóbbit az mutatja, hogy a hajléktalanság valós okainak feltárása, a már hajléktalanná vált emberek kisegítése a gödörből alárendelt pontjai a kormány kommunikációjának. Holott a hajléktalanok fizikai eltávolítása, illetve távoltartása a közterekről ez utóbbi csomag kérdéseire nem ad választ. Pedig azokra sürgetőbb lenne a kérdés. Mert válaszok híján olyan válaszok maradnak csak fenn a nem egyszer fasizálódó közhangulat rostáján, amely majdnem ekvivalens a gettósítással, illetve a fizikai megsemmisítéssel. Melyhez a tél közeledtével a hatalom is felzárkózik. Csak sortűz helyet a decemberben várható hidegfrontokra kívánják bízni a megoldást. Elzárva az alig melegebb helyeket a meghúzódók azon rétegei elől, akik nem kívánják a zsúfolt és korántsem biztonságos emberi tömegraktárakat igénybe venni.

De ez még mindig csak az egyik oldal mozaikdarabjai. Azonban a karhatalmi mozaikdarab már szervesen kapcsolódhat a kirakós egy másik nagyobb szigetéhez. Ebben a szigetben találjuk meg azt a darabkát, amelyre a protektorátus szó is felkerülhetett. Amennyiben Tarlós hathatós segedelmével gyakorlatilag kormányzati kézivezérlés alakítható ki a fővárosban. Abban a bűnös városban, amelynek lakói már többször bebizonyították az orbániai irányítással szembeni ellenszenvüket. Orbán szerint valószínűleg rászolgálva a folyamatos basztatásra. Már csak azért is, mert a fővárosi közvélemény megosztása, illetve manipulálása elemi érdeke. Amolyan pánik elleni placebo gyanánt. Ahogy már korábban is emlegettem azt is, hogy a Vár-körzetbe költözés sem szolgál valószínűleg mást, mint egy stratégiailag jobban védhető pánikszoba kialakítását a vezér számára.

Az említett nagyobb kirakós-szegletben azért megtaláljuk azt a nem túl régi ötletet is, hogy a köztereket szelektíven bocsátanák a köz rendelkezésére. Amely önmagában is felveti a felkészülést a rendkívüli állapot kihirdetésére. Abban az esetben, ha a megosztás egyszer csak csődöt mondana, és százezrek jelennének meg tiltakozni. A dísz-ellenzéki szervezetek működése dacára. Miközben a köztérelzárásnak van némi áthallása a kijárási tilalom felé is. Abban az esetben, ha bármiért, bármilyen jogcímen kijárási tilalmat rendelnének el, akkor az aluljárók igen erős zavaró tényezőkké válnak. Az egyik lejárat irányából tetszőleges másikon távozhat ugyanis a delikvens. Az „üresség” fenntartása is nagyobb erőket köthet le, és a tömegoszlatást is csak nehezítheti. A lezárhatóság sokkal hatékonyabb. A hajléktalanok ellen éjszakára. A hajléktalanságra hivatkozó technikai megvalósítással pedig valószínűleg bármikor.

Így, miközben a kirakós egyik csücskében ott látható a hajléktalanok okozta problémák kicsiny kockája, addig a másik pacában egészen más rajzolódik ki. Sokkal inkább egy, a főváros lakossága elleni, felkészülés harci színei kezdenek vibrálni.

Andrew_s

Gruevszki vett már letelepedési kötvényt?

A hazai hatalom sajátos hozzáállása a különböző törvénysértések nemzetközileg ismert elkövetőihez lehet vitatható. Ezt a „baltás gyilkosként” elhíresült azeri gyilkos ügye óta egészen biztosan tudjuk. A legutóbbi eset annak fordított irányú állapotát látszik jelezni. A jobbára gazdasági galádságok miatt két év börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszkit nem kiadta a hazai hatóság, hanem láthatóan a Magyarországra szökését igyekszik fedezni, mentegetni.

Ami, ha belegondolunk, teljesen érthető emberi reakciója is lehet egy olyan vezetésnek, amelynek nem egy tagja joggal aggódhat egy későbbi el-, illetve beszámoltatás eredményétől, következményeitől. Nyugodtan okoskodhatnak úgy, hogy amennyiben most menedéket adnak egy köztörvényesen elítélt vezető politikusnak, akkor erre a példára hivatkozva maguk is kérhetnek ilyen elbánást valahol a világban. Az egy más kérdés, hogy a világnak melyik pontja lesz az, aki a magyar vezető(ke)t majd befogadja. De szinte biztosan lesz olyan banánköztársaság, törpediktatúra, ahol helyet szorítanak neki(k). Talán még alkalmazzák is szakértőként az illető(ke)t. Ezt nem tudhatjuk. Azt azonban láthatjuk, hogy egy igencsak fejetlenségbe hajló magyarázkodási hullám indult el. Amelynek során szinte biztosan ki fog derülni, hogy alapvetően nem a köztörvényes ügyben jogerősen elítélt politikus befogadása a hiba, hanem az tehet az egészről, aki nyilvánosságra hozta a csirkefogást.

Ennek előszeleként értékelhetjük a Fidesz kommunikációs igazgatójának az MTI által közzétett igen értéktelen gondolatait arról, hogy a hatalommal visszaélő gazdagodás, a nagyüzemi sikkasztás akár rendben is lehet. Mert Nikola Gruevszki nem tehet semmiről. Mert, szerinte, „Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány - amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható - e pillanatban üldöz és fenyeget”. Arról persze Hidvéghi Balázs hallgatni látszik, hogy a politikust nem egy kormányhatározatban ítélték el a politikai nézeteiért, hanem a bíróságon a visszaéléseiért. A további félreértések elkerülésére megjegyzem, hogy természetesen ismertek azok az esetek, amikor az igazságszolgáltatás kormánymegrendelésre működik. Azonban a nyilvánvalóan koncepciós ügyre utaló bizonyítékok sora sem sorjáz Hidvéghi nyilatkozatában a Macedóniában lefolyt eljárással kapcsolatban.

Ezzel szemben, szintén az MTI közleményei alapján ugyanez, a politikailag asszimetrikussá tett, eljárási gyakorlat legalább a gyanú szintjén megállhat hazai gyakorlat alapján. Az a közelmúltból ismert fordulat volt, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) adatai, ajánlása alapján felmerült az Elios érintettsége. Mely cég esetében az igazságügy kerekei összeakadtak, és azt az eredményt darálták ki, hogy annak a cégnek az ügyében, amelynek köze lehet Orbán egyik lányának férjéhez, nincs semmi látnivaló. Az OLAF jelentésének nyilvánosságra kerülését követően egyébként a kormánytól nem túl távolra eső 888.hu még simán álhírnek minősítette az egészet, és közölték, hogy az egész Elios-ügy nem más, mint az unió politikai áskálódásának az egyik eszköze, illetve az egész túlárazásos gyanú nem több egy brüsszeli kampányjelentésnél. Erre most az MTI közzétett egy hírt, hogy „vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták”. Ami csak azt a kérdést hagyja nyitva, hogy mi lett volna a koncepció, ha Orbán veje érdekelt lett volna az érintett hűtőházak közvilágításában.

A bukott macedón elnökkel kapcsolatban pedig olyan kérdések is nyitva lehetnek jelenleg, hogy vajon vásárolt-e letelepedési kötvényt? Esetleg tervezi-e letelepedési kötvény vásárlását? Esetleg tervez-e adakozni egy stadionra a közeljövőben? A vezetői sportbarátság jegyében. De azt Macedón TV-ből felröppent információt legalább cáfolták, hogy a gazdasági visszaélésekért elítélt macedón politikus Orbán lakásában húzná meg magát. Azért persze még emlékezhetünk arra, hogy a szomszédságában már lakott körözött, kötvényvásárlóként is megjelent, Ghaith Pharaonnak nevezett, bűnöző.

Andrew_s

Conteo: Eliostól lőtávolig

Barátpéldasági kézfogó
Forrás: 24.hu

Gyors Elios-ügyi áttekintés gyanánt leszögezhetjük, hogy a Főnix Mozgalom szervezett egy tüntetést, ami nem mozgatott meg milliókat. Ellentétben azzal, hogy még az uniós vizsgálódások szerint is milliárdok mozdultak meg az ügyben korábban. Alkalmasint maradjunk is ennél a szónál: korábban. Mert érdemes talán más szálakon is eltűnődni a korábban történtekről.

Az egyik ilyen szál a tüntetések várható jövője. Nem azért, mert a szervezők elbénázzák, hanem azért, mert a hatalom beszabályozza. Illetve, Semjénnel adatják be törvénymódosítás gyanánt. Talán azért, mert a rénszarvasokból hiány van Budapesten, és valamit mégis kell csinálnia a nemzeti fővadásznak. A kommunikáció szerint az ünnepek méltóságát megőrzendő. Más vélemények szerint a kiemelt, a tüntetések lehetséges helyszíneinek listájából most kiemelt területeket is megvédeni szándékozva. Köztük a Kossuth teret is kiemelve a listából. Amiről a nem egészen napjainkban születettek tudhatják, hogy a Nagy Őszi Pisis Forradalom alkalmából olyan mértékben elszennyezték az ott táborozók, hogy a tér átalakítása meg sem állt a szinte teljes betonozásig. Azt a megmozdulást papíron ugyan nem a Fidesz szervezte, de azért a Kossuth téren megjelentek, beszédet mondani, olyan szereplők, mint a Fideszhez egyértelműen köthető, köztársasági elnökként megbukó nemzeti másolóbajnok, és Wittner Mária. Orbán kordonbontós képét most nem is említve a térrel kapcsolatban.

A még kevésbé most születettek, illetve a történelemkönyvek olvasói arra is emlékezhetnek, hogy volt olyan eset, amikor sortűzzel üdvözölték az itt felvonuló tömegeket. Egyfajta hatalmi pánikreakcióként. Ami nem ritka azoknál a diktatúráknál, ahol a széles támogatottság legfeljebb a különböző erőszak-eszközökkel felszerelt, fegyveresnek látszó erők széles rétegének a támogatását jelenti. Kezdetben. Mert az ellenzők megfélemlítése, illetve elfogyasztása után akár teljes is lehet a látszó, és közvéleményileg kikutatott támogatottság. Az újabb generációk agymosása után pedig már az erőszakra sem, csak a látszata fenntartására is bizton lehet építeni. Amely utóbbihoz nyilvánvalóan meg kell szállni, illetve központi ellenőrzés alá kell vonni az iskolákat, illetve az ifjúsági szervezeteket. Amely központosítás gyakorlatilag folytatólagosan folyik Orbániában.

A nyílt erőszakhoz természetesen nem lehet „csak úgy” folyamodni. Mármint akkor nem lehet, ha a valós társadalmi támogatottság közepesnél kisebb. Ellenben muszáj ehhez folyamodni akkor, ha a vezetési pánik a közepesnél nem kicsit nagyobb. Ebben a cselekvési sávban jelennek meg a szinte már kóros ellenségkép-festések, és az olyan lépések, amelyek a képét is úgy mutatják be, hogy alábeszélik a harci elefántot. Érthető tehát, hogy mi lökte rá már három éve is Orbánt arra a vágányra, amely potenciális ellenséget látott még a keresztény vallású háborús menekültekben is. Látványos gyűlöletet keltve a menekültek felé, miközben a háttérben vidáman üzleteltek a letelepedési kötvényekkel, és a határon túlra játszották a hazai politikai döntések választói lehetőségének egy részét. Megérlelve azt a helyzetet, hogy már 2015 őszére megteremtsék a válsághelyzet kihirdetésének a lehetőségét. A következő év elején pedig már alaptörvényesítették a szükségállapot tetszőleges kihirdethetőségét. Csak emlékeztetőként: a Jobbik és az LMP teljes támogatásával. Annyira, hogy Novák Előd jóvoltából intézkedési terveket is szivárogtattak a köztudatba. Mostanra pedig a honvédelmi törvényig is szétszivárogva.

Az így kialakult kép nem vidám, de laglább sötét. Az egyik oldalon gyakorlatilag leszorítják a feszültséget is levezető tüntetések felett a fedőt. A másik oldalon pedig adottak a formális jognak megfelelő törvényi keretek egy szükségállapot kihirdetéséhez. Mely utóbbihoz még mindig kellhet a casus belli. A migránsozás láthatóan a kezdetektől befulladt ebből a szempontból. Mert növelte ugyan az általános idegengyűlölet mértékét, de még akkor sem váltott ki komolyabb reakciót, amikor Budapesten felduzzasztották a menekültek jelenlétét. Valószínűleg pont a Fidesz hatalmát biztosítani hivatott, az ellenzék megosztására épített stratégia nyal vissza azóta is. A megosztottság nem szült olyan tömegreakciót, ami elegendő lenne a karhatalom, és a velük „spontán” fellépő gárdák, esetleg az ultrák, bevetésére. Nem véletlen tehát a kommunikációs fókuszváltás.

A cafetéria ügyei és társai olyan kérdések, amelyek szinte pártállástól függetlenül alkalmasak az emberek froclizására. Az sem biztosan véletlen, hogy az internetes fórumokon az utóbbi időben elszaporodni látszanak a nyilvánvalóan provokatív, illetve az esedékes gyűlöletszólamokat szajkózó trollok. Eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy vajon mi tudna megállítani több százezer embert, ha a saját méltóságuk megvédése érdekében elindulnának a Kossuth tér felé. Akár a pártoktól is teljesen függetlenül. A gondolatkísérlet könnyen arra az eredményre vezethetne, hogy leginkább a tömeget üdvözlő lövések. Fejmagasságban. Melynek megelőzésére, természetesen csakis a tiltakozók védelme érdekében ki is hirdetnék azt a rendkívüli állapotot, amelynek a kihirdetése végre, legalább látszatában legitim, teljhatalmat biztosítana az Orbán-körnek.

Valószínűleg alig várják már néhányan, hogy a nyugdíjak, a cafetéria, az Elios-ügyhöz hasonló gyanúsnak tűnő ügyletek valamelyike, vagy bármi más miatt tömegekben pattanjon el a cérna.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Megetetjük Kínát?

Ha eltekintünk attól, hogy olykor enni is kell, tulajdonképpen akár marginális témaként is kezelhetnénk a mezőgazdasággal kapcsolatos hírek egy részét. Mondjuk, hogy azokat, amelyeket egyfajta nagyotmondás jellemez. Amelyeket talán azért reppentettek fel, hogy vidám perceket okozzanak. Mint az a hírpáros, amelyben egyrészt a kínai piac bevételéről, illetve az európai szint eléréséről szólnak.

Ami az utóbbit illeti, Viski József mutatott rá arra az MTI szerint, hogy vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárként szerinte a magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék. Ami nagyon szép, nagyon jó, és a magyar borral semmi bajom. Akkor sem, ha az, hogy „magyar bor” ugyanúgy üres halmaz, mint az „európai bor”. Ha ugyanis egy borászt megkérdeznek, akkor ez órákig fog mesélni arról, hogy csak fehér, illetve vörös borból mennyiféle van az országban. A szőlő fajtájától, évjárattól, és még számos egyéb tényezőtől függően. Így aztán a piaci versenyben elfoglalt pozíció sem feltétlenül a könnyen rögzíthető szempontok egyike. De legalább jól hangzó fél mondat, hogy „a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal”. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy komoly exportra számít a minisztérium frázisügyi élharcosa. Valószínűleg Kína irányába.

Ahol már Nagy István agrárminiszter tüsténkedett a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás magyar stand megnyitásánál. Amely megnyitással kapcsolatban a közlemény úgy szól, hogy „a 24 milliós kínai metropoliszban már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt”. A miniszter egy füst alatt tárgyalt és megállapodott „Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánc-hálózatának” a vezetőjével „a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről”. Aemly gondolat szép és nemes. Valamint magas fokon melegíti a honi kebleket is. Amíg valaki nem gondolja komolyan. Illetve nem gondolja végig. Esetleg végiggondolja, de inkább a keblét melegíti.

Mert sebtében lehet futni egy kört a lakosságszámok, illetve a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége körül. Mely utóbbi kapcsán még azon sem kell elmélázni, hogy a rendszerváltásnak nevezett hatalmi aktust követően milyen hatékonyan verték szét a zsellérnosztalgia jegyében. Elképzelem, amint egy, a hazai összlakosságnál kicsit több lelket számláló Kínai városkában elkezdik terjeszteni valamelyik magyar hegy levét. Valamint a sajtokat, ásványvizet, tollat, és egyebet. A következő gondolat már csak az lenne, hogy nehogy tetszést arasson. Mert akkor talán sosem derül ki, hogy Magyarország teljes sajt-termése valószínűleg kicsit kevesebb, mint egy közepes kínai város néhány hetes fogyasztása az adott termékből. Ha kitart néhány hétig.

Hofinak volt egy kabarészáma a malacok számával kapcsolatos tervteljesítésről. Valami ilyesmi jutott eszembe arról, ahogy lassan már a realitások látszatával sem nagyon törődik az a propaganda, ami tervteljesítési dübörgésnek akarja beállítani a csendes osonást is.

Andrew_s

Rétvári szájába vette az egyházakat, és szájára az oktatást

Aki rég hallott Rétvári Bencéről, és nagyon hiányolta, annak az államtitkár igazi hiánypótló megnyilatkozással kedveskedett. Ami akkor is figyelemre méltó, ha valószínűleg nem arról szól a történet, amiről Rétvári beszél. Beszélni ugyanis arról fecsegett, hogy az egyház mennyivel jobb gazdája az iskoláknak, mint az állam. Ami legfeljebb akkor igaz, ha az állam nagy ívben beletojik az oktatásba.

Mert ahhoz nyilván nem kell fejben számolni egy zárt görbe menti integrált sem, hogy az állam mindenki pénzén tartja fent az iskolákat. A különböző istenekben hívőkén, és az ateistákét egyaránt. Amikor tehát az állam nekiáll egyoldalúan támogatni bármelyik iskolatípust, akkor nem tesz mást, mint diszkriminál. Holott a recept baromi egyszerű lenne. Egy adott feladatra X Ft-ot kap egy iskola. Akárki is a fenntartója. A többit meg oldja meg a fenntartó. Ha az egyházi iskolában arany bizgerentyűt akarnak csillárosítani, akkor tarhálja össze a hívektől. Ebből a szempontból az egyházi iskolák pont úgy működhetnének, mint bármelyik alapítványi iskola. Amikor tehát Rétvári arról beszél, hogy az egyháznak átadott vagyontárgyak megőrizték funkciójukat és a vagyont gyarapították, akkor érdekes lenne tudni, hogy az utóbbit miből gyarapították. Ha a perselypénzből, akkor rendben van. Ha üzleti tevékenységből, és az után vállalkozási szinten adóztak, akkor is. Ha azonban kiderül, hogy térítésmentesen átadott közvagyon akármilyen hasznosításából, akkor könnyen értelmezhető a vagyonátadás diszkriminatívnak.

Rétvári szerint lehet, hogy az iskolák egyházi fenntartása jobb garancia a megmaradásra, mint az állami fenntartás. Ez azonban nagyon komoly szegénységi bizonyítvány azokra nézve, akik az állami apparátusban felelősek az oktatásért. Miniszterelnöktől az utolsó apparatcsikig bezárólag. Mert azt jelenti, hogy az állam alapvetően nem látja el azt a funkciót, amire az adót, többek között beszedik. Rétvári egyházajnározós szövege mögött pedig az sejlik fel, hogy ezt előre megfontolt szándékkal folytatni is kívánják. Ami egyben azt is jelenti, hogy a Hoffmann Rózsa által már megkezdett úton menetel tovább a pártegyházi állami rendszer. Mármint azon egyházak, vallás-frakciók pártelvű támogatása, amelyek képviselői kellő intenzitással nyalják a fenséges politika fenséges képviselőinek fenekét.

Mert kár lenne elfelejteni, hogy már annak az eldöntése is átpolitizált, hogy mit tekintenek hivatalosan egyháznak. Na meg az is, hogy kinek adnak baksist az Erdő Pétertől Köves Slomóig terjedő talpnyalói csapatból. Nem csak iskolára, hanem általában is. Miközben szinte számolatlanul került eddig is pénz az olyan látványbaromságokra, mint például a „minden kertvégébe stadiont” mozgalom támogatására.

Ugyanakkor aligha csak a számára hivatalos egyház, illetve egyházak felszopása volt Rétvári mondandójának kizárólagos célja. Valószínűleg igyekezett olyan gumicsontot dobni a médiának, ami fedősztori valami aljasabbhoz.

Andrew_s