2026. augusztus 13., csütörtök

Figaro-effektus

Forrás: DeviantArt
Gondolom többeknek volt már olyan főnöke, aki mindenben kompetensnek gondolta magát. Értette, és megszakértette a portaszolgálatot, az üzemi konyhát, az épület karbantartását, a teljes informatikai rendszert. Akkor is, ha amúgy gazdasági területről érkezve legfeljebb egy táblázatkezelőt látott korábban. A titkárnője monitorán.

Hatékony ez a vezető? Általában nem. Valós vezetői tevékenységet végez? Nem. Valójában éppen azért van ott mindenütt, mert ezzel a vezetés látszatát, a vezetői működés emulációját biztosítja. Mert az vitathatatlan, hogy egy vezető döntési felelősséggel tartozik sok tekintetben. Nem megmondási, hanem döntési felelősséggel. Azért is, hogy a megfelelő ember felügyelje a biztonsági területeket, a könyvelést, az anyaggazdálkodást, az informatikát, és minden mást is. Mely szakemberek majd megmondják a tutit a saját területükről.

A politikusok esetében sem igazán más a helyzet. Még emlékezhetünk arra, hogy az internet kevésbé visszafogott mémgyártói mennyire nevetség tárgyává tették, amikor Orbán gondolta megszakérteni az árvízvédelmet, a határvédelmet, az idegenrendészetet, a tábornokok pocakméretét, és hasonlókat.

Na kérem! Most akkor ennek fényében lehet értékelni azt, hogy Magyar Péter személyesen nyilatkozik a paksi működésről, az atomenergetikáról, a mutogatja a vízmércét, bejelenti vízrendezés technikáját, beszól a parlamentnek, minősítget mindent, mindenkit. Nem elősegíti, a szakmai vezető megnevezésével, a szakmai döntéseket, hanem helyettük is megmarad beszélő fejnek. >

Újdonság? Nem. Ez a Figaro-hatás már nagyon korán, 2024. decemberében is megfigyelhető volt. Csakhogy van egy kis különbség egy viszonylag frissen bejelentkezett vezér, illetve egy már regnáló miniszterelnök között. >

Az előbbinél még akár megérthető is lehet a vásári kikiáltót idéző működés. A hívei beleláthatják a jövő nagy ígéretét, a potenciális porondmestert. >

A porondmester esetében azonban nem az az elvárás, hogy a trapéz tetejéről elmagyarázza a hármas szaltó fizikáját. Ellenben be kell tudni jelentenie az akrobatát, akitől elvárás a szaltó megugrása. Ha mégis a mindenhol jelenlevő kikiáltó szerepét mímeli, akkor valójában alkalmatlan a feladatra. Mert nem szervez, hanem csak szerepel. Mint a világot egy nagy Facebook-nak tekintő, a kormányzást szelfizéssel pótló Magyar Péter.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése