2018. november 19., hétfő

Jönnek a budapesti vasfüggönyök?

Emberárnyék
Foto: EISimay
A hajléktalanok problémahalmazának kezelése gyanánt most újabb csontot dobtak a médiának. A röpke hír szerint rácsokkal, illetve elektromos zárlattal zárnák le az aluljárókat éjszakára. Nem mintha ez megoldaná a hajléktalanok problémáit, de látszólagos megoldásként be lehet mutatni a fővárosiaknak. Azonban, ha jobban belegondolunk, nem is feltétlenül a hajléktalansággal kapcsolatos problémák generálták az ötletet. Elég a közelmúlt híreit összerakosgatni.

A mozaik darabjai között természetesen fel fog tűnni az, hogy a közterületeken életvitelszerűen hányódók okozhatnak valós problémákat. Közbiztonságiakat és közegészségügyieket egyaránt. Miközben a lakással, lakhatással még rendelkezők jogos igényének tűnik az élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog is. Így a roppantnagyonhumanisták véleménye akkor is érdekelne, amikor a kisgyereküknek, unokáiknak magyarázzák, hogy a kurvaanyázó bácsik, illetve nénik az aluljáróban nagyon kedves és rendes népek ám. A néninek meg csak a smink kedvéért van monoklija, és a bácsin színpadi kellék a rászáradt vér. Majd a vélemény kutatásakor érdekelne ugyanezen szülők, nagyszülők véleménye akkor, amikor a gyermekről a tetveket vadásszák egy röpke autóbuszos ücsörgést követően. Az esetleg összeszedhető fertőzésekről nem is beszélve.

De az éremnek ez nyilvánvalóan az egyik, a mozaiknak meg egy meglehetősen alárendelt darabja. Nem a lakosság, hanem a hatalom szempontjából is. Ez utóbbit az mutatja, hogy a hajléktalanság valós okainak feltárása, a már hajléktalanná vált emberek kisegítése a gödörből alárendelt pontjai a kormány kommunikációjának. Holott a hajléktalanok fizikai eltávolítása, illetve távoltartása a közterekről ez utóbbi csomag kérdéseire nem ad választ. Pedig azokra sürgetőbb lenne a kérdés. Mert válaszok híján olyan válaszok maradnak csak fenn a nem egyszer fasizálódó közhangulat rostáján, amely majdnem ekvivalens a gettósítással, illetve a fizikai megsemmisítéssel. Melyhez a tél közeledtével a hatalom is felzárkózik. Csak sortűz helyet a decemberben várható hidegfrontokra kívánják bízni a megoldást. Elzárva az alig melegebb helyeket a meghúzódók azon rétegei elől, akik nem kívánják a zsúfolt és korántsem biztonságos emberi tömegraktárakat igénybe venni.

De ez még mindig csak az egyik oldal mozaikdarabjai. Azonban a karhatalmi mozaikdarab már szervesen kapcsolódhat a kirakós egy másik nagyobb szigetéhez. Ebben a szigetben találjuk meg azt a darabkát, amelyre a protektorátus szó is felkerülhetett. Amennyiben Tarlós hathatós segedelmével gyakorlatilag kormányzati kézivezérlés alakítható ki a fővárosban. Abban a bűnös városban, amelynek lakói már többször bebizonyították az orbániai irányítással szembeni ellenszenvüket. Orbán szerint valószínűleg rászolgálva a folyamatos basztatásra. Már csak azért is, mert a fővárosi közvélemény megosztása, illetve manipulálása elemi érdeke. Amolyan pánik elleni placebo gyanánt. Ahogy már korábban is emlegettem azt is, hogy a Vár-körzetbe költözés sem szolgál valószínűleg mást, mint egy stratégiailag jobban védhető pánikszoba kialakítását a vezér számára.

Az említett nagyobb kirakós-szegletben azért megtaláljuk azt a nem túl régi ötletet is, hogy a köztereket szelektíven bocsátanák a köz rendelkezésére. Amely önmagában is felveti a felkészülést a rendkívüli állapot kihirdetésére. Abban az esetben, ha a megosztás egyszer csak csődöt mondana, és százezrek jelennének meg tiltakozni. A dísz-ellenzéki szervezetek működése dacára. Miközben a köztérelzárásnak van némi áthallása a kijárási tilalom felé is. Abban az esetben, ha bármiért, bármilyen jogcímen kijárási tilalmat rendelnének el, akkor az aluljárók igen erős zavaró tényezőkké válnak. Az egyik lejárat irányából tetszőleges másikon távozhat ugyanis a delikvens. Az „üresség” fenntartása is nagyobb erőket köthet le, és a tömegoszlatást is csak nehezítheti. A lezárhatóság sokkal hatékonyabb. A hajléktalanok ellen éjszakára. A hajléktalanságra hivatkozó technikai megvalósítással pedig valószínűleg bármikor.

Így, miközben a kirakós egyik csücskében ott látható a hajléktalanok okozta problémák kicsiny kockája, addig a másik pacában egészen más rajzolódik ki. Sokkal inkább egy, a főváros lakossága elleni, felkészülés harci színei kezdenek vibrálni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése