Anglia: kőbunkók és korosztályok

Az angol népszavazásról, mint az várható volt, egyre születnek az elemzések. Lassan felduzzasztják a Temzét is. Érthetően. Nagy tanulsággal szolgálhat. Legtöbbször attól is függően, hogy ki honnan akarja nézni. Pannóniai V. Orbán például a migránsozásig jutott. Mások, például London polgármestere, az angliai regionális szakadás végletéig.

Amely annyiban végletes, hogy London kiszakadását vizionálja. Legalább annyiban, hogy Skóciához, illetve Észak-Írországhoz hasonlóan önálló tárgyalási félként ülhessen asztalhoz akkor, amikor az uniós kiválás belső következményeit tárgyalják. Amelyek nyilvánvalóan többrétűek. Mint a torták. Vagy a hagyma. Mely utóbbi sem okvetlen jó szagú, amikor rárohad valakire. Ahogy a Brexit-népszavazás következményei is rárohadhatnak az angolokra. Akik esetében ismerté váltak azok a statisztikák, amelyek a szavazók megoszlásáról adnak némi áttekintést. Így arról is, hogy a népszavazást nagy átlagban a máséval vert csalán tanmeséje jellemezte. Nem is főleg területi, mint életkori okokból. A felmérések alapján ugyanis a fiatalok zöme az unió mellett tette le a voksát. Miközben 50-60 évig kell majd együtt élnie azon korosztályok döntésével, amelynek tagjai évtizedekkel rövidebb ideig „élvezhetik” majd a következményeket. Ahogy szinte biztosan a kérdést eldöntő hatvan felettiek között fogjuk megtalálni azokat, akik alanyi jogon fogják a mostani ifjúságra tolni a következményekkel való megharcolást, és elvárni az életkor iránti elfogultságot. Összekeverve azt, hogy a buszon átadni a helyet, és orbitálisan szívni egy bukófordulót vett országban nem egészen ugyanaz a kategória.

S talán az sem véletlen, hogy megugrott azoknak az angoloknak a száma, akik a kivándorlás feltétele, az útlevél megszerzése iránt kezdtek hevesen érdeklődni. Mely internetes keresések egyik mellékzöngéjeként kiderült: a szavazók jó része azt sem tudta milyen következménye van a szavazatának. Ami emberi okokból különben érthető. A napi szívásokból egyre jobban kikerülő korcsoportokat lényegesen könnyebb érzelmileg befolyásolni, mint azokat, akik kénytelenek napi szinten mérlegelni az érvrendszereket, gazdasági lehetőségeket. Igaz, ez a megoszlás nem is csak korcsoportok kérdése. Itt már lényeges lehet a vidék-város eltérés, illetve az iskolázottság is. Bár talán nem is annyira csak az iskolázottság, mint az ezzel is összefüggő, általános, információéhség. Gondolva itt a politika, a történelem, a gazdaság, a tudományok ismereteire, és nem a szappanoperák napi mozzanatai iránti fogékonyságra. Valami ilyesmi tükröződik a The Guardian felmérésében is. Ennek alapján igazolódni látszik az, hogy részben tényleg a „vidék” döntött.

De ugyanakkor nem csak az derül ki, hogy az unióban maradásra elsősorban a fiatalok, illetve a városokban szocializálódott fiatalok szavaztak. Az legalább olyan markáns vonulat, hogy az unióellenesség az alacsonyabban iskolázottak körében tarolt. Azok körében, akiktől „elvárható”, hogy a konkrét ismereteket, érveket könnyebben helyettesítsék előítéletekkel, illetve a tekintéllyel. Még akkor is, ha az utóbbi iránti fogékonyságot egyfajta tiszteletnek élik meg a mindennapokban. Amelyet gyakran, és nem csak az angolok körében tapasztalhatunk meg. S amelyből fakadhat különben a korábban említett fals, a tudás és ismeret iránti tiszteletet az életkornak szólóval összekeverő, tiszteletelvárás is. Amely szemlélet szintén nem angol specialitás. Ahogy a többi, korábban említett jellegzetesség sem.

S ez szintén lehet a Brexit-szavazás egyik tanulsága. Az, hogy lényegesen könnyebben befolyásolhatók azok, akik már alig érintettek a döntésük következményével. Valamint azok, akik alacsonyabb informálódási igénnyel rendelkeznek. Lehetőleg olyan körülmények között, ahol kevésbé számítanak a nagyobb szociális rendszerek. Ahol nyugodtan leélheti az életét úgy, hogy a szomszéd falu is messze van. A szomszéd megye túlsó vége pedig már egy másik galaxis. Mely utóbbi jelenség, nyilvánvalóan nem teljes körben, de az egzisztenciálisan, illetve szociológiailag atomizált városi lakosság-rétegekre is igaz. Természetesen szintén nem csak Angliában. Egyáltalán nem véletlen az, hogy a populista demagógiákat általában az iskolázatlan tömegeknek, mintegy zsigerileg, a gyíkagynak, „címzik”. Ahogy az sem véletlen, hogy az urhatnám vezetők igencsak igyekeznek utánpótolni a tanulatlan tömegeket, és atomizálni a társadalmat.

Végezetül: minden párhuzam a fentebb leírtak, valamint a magyar tendenciák között sajnos nem feltétlenül a véletlen műve. Mely tendenciák alatt az oktatás szétverését, a permanens szabadságharc változó ellenségképeit lehet érteni. Miközben hat a generációk, az egyes lakossági csoportok egymásnak feszítését célzó szándék is. Ugyanakkor persze lehet az angliai tanulságok egyike az is, hogy szinte azonnal társadalmi mozgalom indult egy ellenoldali döntés eléréséhez. Vagy legalább annak elérésére, hogy a döntés következményei jobbára csak azokat érintsék, akik azt meghozták.

Andrew_s