2016. június 26., vasárnap

Tanitani? Nyílt válasz Fábián Andrásnak

Miközben a világ hírei jelenleg több nagy csoportba sorolódnak, a határmezsgyéken is zajlik a töprengés. Az angol választások, a focisták, és a hazai idegrohamok mellett például felbukkant Fábián András írása Huppa-n a tanárok, vagy inkább a tanári mozgalmárok védelmében. Tanítani címmel. Ezúton, és minden külön promóciós szándék nélkül jelzem: érdemes elolvasni.

Aki persze nem akarja, ne olvassa. Azért, különösen annak, aki a kommunikáció, mint műfaj iránt érdeklődik, mindenképpen érdekes olvasmány lehet. Ugyanúgy, ahogy számos más írás elolvasása. Elvégre nem egyetérteni kell vele, hanem ismerni. Mint véleményt. Mint olyan véleményt, amelyik biztos kézzel fogalmaz meg olyan gondolatokat, amelyet hallani szeretnének azok, akik a tanárok mozgalmában a világ megváltását, a vezetőkben pedig az ügyeletes messiásokat akarják látni. Lehetőleg kritika nélkül. Mindamellett nem szeretnék abba a hibába esni, vagy legalább nem mélyen, hogy csak vagdalkozok a semmiről. Tehát jöjjenek, igaz kiragadottan, a gondolatok, amelyek erősen vitathatók az említett írásból.

A felütésben olvashatunk arról, hogy „Lassan minden napra jut egy olyan hír, néha kettő is, amely arról tudósít, hogy pedagógusok hogyan alázzák, kínozzák, szekálják a reájuk bízott gyermekeinket.” Majd a gondolatsor azzal zárul, hogy a „statuálás a lényeg”. Mármint az elmarasztalással kapcsolatos példa statuálása. S bár a gondolatsor zárása mögött érezhetnénk némi iróniát, azért ez az érzés gyorsan megbicsaklik. Még akkor is, ha utána jön némi írásrész arról, hogy bezzeg a gyermekszegénységgel nem igazán törődnek ilyen súllyal. Már akkor, ha a közétkeztetésben részt vevők, illetve részt nem vevőkkel kapcsolatos gondolatot így kellene értenünk. Az említett irónia-kisiklást az okozza különben, hogy, például, tudjuk: a bugyi-lehúzós tanárokat nem érte valós szankció. Valójában fizetésemelési tiltást kaptak, és egy beutalót valami érzékenyítő tréningre. Ami, ha példaállítást nézek, akkor inkább a gyermekalázás feletti elsiklás példájának erősítése. Miközben valahogy, még a tanári mozgalom vezetői részéről sem érkezett olyan jelzés, ami alapján talán érdemes lenne foglalkozni a tanárok alkalmasságának kérdésével. Ahelyett, hogy mozgalmi szinten is úgy kezelik, mint ördög a tömjén füstjét.

De elfogadom, hogy Fábián András akkora iróniát képzelt a szavai mögé, mint ide Tokió. Amivel természetesen elfogadom, hogy nekem meg nincs humorérzékem ehhez az iróniához. Ahogy gyanítom, hogy sokaknak nem lenne a pucsításra kényszerített kislányok szülei közül sem az esettel kapcsolatban. Ahogy valószínűleg a szülők humor iránti fogékonyságának hiánya okozhatja a tömeges tüntetésüket. A tanármozgalom kapcsán. A távolmaradásukkal. Ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy szülők milliói vonultak fel Pukli István egyetlen csettintésére. Valószínűleg nem véletlenül. S aligha azért, mert a kormány állítaná szembe a szülőket a tanárokkal. A szülők, mint azt többször írtam, nem a „tanárokkal” vannak kapcsolatban, hanem X. és Y. tanárral, tanárnővel, iskolaigazgatóval, stb. A szülők többségének a pedagógus egy absztrakció. Miközben napi vitái, nézeteltérései lehetnek a szülői értekezleten, a gyermek „élménybeszámolói” nyomán. Mely helyzetre elég satnya válasz az, hogy „én is szívtam, te is kibírod”. Ha pedig egy pedagógusokat felsorakoztató mozgalom a szülőkkel csak magas lóról, a szülők megszólítása nélkül, a tanításra alkalmatlanok elítélése, kiszűrésének ígérete nélkül hajlandó csak kommunikálni, akkor azt kapja, ami a magyar jelen helyzet. Tömeges távolmaradást.

Amikor tehát Fábián Andrástól azt olvassuk, hogy „a széleskörű társadalmi támogatottságot élvező pedagógus-tüntetés és sztrájkok után és előtt már komoly hangulatkeltés folyt”, akkor nézhetünk, mint tükörtojás a moziban. Egyszerűen azért, mert a pedagógustüntetésen a pedagógusok többsége sem volt jelen. A szülőké sem. Márpedig a széleskörű társadalmi támogatottság legbiztosabb mércéje a megszólítottság, és az ennek köszönhető tömeges jelenlét. Miközben persze tudjuk: a hangulatkeltés ténye ismert. Nem fukarkodott vele a kormányzat sem. De azok a szakszervezeti vezetők sem, akik elítéltek egy tárgyalást, majd leültek az asztalhoz. Akik a sztrájk előtt, után nyilatkoztak. Akik úgy hívtak sztrájkba, hogy sztrájkalap nélkül a máséval verték a csalánost. S kár lenne elfeledkezni azokról a mozgalmárokról, akik egyike hatalmas gigabejelentést lebegtetve hívott tömeggyűlésre, majd a gigabejelentés tulajdonképpen egy demonstratív cigiszünetet jelentett.

Mely jelenségek, a hangulatkeltés mellett alkalmasint hozzájárultak a mozgalom atomizálódásához, az időhúzáshoz, a programtalansághoz. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a CKP nem az első tüntetés előtt jött létre, hanem utána. Hogy nem kovásza lett egy mindenki számára kommunikálható programnak, hanem az első lelkesedések gőzének leeresztője a „menjetek haza, az okosok majd kigondolják a tutit” mottójú mozgalom-fékezéssel. Fábián András írja:
Az erkölcsi lepusztítás, mint a tárgyalási stratégia fő eleme, eddig bevált. Másik fontos eleme persze az, hogy hülyének nézik a partnert, egy harmadik az időhúzás és kifárasztás”.
S igaza van. Ezt követően csak meg kellene keresni azokat, akik a tüntetések elaprózásával, a pozitív üzenetek elmaradásával húzták az időt és kifárasztották a mozgalmat. Aztán rögtön azokat is, akik a pedagógusokat, és a szülőket is hülyének nézik azzal, hogy a pozitív programtézisek helyett ugyanazt a tucatnyi pontot ismételgetik. Amely egyébként követeléseket tartalmaz a kormány felé. Tehát nem tenni akarást, hanem kegy-kérelmet. Ami az erkölcsi lepusztítást illeti, a gyermekalázók el nem ítélése, alkalmasságukban meg nem kérdőjelezése, a szélsőségektől való nyilvános el nem határolódás fényében ki a fene pusztít kit erkölcsileg? Nehogy már kiderüljön, hogy Dúró Dóra, illetve a Kárpátia frontemberének meghívását meghívását kényszer hatására tette Pukli, mint arcember. Ahogy saját szájával nyilatkozott rendpártiságról is. Pilz sem kényszer hatására nem akart kormányt váltani. A szakszervezeti vezetőket sem bloggerek nyomták rá a mozgalomra. A CKP kezéből sem a média verte ki az alternatív oktatáspolitika téziseit.

Miközben írva vagyon: „vigyázzunk a pedagógusokra, ne hagyjuk őket céltáblává válni, vezetőik lejáratásában segédkezni”. S igen. Ezúton kérek mindenkit, hogy vigyázzon minden, a pályára alkalmas, a tanításban még hinni képes, és a pedagógiáért tenni akaró pedagógusra. Ha kell petíciókkal is védje meg őket. Ha kell akár a saját erőfitogtatásukra őket kihasználó, önmagukat is lejárató, hiteltelen vezetőktől is. Mert a pedagógust a saját környezete, a faluközösség, a szülők kisközösségei meg tudják védeni. A nemkormányváltó, programtalan, autoriter hangnyulak nem.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése