 |
| Fotó: EISimay |
Az oktatással kapcsolatban érthető, ha a pártok
rámozdulnak arra a probléma-halomra, ami az iskolarendszer és az
oktatáspolitika háza táján található. A politika már csak ilyen. A probléma
valószínűleg az lehet, ha a hazai oktatás több évtizedes halódását ismét a
felszínen elvégzett kapirgálással gondolják rendbe tenni. Akár csak a látszatok
alapján.
A Demokratikus Koalíció (DK) három
pontos javaslata sajnos alkalmas az ilyen látszat keltésére. Azzal, hogy
alapvetően személyek, személyi kérdések felhánytorgatásának tűnik. Függetlenül
attól, hogy Balog Zoltán valóban olyan miniszter, aki tökéletesen alkalmatlan
az oktatáspolitika szakpolitikai ellenőrzésére. Ahogy Palkovics László sem az,
akit fenntartások nélkül lehetne az oktatás közelében tudni. Azonban a DK
kifelejt, vagy csak a közleményben a szőnyeg alatt felejt egy egyszerű tényt.
Orbán Viktor szempontjából a tökéletesen megfelelő emberek a számukra megfelelő
helyen. Egy miniszter, akinek az arcbőrére a szegények cinikus lenézése éppen
úgy ráfér, mint a békemenetes vazallushad kitüntetése. S egy államtitkár,
akinek elég nagy egyetemi gyakorlata van az oktatás napi rendszerének
ismeretéhez, és elég kevés morális gátlása ahhoz, hogy ezzel az ismerettel
visszaéljen.
Ugyanakkor jellemző a Fidesz válasza is a Niedermüller
Péter által elővezetett DK-nyilatkozatra. Azzal, hogy röviden közölte: a
baloldal tehet mindenről. Ezzel gyakorlatilag persze elismerte azt is, hogy a
hetedik éve kormányzó pártnak sosem volt olyan közvetlen cselekvési terve,
amely alkalmas az oktatáspolitika problémáinak kezelésére. Egyszerűen azért,
mert az előző kormányzat bármely hibás döntéséhez képest már látszania kellene
az alagútban a következő fénypacninak, ha a jelenlegi kormányzat bármit tett
volna a javulás érdekében. Ha ma az oktatás helyzete nem jobb, hanem rosszabb
állapotban van, mint a Gyurcsány-kormány bukásakor, akkor a Fidesz saját
magáról állított ki szegénységi bizonyítványt az aktuális „nyócévezéssel”.
Miközben persze a kormánypárt is „megfeledkezik” pár korábbi történésről,
illetve tendenciáról.
Az egyik ilyen tendencia kétségtelenül a teljes oktatási
szférát (is) átszövő, és már egy évtizede is régóta tartó jelenségként ismert, kontraszelekcióról.
Alkalmasint okkal. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi politikai elit jórészt a
Kádár-rendszer nem kevésbé kontraszelektált, a pártlojalitást a szakmaiságnál
jobban díjazó egyetemi rendszerében csiszolódott. Azok a káder-csemeték, akik
akkortájt a szülő párt-viszonyainak köszönhetően kerülhettek értelmiségi
pályára a vályogvetés helyett valószínűleg szelektíven vakok a saját életútjukat
egyengetőhöz hasonló jelenségekre. Holott az iskolai kontraszelekció, a
tanárképzés válsága elég régóta tart ahhoz, hogy akár a rendszerváltó kormány
is programjára tűzhette volna a változtatásokat. Nem tette. Ellenben olyan
szinten szétverte a magyar gazdaságot, amely időzített bombát jelentett a
későbbiekben. Az azt hatástalanító kormányt követő Fidesz-kormányzat sem sokat
tett az oktatásért. Különösen annak fényében, hogy az oktatási rendszert
átalakítani szándékozó minisztere, Magyar Bálint mögül a kormánya is kihátrált.
Ez utóbbi regnálása alatt Balog Zoltán már ott liheg a
politikában és különböző pontokon fényesíti a nagytiszteletű ülepeket. Bizonyítva,
hogy pozícionálisan csereszabatos, és minden pozícióban seggnyaló. De még nem
miniszter. Talán azért, mert az első Orbán-kormány korszakában a vezér még nem
volt annyira vezér, hogy a teljes kézi irányítást kockáztathatta volna. Így az
oktatásért olyan emberek feleltek, akik legalább láttak iskolát. Pokorni Zoltán
majd Pálinkás József. Akik nevéhez szintén nem fűződött különösebb, az
oktatáspolitika szintjének emelése érdekében végrehajtott, tett. Mégis egyfajta
aranykor lehetett a jelenhez képest. Szakmailag. Mert legalább csak csendben
süllyedt az oktatáspolitikai passzivitás következtében a színvonal a robbanásszerű
zuhanáshoz képest. Alkalmasint már kirajzolódtak a lojalitást preferáló
rendszer körvonalai. Elég ehhez azokra a szülői értekezletekre emlékezni,
amikor az óvodavezetőt, általános iskolai igazgatót is jobban segített az
önkormányzati és politikai kapcsolatrendszere, mint a szakmaisága.
De ez utóbbi lehet szubjektív vélemény. Az azonban tény,
hogy a Gyurcsány-kormány regnálása alatt, a Miniszterelnöki Hivatal kiadásában
jelent meg a „Zöld könyv a
magyar közoktatás megújításáért”. Ami talán kicsit megkésve, de
foglalkozott a tanárképzés igencsak szükségszerű reformjával. Mely reform
kétségtelenül a tanárok alkalmasságának kérdését is felvetette. Ezzel a szakmai
anyaggal az akkori ellenzék nem igazán tudott, illetve akart szakmai alapon
foglalkozni. Még emlékezhetünk arra, hogy a Fidesz minden politikai
tevékenysége a totális obstrukcióban, kordonbontásban, és acsarkodásban merült
ki. Beleértve azt is, hogy tandíjrendszer átalakítása ellen még nép-hisztit is
szervezett. Holott az világos volt és ma sem homályosabb: a kontraszelekciót
támogató ösztöndíj és tandíjrendszerek, illetve a tanárképzés változtatása
nélkül kevés az esély a valóban előre mutató változásokra.
Azon is el lehetne gondolkodni ennek fényében, hogy a vezető
tanárok fémjelezte pedagógusmozgalom miért irtózik ugyancsak ezektől a
kérdésektől. De a Fidesz elementáris erejű védekezése az ilyen kezdeményezések
ellen talán nem véletlen. Elvégre nem érdekük egy olyan értelmiség kialakulása,
amelyet nem lehet egzisztenciálisan sakkban tartani. Nem lévén alkalmas arra,
hogy bármely más rendszerben elérje azt a pozíciót, amelybe a politika
jóindulata révén került.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése