Conteo -- Avagy a háborús háttér hatalma

Forrás: Wikipedia

Ukrajna területén folyik a háború. A háború, ami továbbra sem videojáték. Putyin tárgyalni hívta az ukránokat. Egy fehéroroszországi asztalhoz. Amely helyszínt először nem fogadta el az ukrán vezetés. Majd a hírek szerint mégis. Közben folyik a háború, amellyel kapcsolatban szinte biztosan legalább annyi dezinformáció kering a nagyvilágban, mint ahány valós információmorzsa is szóródik a bit-szelek szárnyán. Teret engedve a találgatásoknak és conteo-knak. A következő sorok az utóbbiakat kedvelők szólnak. Egyként a lehetségesek közül.

Ehhez ragadjunk ki pár olyan részletet, amellyel kapcsolatban nagyjából konszenzus látszik az említett morzsa-kavarodásban. Az egyik, hogy az oroszok által indított háborút számos elemző villámháborús („blitzkrieg”, „блицкриг”, „молниеносной войны”) szándékúnak írta, illetve írja le. Annak ellenére, hogy nem igazán kering olyan Putyin-nyilatkozat, amiben ezt maga az orosz vezető állította. De ettől lehet, hogy tényleg így gondolta, és lehet, hogy tényleg van ilyen nyilatkozata. Számos jel alapján így is gondolhatta. Vagy sem.

A „vagy sem” opciót látszik erősíteni, hogy egyáltalán nem egy tatárjárás-szerű, totális lerohanásról szóltak a hírek. Így akár azt is elhihetjük, hogy tényleg minimalizálni szerették volna civil áldozatok számát. Mert abban, még a szakértők zöme is egyet ért, hogy az orosz és az ukrán hadsereg nem egy súlycsoport. Azt pedig sajnos a történelmi párhuzamok mutatják, hogy ilyen alapos súlycsoport-különbségnél a hősies ellenállás leginkább a hősi halottak számát gyarapítja. Amivel egyáltalán nem szeretném kisebbíteni a saját haza védelmében elesettek, megnyomorodottak önfeláldozását. Sem annak értékét. De azért érdemes lehet megjegyezni, mert az internet fotel-stratégái sokszor, szinte túl sokszor emlegetik ezt a hősies ellenállást a lassú orosz térfoglalás kizárólagos okaként.

Mely lassú térfoglalás a sorok közét olvasók szerint meglepte az orosz vezetést. Mondván, hogy villámháborúra, napokon belüli fegyverletételre, és orosz-párti demonstrációkra készültek. Amely elvárást egyébként szintén nem igazán lehet tetten érni tényszerűen Putyin kommunikációjából. Ha lehántjuk a felszínt és figyelembe vesszük, hogy elég kevés háborús agresszor szokott olyan nyilatkozatot tenni, hogy kicsik vagyunk, gyengék vagyunk, sokáig akarunk harcolni, és ezért háborút indítunk. S ez még akkor is igaz, ha Putyin kétségtelenül többször felszólította az ukrán katonákat fegyverletételre. Alkalmasint egy olyan hadseregre támaszkodva, amire sok minden mondható, de az nem igazán, hogy kicsi és gyenge lenne.

S itt bizony tetten érhető némi ellentmondás. Annyira, hogy a magukat szakértőnek tekintőket is meglepte. Az sem kizárt, hogy jobban, mint az orosz vezetést. Miközben azt sem felejtik megemlíteni, hogy az eddig feltűnt orosz csapatokban feltűnően sok a fiatal, képzetlennek tűnő katona. Amit, ha hatalmas cinizmussal közelítenénk a kérdéshez, egyfajta szándékos áldozatnak is tekinthetnénk. Végtelen sajnálattal a húsdarálóba hajított fiatalok és családjuk iránt.

Most pedig, előszedve az említett cinizmust, tegyünk egy gondolatkísérletet az akár conteo-nak tűnő magyarázatra. Tegyük fel, hogy Putyin elsődleges céljai közt nem szerepel egy világháború, de még egy kiterjedt lokális háború elindítása sem. Az világos, hogy egy azonnali, erőteljes, a legmodernebb technikával megindított, ám kétségtelenül sok civil áldozattal járó csapássorozat szinte azonnali összezárást válthatott volna ki, és erőteljes katonai segítséget Ukrajnának. Ezzel szinte azonnal elindítva egy olyan eszkalációs spirált, aminek ki tudja, hogy hol a vége. Bár azért elképzelhetjük. De inkább nem szeretném.

Ugyanakkor az sem új taktika a háborúk, de már a nomád lovasrohamok történetében sem, hogy egy gyengének látszó rohammal előcsalogassák az ellenfelet. Akár egyfajta hamis önbizalmat biztosítva, de mindenképpen felfedve a csapatokat, irányítási pontokat, és katonai képességeket. Erre a szerepre a jelenleg bevetett orosz csapatok láthatóan alkalmasak, miközben egy azonnali, mindent elsöprőnek ígérkező támadás nem annyira. Az infrastruktúrában esett károkról nem is szólva.

Márpedig az utóbbi kategóriába tartoznak olyanok is, amelyek pénzt hoznak. De a szénhidrogénekre gondolva azt is állíthatjuk, hogy nem csak az oroszoknak. Miközben az ellátás megszűnése Európa több gazdaságát is megrendítheti. Nem csak a magyar, hanem a német, a francia gazdaságot is a példa kedvéért. Nem vitatva, hogy drágábban, és részlegesen, más forrásokból is pótolható szállítások is szóba jöhetnek.

Ezen a ponton legyünk még conteo-sabbak, és végképpen térjünk át a fantázia világába. Nem feledve, hogy nem csak Orbán Viktor látogatta meg Putyint, és a telefont is feltalálták már egy ideje. De ezt sem hagyva figyelmen kívül, hogy Berlin vagy Párizs hírei nem az energetikai pánikot látszanak a központba állítani. Esetleg azért, mert egyfajta biztosítékot kaptak az ellátás esetleg csökkentett, de csökkentetten folyamatos voltára Putyintól? Amiből az is következhetne, hogy a tervezet támadásról,és annak nagy vonalakban felvázolt forgatókönyvéről kicsit előbb is tudhattak, mint ahogy az első lövések eldördültek.

Itt, ennél a kilométerkőnél, két régóta ismert célt, fogalmat is elővehetünk. Az egyik a kétsebességes Európa gondolata. A másik az USE, az Európai Egyesült Államok eszméje. Egy korlátozott, a potenciális mag-államoktól távolabb zajló, de a leszakítandó, az USE-víziót zsigerből elutasító vezetéssel megvert, periféria szomszédságát érintő háború meggyorsíthatja az említett két pont teljesülését. Indok lehet a közös politikai, illetve katonai vezetéssel bíró mag-államok összezárásának fokozására, és ezzel ott egy proto-birodalom kialakítására. Az ezt amúgy is elutasító periféria pedig megmarad egyfajta ütköző-zónaként. Az, hogy Ukrajna orosz érdekszférában marad, valószínűleg indifferens ebből a szempontból, mivel eddig sehova sem siették el a felvételét.

Itt most természetesen lehetne arra egy külön szálat nyitni, hogy hazánkban mennyire lehet az utolsó esély a jövő évekről szóló választás az USE-maghoz tartozás kérdésének legalább nyitva tartására. De az messzebbre vezetne. A jelen conteo is csak egyfajta felvillantása annak, hogy az éremnek még egy ilyen, egyfajta EU-Putyin háttéralkuval tarkított oldala is lehet. Amely indokolhat egy képességeihez mérten gyengébb orosz csapásmérést. De azt is, ha ennek megértésével az ukrán vezetés inkább a tárgyaló-asztalt választja.

Andrew_s

A háború nem videojáték

Olšanské høbitovy
Fotó: EISimay

Ukrajna jelentős területére eszkalálódott ma reggelre a háború. Mert azt, valószínűleg, csak nagyon kevesen gondolják, hogy a történet most kezdődött. Vagy akkor, amikor a mostani „ki-kit provokált először” társasjáték elkezdődött. De az kétségtelen, hogy új szakaszba lépett a keleti határainkon átlépve elérhető ország jelenkori történelme. Biztos vannak valós, és lesznek, mert a fórumokon már megjelentek, önjelölt szakértői a konfliktusnak.

Olyanok is biztos lesznek, akik felhős mélabúval fognak dobálózni százak, ezrek, tízezrek életével. Nagy ábrándokat, és akár stratégiai gyöngyszemeket hullajtva szerte maguk körül arról, hogy kinek kit kellett volna megtámadni. Netán kinek kire kellene lőni. Meg talán arra is, hogy kinek kellene még beszállnia a háborúba, és kinek az oldalán. Azért két szempontot mindenképpen érdemes lehet figyelembe vennie a fűtött szobák zsöllye-foteljeiben okoskodóknak.

Az egyik, hogy Oroszország, akár tetszik, akár nem tetszik, nem egy szakócával felfegyverzett őskori törzs-képződmény. Ellenben nem kell nagyon messzire gurulnia egy gyógyszernek egy feleslegesen arra tekergő amerikai, vagy bármilyen más országbeli katona zsebéből ahhoz, hogy kiterjedtebb regionális pofozkodássá fajuljon a történet. Olyanná, ahol a következő pofont páncélököllel adják. Valójában tehát a „világ”, ahogy szerintem Putyin is, abban érdekelt, hogy „helyi” maradjon a konfliktus, és lehetőleg kevés áldozattal, gyorsan elinduljon a lecsengés irányába.

A másik, amit a fotelstratégáknak, a tőlük távol állók életével az internetes posztokban sakkozóknak, botcsinálta katonai szakértőknek ajánlanék a figyelmébe az az, hogy a háború valójában kurvára nem videojáték. Nincsenek mentési pontok, és akit gépfegyverrel megsoroznak, az nem fog pár heggel újra játszani a következő fejezetben. Aki meghal, az meg meg lesz halva. Végleg, és nagyon. S ezzel kapcsolatban engem meg kurvára nem érdekel, ha bárki neki áll megmagyarázni, hogy melyik fél érdemli meg jobban repesz-tépte bél-kifordulást a csatatéren, a romok között. Ahogy az olyan szólamokat is pont leszarom, hogy „ha elment katonának, ez vele jár”. Nem kérem. Akit meglőnek, agyonvernek, lebombáznak az pont úgy vérzik, és halálában pont úgy gyászolja valaki, mint ahogy az a mások halála felett zsonglőrködő fórum-idiótákkal lenne hasonló esetben.

Akinek pedig a fentiek nem tetszenek, annak egy biztos receptet tudok ajánlani. Ne olvassa. Csá...!

Andrew_s

Oroszország Nyugatnak indult - Cui prodest scelus, is fecit

Oroszország támadott. Sokan fognak meghalni, megnyomorodni, és még nem tudjuk hányan. Azt viszont tudjuk, hogy a háborúkat, noha eszmék nevében indítják sokszor, a gazdasági előnyök sem kicsit szokták befolyásolni. Valamint az ezek érvényesítéséért folyó politikát, az ezt képviselő politikusok.

Az egyik ilyen pont lehet, hogy az afganisztáni menekülés után nyilván maradt némi raktárkészlete az USA-nak, amit érdeke lehetett elhelyezni valahol. Decemberben Biden keresztülvitte, hogy fegyvert adjanak el Ukrajnának. A hírek szerint januárban azok első adagja meg is érkezett. Az orosz vezetés már ekkor jelezte, hogy a minszki megállapodás betartását szorgalmaznák, illetve Ukrajna felfegyverzését „úgy tekintik, mint korlátozás nélküli felhatalmazást a Donyeck-medencei katonai művelet végrehajtására”.

Még kap Európa orosz energiahordozókat. De arra az esetre, ha ez változna, biztosan lesz jelentkező, aki el akarja majd adni a sajátját. Itt sem zárnám ki az USA-t, aki a drága, és tudj’ Isten milyen minőségű cseppfolyós izéjét szívesen eladná másnak is.

Természetesen a másik, de a harmadik oldalon sem szentek ülnek. Azt azonban senki nem cáfolta, hogy 2014 óta Oroszország nem indított mostanáig nyugati offenzívát Bár Oroszország kétségtelenül pártolta korábban is a keleti szeparatistákat. Miközben Ukrajnában azért mégis csak államilag elismert, és nem túl háborgatott a szélsőjobboldali Azovi Gárda, akiknek az eredeti jelvénye kínosan hasonlít egy náci csapatjelvényre.

Egyelőre leginkább olyan a helyzet, hogy Putyin ugyan nem támadott nyolc éven át, de alig várta, hogy provokálják. Amely szívességet az USA a fegyverszállításokkal megtette az oroszoknak. Az értelmetlen halálokat nem menti. Az oroszok ismert városi „hadműveleteiről” Berlin 1945-ös emlékei is sokat tudnának mesélni. A mostani, még leendő, áldozatokat is csak sajnálat illeti.

De a háborúkat, noha eszmék nevében indítják sokszor, a gazdasági előnyök sem kicsit szokták befolyásolni. Marad a régi bölcselet: Cui prodest scelus, is fecit...

Andrew_s

S akkor kiszállt a NAV Iványihoz

Forrás: Receptlap

A mai nap kétségtelenül, és nem kicsit, Iványi Gáborról és közösségéről szólt. A NAV kiszállt egy régóta fennálló tartozás okán, és jó politikai időzítéssel éppen most tartotta szükségesnek az eljárás gyakorlati kivitelezését. Jogilag biztos rendben van. Morálisan kevésbé valószínű. Különösen annak fényében, hogy a kormánypárt parlamenti többségét milyen figurák szavazataival látja Orbán biztosítani. Politikailag pedig kifejezett baklövés is lehetne. Illetve lehetett volna. De nem hazánkban.

Bőven elég volt az internetes közvetítéseken látni a szolidaritási tüntetés végét ahhoz, hogy de ja vu érzése legyen az embernek. Illetve, esetleg sokaknak. Például azoknak, akik ott voltak egykoron az Operaháznál. Akkor, amikor az ellenzék az Alaptörvény ellenzése jegyében hirdetett nagygyűlést. Ahol aztán szónok szónok hátán igyekezett lefárasztani a hallgatóságot. Majd a végén mindenkit megkértek, hogy szépen, rendben menjen már haza. Lehetőleg csendben, mert még zavarni merészelnék az Operaházban, az önnön vállveregetésére, összejött NER-elitet.

Ma is voltak ott emberek. S nem is nagyon kevesen. Ma is felszólalt, akinek szó jutott. Majd a végén felszólítottak mindenkit, hogy szépen, csendben, békével, de húzzon már haza. Mert a végén még történne valami. Nem is okvetlenül pofozkodás, hanem egy olyan, hosszabb szolidaritási gyűlés, ahol még véletlenül kiemelkedne egy, az önfelkenteknél karizmatikusabb vezető. Ezt pedig ugyebár a farizmaikon frakciózó, és a frakciók felett szépen elvitatkozgató ellenzék aligha szeretné. Erre futotta.

Nem azért, mert ne futhatta volna másra, de ez van. Volt ma is valami. Gyanítom, hogy a többi ellenzéki megmozdulás sorsára jut. Holnap még majd mindenki elmondja, hogy milyen szemét a hatalom. Holnapután is morognak még valamit. Lesz betelefonálós műsor, lesznek pengeéles, és az otthon magányába megírt mondatok. Aztán jön a hétvége, amikor még biztos szóba kerül a téma. Ha másutt nem, néhány zártkörű vitaműsorban. Aztán szépen lecseng. Megy a levesbe. A hangulat elmúlik. Az indulatok kifáradnak. Az ellenzék pedig mehet vissza a langyosba. Vitatkozni a még meg sem szerzett hatalom elosztása felett.

Lesznek persze vesztesei a történetnek. Azok, akiket Iványi egyháza istápolt. Azok, akiket Göncz Árpád még szolgálni szeretett volna, és szolgált is. Azok, akik valahol a politikai érem két oldala között, a társadalom peremvidékén léteznek. De akik, ugyanakkor piszok messze esnek a politika látóköréből. Ott a peremen. Kivéve azokat a különleges alkalmakat, amikor a politikai elitnek valami őket is felmutató cégérre van szüksége. Mert akkor nagyonszolidáris, és nagyonhumánus minden politikus.

De! Ugyanakkor! Sokadszorra! Nagyon szeretném, ha nem lenne igazam. Ha ez ellenzék nem csak pofavizitre méltatná a szegényeket, és a szegények egyházát. Ha valós szolidaritás csírázna ki. Ha holnaptól, akár ötforintonként, összeszolidarizálnák Iványi hátralékát. Ha az ellenzék valós társadalmi ellenzékként kezdene viselkedni, működni. Szeretném. Eddig, az Operaháztól a Dankó utcáig nem jött össze. De talán most. Talán most? Talán? Egyáltalán?

Andrew_s

Panelválaszok MZP lózung-vitézeinek

Az internetes fórumokat járva bárki térdig járhat az olyan kommunikációs panelekben, amelyek nem szűkölködnek a demagóg elemektől. Gyakorlatilag oldalfüggetlenül. Azonban a kormány-oldali kommunikációban akár párt-szóvivői szinten hozzászokhattak ehhez a jelenséghez sokan. De, noha meg-megjelentek korábban is, a Marki-Zay Péter, továbbiakban MZP, iránt elkötelezett gőzhenger mintha túlsebességre kapcsolt volna. Megunva a panelreakciókra való egyedi reakciókat, pár válaszomat inkább általánosságban is leírom.

Először MZP kommunikációjában jelent meg, de később a híveivé szegődött fórumvitézek is felkapták, hogy aki ellene, de nem Orbánra, illetve a Fideszre szavaz, az áruló.

Ez a szemlélet erősen rokonítható azzal, hogy „az, aki nincs velem, az ellenem van”. De van egy történelmileg közelebbi analógia is. Emlékezhetünk arra, hogy Orbán, és hívei kommunikációjában jelent meg korábban az a vonulat, hogy az ellenzék „idegenszívű”, „áruló”. Akár genetikusan is. Az utóbbiig MZP még nem jutott el, de akkor, ha a Fidesz-közeli retorika szereplőit kicseréljük, akkor nagyon közel jutunk MZP, illetve hívei árulózásához.

Sokszor, sajnos politikai szereplőktől is olvasható az, hogy „aki nem szavaz, az a Fideszt erősíti”.

Ez egyszerűen belátható, hogy féligazságra alapozott demagógia. Ráadásul ostoba demagógia. A féligazsága az, hogy az otthon maradók szavazata kétségtelenül hiányozni fog az ellenzéknek. De itt az igazságtartalomnak vége is, mint a botnak. Mert valójában az, aki nem megy el szavazni, az több okból is kimaradhat a buliból. Leginkább azért, mert az ellenzéki kommunikáció nem szólítja meg, miközben a Fideszé sem. Márpedig az ellenzéki kommunikációért nem a szavazó felelős. MZP ígérete az volt, hogy neki van tömegbázisa. A jelek szerint nincs. Mert akkor, ha a hívei csak egyfajta lelkiismereti zsarolással tudnak kampányolni mellette, akkor baj van. Hatalmas baj.

Az ellenzéknek jól kidolgozott programja van. Aki szerint nincs, az hazudik, lusta elolvasni, meg hasonlók.

A személyeskedő minősítéseket elengedve, készséggel elfogadom, hogy készül, vita alatt van. Ami készül, vita alatt van, az nincs kész. Ahogy az sem egységes, közösen képviselt, szakmaiságtól áthatott program, amire csak az mondható el, hogy az egyes pártoknak van saját programja. Amit szintén nem vitatok. De akkor, ha az egyik cipésznél van csizmára szabott cipőtalp, a másiknál zöld lakcipőre szánt felsőrész, a harmadiknál piros tűsarkú sarka, a negyediknél egy túracipő bélése, akkor aligha állítható, hogy ki tudnak állni egy közösen felmutatott, fekete utcai strapára szánt, és bárkinek jó szívvel ajánlható cipővel. Amivel közösen tud kiállni szerzők köre. Amely helyzet akkor is igaz, ha időközben közlik: a sarki toronyszobában már erősen töprengenek, hogy megrajzoljanak valamit.

Mert rajzaink vannak. Van egy tézisgyűjtemény arról, hogy mit kellene megcsinálni. Arról is, hogy mi lenne jó, ha lenne. Azonban egy kormányprogramhoz ez kevés. Oda szakmai tartalom, szakmai felelős is kellene.

„A Fidesznek sincs konkrétan kommunikálható programja.”

Ezt, a korábbival rokon helyzetet sem vitatom. De akkor, ha az ellenzéki agitátorok csak ezt tudják felmutatni, akkor ezen a ponton mennyiben jelent MZP alternatívát?

Aki MZP-t kritizálja, az az ellenzéket gyengíti, és most ez van, és MZP mögé kell beállni.

Ez a retorikai vonulat kicsit az „áruló mindenki más” szemlélettel rokon. De valójában sokkal súlyosabb. Egy valós, konzisztens, vitákban érvelhető politikai célkitűzés mögé fel lehet sorakozni akkor is, ha nem mindenben ért valaki azzal egyet. Ilyen azonban jelenleg csak töredékesen van jelen MZP környékén. Marad a személyhez hű, esetleg hitelvű zárkózás. Egymást sem kizárva. Ezt azonban úgy hívják, hogy személyi kultusz, illetve vakhit. Olyan vezér azonban jelenleg is van, sajnos kormányfőként, aki körül hitelvek vannak, személyi kultuszosan akár imáákoznak is érte, s kritika nem férhet hozzá közel.

Valójában tehát nem az a „fideszes”, illetve „orbánista”, aki kritikával illeti MZP-t. Csak Orbán helyett MZP-t állítja be fétisei origójaként. Valójában azok, akik ezt az „érvkört” hangoztatják MZP-t előretolva, nem demokráciát, hanem vezérváltást szeretnének, antidemokratikus elveket vallanak, és kiváló kiszolgálói lennének. Mondjuk Rákosinak is akár.

Az ellenzék a kritikusok, a blogok, és vitázók miatt áll rosszul, illetve fog veszíteni.

Nos! A blogok, illetve a véleménypublicisztika bármely más formája reflektív műfajt képviselnek. Egy meglevő állapotról, tendenciáról mondanak véleményt. Amely helyzet, tendencia kialakulása megelőzi a véleményt. Azoknak tehát nem okai, hanem következményei.

Andrew_s

Delejkút

Delejkút

Egy kolléga vetette fel a villanytöltő állomások nevezéktanát. A villanykút felvetés helyett neki javasoltam, de egyre jobban tetszik.

Andrew_s

Orbánnak: egy sün rendel

Forrás: Receptlap

Dicső, csak önmagával mérhető, és azt is felülemelkedő miniszterelnökünk saját szájával bejelentette a kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-ételolaj, sertéscomb, csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében árának visszacipelését a korábbi év októberének a szintjére. Majd gondolt egy nagyot, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szájával kiegészítette a listát a csirke far-háttal.

A teljes megoldáscsomag egésze nem mentes a tanulságoktól. Az egyik ilyen tanulság, hogy teljesen nyilvánvalóvá teszi: szegénység márpedig van. Nem általában, és nem optikailag, hanem ténylegesen és a konkrétan. Olyan mértékben, ami gyakorlatilag a napi élelemhez jutást is kockáztatja. A másik nem kevésbé tanulságos az, ahogy ezt megoldani gondolja a kormány. Egyfajta feudális bejelentéssel, a „jó király” jót tesz az ő népével. Hatástanulmány a termékkör megállapításának a módjáról biztos van. Biztos van?

De tegyük fel, hogy van. A boltban fizetendő ár csökkentésnek lehetett volna az a módja, hogy az ÁFA nullázásra kerül. Ezzel a költségvetés magára vállalja a támogatást, és nem hárítja át azokra a kisebb vállalkozásokra, amelyeknek aligha van komolyabb tartalékjaik. Nem kis részben éppen a kiváló kormányzati munka korábbi hajóágyú-reflexes rángásai miatt. Így viszont valójában nem csak az érdekes, hogy milyen áruk árát csökkentették, ha csökkenést jelent, hanem a befolyásolás módja miatt más is. Az, hogy vajon az Orbán-családban, vagy a holdudvarban kinek támadhatott kedve az élelmiszer kereskedelmét a saját zsebébe konszolidálni. Miközben az teljesen világos, hogy a magyar költségvetés, az igen hozzáértő, és nem produktív beruházásokba ölt milliárdoknak is köszönhetően, nincs abban az állapotban, hogy lemondhasson az alap-élelmiszerek után befizetett ÁFA összegéről.

A termékek körének utólagos kiegészítése természetesen egyéb tanulságokat is rejt. Egyrészt azt, hogy Orbán Viktor, nem először, gyáva volt ahhoz, hogy ne valamelyik slapajával vitesse el az ebből fakadó balhét. Mert balhé márpedig lehet. Mert lehet ugyan, hogy abban a körben, ahol a fővadásza már vadászni is csak tenyésztett rénszarvashoz nem lusta, a csirke far-hát nem tétel. Lehet, hogy az ő nagyságos köreikben már a kutyák is csak fintorogva esznek ilyesmit. Ugyanakkor a robogó gazdaság lánctalpai alá temetett sokaságban ez bizony játszik. S nem kutya-, vagy macska-takarmányként.

A bejelentés egyik üzenete így az is lehet, hogy ha már vannak szegények, akkor a kormány kutyába sem veszi azokat, akik így jártak. Valójában ennek számos jele tapasztalható egyébként is. Így ezt a far-hátas gesztust úgy is tekinthetjük, hogy eljött az őszinteség kora. Ugyanakkor a csirke far-hát az, ami korábban, és sajnos joggal, összefonódott az időskori szegénységgel. Számos rossz ízű viccel a nyugdíjasok kárára, és nem kevés sztereotípiával is. Az árakat csökkentő csomag tehát valójában ezekre játszik rá.

Márpedig az a kormányfő, aki képtelen szolidaritást vállalni a szegényekkel, de rájátszva a „csirkefarghátas-csoró-nyugger” sztereotípiára, gúnyt űz, illetve a miniszterével gúnyt űzet belőlük, az ne kormányozzon. Az szarjon sünt. Harántfekvésben, ha lehet. S ez, a kormányfő és miniszterének benyögései után akkor is igaz, ha a gyávák védőszentjévé előlépve az írásban megjelenő rendseletben márakármi is is lehet.

Andrew_s

Összefogócska-margó

Egy netes kommentben olvastam: „Nem minden DK-ás fanatikus”. Erről azt gondolom, hogy tőlem akár lehet is. Mármint a párt tagja. Tőlem a párt tagjai olyan fanatikusak lehetnek, amilyenek akarnak. Ámde!

Amióta nem kötelező a szervezettség, azóta nagyjából, szerintem, úgy áll fel a helyzet, hogy:

1. Van a párt tagsága;

2. Van a párt iránt nagyon elkötelezett aktív szimpatizáns (nyilván némi átfedéssel a tagsággal)

3. Van a párttal pragmatikusan, vagy akár csak szimpátia alapján elkötelezett szimpatizáns;

4. Van aktuálisan szimpatizáns holdudvar;

Amikor a pártok vezetői, alkalmasint korántsem biztosan minden részletében publikusan, megegyeznek egymással, akkor azt jobbára 1. kategória nevében teszik. Amikor egy párt vezetője kiáll, és kiadja a vezetői napi-parancsot (hívják azt akár kérésnek, állásfoglalásnak, javaslatnak), az lehet kötelező az 1. kategóriára, és erősen ajánlott a 2.-ra (családi béke megőrzése, kognitív disszonancia elkerülése, vagy bármi más miatt). Viszont a másik két csoportra már nem. Miközben erősen valószínű, hogy ők adják a párt szavazóbázisának a négyötödét.

Tehát. Amikor az ellenzéki összefogás vezetői arról szólnak, hogy merre van az aktuális előre, akkor az a szavazóbázis ötödét befolyásolja jelentősebben. Ezzel szemben, amikor Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) fideszügynöközős üldözöttségével, a hitvilága politikává emelésével, az orbáni politika egyes elemeinek, olykor kicsit átfényezett, átemelésével (ld. PAKS 2, gyurcsányozás, rezsicsökkentés, határon túliak szavazójoga), a saját politikai pozícióvágyától, illetve csalhatatlanságától fűtve mikrofont kap, illetve kinyilatkozik, akkor a szavazóbázis négyötödét képes elidegeníteni. S ez teljesen független attól, hogy személyében milyen becsípődések, ambíciók, és egyéb zakkantságok vezérlik. De attól is, hogy az iránta szorosan elkötelezettek milyen nyálfröcsögéssel tudnak fideszügynöközni, orbanistázni, vagy „csak” személyeskedni egy-egy internetes fórumon. Nem vitatva el senki jogát, hogy az MZP iránt akármiért elfogult, és kifele ebből a sündisznóállásból „érvelő” csapatba tartozzon.

Csak vegyük észre, hogy fentebb említett 3. és 4. csoportba tartozó szavazók érvekre, kiegyensúlyozott kommunikációra és hasonlókra várnak. Az izmozás, ledorongolás, „leüvöltés” pedig nem érv, és azt, akit Orbán esetében taszít, azt MZP esetében sem fogja vonzani. Ha tehát az ellenzéki vezetők nem a kinyilatkoztatásos kommunikációval élnének, nem állnának ki az „aki nem velünk, az orbanista” retorika mellett, nem sugallnának háttéralkukat, nem sugallnák azt, hogy őket csak a szavazóik ötöde érdeklik, az valószínűleg hasznosabb lenne. Természetesen számolva azzal, hogy MZP már most a veszteségre kommunikál. Mert milyen győzelemre hajtó az, aki azt már tudja, hogy veresége az ellenség beépített kezének tudható, de megnyerni a potenciális szavazóit meg sem próbálja. Valamint a saját ambícióit, illetve a hatpárti összefogást külön, és egymással szemben álló, entitásként kezeli. S ebből a pincemagasságból legfeljebb órákra vesz vissza, amikor falat ér.

Andrew_s

Halott a mosdóban - Homonnay Gergely elment

Egy római klubban holtan találták Homonnay Gergelyt. Keveset olvastam tőle, de az tudható volt, hogy ellenzéki aktivista a DK szimpatizánsai között. A halálhíre számos találgatást indított el. Miközben már emlegetik azt is, hogy félt. Remélhetőleg a római rendőrség tisztességgel kivizsgálja az esetet, és az íróként, újságíróként, aktivistaként ismert Homonnay Gergely békében és békésen nyugodhat a neki legjobban megfelelő helyen.

Az már inkább a magyar társadalom "átlag-hőmérsékletét" mutatja, hogy a fórumokon szinte a hír hazai megjelenésével együtt születtek azok a beírások, amik politikai okokkal hozzák összefüggésbe az aktivista halálát. Az pedig legfeljebb mellékkörülmény jelenleg, hogy a hírt teljes oldalon hozó olasz médium 53 évesként hivatkozza a klubban talált halottat, mely adatot a Nyugatifény is átvett. Míg a Wikipedia-n olvasható a születési év: 1975. De ezt idővel nyilván korrigálják. Sokan talán azt is remélik, hogy esetleg a klubban talált halott személyét is korrigálják olasz részről.

De a találgatások helyett várjuk meg, hogy mire jut az olasz rendőrség.

Andrew_s

Anti-Karácsony 2021

Forrás: dark.pozadia.org

Aki visszaolvas, az azt fogja tapasztalni, hogy igen, többször megemlékeztem a Karácsony egy másik olvasatáról. Az pedig bennem merült fel, hogy mi újat lehetne mondani. Egy olyan helyzetben, amikor csak bízni lehet abban, hogy a sorozatot indító mondatfüzér talán kevésbé lesz aktuális: „A Karácsony hivatalosan ünnep. Hivatalosan a szeretet ünnepe. Kevésbé hivatalosan az öngyilkosok ünnepe”.

Mert az, aki lefeszegeti a szemellenzőket, kötelező kínmosollyal felszögezett rózsaszín szemüveget az könnyen lehet: sivatagot lát. Egy sivatagot, amiben távol, messze vannak kis oázisai az emberségnek. De olyan messze, olyan távol, hogy reménytelenné teszi az elérését. Meg aztán mankók is kellenének oda. Egy őszinte hívó szó, egy emberi gesztus. Ebből márpedig hiánygazdaság van. Ahogy sokaknak eddig sem volt másként. Ahogy sokaknak a Karácsonytól függetlenül sincs másként. Csak akkor kevésbé feltünő.

S talán ezért is igazak a már nyolc éve leírtak. A Karácsony, mint országos ünnep, szinte kikényszeríti a magányt. Kitörnek a szabadságok, a munkahely kényszerviszonyai adta emberi citrompótlók is kimaradnak a mindennapokból. Így az is emberi mérlegre kényszerül, aki év közben sikerrel viseli azokat a bizonyos szemellenzőket. Aztán mérlegel. Aminek az eredménye könnyen lehet, hogy a mérleg neki szánt serpenyőjét olyan magasra lendíti, az életét oly könnyűnek méri, hogy onnan már csak egy lépés. Kilépni. Olykor a sokadik emeletről.

Ilyenkor lehetne azzal a baromi jó tanáccsal folytatni, hogy mindenki keressen maga körül valakit, és mentse meg. Hülyeség! Az emberséget nem lehet parancsra gyakorolni, és elvárásra teljesíteni, ajándékokkal pótolni. Akinek nem természetes, annál kilóg a lóláb. Mindkét oldalon. Alkalmasint akkor is, ha a Karácsony alatt, illetve utána minden megy tovább. Kis kitérővel a kölcsönös alakoskodás terepén.

Így inkább azt lenne érdemes kitűzni, mint egyfajta parancsolatot: „Ne hazudj”. Ne hazudj gesztusokat a naptárra nézve. Nincs értelme, és segíteni sem fog. Két éve idéztem Máté intelmét, mely: „6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” (MT 6). Figyelmébe ajánlva azt a nyájas olvasónak, hogy ez a porosan elhagyatott, tükrökkel körberakott szoba az, aminek sokak számára elfeledett ajtaján az a felirat, hogy „LELKIISMERET”.

Miközben az az érzésem, hogy ott, ahol mindenki pontosan tudná azt, amiről még a katolikus liturgia is megemlékezik, kevesen fordulnak meg. Akkor is, ha egyébként elmennek, és nagy hangosan szavalják a maguk nyelvén: „Confíteor Deo omnipoténti et vobis, fratres, quia peccávi nimis cogitatióne, verbo, ópere et omissióne, mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. Ideo precor beátam Mariam semper Virginem, omnes Angelos et Sanctos, et vos, fratres, oráre pro me ad Dóminum Deum nostrum”. Abban bízva, hogy ha közösen és hangosan, akkor úgy is van. De nem. Meg nem történté egy dolog tesz dolgokat. Ha nem történik meg.

Így azt lehetne mondani, hogy az, aki a Karácsonyra készül az ne a Karácsonyra készüljön, hanem a mindennapokra. Ahogy St. Ferenc imája is mondja:
„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,
És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Andrew_s

Az ember, a csónak, és a balta

Szubjektív, de a korábbi beírásokban sem titkolt véleményem: Orbán Viktor nem az, akire rábíznám az országot. Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) azonban egyelőre leginkább fogyasztotta, mintsem bővítette azok körét, akik tiszta meggyőződésből az ellenzékre szavaznának. Jószerivel beleállt már mindenkibe. DK-ba és legutóbb a Jobbikba is. Tulajdonképpen eddig többet tett az orbanizmus konzerválásáért, mint ellene. Többet rombolta az együttműködést, mint építette. A legutóbb azonban tette egy olyan kinyilatkoztatást, amire egyetlen szóval annyit is lehetne reagálni, hogy: barom.

Pedig nem az. Egy elszabadult hajóágyú. A jelek szerint Orbán-hoz mérhető, ha nem is azonos, komplexusokkal. Az a pártszervezési ötlet pillanatában kiderült, hogy a saját háza tájának kivirágoztatására hajlamosabb lehet, mint a mögé felsorakozott politikai erők kiegyensúlyozására, kompromisszumok mellett megvalósított összebékítésére. Annak ellenére, hogy az említett politikai erők jelentősebb képviselői aligha kevés munkát fektettek abba, hogy az ellenzéki együttműködés választói követésére biztassák az egyes pártok szimpatizánsait. Ezt az erőfeszítést MZP gyakorlatilag kikukázta. Gratulálunk.

Ja, és az a bizonyos nyilatkozat. A 24.hu adta közzé. Azzal a címmel, hogy "Márki-Zay szerint aki őt lecserélné, az a Fidesz beépített árulója". Rendben. Tudom. Blikkfang-ipari termék is lehet. Tehát várom MZP cáfolatát, hogy nem ezt mondta, nem így mondta. Közben nem is erre gondolt. Meg esetleg ott sem volt. Elvégre korábban is képes volt már olyan kinyilatkoztatásokra,amit nem győzött később megmagyarázni. Egyébként a tudósítás később is idézi: "Sok ember van, aki az ellenzékben a Fidesz győzelméért dolgozik, de tudniuk kell, a legnagyobb nyíltsággal fog erről beszélni, ha elsüllyesztik az ellenzék hajóját".

Amely kijelentésről két dolog jutott eszembe. Az egyik az, amit a felvezetőben emlegettem. Az, hogy MZP ténykedése, kezdve a Budapest pillanatnyi főpolgárával kötött, gerinctelenítettségű, megállapodástól, többet tett az ellenzékbe vetett bizalom eróziójáért, mint a Fidesz. Mert belülről ver éket az összefogásba. Amiről egy másik kép jutott eszembe. A hajó-képhez is kapcsolódva. Az, hogy jelenleg olyan, mintha egy ember ülne egy mentőcsónak fenekén, és hangosan szidná a vizet, ami el akarja süllyeszteni. Miközben baltával veri a csónak alját.

Miközben nem a kemény munkával elért vereség előre-megmagyarázásával kellene foglalkozni. Esetleg. Viszont lassan szinte biztos, hogy kisebb veszteség lenne egy gyors és hatásos arccsere az ellenzék oldalán. Mert ez az arc már csak lapjával fér be az ajtón. Akkora.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Katóka új ruhája

Most egy darabig Novák Katalin elnöknőről fog szólni a média. A szerteágazó vélemények halmazában az egyik csapásirány az, hogy jelölésével egy Fidesz-csinovnyik lesz az új nemzeti golyóstoll. Amiben lehet valami annak a fényében, hogy Áderről nem igazán készült olyan kép, amin orbános-fideszes fülönfüggővel pózolt. A másik vonulat egy igazán vérbeli politikai húzásnak értékeli. Ami szintén érthető.

Már csak azért is, mert Orbánt és környezetét elég sokszor lehetett hímsoviniszta tahó kijelentésekre ragadtatott állapotban hallani. De arról sem kell okvetlenül megfeledkezni, hogy az akkor még élettársat a vak komondoron átpofozó lokáldöbrögi Fidesz-képviselőként volt olyan roppantbátranerős. Ahogy, szintén visszatekintő üzemmódban emlékezhetünk a családon belüli erőszakot elmarasztalni szándékozó törvények körüli huzavonára is. Azért persze remélem, hogy Novák Katalint nem pár nyaklevessel beszélték rá a jelöltség elfogadására. Elvégre elég magas fizetésért volt képes olykor lenézni nembéli társait. Úgyhogy még az is lehet, hogy tiszteletbeli hímsovinisztának tekintik a kormány körüliek.

Ugyanakkor a jelölésével a fideszes taplóságok élét megpróbálhatják kicsit tompábra püfölni. Miközben szinte biztosan számolnak a szexista kártyával. Ha nem is egészen abból a szempontból, hogy a nőket idióta lombikokként kezelő jelenleg ország-házmester kulturáltabbá válna általa. De abból a szempontból biztosan, hogy a köztársaság első nőjét illető kritikákkal szemben szinte biztosan kijátsszák majd az említett kártyát. Azonnal nőgyűlölő szemétnek kiáltva ki a kritikát megfogalmazó ellenzékieket. Ha nő az illető, akkor is. Legfeljebb hozzátesznek majd az LMBTQ-s pakliból pár lapot.

Azt, hogy milyen lesz valójában Novák Katalin államfőként? Azt nem tudjuk. Független, például, valószínűleg nem lesz. Már csak azért sem, mert Orbán semmilyen politikai előnyért nem nevezne, neveztetne ki a frakciójával szerintem senkit, akit ne tartana a markában. A munkássága kiteljesedéséhez nyilván ajánlanak majd neki irodavezetőt és mindenféle szakszemélyzetet. Tiszta kezű megbízható embert. Mint amilyen az igazságügyben ténykedő, lehallgatásokért is felelős államtitkár volt. Elvégre egy igazi orbanista szakember minden pénzt megér. A másokét.

Andrew_s

Ellenzékfogyta MZP-módra?

Reggel óta a Klubrádióban többször emlegették, hogy az ellenzék az éppen aktuális közvéleménykutatások szerint vesztett a korábbi lendületből. Már ami a támogatottságot illeti. Alkalmasint a 444.hu is hozott ilyen hírt. Viszont a helyzet az, hogy már vagy két hete sem volt annyira rózsás ez a palacsinta.

Biztosan lehet nagyon körömönfont magyarázatokkal is előállni. De egy Occam nevű borbély annak idején az egyszerűséget részesítette előnyben. Az egyszerűség jegyében persze választhatjuk Vásárhelyi Mária magyarázatát is, aki egyszerűen kamunak nyilvánította a ma közölt hírt, eredményt, és ezzel napirendre is tért a probléma egy része felett. Mert ez arra kevésbé magyarázat, hogy tendencia nem a mai nappal indult, hanem hetekkel korábban is mérhető volt. Így marad az, hogy azon kezdjünk gondolkodni, hogy mi változott, illetve mi nem változott a korábbiakhoz képest.

Az, ami biztosan nem változott, az az ellenzék teljesítményhiánya. Abban az értelemben, hogy választási párt nincs. Konkrét, közös választási programot felmutató, biztosan egy listán induló választási szövetség sincs. S persze az a bizonyos program sem igazán. De mert ez a körülmény szinte stabilizálódott, marad az, hogy mi változott. Látszólag ezen a téren sem változott sok minden. Azonban, jobban belegondolva mégis változott pár dolog. Ezek egyike, hogy Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) egyre több kilométerkőnél, eresznél, illetve mikrofonnál fordult elő.

Ez pedig már hetekkel ezelőtt is világosan látható gondot jelentett. Egészen egyszerűen egy olyan retorikával házalt, ami nem szolgálja az ellenzék választási érdekeit. Amire az utóbbi időben rárakódott az, hogy felvetette ismét a párttá alakulását. Mármint annak a mozgalomnak az átalakítását, amit éppen azért támogatott még az, aki kellő szellemi mazochizmussal van megverve, mert a pártokon kívülisége legalább egy ernyő-mozgalom ígéretét hordozza. Ha ez egy pártalapítással végképpen elvész, akkor tulajdonképpen az ellenzéki összefogás puszta említése is okafogyottá válik. Az, hogy ezt a megoldást, a máshoz szerzett támogatással való visszaélést mennyire tartom gerincesnek, nem is játszik ebben. Az sem, hogy a Momentum már végigtáncolta ezt a morálmentesített táncrendet annak idején.

MZP szereplései tehát megváltoztak. A hatásukat az ellenzék támogatottságára nem zárnám ki. Miközben valószínűleg pontosan tisztában van azzal, hogy egy ok miatt biztosan megteheti. Azzal, hogy folyamatosan váltja le az ellenzékiséget márkizayizmusra, sikerülhet végleg túszul ejtenie az ellenzéket. Egyszerűen azért, mert nem marad, illetve már most sem igazán maradt idő arra, hogy lecseréljék ezt a politikai kalandort valaki másra. Maradna persze a kérdés, hogy ezt miként sikerült lenyomni az ellenzék, vagy akár csak a DK, torkán. Különösen, mert a realitás, hogy egy Jobbik-DK nagykoalíció esetleg hatékonyabb választási szereplő lehetett volna. Ami realitás attól is független lehet, hogy személy szerint a Jobbik-ot bottal sem szívesen piszkálnám.

Andrew_s

Apu, hogy megy le... , a DK torkán

Pthirus pubis
Forrás: Pinterest

Jelenleg van egy ellenzéki vezető, aki:

1. Megosztja és nem gyarapítja az ellenzéki szavazókat;
2. Politikájának alappillére, hogy ő nem csak beszél egy keresztény(katolikus) kurzuspolitikáról, mint Orbán, hanem meg is akarja valósítani;
3. Nem csak ellehetetleníteni akarja az ellenzéket, hanem le is váltani;

Gyakorlatilag számos pontot előkészít, teljesít abból, ami már 2012-ben is azt vetette fel, hogy az ellenzék forgatókönyvét a Fidesz-központban írják. Néhány "ellenzéki" szervezet esetében ez még nem is lep meg. Azt is értem, hogy mára túl sok energia és idő ment el ahhoz, hogy kikukázzák MZP-t. Az viszont érdekelne, hogy miként nyomták le az ebben nem igazán érdekelt ellenzékiek, pl. a DK torkán.

Addig is. 2012. október: azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:

1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

Andrew_s

MZP üzenetei

Azoknak, akik szerint a kis lovat a gólya hozza - Lovak.
Csak úgy, állnak, barátságos arcot vágnak,
és nincs előttük mikrofon. Forrás: Wikipedia

Volt egyszer egy ellenzéki összefogás. Könnyen lehet, hogy hamarosan ez fog szerepelni azt követően, hogy Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) végképp leszerepel. Egyelőre ugyan még azt olvasom, hogy Dobrev Klára is kiáll az összefogás, és ezzel a nevezett egyed mellett. Tudom, tudom. Úgy szokták emlegetni, hogy az ellenzék miniszterelnök jelöltje. Nekem viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy vagy sík hülye, vagy sokkal inkább a Fidesz jelöltje. Az ellenzéknek.

Nem. Nem állítanám, hogy a legszimpatikusabb jelölt volt. De kétségtelen, hogy nem kávézni kell vele. Szerencsére. Így aztán akár esélye is lett volna, hogy elérje legalább azt a szintet, ahol az ember ugyan vállvonogatva, de leadja egy olyan listára a voksot, melyen szerepel. Aztán jöttek az ámokfutás futamai. A két előválasztási forduló között már egész elszabadultan. Amikor Karácsony Gergellyel, a másik csigagerinc-díjassal összefogva nekiálltak személyre szabni az előzetes megállapodásokat az előválasztásról. Aminek azért csak ott volt az a sorok közti üzenete is, amelynek szemléleti megfelelőjét Orbán Viktornál is látjuk. Nem tetszik a játékszabály, mert annak alapján nem vagyok Isten? Hát átszabjuk. Oszt jónapot.

Ez az átszabás nem sikerült teljesen, és kérdőjelekkel kísérve ugyan, de azért csak sikerült az első helyen végeznie MZP-nek. Olyan kijelentésekkel, és gesztusokkal kísérve, amelyek kevés pártolót hoztak valószínűleg ahhoz képest, ahány potenciális választót elidegeníthetett. Az emberek jó része ugyanis nem igazán szereti, ha akár csak közvetve leárulózzák. Pusztán azért, mert a véleménye, és ezzel a szavazata nem azonos azzal, akinek ideiglenesen nagyobb hordó jutott. Az már csak hab volt a tortán, hogy MZP már az egész ellenzék leváltásáról is hadovált. Amit alighanem félkézzel, vagy szemöldökráncolással gondolt megvalósítani.

Miközben folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy mekkora keresztény. Párhuzamosan azzal, hogy gyakorlatilag politikai erényként emlegeti a gyermekei számát. Bár, ha kellő prüdériával szemléljük a bősz keresztényi önmegtartóztatásokat, akkor ezek szerint hétszer hált a nejével. Ha viszont ez igaz, akkor nem büszkélkedik, hanem panaszkodik tulajdonképpen. Miközben nem tartozik rám természetesen. Ahogy másra sem. Onnantól, hogy magára csukja a lakásajtót, semmi. Ameddig nem ön-, és közveszélyes valaki. S igen. Legyen büszke a gyermekeire. Mint ember. Azokra az eredményekre, amiket már elértek az életben, illetve el fognak érni a jövőben. De ne a darabszámukra legyen politikailag büszke. Mert akkor nem egy büszke apa, hanem egy számító politikus.

De erre a vonulatra mégiscsak Brüsszelben tette fel a koronát. No, nem azzal, hogy össznépi látogatásokat tett. Lelke rajta. Viszont eközben időt szakított arra, hogy meglátogassa az ereszt, amin Szájer József menekült. Közben persze mondott ő olyanokat is, hogy a Fidesz melegei nyíltan vállalhatják majd nemi identitásukat. Hogy akkor miért kellett elmennie az ereszhez? Talán azért, mert a nagy népi fügyizmusban szenvedő tahók szemében ez olyan jópofa ötletnek tűnt. Igazi, nem diszkrimináló keresztényként mondjuk odahívhatta volna Szájert is a gesztusra. Esetleg bekopogtathatott volna abba az ominózus lakásba. Már csak azért is, mert a gesztus amúgy éppen egy meleg ember kifigurázásáról szólt. A háta mögött. Amolyan karaktergyilkos módon. Mintha csak a Fidesz tervezte volna.

S ez akkor is igaz, ha Szájer alaptörvénye úgy álszent, ahogy van. De egy dolog Szájer a politikus, és megint más dolog Szájer, az adott pillanatban bepánikolt, talán nem is teljesen intakt szellemi erővel bíró ember. Politikusként rühellje tőlem MZP is, ha akarja. De egy meleg ember kárára gesztust gyakorolni nemigazán keresztényi. Illetve ez utóbbit nem tudom, mert azt hiszem megrekedtem valahol Jézus tanításainál, és nem fejlődtem tovább a decibelkereszténység útját követve. Viszont emberileg ez a gesztus egyszerűen undorító volt MZP-től. Mint embertől. Ami alkalmasint éppen egy cáfolati gesztus is volt a részéről.

Ugyanakkor, ha sebtében összeszedjük MZP eddigi gesztusait, mondatait, akkor politikai erény, hogy nem impotens, és van hét gyereke. A gyermekteleneknek tehát annyi. Mindenki vállalhatja a nemi identitását, de jobban teszi, ha nem vállalja, mert ki tudja, mikor támad kedve MZP-nek, vagy hit-testvéreinek politikai gúnyt űzni belőle. Miközben állandóan hangoztatja, hogy milyen konzervatív keresztény. Mármint MZP. Ami óhatatlanul felveti, hogy akkor hogyan viszonyul a zsidókhoz, buddhistákhoz, ateistákhoz, és a többiekhez. Mert egy ország miniszterelnöke ne gesztust gyakoroljon azzal, hogy elviseli, netán megvédi mindezeket. Mármint akkor, ha tényleg az ország határain belül élő polgárok miniszterelnöke. S nem csak a keresztény-fundamentalista, több-gyermekes, és heteroszexuális egyedek hatalomvágyó vezére. Mert ilyen, inkább komplexusos suttyónak tűnő, vezér már van egy. Éppen hatalomban. Miközben nem éppen szimpatikus kurzusok alapozódtak a történelem során a különböző fundamentalizmusokra, hitelvi hatalom-megmondásokra.

Viszont a jövőben igyekszem nem foglalkozni MZP-vel. Egyrészt dicsérni egyelőre nincs miért. Másrészt meg minek? A messiásvárókat nem zavarja. Harmadrészt pedig azért is, mert van egy szint, amit nem szeretnék elérni, és MZP egyre inkább túl mélyen, szinte Orbán szintjén, lesz ahhoz, hogy érdemes legyen követni.

Andrew_s