2022. január 3., hétfő

Halott a mosdóban - Homonnay Gergely elment

Egy római klubban holtan találták Homonnay Gergelyt. Keveset olvastam tőle, de az tudható volt, hogy ellenzéki aktivista a DK szimpatizánsai között. A halálhíre számos találgatást indított el. Miközben már emlegetik azt is, hogy félt. Remélhetőleg a római rendőrség tisztességgel kivizsgálja az esetet, és az íróként, újságíróként, aktivistaként ismert Homonnay Gergely békében és békésen nyugodhat a neki legjobban megfelelő helyen.

Az már inkább a magyar társadalom "átlag-hőmérsékletét" mutatja, hogy a fórumokon szinte a hír hazai megjelenésével együtt születtek azok a beírások, amik politikai okokkal hozzák összefüggésbe az aktivista halálát. Az pedig legfeljebb mellékkörülmény jelenleg, hogy a hírt teljes oldalon hozó olasz médium 53 évesként hivatkozza a klubban talált halottat, mely adatot a Nyugatifény is átvett. Míg a Wikipedia-n olvasható a születési év: 1975. De ezt idővel nyilván korrigálják. Sokan talán azt is remélik, hogy esetleg a klubban talált halott személyét is korrigálják olasz részről.

De a találgatások helyett várjuk meg, hogy mire jut az olasz rendőrség.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése