S akkor kiszállt a NAV Iványihoz

Forrás: Receptlap

A mai nap kétségtelenül, és nem kicsit, Iványi Gáborról és közösségéről szólt. A NAV kiszállt egy régóta fennálló tartozás okán, és jó politikai időzítéssel éppen most tartotta szükségesnek az eljárás gyakorlati kivitelezését. Jogilag biztos rendben van. Morálisan kevésbé valószínű. Különösen annak fényében, hogy a kormánypárt parlamenti többségét milyen figurák szavazataival látja Orbán biztosítani. Politikailag pedig kifejezett baklövés is lehetne. Illetve lehetett volna. De nem hazánkban.

Bőven elég volt az internetes közvetítéseken látni a szolidaritási tüntetés végét ahhoz, hogy de ja vu érzése legyen az embernek. Illetve, esetleg sokaknak. Például azoknak, akik ott voltak egykoron az Operaháznál. Akkor, amikor az ellenzék az Alaptörvény ellenzése jegyében hirdetett nagygyűlést. Ahol aztán szónok szónok hátán igyekezett lefárasztani a hallgatóságot. Majd a végén mindenkit megkértek, hogy szépen, rendben menjen már haza. Lehetőleg csendben, mert még zavarni merészelnék az Operaházban, az önnön vállveregetésére, összejött NER-elitet.

Ma is voltak ott emberek. S nem is nagyon kevesen. Ma is felszólalt, akinek szó jutott. Majd a végén felszólítottak mindenkit, hogy szépen, csendben, békével, de húzzon már haza. Mert a végén még történne valami. Nem is okvetlenül pofozkodás, hanem egy olyan, hosszabb szolidaritási gyűlés, ahol még véletlenül kiemelkedne egy, az önfelkenteknél karizmatikusabb vezető. Ezt pedig ugyebár a farizmaikon frakciózó, és a frakciók felett szépen elvitatkozgató ellenzék aligha szeretné. Erre futotta.

Nem azért, mert ne futhatta volna másra, de ez van. Volt ma is valami. Gyanítom, hogy a többi ellenzéki megmozdulás sorsára jut. Holnap még majd mindenki elmondja, hogy milyen szemét a hatalom. Holnapután is morognak még valamit. Lesz betelefonálós műsor, lesznek pengeéles, és az otthon magányába megírt mondatok. Aztán jön a hétvége, amikor még biztos szóba kerül a téma. Ha másutt nem, néhány zártkörű vitaműsorban. Aztán szépen lecseng. Megy a levesbe. A hangulat elmúlik. Az indulatok kifáradnak. Az ellenzék pedig mehet vissza a langyosba. Vitatkozni a még meg sem szerzett hatalom elosztása felett.

Lesznek persze vesztesei a történetnek. Azok, akiket Iványi egyháza istápolt. Azok, akiket Göncz Árpád még szolgálni szeretett volna, és szolgált is. Azok, akik valahol a politikai érem két oldala között, a társadalom peremvidékén léteznek. De akik, ugyanakkor piszok messze esnek a politika látóköréből. Ott a peremen. Kivéve azokat a különleges alkalmakat, amikor a politikai elitnek valami őket is felmutató cégérre van szüksége. Mert akkor nagyonszolidáris, és nagyonhumánus minden politikus.

De! Ugyanakkor! Sokadszorra! Nagyon szeretném, ha nem lenne igazam. Ha ez ellenzék nem csak pofavizitre méltatná a szegényeket, és a szegények egyházát. Ha valós szolidaritás csírázna ki. Ha holnaptól, akár ötforintonként, összeszolidarizálnák Iványi hátralékát. Ha az ellenzék valós társadalmi ellenzékként kezdene viselkedni, működni. Szeretném. Eddig, az Operaháztól a Dankó utcáig nem jött össze. De talán most. Talán most? Talán? Egyáltalán?

Andrew_s