Megjegyzés - 2024. 02. 09.- A pedonerizmushoz

Egy ideje, teljes joggal, az a jogi csűrcsavar is terítéken van, amellyel egy elítélt pedofil-segéd elnöknői kegyelmet kapott Novák Katalintól. Az időközben másba belebukott igazságügyi szolga hathatós előkészítésében. Mostanra pedig megszületett a nagyvezér alaptörvényt módosító ötlete is ezzel kapcsolatban. Ami okán majd legközelebb nem lehet kegyelmet adni a gyermekbántalmazóknak. Nely módosítás egyrészt indokolt, másrészt nem menti a múltat, harmadrészt Orbán ismét kiénekelte a show nagy részét az ellenzék tárházából.

Mert követelték első körön Novák Katalin felmentését a jól fizető, de alapvetően titkárnői pozícióból. Majd Varga Juditot is sikerült támadni. Aki már nem miniszter, és legfeljebb morálisan lehetne felelőssé tenni. Ha a NER-társadalmat érdekelné az, amit morálnak hívnak. Mert a szót nyilván látták már leírva. Vagy legalább ismernek olyat, aki látta már leírva. Csak a kutyát sem érdekli. Orbánnak meg teljesen elég az a valamivel több, mint két milla szavazat, ami hatalomban tartja. S amit aligha veszélyeztet, hogy a titkárságát támadják.

Mert nem igazán voltak olyan ellenzéki megnyilatkozások a kezdetekben, amelyek azt a döntési mechanizmust támadták, amelyben egy ilyen kegyelem megszülethetett. A vezér felelőssége is inkább az utánlövő publicisztikákban jelent csak meg. Amellett az is világos, hiszen túl vagyunk az eltelt időszakon, hogy még az első felháborodási hullám csúcsán is jobbára megelégedtek a langymeleg nyilatkozgatásnál. Mert százezres tüntetések nem voltak. A Novák-székháznál szervezett aktuális tüntetésnek meg sikerült Orbánnak, az említett javaslattal, elé mennie. Ez van. A társadalom így járt. Ha Novák el is hagyja a Sándor-palotát, amit egyelőre inkább kétlek, akkor is marad az atomizált társadalom pedofilbarát vezérsége, és annak impotens ellenzéke.

Andrew_s

Karácsony tovább erősíti a Fideszt a fővárosban

Kitört Budapesten a járatritkítás. Mármint a közösségi közlekedés járatainak ritkítása. Az, hogy nem csináltak ennek nagy előzetes reklámkampányt talán magyarázható a főváros kasszahelyzetével. A járatritkítás meg talán a kaszahelyzetével fog összefüggeni. Ezt nem tudom, de azt igen, hogy nosztalgikus állapotba jutottam általa. Amikor a ritkuló járatok listájára bátorkodtam pillantani.

Annak idején a Gellért tér környékén úgy cseperedtem, hogy két buszjárat márpedig volt. Az egyikük az 1-es busz volt. Kellemesen összekötötte a város két igen távoli pontját, és ez gyerekként, már csak az állatkert kapcsán is jó volt. Aztán, akkor már a kelenföldi lakótelepen élve megéltem a megszüntetését. Akkor is sokat emlegettem az állatkertet. Csak akkor már nem az állatokét, hanem az Istenét. Miközben kifejezett érdeklődéssel szemléltem volna, ha a döntést meghozókkal megváratják a következő 1-es buszt. A Bartók-Tétényi sarkon. Térdig betonban, hogy stabilan álljanak.

Most, hogy a másik ifjúkori emlék, az időközben számos át-, össze-, és visszaszámozást megélt 7-es busz lett a járatritkítás áldozata feltört a nosztalgia. Az is, hogy ezzel a busszal annak idején átszállás nélkül tudtam a zuglói iskolám közelébe jutni. Meg az állatkerti nosztalgia is. Az isteni állatkertté. Melyben, bizonyára a kialakult létszámhiány miatt, megint kevesebb ápoló van, mint kellene. Mert persze nem csak szívemnek, és „gerincjáratokra” fogékonyaknak, kedves 7-es busz, hanem a nagy kört leíró 1-es villamos, és számos más olyan járat is ritkul, ami aligha a város peremén körbe-csalinkázó útvonalon ballagó pangó ürességről volt közismert.

Közben persze az indoklást is olvastam. Mely például arra a hómoffiszolásra hivatkozik, mellyel kapcsolatban egyre több ismerőstől hallom: kezd megszűnni, és terelik a népeket vissza a munkahelyekre. S amellyel, illetve a COVID-dal kapcsolatban megint elöntött a nosztalgia. Annak idején ugyanis, amikor erre hivatkozva vezettek be korlátozást, és szintén elég ad hoc módon, volt egy kis vitám egy várospolitikus hölggyel. A DK üdvöskéjének felvetettem azt, hogy a pár nappal korábban vásárolt negyedéves bérlet lejárati határidejét is kitolhatnák a hatósági igazolványokhoz hasonlóan. Erre a cinikus válasz az volt, hogy „Honnét tudja, h. nem ad ki [ilyen] rendeletet a főpolgármester?”, de azóta tudjuk, hogy nem adott ki. Viszont most kiadott. Járatritkítósdit. Elvégre miért is ne? Az esetlegesen kialakuló cseppfertőzéses járványhullámnak a biztos megoldási módja a zsúfoltság növelése. Karácsony, Gy. Németh, és a többi nagyonokos szerint. Legfeljebb.

De ezért annyiban köszönettel is tartozhatnék a naccságos főpolgármester csapatának, hogy alkalmat adtak a múlt felidézésére. Meg a rágondolásra az olyan slepp-lózungokra, hogy azért jó biciklire, és tömegközlekedésre szorítani az embereket, mert Budapesten sok az autó. Világos: ha pofán verik a tömegközlekedést, attól kevesebb lesz. Legfeljebb Karácsony, és a slepp szerint. Aki meg eddig sem szeretett volna, vagy fizikai állapota miatt nem is tudott volna biciklizni, az ettől fog rákapni a drótszamárra. Legfeljebb Karácsony, és a slepp szerint. Mert a gyakorlatban aligha. A gyakorlatban valószínűbb, hogy az fog a jövőben is, aki eddig is biciklizett. Egészségesen szlalomozva, vagy az egyéb közlekedők elől lekanyarított kerékpársávokon flangálva, a továbbra is autók által „tisztított” budapesti levegőben. Miközben a ritkított járatokat önfeledt anyázással fogják ünnepelni az arra kényszerülők.

Na, jó. Elismerem, hogy nem igazán kedvelem az ellenzéki előválasztást is meghekkelő, és ezzel is a Fideszt erősítő Karácsony Gergelyt. A margón jegyzett kerekítési hiba pártkatonáját. Van ilyen. Szinte biztos vagyok abban, hogy annak idején báró podmanini és aszódi Podmaniczky Frigyest, vagy Baross Gábort sem mindenki ölelte az ő virtuális kebelére. Van ilyen. Nem gond. Maximum nem megyek el Karácsonyra szavazni. Ez sem lenne önmagában gond. A gond az, ha a teljes ellenzékben egy gerinctelen segghülye gyalog a legjobb várospolitikus. Elvégre nyilván a legjobbat jelölik a készletből, amijük van. Vagy Budapestet is tervszerűen akarja elbukni az ellenzék, mint az országos választást a másik hekk-mester, MZP mellett kitartva?

Andrew_s

Szépségflastrom: Walter Katalinnal, a BKK vezérigazgatójával elvitették a balhét. Igazán karakán kiállás a járatritkítást, első lendületből, élő adásban letagadó Karácsony Gergelytől.

Megjegyzés - 2024. 01. 16.- A nemzeti sportsértődéshez

Csisztu Zsuzsa, immár sport-újságíróként, üzent a MSÚSZ-döntést kritizálóknak. Címe "A sértődés joga", és az egyetlen pozitívuma talán, hogy megadja ezt a jogot. Csak leszarja. De nem is ez a gond, hiszen ez meg az ő véleményalkotási jogában áll. A gond inkább az, hogy úgy próbált ráülni a fordított bilire, hogy az a feje felett volt. Schmitt Pál kitüntetésén ugyanis nincs mit megsértődni. Társadalmi gyalogként semmiképpen.

Mert miért kellene megsértődni? Nem kell. Tény, hogy a nemzeti indigó belebukott a plágium-botrányba. Ahogy tény az is, hogy visszavonták a doktoriját, igazolták a plágiumot, és ezzel papírt adtak arról, hogy az egykori vivócsapat tartalékos keretembere morálisan a tartalékpadról is a takonnyal, szotyiköpedékkel borított padlóra került. Ezen nem nekem kellene megsértődni, hanem a kitüntetés ellen kellene az egész szak-újságírói, illetve sportolói körnek tiltakozni.

De mintha ez Csisztunak sem sikerült volna.

Andrew_s

Fakivágó teremtésvédők és palánkok

Miközben a kormányközeli széljobberektől a kormányig bezárólag megy a pofázás a globalizmus elutasításáról a Szegedtől igencsak távol levő ukrajnai harcokra hivatkozva engedélyezték egy erdő kivágását. Tehát a globalizmus csak addig elítélendő, amíg valami zsebpárti decibelkeresztény köreit zavarja valami, amire rásüthető. Onnantól irányelv. Azóta az is kiderült, hogy nem csak a globalizmus okán, hanem szinte isteni parancsra, pontosabban teremtésvédelmi okokból van szükség a fapusztításra. Ezzel az indoklással azonban a Szeged-Csanádi Egyházmegye illetékesének már nem csak a kezelőorvosát, hanem a pápát is illene megkeresnie.

A teremtés ugyanis, ha elfogadjuk a Biblia tanításait, Isten privilégiuma. Ahogy annak védelmére is elég hatásos eszköztárat tartogat magának. Szintén a Biblia szerint. Mert azért lássuk be, hogy egy özönvízhez képest egy erdő, ha az nem az amazonaszi őserdő, kivágása a fasorban sincs. Főleg azt is kivágják. Ugyanakkor a Biblia szót emel a fétisek, és hamis szentségek imádása ellen is. Aki nem hiszi, az olvassa el a Bibliát. Ezzel a tevékenységgel valószínűleg már önmagában beljebb lesz a teológiai ismeretek terén, mint a kormánypártban, illetve annak klerikális platformjában és környékükön sertepertélő megélhetési decibelkeresztények zöme.

Namármost! Miközben a Szeged-Csanádi Egyházmegye hangadói szerint Isten teremtés-szándékához közelebb áll egy emberi építmény, ezzel egyben magukat, mint az építményben érdekelteket Isten elé is helyezik. Így a maguk alkotását minden isteni teremtmény elé is sorolják. Mármint amennyiben Isten alatt a világ teremtése kapcsán ügyködő entitást értjük. Mert a pénz-, a mohóság-, illetve a hatalomvágy istenei esetében készséggel elhiszem, hogy az utóbbiakat szolgálják.

Ugyanakkor, ha a fák pusztítása a teremtésvédelem, akkor nem értem, hogy miért állnak meg egy helyi erdőnél? Igazán céljukká tehetnék, hogy speciális robbantásokkal akkora szökőárat gerjesszenek, ami akár a biblikus idők özönvízét is felülmúlja. Esetleg az általuk dekadensnek tartott területek atombombázását is javasolhatnák. Hátha Səḏôm és Ġəmôrāh, alias Szodoma és Gomorra, eltakarítását is sikerülne felülmúlni. Pedig mekkora stadion épülhetne a tisztára mosott, vagy laposra olvasztott területeken? Nagy.

De lehet, hogy igényük lenne is ilyesfajta teremtésvédelemre. Csak nem merik megtenni. Mert félnek attól, hogy az így megnyílt nagy területen megnyilatkozna Isten, és létrehozná a maga, más viszonylatban sokat emlegetett, állatkertjét. Baromi magas palánkokkal. Ami a kinti világot megvédi az erdőpusztító teremtésvédőktől.

Andrew_s

A sportvilág morális null-példája

Schmitt Pál volt az a nemzeti golyóstoll, aki még a morális csúcsokat nem igazán megmászó fideszes világ számára is vállalhatatlanná vált. Csak röpke emlékeztetőként ő volt az, aki belebukott a méltatlanul, másolt dolgozattal szerzett doktorija körül kialakult botrányba. Ezzel együtt, vagy inkább ennek dacára, de talán éppen ezért, morális példaként állították ki az Operaházban.

A nemzeti indigó ugyanis megkapta a Magyar Sportújságírók Szövetségének Életműdíját. Értem, és világos, hogy volt valamikor sikeres sportoló, és a számos címzetes címét sem vették el a köztársasági hátra-szaltója alkalmából. Azonban mindezt egy olyan keretben, ami morális origó helyett nullává avatta. Márpedig a sport kapcsán azt is szokták emlegetni, hogy egyfajta tartást adva nemesíti a személyiséget. Ez különösen igaz lehetne Schmitt Pál esetében, aki mindkét olimpiai aranyát csapatban szerezte. De, mint tudjuk, ő ellenállt ennek a kísértésnek.

Így aztán világos, hogy a jövő sportolói számára a Magyar Sportújságírók Szövetségének az az üzenete, hogy a hatalom kiszolgálása mindenek feletti. Bármelyiké, bármikor, bárhogy. Elvégre a 1983 és 2010 között betöltött MOB (Magyar Olimpiai Bizottság) -tisztségét cserélte le a köztársasági elnökségre, ahol hűen aláírt mindent, amit az akkor regnáló hatalom az orra alá tolt. 2012 áprilisáig, amikor is belebukott a plágium-botrányba.

Most ő lett, élete művével, a példa. A Magyar Sportújságírók Szövetségének ajánlásával, és Orbán Viktor aktuális titkárnőjének, Novák Katalinnak az átadásával. Elvégre összenő, ami összetartozik. A példaértékű magyar sportéletet fémjelzendő. Azért azt remélem, hogy a sportolók zöme magasabbra fejlődik. Esetleg a sportvilág el is határolódik ettől a bőnyál-díjas újságírói akciótól.

Andrew_s

Nesze nekünk 2024

Új év köszöntése pár nappal később? Igen. Gondolom, remélem, hogy mostanra mindenki kiheverte a szilveszteri történéseket. Valamint az elmúlt pár napot is. Így mindenkinek nagyon kellemes és élhető 2024-es évet kívánok.

Remélve, hogy a Fidesz-elnök, Sándor-palotában élő, titkárnőjének lózungjainál, vagy a szolgáltatói szervereket ért áramszünet állításainál jobb tréfákat, illetve humorosnak is szánt, és nem csak nevetséges helyzeteket is hoz majd az év. Mert Novák Katalin valószínűleg nem ugyanazt a mozit nézi, mint sok millióan az országban. Egy szolgáltatói szerverpark, normális esetben, meg nem bontóból összeberhelt, sarokba belökött számítógépek halmaza.

Andrew_s

Anti-Karácsony 2023

A Karácsonyt a szenteste napján illik köszönteni. Talán. Általában. Magam sem nagyon tettem eddig másként. Ha egyáltalán. Érdemes? Talán. Általában. Mert illik? No, igen. A Karácsony, ahogy azt már többször emlegettem, egyike az igazán konvencionális ünnepeinknek. Nem véletlenül vált az öngyilkosok ünnepévé is. Az egyik ünnepévé.

Ez sem új. Már a „sorozat” nyitódarabjában, egy évtizede, is emlegettem ezt. S azt gyanítom, hogy ez nem sokat változott az évek során. Mert a társadalom alig-alig változott, és benne az emberek sem. Legfeljebb szakadozottabbá vált. A társadalom. Mert Magyarország jelképe nyugodtan lehetne az elemek periódusos rendszere. Annyira atomizált. Valamint legalább annyira címkézett is. Aki pedig szekértáborokon kívül találja magát, az gyorsan válik talajtalan, társaságmentesített páriává. Mert a szekértáborokban az első szabály sokszor az, hogy mindenki idióta, és csak nyomokban ember, aki kívül van.

Ez van. Sok szempontból még csak nem is magyar specialitás. Az emberek csoportba-húzása az egykori hordalét „hagyatéka”. Ez van. Ami sokszor hiányzik, az egy apró kiegészítés. Az, hogy „de azért ember”. A másik is. Lehet, hogy jobboldali, baloldali, liberális, de azért ember. A példa sem véletlen. Az a gyanúm, hogy szinte mindenki találkozott olyan jelenséggel, amikor évtizedes ismeretségek, barátságok, vagy akár rokoni kapcsolatok mennek tönkre a magánélet átpolitizálódása miatt. Jó ez? Egy fenét jó.

Amikor aztán egy politikai vonulat kisajátítja magának a jogot, hogy az egyedül érvényes címkét rábiggyessze bárkire, akkor az a politikai vonulat csak egy címkét érdemel. Azt, és csupa nagybetűvel: „SZEMÉT” (SZEmélyiség-MÉtelyek Tábora). Ami, alkalmasint, a történelem szemétdombjára való. Hogy miként kerül ez az asztalra Karácsonykor? Triviálisan. Mert ez az ünnep az ünnep, ahol csettintésre is elvárt a szeretet. Ha csikorgó foggal, akkor is. Ha az álarc mögött vicsorogva, akkor is.

A Karácsony az ezzel való szembesülés ünnepe is. Ez a szembesülés sokaknak válik az utolsóvá is. Talán nem véletlen, hogy a Karácsony az öngyilkosok ünnepe. Meg azoké is, akik elindulnak a személyiség öngyilkosságának az útján. A statisztikák meg majd egyszer megszületnek. Kimutatva, hogy az idei ünnepen hányan haltak, és miért. De emlékezzünk akkor is, arra is, hogy a statisztikák alanyainak már mindegy.

Meg egy kicsit arra is, hogy talán érdemes spórolni a címkékkel. Az ünnepek közti napokban.

Andrew_s

Megjegyzés - 2023. 12. 17.- Orbánhoz, EU-hoz, Ukrajnához

Orbánnal kapcsolatban sokszor röpködnek a különböző hírek. Az EU-val kapcsolatban is. Mostanság az Ukrajnával kapcsolatos hírcsokor viszi el a pálmát. Több okból, illetve több irányból is. Az egyik az, hogy megindulhatnak a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. A másik, hogy Ukrajna nem kap kiugró támogatást az EU költségvetéséből. Eközben többen is pörögnek azon, hogy a döntések milyen körülmények között születtek. Igazuk is van, meg nem is. Szerintem.

Az ugyanis igaz, hogy a szavazáshoz kiküldték Orbánt kávézni, és a csatlakozási tárgyalások megindulását így a távollétében szavazták meg. Megalázó? Lehet. Ha valaki jelentőséget tulajdonít annak, hogy számítson, akkor lehet megalázó. Ha valaki csak a kommunikációs értékét veszi alapul, akkor szerintem, ebből a szempontból, indifferens. Miközben a döntés előtti kiszaladás belefér Orbán eddig is többször megtapasztalt felelősségpánikos személyiségébe, ezzel az akcióval Orbán elérte az EU-s pénzek egy részének a felszabadítását, amit simán tudja itthon pozitívan kommunikálni. Ugyanakkor a csatlakozási tárgyalások akármeddig is eltarthatnak. Akkor is, ha Zelenszkij már jövőre elkezdi követelni a tagsági szerződés megkötését. Ha ugyanis igaz a támogatási szándék kifáradása, akkor ez a követelődzés nagyon gyorsan válhat kontraproduktívvá.

Ahogy könnyen lehet, hogy Zelenszkijre nem csak itt jár az orbáni kontraprodukciós rúd, hanem már az előjáték során is. Mert ott volt az argentin beiktatósdi. Zelenszkij, Orbán híveinek a szemében mindenképpen, eredményesen keltette azt a látszatot, hogy elszaladt Orbán után. Miközben sikerrel tompította annak a hírértékét, hogy Orbán olyan széljobberekkel is randizott, mint Abascal és Bolsonaro. Zelenszkij találkozása Orbánnal önmagában hírré vált. Majd tárgyalt telefonon Macronnal, akivel Orbán korábban vacsizott. Ennek van olyan olvasata, hogy tök mindegy, hogy miről tárgyaltak. Akár a másnapi esőzésekről is. A látszat mégis az, hogy Zelenszkij elment Orbán után egy széljobber elnök beiktatására, és lecsekkolta Macronnál, hogy mibe maradt Orbánnal.

De térjünk vissza az uniós attrakcióra. Tehát megindulnak a csatlakozást előkészítő tárgyalások Ukrajnával, ami akármeddig is tarthat. Ugyanakkor a kiemelt uniós támogatás nem indul meg Ukrajnának. Igen, ismerem azt a véleményt, hogy ettől az uniós országok sorra adhatnak támogatást egyedi szerződések keretében. Nem is vitatom ezt a lehetőséget. Ez azonban egy sajátos mellékhatással is bírhat. Azzal, hogy az egyes országok költségvetésében megjelenik egy olyan költségsor, ami Ukrajna támogatását jelenti. Márpedig korántsem biztos, hogy ennek ugyanaz a belpolitikai hatása az egyes országokban, mint az, ha az uniónak szánt pénzekről van szó.

Így aztán egyáltalán nem biztos, hogy Ukrajna támogatása azonos lesz a két esetben. Miközben az egyes országokban a minden erre költött euró a támogatás -ellenzőket erősítheti. Különösen annak figyelembe vételével, hogy a szavazás előtt több országnak voltak fenntartásai a támogatások kapcsán. Csak a szavazáskor, amikor a gombot megnyomták, ennek nem adtak annyira hangot.

Így ennek kapcsán elg nyilvánvalóan Orbán azt a piszkos munkát végezte el, amire igény más országokban is lehet, hogy igény volt. Márpedig ez esetleg nem csak itt történhetett meg. Könnyen lehet, hogy az, amit a politika a felszínen mutat, komoly, vagy akárcsak hallgatólagos háttéralkuk eredménye. Miközben választ adhat arra is, hogy az Unió miért hagyja Orbánt szabadon bomolni. Mert hagyja. Azt látjuk. Akkor is, ha tudható: az ország társadalmi problémáját nem az unió fogja megoldani. A hazai szavazókkal szemben.

Andrew_s

Ahogy az EDF, úgy nem legitimál senki

Megindult az üres konzultációs ívek összegyűjtését szolgáló akció. Érdemileg az Egységes Diákfrontnak és az aHangnak tulajdonítva. Erről a gyűjtésről senkit sem szeretnék lebeszélni. Úgysem lehetne valószínűleg. Elvégre miért ne érezze bárki is úgy, hogy most aztán tett valamit, akárki meglássa. Bár sokan alighanem úgy szeretnék, hogy inkább ne lássák, míg mások inkább nem gondolják végig a súlyát a tettnek. Mely ez esetben szerintem nem valami nagy súly. Papírsúly.

De menjünk vissza a szervezőkhöz. Az aHang a saját önmeghatározása szerint egy szócső. A szócső, mint eszköz politikai súlyát meg nem a benne levő akkumulátor, hanem a belebeszélő mondandója adja. Így a technikai támogatás okán szükséges, de korántsem elégséges szereplő. Bár a technikai támogatásra is igencsak szükség lesz, ha esetleg tényleg összejön a milliónyi konzultációs ív. Leginkább raktártechnológia támogatásra.

Ami az Egységes Diákfrontot (EDF) illeti, szerintem lényeges lépést tettek a jelen akcióval a saját szerepük tisztázása irányába. Nem azért, mert egy alapvetően bejegyzetlen szervezetről beszélünk. Elvégre egy baráti klub sem a bejegyzéstől lesz aktív. De azért, ha kilép az utcára, akkor nem árt tudni, hogy milyen szerepet szán saját magának. Az EDF esetében sokáig az lehetett az emberek benyomása, hogy alapvetően a diákság, az oktatás helyzetével foglalkozó, tagságát tekintve dinamikusnak szánt, a közösségi tereken szerveződő klub. A tagsággal kapcsolatos vélelem a diák-lét életszakaszilag inkább behatárolt voltán alapult.

Ezt a korábbi benyomást nyilvánvalóan korrigálni lehet szükséges. A nemzeti konzultáció alapvetően nem az oktatás ügyére korlátozott politikai entitás. Az EDF ezzel az akcióval tehát kilépett a „nagypolitika” területére. Ez a coming out azzal a következménnyel járhat, hogy mégiscsak be kell majd jegyezni, mint szervezetet. Annak minden kötöttségével. Miközben nem az EDF lenne az első olyan politikai szerveződés, ami a fiatalokra, diákságra alapozva indult. Aztán vagy a tagjai fejlődtek át más politikai szervezetekbe, vagy a saját szervezetük vált profilt váltóvá. Az utóbbira a mindennapok legrosszabb példája a Fidesz. Az előbbire pedig az egykori KISZ, amely ismerten az MZSMP utánpótlás-csapata volt. Az EDF vajon melyik pártté?

De maga a papírgyűjtés is felvett pár kérdést. Az egyik, már említett, a raktározás kérdése. Ki és hol szeretne néhány tonna papírt elraktározni? De talán ezt engedjük is el egyelőre. Elvégre a papír sok mindenre használható. Némi előmunkálatok után akár gombatermesztésre is. A másik kérdés az, hogy mi értelme van a papírgyűjtésnek? Elvégre Orbán hithű követőit aligha rendíti meg a hitében az sem, ha sikerül az egy millió konzultációs ívet a maga valójában összeszedni. Ha pedig az on-line nyilatkozat is elég, akkor annak még kisebb lehet a meggyőző ereje. Az pedig szerintem nyilvánvaló, hogy Orbán nem szorul rá többre, mint egy akár reálisnak is tűnően bemondható számra. Ez a híveit kielégíti, és az ellenzék sem talál nagy fogást rajta. A kormányváltáshoz tehát ez a papírgyűjtés nem biztosan visz közelebb.

Ugyanakkor lehet egy sajátosan kontraproduktív hatása. A Nemzeti Konzultáció ugyanis részben egyfajta vezéri fétis. Nem most, hanem már egy évtizede sem volt más. Ahogy az sem új, hogy alapvetően egy gyáva, a népszavazást pótló, politikailag kétségesen legitim, de kétségtelenül komolytalan, mert bemondáson alapuló, valós választást nem kínáló, akció. Amikor rászerveznek egy politikai akciót, akkor vagy az akció, és szervezői köre, válik komolytalanná, vagy Orbán politikai pótcselekvését emeli be a legitim politikai térbe.

Andrew_s

Tűzszünetet a D-nap utánra (is)?!

Még mindig a gázai háború. Arra nyilvánvalóan nagyon kevés a befolyásom, hogy a nagypolitikában ki merre fog lépni. Ezt a tükröt is szívesen tartanám oda azoknak, akik azt hiszik, hogy a közösségi médiában tartott virtuális ökölrázásuk több hatással bír, mint a másik legyőzése. Akkor, ha már meggyőzni nem sikerült. Különösen, ha a legyőzési kísérletben a legerősebb vonulat a kettős mérce.

Amit még csak nem is feltétlenül az alkalmazói találnak ki. Elvégre hasonló tendenciák szerte megláthatók. Az országokat, országok reakcióit meghatározó nyilatkozatokban. Amelyek nyomán sokszor csak kérdések maradnak. Nagyban, de kicsiben is. Amit tudunk az sokszor nem sok. De legalább kevés. Ezen kevesek egyike, hogy a Hamasz, nyilván az izraeli belpolitika töketlenkedéseit is, átlépte a határt. Fizikailag is, de emberileg is.

Az izraeli válasz, a mára szárazföldivé is eszkalálódott hadjárat nyomán sokakban, sok helyen hirtelen túltengeni kezdett a békevágy és tárgyalásokat szorgalmaznak. Holott korábban a Hamaszt egyértelműen terrorszervezetként határozták meg. Holott korábban volt egy olyan, egyfajta közös nevezőként ható, elv, hogy terroristákkal nem alkuszunk. Mert legitim eszközzé teszi a terrort. Mondják, hogy a Hamasznak van katonai, és politikai szárnya, és úgy gondolják, hogy ezzel a szerecsen már nem is annyira terrorista. Szerintem azonban egy terrorszervezet, az terrorszervezet.

Számosan kezdték azért bírálni az izraeli tevékenységet, hogy civil áldozatokkal jár az, amit tesznek. Kár lenne vitatni, hogy így van. Hallottam olyan véleményt, hogy az izraeli fotók manipuláltak. Az alagutak nem is léteznek, a kórház alatt nincs is jelentős katonai célpont, és csak kommunikációs játék az egész. Szerencsére még nem olvastam olyan, és komolyan vehető, véleményt, hogy a Hamasz mészárlásairól készült képek is hamisítványok. De sokan talán már elindultak ezen a túraösvényen. Hogy aztán megérkezzen a holokausztot is tagadók közös táborába. Mert ez az út közös azzal.

Természetesen kár lenne ugyanakkor vitatni a kommunikáció jelentőségét. Azért persze megkérdezném azokat, akik a fenti ösvényt tapossák, hogy a túloldalnak mennyire hisznek? Mert a civil áldozatok számáról leginkább a Hamasz számait ismerjük. Mely szervezetnek érdeke a számok magasan tartása. Mennyivel tekinthetők hitelesebbeknek a számaik? A képek? A terrorszervezet tagjai nem viselnek egyenruhát. Ha a válláról leesett fegyvert félrerúgják, akkor bármelyik halott felnőtt „civillé” fotózható. De sajnos, ismerve a terrorszervezet toborzási spektrumát, a gyermekek egy része is.

Azt magam sem állítom, hogy minden halott, és halott gyermek hamaszista volna. A felelősség azonban, s ebben fenntartom a korábbi véleményem, sajnos nem az övék, hanem a felnőtteké. Azoké is, akik tényleges civileket használnak pajzsként. Sajnos azt az ENSZ-nyilatkozatot sem találom már jó ideje, amelyik a Hamaszt szólította volna fel az elmúlt években arra, hogy civil létesítményekbe, kórházakba, iskolákba, ezek alá, mellé, közelébe ne létesítsen fegyveres bázist. Az ENSZ ezekről, de a civilek pajzsként való használatáról is igen halkan beszél. Az Izraelt bírálóknál ez a szempont mintha kicsit háttérbe szorulna.

Sokan, a világpolitikában is, tartós tűzszünetet emlegetnek. A tűzszünet jó dolog. Azonban ezügyben javasolnám annak végiggondolását, hogy meddig tartott volna II. világháború, ha a nevezetes D-napot követően a szövetségesek nem mennek el Berlinig, hanem tűzszünetet kötnek. Holott a D-nap után is voltak számomra értelmetlennek tűnő támadások, mulasztások. Gondolok például Drezdára, Nagaszakira, a haláltáborokba futó sínekre. S a legutóbbiak kapcsán nem szeretnék arra az évezredesen beégett antiszemitizmusra gondolni, ami a jelenlegi reakciók nyomán is felötlik olykor.

Andrew_s

Kiegészítés (2023. nov. 25.): Ha nem is tartós tűzszünetre, de egy korlátozott tűzszüneti megállapodás életbe lépett az utóbbi napokban. Összekapcsolva egy túszokat foglyokra cserélő megállapodással. Tekintettel arra, hogy egész kis gyermekek is vannak a túszok között, a túszok kiszabadilásának csak örülni tudok. Az, ha ez a tűzszüneti megállapodás egyben az ártatlan, a tényleg ártatlan áldozatok számának csökkentésében is segít majd, akkor ez az öröm fokozottabb. Lesz. Sajnos a kétségek sem hagynak el. A Hamasznak nem biztosan érdeke minden túsz szabadon engedése, mert csökkenti a zsarolási potenciált. Sajnos azt sem zárom ki, hogy a túszok egy része esetleg olyan állapotba került, akár külsérelmileg, akár a vele történtek pubikálása okán, hogy célszerűbb lehet a megölésük, mint elengedésük. Bármilyen cinikusan szkeptikus is a feltevés. De a mérleget majd akkor vonjuk meg, ha ahhoz is lesznek adatok. Addig inkább a szabadon engedettekkel örüljünk. Remélve, hogy a tűzszünet nem visszafele sül el.

Iszlamofóbia helyett, hamasztalanítást

Az egyre korbácsoltabb habokat látva sajnos beigazolódni látszik az a félelmem, gyanúm, lázálmom (nem kívántat szívesen törölném), hogy a hamaszisták mészár-céhe utat nyithat az európai szélsőségesekkel való kézfogás, és általában a fasizálódás felé. Egyben, és nem is mindig csak a sötétségből kikiabálók részéről, elindult egy vallási intoleranciát mutató szál is. Holott az emberformájú veszélyes hulladékoknak a vallás legtöbbször nem több kanócnál.

Legtöbbször nem egy hitrendszer tehet arról, ha felhasználják a nagyon is világi célok érdekében. S itt le is választanám a hitrendszert, az abból megélni kívánó egyházakról, és az azt, hatalmuk céljaikra is felhasználni akarókról. Mert ez utóbbiak egyáltalán nem vétlenek abban, ha a vallással fanatizálhatókat fanatizálják. A fanatizáláshoz még szorosan vett vallás sem kell. Legfeljebb egy egészen vékony mázként. Ahogy a nácizmus sem volt vallás a szó szoros értelmében, de fanatizálásban iegn jól, mondhatni halálosan jól teljesített.

Ugyanakkor a zsidó gyökerekkel rendelkező Jézus tanításai nevében irtottak ki, de mentettek is meg embereket. Ami szintén jól mutatja, hogy sokkal inkább az emberi cselekedetek játszanak a kérdésben. Miközben elfeledkeznek sokan arról, hogy Isten szabad akaratot adott az emberi teremtményeinek. Így az egyént semmilyen vallási lózung nem mentesíti a cselekedetinek a következményei alól. A Hamasz mészárosainak tettéért a vezetőiket, és őket magukat terheli felelősség. Vagy akár a hitet erre használó imámokat, és azokat is, akik hallgatólagosan, vagy tevőlegesen támogatták ezt a szervezetet. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, ahogy a liturgikus szöveg mondja. Márpedig az ilyen támogatók sem voltak kevesen.

A Hamasz kétségtelenül egy olyan ideológiát képvisel, ami az iszlám talaján alakult ki. De annak alapján megítélni a vallást olyan lenne, mintha az eretnek mozgalmak elleni fellépés alapján itélné meg valaki Jézus tanításait. Miközben pragmatikusan szemlélve: nagyon kevés vallás, hit tűnt el vallásháborúk, pogromok nyomán. Pedig törekvés jó párszor volt rá a történelemben. Gyanítom, hogy maga az iszlám hitrendszer nem fog eltűnni még akkor sem, ha a jelen helyzet hamaszista felelőseit lassú tűzön megpirítják.

Andrew_s

Conteo? - Palesztin-barátság és olaj-szolidaritás

Korábban azt írtam, hogy közel-keleti helyzetnek korántsem lesznek, illetve lehetnek elhanyagolhatók az európai hatásai. Írtam ezt annak kapcsán is, hogy a Hamasz által elkövetett támadást, és az abban megnyilvánult mészárlást pártoló megmozdulásokról érkeztek hírek. Majd ezeket a tüntetéseket mára követték az Izrael-elleni Palesztin-barát megnyilvánulások.

Közben lezajlott az, amit akár kórház-incidensként emlegethetnénk, és egyike lett a gyermekeket lefejezők píár-akciójának. Alkalmasint az etikai sajtómocsár nagyobb dicsőségét képviselő média-munkásoknak. Mert újságírónak nem igazán nevezhető az, aki simán beveszi, megrágja, majd blikkfangosan tálalja egy hír egyoldalú olvasatát. Márpedig napokig másról sem lehetett hallani, olvasni a Al-Ahli Hospital kapcsán, mint azt, amit a Hamasz tálalt fel a nagyérdeműnek. S ami izraeli csapásnak állította be az esetet. Holott talán érdemes lett volna megvárni a tényleges elemzéseket. Amelyek alapján elég erős jelek mutatnak arra, hogy a palesztinok egyik saját rakétája okozta a tragédiát. A történtek ezen megfejtése mintha kisebb port kavart volna a médiumokban, mint a korábbi, Izraelt egyoldalúan vádoló forgatókönyv.

Ami alapján akár a média-munkások burkolt antiszemitizmusát is feltételezhetnénk. De, velük ellentétben, nem ülök fel a kényelmes látszatnak, és nem teszem. Ahogy továbbra is igen igyekszem nem a társadalmak antiszemitizmusával magyarázni a palesztin-barátnak hirdetett, de megnyilvánulásaiban inkább Izrael-ellenes tüntetéseket. Amelyeken, például az angliain készült képek alapján, gyermekek is részt vettek. Ami nyomán ismét felvetődik a kérdés bennem, hogy azok, akik az izraeli gyermekeket lemészárló akció után Izrael ellen tüntetnek, miként tekinthetnek a saját gyermekeikre? Bár azt hiszem, inkább nem szeretném tudni.

Ahogy azt sem, hogy a szarajevói, angliai, párizsi, vagy bármelyik másik tüntetésen hányan voltak jelen olyanok, akiknek nagyjából semmilyen személyes kötődésük nincs Gázához, a palesztinokhoz, és az arab világhoz általában. Ellenben jó oknak érzik a „Hamasz népével” való szolidaritást a saját, akár történelmileg bedrótozott antiszemitizmusuk kifejezésére.

A „Hamasz népe” szókapcsolathoz pedig hozzátenném, hogy egyáltalán nem vagyok a kollektív bűnösség híve. Ezért is az idézőjel. Ám még mindig nem találtam utalást arra, amit korábban felvetettem. Nevezetesen arra, hogy a Hamasz létszámát többszörösen meghaladó gázai lakosság hány hamaszistát fogott le, és vetett ki magából. A jólértesültek erről is mondhatnának végre valamit.

Azon is el lehetne persze gondolkodni, hogy az európai kormányok miért vacillálnak a tüntetések kezelése kapcsán. Annak ellenére, hogy egy nép elleni gyűlölet kifejezése aligha tekinthető a szólás szabadságába sorolandónak. A hezitálás okait az egyik oldalon lehetne kulturális hagyománynak tekinteni. Ennek illusztrálására elég azt felidézni, hogy Spanyolországban 1968-ig érvényben volt a zsidókat kirekesztő törvény.

Ugyanakkor azt gyanítom, hogy mégsem annyira az i.sz. IV-V. század határán élt Hippói Szent Ágoston (Tractatus adversus Iudaeos), amúgy is vitatható, késői hatása tehet a vacillálásokról, mint egy annál sokkal földhöz ragadtabb tényező. Az, hogy az Oroszországot érintő szankciók után kurva nehéz lenne Európának feltörni azt a diót, ami az arab olajszállítások elapadásával kerülne a gazdasági kalapácsa alá. Akár egy újabb, de a korábbinál kiterjedtebb iráni statuálás kapcsán.

Így miközben az ENSZ is igen mérsékelt habzással lép fel a gyermekek, illetve bárkik biopajzsként való használata ellen, az európai politikusok is a hamaszistákkal láthatóan szolidárisokkal látszódnak szolidárisak lenni. Jeligeként akár azt is kitűzve, hogy az olajunk barátainak barátai a mi barátaink is.

Andrew_s

Palesztinok, ENSZ, és hamaszisták

Forrás: Wikipedia

A Közel-Keletről szóló írások között nem érdemes olvasatlanul elmenni Dési János jegyzete mellett. S végig gondolni, hogy a civil létesítményekbe befészkelt, a civileket biológiai pajzsnak használó Hamasz áldozatai közé tényleg nyugodtan beírhatók az izraeli válaszcsapások civil áldozatai is. Amelynek árnyékában Golda Meir mostanában sokat idézet mondatai is új értelmet nyerhetnek.

Ezek: „Azt talán valahogy megbocsáthatjuk az araboknak, hogy megölték a gyerekeinket, de azt sohasem bocsáthatjuk meg, hogy arra kényszerítenek, hogy mi megöljük az ő gyerekeiket. Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek.”

Eközben felbukkannak azok a szerecsent is hipóba áztató mondatok, hogy a Hamasz harcra kényszeríti a gázai palesztinokat. Aminek a mélyén lehet némi igazság. Miközben legalább annyira sántít a történet, mint ahogy Magyarországon nőtt meg a partizánok, és a németeknek ellenállók száma a német vereség hírére. A sántulás is szinte ugyanazon a ponton kezdődik. Az arányokon. A gázai övezet esetében egy Budapestnél némileg kisebb területről, és egy kicsit több lakosról beszélünk. Természetesen a gyermekektől, terhes anyáktól nehezen várható el számottevő belső ellenállás. Azonban a potenciális belső ellenállás bázisát, ha a lakosság harmadával számolunk, akkor is 6-7 százezres tömegről beszélhetünk. A hamaszisták létszámát pedig a pesszimista becslések is ennek tizede körülire taksálják.

Amikor tehát a Hamasz felszólítja a civileket, hogy ne hagyják el otthonaikat, ne meneküljenek délre, hanem maradjanak ott biopajzsnak, akkor a lakosság akár meg is tehetné, hogy mégis távozik. Valamiért az az érzésem, hogy a családjukért aggódó palesztinok tömegei, a saját tízszeres túlerejükre támaszkodva csak elérhetnék, hogy feleségeiket, gyermekeiket, és ők magukat se használják homokzsáknak. Akkor is, ha a szervezetlenséggel számolva ez a túlerő megfelezhető. Vagy akár harmadolható.

Ugyanakkor a Hamasz még terrorszervezetként sem a napokban esett ki a téridő féreglykainak egyikéből. Ott szerveződött a gázai lakosság orra előtt. Mely lakosság említett sokasága megtehette volna, hogy a terroristákat elszigeteli. Netán nem szavazza be a hatalomba, mert erről sem kellene megfeledkezni. Netán elfogja, és átadja akár az ENSZ hatóságainak. Ha már az utóbbiak amúgy is tízezres létszámmal vannak jelen arrafele. Még akkor is, ha az ENSZ, illetve időnkénti szerepvállalásuk, a délszláv háború során akkor is pince-mélyre járatta le magát, ha előtte esetleg még nem tette volna meg.

Hogy is mondta Golda Meir? „Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek”. Vajon azok, akik nem csak tétlenül asszisztáltak a Hamasz szerveződéséhez, hanem még most is engedik a családjukat biopajzsnak használni, akik nem menekülnek, illetve családjukat sem menekítik, azok vajon mennyire szerethetik a gyermekeiket. Akik a terroristák mészárlásai után sem tesznek semmit, akik a gyermekeket lemészárló terroristák pártjára állnak, azok miként tudnak a gyermekeik szemébe nézni?

Mert azoknak a humanoid biológiai hulladékoknak, akik gyermekeket képesek megölni világosan nem számít akár a saját, akár a szomszéd gyermeke, felesége sem. A szomszéd sem. De ezek a „szomszédok” hány hamaszistát is tettek ártalmatlanná? Próbáltam erre adatot találni, de nem igazán bővelkedik ebben az internet. Tehát. Hányat is? A gyermekeket sajnálom. Mert nem tehetnek arról, hogy őket akár feláldozni is kész, fanatizálható tömegmorzsák a szüleik.

Ha pedig az ENSZ valóban humanitárius küldetésként tekintene a térségben bármire, akkor talán a gyermekek, illetve bárkik biopajzsként való használata ellen is felléphetne. Menekíthetné minél nagyobb számban a gyermekeket. Ha már a zsidó gyermekekért nem tett semmit a Hamasz-szerveződést szintén ölbe tett kézzel néző, a zsidó gyermekekért így közvetve szintén felelős, tizenezernyi ENSZ-senki. A gyermekek ugyanis, akár a szüleik fanatizmusa miatt, de most fognak meghalni. Nyilatkozatháborút folytatni később is ráérnének.

Andrew_s

Európa és a hamaszisták

A Közel-Kelet híreiben érthetően vezetnek az Izraellel kapcsolatos események hírei. Az izraeli válaszcsapásokról, illetve a Hamasz, katonának nehezen értelmezhető, figurái által elkövetett értelmetlen mészárlásokról egyaránt. Miközben Nyugat-Európa, illetve Európa általában, mintha kikerülne a látótérből. Holott egyáltalán nem érdektelen az izraeli történések európai hatása, illetve ennek a hatásnak a kezelése.

A neten megjelentek a hírek arról, hogy több helyen ünnepeltek a Hamasz-pártiak. Miközben ma mintha arról szólnának a hírek, hogy több országban fokozott védelmet ígérnek a zsidóknak, zsidó szertvezeteknek. Ugyanakkor a hírekből nekem hiányzik néhány. Miközben nehezményezik a helyiek választása nyomán hatalomba került Hamasz befolyása alatti Gáza Izrael általi embargóját, valahol elakadtak a hírek a palesztin szervezetekkel szembeni európai szankciókról. De ugyanígy hiányzik hír a mészárlásokon örömködő hamaszisták letartóztatásáról, azonnali kiutasításáról.

Ez utóbbi, figyelembe véve a szélsőbb jobb európai előre törését, különösen problémás lehet. Amikor ugyanis elmaradnak a hivatalos eljárások, akkor az tág teret nyit az önbíráskodásnak, és az önbíráskodás hallgatólagos támogatásának. Így teret nyerhet a társadalmak fasizálódása. Sajátos módon akkor is, ha a szélső-jobb nem a hamaszisták ellen, hanem velük összefogva, a zsidók ellen, kezd fellépni. Tekintve, hogy az európai országokban sajnos mély hagyományai vannak az antiszemitizmusnak.

Azt pedig csak remélni szeretném, hogy nem a kormányok antiszemitizmusa, vagy a szélsőségek iránti rokonszenve indokolja az említett letartóztatás-hírek hiányát.

Andrew_s

Conteo – Izrael-Hamasz-Irán-Ukrajna

Az 1987-ben, Gázában alapított Hamasz tegnap, 2023. október 7.-én támadást indított Izrael ellen. Ezt tudjuk. A hírek folyamatosan érkeznek. A híreket meg sokan magyarázzák, értelmezik szerte a neten. Nem egyszer olyanok is, akiknek aligha van több információjuk a történésekről, mint bárki másnak. Így legfeljebb egy emeltebb ívű conteo mentén magyaráznak. Amiből itt is következik egy, Vagy mégsem.

Az ismert, vagy éppen csak felkapott, egy-egy médiumszálacska mentén ismertebb magyarázók sem mehetnek el persze néhány olyan adat mellett, amit akár tényként, de legalább is erős sejtésként kezelhetünk. Az egyik ilyen az, hogy több ezer rakétát lőttek ki Izraelre, és kisebb-nagyobb fegyveres csoportok is átlépték az izraeli határt. Túszokat hurcoltak el, foglyokat ejtettek. Az izraeli erők pedig megindították a saját hadműveleteiket.

Az áldozatok száma szinte tudósításonként változik, ahogy a túszok, fogságba esetettek számát is inkább csak becsléssel merném illetni. De a túszejtés tényét mindkét oldal elismerte. Aziránt meg vannak fenntartásaim, hogy önálló, a kajapénzből felfegyverkező önképző csoportok egyszerre megvilágosuló, és spontán, kiszámíthatatlan tevékenysége tűnik összehangolt tevékenységnek. A fegyverek eredetét illetően az általános vélelem az, hogy Irán szánta meg a Hamaszt pár kevésbé humanitárius segélycsomaggal.

Mely pontnál, mármint a fegyvereknél, mindjárt le is ragadhatunk kicsit. Egyébként mindkét oldalon. Hol jobban, hol kevésbé. Irán, mint fegyverszállító, neve nem csak a Hamasz kapcsán juthat az eszünkbe. Az Irán és Izrael közti, a Natanzban működő urándúsító körül is kiéleződött, konfliktus sem újdonság. De emlékezhetünk, például, arra is, hogy az Orosz-Ukrán háború kapcsán is emlegették, mint Oroszország drón-, illetve rakéta-szállítóját. Ha esetleg a Hamasz operatív központjain kívül, vagy a túszok kímélése okán részben helytettük is iráni célpontokat is támadna Izrael, az Oroszországnak is fájhatna. Ha nem kezdett volna tárgyalni Észak-Koreával is.

A túloldalon ugyanakkor ismert, hogy az USA tradicionálisan támogatja Izraelt. Ahogy azonnal megjelentek az ilyen irányú megnyilvánulások a mostani támadások kapcsán is. Mely támogatás egyáltalán nem mutat olyan kifáradási tüneteket, mint amilyen az ukrán fronton elégő dollármilliók okán esetleg előtérbe kerülhetnek az USA-ban, de akár Nyugat-Európa országaiban. Ha tehát nem egy napok alatt lezajló konfliktus alakulna ki a Közel-Keleten, akkor az az ukránoknak is fájhat. Ha pedig ez egy koreai jellegű, Ukrajnát akár a Krím határainál kettéosztó békét hozna közelebb, akkor ez Zelenszkijnek különösen fájhat. A haszonélvezők között pedig ott találhatjuk a szélső-jobb szerveződéseit Európában. A korántsem homogén, de rámutatással akként kezelhető "arabok", s az eddig sem éppen problémamentes integráció-viszonyok okán.

Andrew_s

Sírjunk a Nobel-dijért

Svédországban, a Nobel-díj ügyében, eredményhirdetés volt, és ennek során eleddig két újabb magyar származású díjazott lett az eddigiek sorában. Nem célom sem Karikó Katalin, sem Krausz Ferenc munkásságát feszegetni. Azt sem, hogy a díj odaítélésében mennyi a szubjektív, a döntést meghozó bizottság tagjai is emberből valának, tényező. Azonban a vízcsapból is csörgedező melldöngetés már egy másik kérdés.

Gyakorlatilag minden médiumban előtörtek a habos-babos lózungok, a nemzeti büszkeség gőzfelhői. De a magánmegnyilvánulásokban is feltünedeztek az olyan hangzatos szövegek, hogy erre aztán mindenkinek büszkének kell lenni, mert különben szégyellje össze magát bárki is. Nézzük meg alaposabban, hogy mire is kell büszkének lenni? Nézzünk rá akár a régi, akár az új díjazottak előzménytörténetére? Előre bocsátva, hogy a kutatás egy tipikusan önjutalmazó tevékenység. Kutatónak lenni jórészt kíváncsiságot jelent, és az eredmények publikálásával mérik, amire a pályatársak jó esetben csettintenek. Mely csettintések sorában a Nobel-díj egy kétségtelenül hangos záróaktus.

A korábbi magyar származású díj-nyertesek nem kis része olyan eredményekért kapott Nobel-díjat, amelyet nem Magyarországon értek el. Az sem ritka, hogy olyanokért döngetnek mellett jelenleg, akiket előtte gondosan kiutáltak, elüldöztek az országból, illetve ellehetetlenítettek a hazai tudományban. Olykor „csak” a munkájukhoz szükséges feltételek hiányoztak. Ez igaz akkor is, ha erre mostanság azt szokták mondani, hogy „de itt jártak iskolába, itt indultak”. Mely utóbbit kár is lenne tagadni.

Mert tényleg kár lenne vitatni, hogy az iskoláik nagy részét Magyarországon abszolválták a díjazottak. Tehát a büszkeség annak szól, hogy az ország, ha véletlenül nem üldözi el, megtartani akkor sem tudja a tehetségeit. Egy olyan képzési, majd tudományos minősítési rendszerre büszke tehát az ország, ami alkalmatlan arra, hogy az értéket megtartsa, helyén kezelje.

Így áll, hogy a most büszkék egy olyan országra büszkék, amelyik egyszerűsítve a fentieket közvetlenül, vagy közvetve, de elnyomja, elüldözi a tehetségeit. Nagyban és kicsiben egyaránt. Régen és mostanság egyaránt. A feltörő büszkeség tehát valójában hozsanna a „légy jobb, és gebedj meg” szemléletnek. Ezen nem tapsikálni, hanem sírni volna érdemesebb.

Andrew_s