2024. január 19., péntek

Karácsony tovább erősíti a Fideszt a fővárosban

Kitört Budapesten a járatritkítás. Mármint a közösségi közlekedés járatainak ritkítása. Az, hogy nem csináltak ennek nagy előzetes reklámkampányt talán magyarázható a főváros kasszahelyzetével. A járatritkítás meg talán a kaszahelyzetével fog összefüggeni. Ezt nem tudom, de azt igen, hogy nosztalgikus állapotba jutottam általa. Amikor a ritkuló járatok listájára bátorkodtam pillantani.

Annak idején a Gellért tér környékén úgy cseperedtem, hogy két buszjárat márpedig volt. Az egyikük az 1-es busz volt. Kellemesen összekötötte a város két igen távoli pontját, és ez gyerekként, már csak az állatkert kapcsán is jó volt. Aztán, akkor már a kelenföldi lakótelepen élve megéltem a megszüntetését. Akkor is sokat emlegettem az állatkertet. Csak akkor már nem az állatokét, hanem az Istenét. Miközben kifejezett érdeklődéssel szemléltem volna, ha a döntést meghozókkal megváratják a következő 1-es buszt. A Bartók-Tétényi sarkon. Térdig betonban, hogy stabilan álljanak.

Most, hogy a másik ifjúkori emlék, az időközben számos át-, össze-, és visszaszámozást megélt 7-es busz lett a járatritkítás áldozata feltört a nosztalgia. Az is, hogy ezzel a busszal annak idején átszállás nélkül tudtam a zuglói iskolám közelébe jutni. Meg az állatkerti nosztalgia is. Az isteni állatkertté. Melyben, bizonyára a kialakult létszámhiány miatt, megint kevesebb ápoló van, mint kellene. Mert persze nem csak szívemnek, és „gerincjáratokra” fogékonyaknak, kedves 7-es busz, hanem a nagy kört leíró 1-es villamos, és számos más olyan járat is ritkul, ami aligha a város peremén körbe-csalinkázó útvonalon ballagó pangó ürességről volt közismert.

Közben persze az indoklást is olvastam. Mely például arra a hómoffiszolásra hivatkozik, mellyel kapcsolatban egyre több ismerőstől hallom: kezd megszűnni, és terelik a népeket vissza a munkahelyekre. S amellyel, illetve a COVID-dal kapcsolatban megint elöntött a nosztalgia. Annak idején ugyanis, amikor erre hivatkozva vezettek be korlátozást, és szintén elég ad hoc módon, volt egy kis vitám egy várospolitikus hölggyel. A DK üdvöskéjének felvetettem azt, hogy a pár nappal korábban vásárolt negyedéves bérlet lejárati határidejét is kitolhatnák a hatósági igazolványokhoz hasonlóan. Erre a cinikus válasz az volt, hogy „Honnét tudja, h. nem ad ki [ilyen] rendeletet a főpolgármester?”, de azóta tudjuk, hogy nem adott ki. Viszont most kiadott. Járatritkítósdit. Elvégre miért is ne? Az esetlegesen kialakuló cseppfertőzéses járványhullámnak a biztos megoldási módja a zsúfoltság növelése. Karácsony, Gy. Németh, és a többi nagyonokos szerint. Legfeljebb.

De ezért annyiban köszönettel is tartozhatnék a naccságos főpolgármester csapatának, hogy alkalmat adtak a múlt felidézésére. Meg a rágondolásra az olyan slepp-lózungokra, hogy azért jó biciklire, és tömegközlekedésre szorítani az embereket, mert Budapesten sok az autó. Világos: ha pofán verik a tömegközlekedést, attól kevesebb lesz. Legfeljebb Karácsony, és a slepp szerint. Aki meg eddig sem szeretett volna, vagy fizikai állapota miatt nem is tudott volna biciklizni, az ettől fog rákapni a drótszamárra. Legfeljebb Karácsony, és a slepp szerint. Mert a gyakorlatban aligha. A gyakorlatban valószínűbb, hogy az fog a jövőben is, aki eddig is biciklizett. Egészségesen szlalomozva, vagy az egyéb közlekedők elől lekanyarított kerékpársávokon flangálva, a továbbra is autók által „tisztított” budapesti levegőben. Miközben a ritkított járatokat önfeledt anyázással fogják ünnepelni az arra kényszerülők.

Na, jó. Elismerem, hogy nem igazán kedvelem az ellenzéki előválasztást is meghekkelő, és ezzel is a Fideszt erősítő Karácsony Gergelyt. A margón jegyzett kerekítési hiba pártkatonáját. Van ilyen. Szinte biztos vagyok abban, hogy annak idején báró podmanini és aszódi Podmaniczky Frigyest, vagy Baross Gábort sem mindenki ölelte az ő virtuális kebelére. Van ilyen. Nem gond. Maximum nem megyek el Karácsonyra szavazni. Ez sem lenne önmagában gond. A gond az, ha a teljes ellenzékben egy gerinctelen segghülye gyalog a legjobb várospolitikus. Elvégre nyilván a legjobbat jelölik a készletből, amijük van. Vagy Budapestet is tervszerűen akarja elbukni az ellenzék, mint az országos választást a másik hekk-mester, MZP mellett kitartva?

Andrew_s

Szépségflastrom: Walter Katalinnal, a BKK vezérigazgatójával elvitették a balhét. Igazán karakán kiállás a járatritkítást, első lendületből, élő adásban letagadó Karácsony Gergelytől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése