Ahogy az EDF, úgy nem legitimál senki

Megindult az üres konzultációs ívek összegyűjtését szolgáló akció. Érdemileg az Egységes Diákfrontnak és az aHangnak tulajdonítva. Erről a gyűjtésről senkit sem szeretnék lebeszélni. Úgysem lehetne valószínűleg. Elvégre miért ne érezze bárki is úgy, hogy most aztán tett valamit, akárki meglássa. Bár sokan alighanem úgy szeretnék, hogy inkább ne lássák, míg mások inkább nem gondolják végig a súlyát a tettnek. Mely ez esetben szerintem nem valami nagy súly. Papírsúly.

De menjünk vissza a szervezőkhöz. Az aHang a saját önmeghatározása szerint egy szócső. A szócső, mint eszköz politikai súlyát meg nem a benne levő akkumulátor, hanem a belebeszélő mondandója adja. Így a technikai támogatás okán szükséges, de korántsem elégséges szereplő. Bár a technikai támogatásra is igencsak szükség lesz, ha esetleg tényleg összejön a milliónyi konzultációs ív. Leginkább raktártechnológia támogatásra.

Ami az Egységes Diákfrontot (EDF) illeti, szerintem lényeges lépést tettek a jelen akcióval a saját szerepük tisztázása irányába. Nem azért, mert egy alapvetően bejegyzetlen szervezetről beszélünk. Elvégre egy baráti klub sem a bejegyzéstől lesz aktív. De azért, ha kilép az utcára, akkor nem árt tudni, hogy milyen szerepet szán saját magának. Az EDF esetében sokáig az lehetett az emberek benyomása, hogy alapvetően a diákság, az oktatás helyzetével foglalkozó, tagságát tekintve dinamikusnak szánt, a közösségi tereken szerveződő klub. A tagsággal kapcsolatos vélelem a diák-lét életszakaszilag inkább behatárolt voltán alapult.

Ezt a korábbi benyomást nyilvánvalóan korrigálni lehet szükséges. A nemzeti konzultáció alapvetően nem az oktatás ügyére korlátozott politikai entitás. Az EDF ezzel az akcióval tehát kilépett a „nagypolitika” területére. Ez a coming out azzal a következménnyel járhat, hogy mégiscsak be kell majd jegyezni, mint szervezetet. Annak minden kötöttségével. Miközben nem az EDF lenne az első olyan politikai szerveződés, ami a fiatalokra, diákságra alapozva indult. Aztán vagy a tagjai fejlődtek át más politikai szervezetekbe, vagy a saját szervezetük vált profilt váltóvá. Az utóbbira a mindennapok legrosszabb példája a Fidesz. Az előbbire pedig az egykori KISZ, amely ismerten az MZSMP utánpótlás-csapata volt. Az EDF vajon melyik pártté?

De maga a papírgyűjtés is felvett pár kérdést. Az egyik, már említett, a raktározás kérdése. Ki és hol szeretne néhány tonna papírt elraktározni? De talán ezt engedjük is el egyelőre. Elvégre a papír sok mindenre használható. Némi előmunkálatok után akár gombatermesztésre is. A másik kérdés az, hogy mi értelme van a papírgyűjtésnek? Elvégre Orbán hithű követőit aligha rendíti meg a hitében az sem, ha sikerül az egy millió konzultációs ívet a maga valójában összeszedni. Ha pedig az on-line nyilatkozat is elég, akkor annak még kisebb lehet a meggyőző ereje. Az pedig szerintem nyilvánvaló, hogy Orbán nem szorul rá többre, mint egy akár reálisnak is tűnően bemondható számra. Ez a híveit kielégíti, és az ellenzék sem talál nagy fogást rajta. A kormányváltáshoz tehát ez a papírgyűjtés nem biztosan visz közelebb.

Ugyanakkor lehet egy sajátosan kontraproduktív hatása. A Nemzeti Konzultáció ugyanis részben egyfajta vezéri fétis. Nem most, hanem már egy évtizede sem volt más. Ahogy az sem új, hogy alapvetően egy gyáva, a népszavazást pótló, politikailag kétségesen legitim, de kétségtelenül komolytalan, mert bemondáson alapuló, valós választást nem kínáló, akció. Amikor rászerveznek egy politikai akciót, akkor vagy az akció, és szervezői köre, válik komolytalanná, vagy Orbán politikai pótcselekvését emeli be a legitim politikai térbe.

Andrew_s