Koronázási forgatókönyv-lopás

Volt régen egy film, amelynek a moziplakátokon szereplő címe a Jupiter fenekének ellopását emlegette. Biztos ünneprontó gondolatként, de ez jutott eszembe a hírről, amely a Koronázási Ünnepi Játékok forgatókönyvének ellopását adta közre. Bár Rejtő szellemében azt is mondhatnánk:itt kérem, mindent ellopnak.

Az említett Koronázási Ünnepi Játékok Székesfehérváron lesznek augusztus idusát követően, augusztus 16-19.-ig. Ennek forgatókönyvét ellopni tényleg nem szép dolog. Különösen azért nem, mert a hivatalos közlemény szerint azt a példányt lopták el, amelyet Szikora János rendező hónapok óta bővítgetett. Ötleteivel és jegyzeteivel. Az, aki az előbbiek okán, meggyanúsítana azzal, hogy végtelen cinizmusom miatt nem érint meg a helyzet tragikuma, az téved. A lopás nem menthető. Akkor sem, ha valaki kiflicsücsköt tesz oktalanul magáévá, és akkor sem, ha mások szellemi tulajdonát. Különösen nem akkor, ha ez utóbbit a maga fizikai valójában lopja el. Mert a szerzői jogvédők által emlegetett aktus valójában nem lopás, hiszen a másolat eredetije megmarad. S tulajdonképpen mégis van valami, ami piszkálja az ember rekeszizmát a mostani lopás-hír kapcsán.

Nem az influenza, és nem is valamelyik gárdista bakancsa, hanem a kuncogás. Már csak az előbbiek miatt is. Itt ugyanis kérem valódi lopás történt. Az Artisjus és társai máris kivont ceruzahegyezővel indulhatnak a helyszínre. Segíteni a rendőrség munkáját. Akiknek nyilván kell egy szakértő tábor, akik meg tudnák mondani, hogy mit tegyenek. Igen, amikor az ember lelki szemei előtt megjelenik a feltört autónál helyszínelő jogvédők képe, akkor nehéz komolynak maradni. Mert a hír alapján a rendező autójának zárás utáni kéretlen felnyitásával jutottak hozzá az egyedi dokumentumokhoz. Amellett még mondja valaki, hogy a színházakban nincs pénz, amikor a Vörösmarty Színház, gáláns gesztusként 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Ha ennyit ér a jelentősnek bejelentett eszmei veszteség, akkor ennyit ér. Az eszmei veszteség úgyis olyan, hogy kinek-kinek mennyit ér. Eszmeileg. Például szinte biztosan vannak olyanok, akik kitüntetésre ajánlották volna azt, aki az Alföldi-féle „István a király” forgatókönyvét ellopja.

Amellett a hír interpretációja a fehérvári előadás alapjainak megcsáklyázását illetően kicsit hiányosnak tűnik. Elfelejt megemlékezni az okozott kár mértékéről. Úgy általában. Olyan látszatott keltve, mintha az autót csak és kizárólag az említett forgatókönyv miatt törték volna fel. Ami csak lazán ott hevert egy kockás füzetben. Amely füzetre gondosan rá volt írva, hogy aszondja: „FORGATÓKÖNYV”. Amit aztán a tolvaj meglátott, és már törte is fel az autót. S vitte a kockás füzetet. Ahogy „Az előretolt helyőrség”-ben ellopták szegény Troppauer Hümér összes költeményét. S még csak nem is füzetben, hanem a maguk sajtcédulás valóságában. Mert kérem, Rejtő Jenő műveiben is mindenféléket lopnak. Kivéve pénzt, hiszen az említett műben a huszonötezer frank a kutyának sem kell. Csak a versek. Ahogy a jelen tolvajainak sem kellett sem az autó, sem semmi más. Pusztán a forgatókönyv. Kockás füzetben. Mert amennyiben egy laptopon lett volna, és afféle elektronikus munkapéldány lett volna, akkor nyilván lenne belőle másodpéldány. A szintén a produkción dolgozó kollegáknál. Lehet, hogy pár napos elmaradással, és a legújabb ötletekkel nem frissítve, de mégis.

De talán éppen ezek a másodpéldányok indokolhatják a kicsit nyomott árfolyamú nyomravezetői díjat is. Az jobban megfelel egy laptop „becsületes megtalálójának”, és kicsit kevésbé egy valóban egyedi füzet elrablóját lefülelő díjnak. Úgy nagyságrendileg és a Koronázási Ünnepi Játékok elképzelt költségvetését is figyelembe véve. Egyébként az eset kapcsán megjelent hír is inkább azt sugallja, hogy a lopás ugyan nagyon bosszantó lehetett, de a reklámlehetőség sem kutya. A lopás elintézésre került egy bekezdésben, majd hosszas felsorolása következett, annak, hogy ki mindenki vesz részt benne, és ki mindenki tett ünnepélyes fogadalmat, hogy a lopás dacára is emlékezetes lesz másodszor megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékok. A hírben közölt részletezésből tudhatjuk azt is, hogy alapvetően koronázási szertartásjátékról van szó az említett játék keretében.

Azért persze két esetben nagyon kínos lehet ez a lopás. Az egyik az, ha kiderül, hogy inkább egy médiahekkről van szó, mint valódi lopásról. A másik eset az, ha előkerül az a bizonyos füzet, vagy laptop, és kiderül: István szerepét utolsó pillanati beugróként Orbán Viktor venné át. Egy ilyen forgatókönyv eltűnése elhiszem, hogy sokakat zavarna az idő előtti lebukás miatt. Egy ilyen forgatókönyv esetén pedig már nincs is annyira van kedve az embernek kuncogni.

Andrew_s

A kényszeres Érpatak

Érdemes lenne civilként megpróbálkozni azzal, hogy az államapparátus miként reagál az adóügyi bírságok be nem fizetésére. Törvénytisztelő állampolgárként ez alighanem távol áll sokaktól. Ahhoz, hogy valaki ezt megtehesse, legalább elöljárónak kell lennie. Mint Érpatak vezérének.

A vezérelvűség felé nyitó magyar hatalmi struktúra egyik bocskoros ispánjaként Orosz Mihály Zoltán ugyanis többek között ezt az érvet hozta fel az Index kérdéseire. Mármint azzal kapcsolatban, hogy ő, aki a Becsület Légiójának elnevezett vallási izét is jegyzi, vajon miként mutat példát a felszámolási eljárás alá eső végeivel és a be nem fizetett bírságokkal. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez valóban egy nagy kísérlet. Többek között arra is, hogy az államapparátus vajon mennyire diszkriminál a turulista koefficiens szerint? Valamint aszerint, hogy polgármester-e a köznek tartozó, vagy sima állampolgár? S nem kevésbé annak alapján, hogy melyik gittegylet támogatásával kapott tollat a fülébe az illető? Erre különben viszonylag egyszerű teszteredmény-határozót lehet meghatározni. Ha ugyanis a tartozásai fejében Orosz Mihály Zoltán ingatlanára jelzálog kerül, vagy kiemelten halmozott esetben elvezetik bilincsben, akkor az államapparátus, illetve ezen belül a NAV egyenlően méricskél. Még akkor is, ha a bilincs vezetőszárát a későbbiekben markos ápolók kezébe nyomják esetleg. Természetesen szigorúan csak az igazságügyi elmeszakértő véleménye alapján. Mely vélemény közzétételéig mindenki épelméjűnek és büntethetőnek tekintendő.

Még akkor is, ha Érpatak felkent helytartója szerint a nemzetközi összeesküvés tehet a kiszabott bírság mértékéről. Pontosabban, ahogy a tudósításban megjelent: „Az pedig, hogy ilyen brutális bírságot szabtak ki a cégeire, a megszálló hatalom érdeke”. A brutális, az adóbevallás be nem nyújtásáért kiszabott bírság 200 ezer forintos brutalitású. Ami tényleg nem járja. Annak fényében tényleg nem, hogy a nem is olyan régen az erősen diszkriminatívnak is látható rendőri bírságok ötvenezres bírságot is értek papír-zsebkendőkként. Az érpataki rabszolgagazdára kiszabott bírságok tényleg diszkriminatívnak tűnnek. Diszkriminatívan alacsonynak. Arányaiban. Tehát a korábbi kérdések egy része megválaszolható talán azzal, hogy nagyon is nem mindegy a formaruha. Akinek telik polgármesterire, és szélsőjobbal kokettálóra, annak olcsóbban látszanak megszámítani a bírságokat. A Turul-klubbal jó kapcsolatot ápolni tehát kifizetődő lehet egy polgármesternek.

Az, hogy ez tényleg diszkrimináció? Az! De olyan ez, mint az EBESZ véleménye a választásokról. Nem az érpatakiról, hanem az országgyűléséiről. Mert szép dolog a megállapítás leírása, hogy a kormánypártok jogosulatlan előnyökkel nyertek a választáson. Valójában egy vállvonogatással kísért „Na és?” egyenértékre számítható át. Aki ugyanis azt hiszi, hogy önmagában ettől bármi változik, annak agyára mentek a fantasztikus művek. Nyilvánvaló, hogy a parlamenti mandátumát egyik jómadár sem fogja visszaadni. Szerintem az ellenzékiek sem. A kormányoldal meg pláne nem. Ahogy Érpatak polgija sem fog lemondani pusztán azért, mert rajta röhög a fél ország. Holott az EBESZ-jelentésre ez a globális lemondás például lehetne egy igazán karakán válasz. Amitől tényleg sok minden megváltozna. Például a politikusok moralitásáról élő közkép. Mármint a moralitás hiányát cáfolhatnák egy ilyen gesztussal. A kevésbé naiv csodavárók talán azt hiszik, hogy az EBESZ, vagy valami külső varázsló jön, és visszacsinálja a választásokat. Aki ebben bízik, szintén tegye nyugodtan vissza Andersen műveit a polcra,

Országosan pontosan az a tenger hullámzik, aminek egy cseppje ott túlbuzog Érpatakon. A megoldás is ugyanaz. Azzal a különbséggel, hogy az önkormányzati választások még előttünk vannak. Ha azonban az érpatakiak többsége képtelenek másra szavazni, mint Orosz Mihály Zoltánra, akkor minden maradék tiszteletem fenntartásával: megérdemlik. Akkor is, ha olyan zubbonyt húz, ami mindenki másnak a kényszer előszelét jelenti. Ahogy a valós összefogásra képtelen, és most is inkább az önszeletelésben jeleskedő ellenzék jóvoltából, és a civil szerveződések hiánya miatt ez lassan országosan sem lesz másként. Ahogy tendenciaként már jó ideje látszik. A weimári szakácskönyvből főzve a fekete levest.

Andrew_s

A pofon esete Gulyás Mártonnal

Forrás: HVG

Pásztor Albert miskolci jelölése szépen felkavarta az állóvizet. Szinte mindenkinek lett véleménye. Akár Miskolcon él, akár a nyóckerben, akár a másutt. S mert a média megkapta vele az éppen esedékes muníciót, ez rendben is van. Amellett a pártok kapcsán is elmondható ugyanez. A DK tüntetést szervezett, s meg is született az esedékes botrány.

Nevezetesen az, hogy megverték Gulyás Mártont a Demokratikus Koalíció „Ellenállás napja” című rendezvényén. Az első hírek szerint DK-s aktivisták, és azért, mert elővett egy táblát „Cigányozás helyett baloldali megoldást” felirattal. Most tekintsünk el attól, hogy egy pofont vagy hármat kapott, mert egy pofont kiosztani is galádság. Pontosan úgy ahogy a Budapest Pride kapcsán sem éreztem aszerint súlyozandónak az eseményeket, hogy egyszer, vagy többször rúgták meg a kamionra felmászó véleménynyilvánítót. Még akkor sem, ha az a helyzet elég egyértelmű volt. Ott és akkor, a kamion tetején semmi keresnivalója nem volt az illetőnek. Gulyás Márton esetében kicsit kevésbé egyértelmű a kép, mivel akár szent küldetéstudattal is vallhatja a DK-t neofita cigányozós pártnak. Ami ellen fel kell lépnie a belegebed is. Az, hogy előtte esetleg megbeszélte az Együtt-PM megjelent képviselőjével? Na és? Biztos a labdarúgó VB-ről csevegtek. Az, hogy nem a táblát magasra tartva érkezett a rendezvényre? Na és? Akkor jutott eszébe, hogy: „Nédd má', hát itt egy tábla”. Feledékenynek lenni is joga van. Ezek egyike sem ok a pofozkodásra.

Egyébként a hír hallatán az első gondolataim egyike volt, hogy immár csőcselékből is jobban teljesítünk. Mert azért kétségtelen, hogy eléggé kocsmatempó szó szerint kipofozni valakit egy rendezvényről. Aztán a fórumhozzászólások azért árnyalták annyiban a képet, hogy azok alapján esetleg Gulyás Márton is kicsit önmagától elszállt stílusban reagált a tábla lerakását célzó kérésre. Ami különben szintén nem indokol egyetlen pofont sem. Sem Gulyás Márton, sem az őt elkísérő többi ellentüntető esetében. Az erőszakos akciót egyébként maga Gyurcsány Ferenc is elítélte, és a DK feljelentését is figyelembe véve, megindult a rendőrségi vizsgálat is. Az Együtt-PM pedig visszautasít minden provokációs gyanút. (Naugye, hogy biztosan a VB-ről beszéltek.) Ezzel aztán a botrány nyugodtan el is ülhetne. A pártatlan rendőrség, a befolyásmentes ügyészség, és a független bíróság majd teszi a dolgát, és végül kiköpi a gépezet az eredményt.

Azonban természetesen az ügy maga nem válik ettől meg nem történtté. Pásztor Albert jelölése sem, ami kapcsán olyan vélemények is elhangzanak, hogy a DK szavazatoptimalizálási célból elindult a Jobbik retorikája felé. Rájővén arra, hogy a baloldaliak is úgy látják állítólag a cigánykérdést, ahogy a Jobbik. Amiben két marha nagy csapda látszik körvonalazódni. Az egyik annak a de facto elismerése, hogy cigánykérdés márpedig van. Holott valójában már az 1970-es években is világos volt, hogy nemzetiségi, értelmiségi, és szójatermesztési kérdés akkor van ha csinálják. Ellenkező esetben szóját ott termesztenek, ahol megterem, és az emberek spontán, azt hiszem, hajlamosabbak globálisan ellopott biciklikkel, repülő korsókkal, és megerőszakolt lányokkal foglalkozni. Mármint abban az értelemben, hogy konkrét esetekkel. Konkrét, a saját "életterükben" előforduló ügyekkel. Még nem láttam a telefon-tolvajok jobb, vagy baloldaliságáról szóló statisztikákat sem. S itt fordul vissza a "cigánykérdés" elismerése. Valójában ugyanis sokkal inkább közbiztonsági, szegénységi kérdésekről lehetne, és kellene beszélni. A minap már emlegetett élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog kapcsán.

Ugyanezen okból próbáltam beszélni, vagy ha tetszik ugatni, arról lassan háromnegyed éve, hogy a Jobbiknak igenis meg vannak a maga féligazságai. Ez nem köztetszés-hajhászás kérdése a részemről, hanem a várható fanyalgás dacára is igaz. Ahogy akkor írtam, fenntartom, az ellenzéknek a felelőssége abban állna, hogy erre egy olyan válaszcsomagot adjon, amely esetében a féligazságokra nem a gazság a válasz. Ez az, amivel különben az ellenzék adós a mai napig. S ez független attól, hogy Pásztor Albert szerint a bolti lopások, vagy akár a telefontolvajok elkövetői között mely népcsoport van szerinte Miskolcon többségben. Mert azért a most leporolt nyilatkozata annak idején meglehetősen helyiérdekű volt. Mert a jelölt "cigányozása" azért jobbára erről szólt, a szintén leporolt tudósítások szerint. S amennyiben azt mondta volna, hogy a banki sikkasztók zöme nem cigány akkor vajon a Jobbik szervezett volna tüntetést? Esetleg Gulyás Márton egy anticigányozós táblát húzott volna elő a tatyójából? Romák hada indult volna szimpátiatüntetésre a nem-romák globális leszólása miatt? Valamiért erősek a kétségeim ezügyben. Ahogy abban az ügyben is, hogy a széplelkűen ki nem beszélt problémák maguktól megoldódnak.

Igen! A szegénység ellen tenni kell! Nem közrabszolga-programokkal, és nem pogromokkal. Igen! A kirekesztés ellen tenni kell! Nem nyilatkozatokkal, hanem valós, akár évtizedeken átívelő szociológiai programokkal. Igen! A "cigányozás" ellen tenni kell! Meg a zsidózás ellen, meg a szervezés, a románozás, vagy akár a kirekesztő értelmű "magyarozás" ellen is. A kettő különben nem független egymástól. Nem véletlen, hogy a szegénység, a gazdasági összeomlás már sokszor vetetett nászi ágyat a szélsőséges rasszizmus erőinek és az ezt ki-, és felhasználó hatalomnak. Attól, hogy erről szemérmesen és öntudatosan hallgatnak, attól még ez így van a történelemkönyvek szerint.

Mindez persze szintén nem menti azokat, akik egy transzparens elővétele miatt pofon ütötték Gulyás Mártont. Azonban lehet, hogy érdemes lenne leültetni egy szociológiai szimulátor elé és felajánlani neki: legyen kedves levezetni az általa hiányolt "baloldali" megoldásokat a miskolci körülményekre visszavetítve. Esetleg felajánlani, hogy a transzparens hátoldalára skiccelje fel az ezeket megalapozó hatástanulmányokat. Amúgy "anticigányozósan". Pozitív, másokat negatívan érintő diszkriminációk nélkül, mindkét oldalt figyelembe véve. Már csak az utóbbi miatt, mert mindkét oldalon emberek vannak, jobb szeretnék olyan megoldásokat, ami nem "cigánykérdést" és "baloldali  megoldásokat" emleget.

Jobban szeretnék olyan megoldáscsomagokról olvasni, hallani, amelyek a generációkon át ható deprivációs satut kifele kezdik tekerni. Nem cigányoknak, vagy nem-cigányoknak, nem jobboldaliaknak vagy baloldaliaknak, hanem azoknak, akiket érint. A gyakorlatilag kútban hagyott embereknek. Oldaltól, bőrszíntől, kocsmafilozófiától függetlenül. S akkor, ha majd a rendőrség befejezte a magáét, és Gulyás Márton is ki-haszonélvezte a kapott pofon politikai előnyét legközelebb erről a megoldáscsomagról szeretnék transzparenseket látni. Addig ugyanis nem a baloldalt, vagy jobboldalt, vagy a középoldalt kell félteni a válságtól, hanem az emberséget.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Bálványosi elitnyitány

„Okosnézést kérünk”
Forrás: Fidesz

Nem is olyan régen a Fidesz káderutánpótlás, a Fidelitas tartott valami nyári egyetem szellemi terepgyakorlatot. L Simon Lászlóval. Tulajdonképpen előkészítve a terepet az igazi nagyágyú, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem előtt. Ahol előbb utóbb, már csak az önkormányzati választások miatt is, nyilván Orbán Viktor is tiszteletét teszi majd. A jelek szerint a megnyitóig ugyanis nem ért oda.

A nyitó sajtótájékoztatón Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerepelt. Az a külügyér, aki szinte minden kilométerkőnél ott volt eddig, ami a lábunkra esett. Kezdve az azeri baltás ügyétől, mikor is nagyrabecsüléséről biztosította a bakui vezetést. Mostani szereplése alkalmából szintén sok érdekes dolgot fejtett ki, melyet pártjának honlapja kegyesen közhírré is tett. Így megtudhatjuk, hogy kiemelte: „Tusványos hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz nemzedéke, a rendszerváltó nemzedékek, valamint a külhoni magyar társadalmak és elitek között intenzív kapcsolat jött létre, és a magyarországi politikusoknak alapos az ismeretük a határon túli magyarságról”. S ez így is van jól. Mármint az, hogy ezt kiemelte. Igazán kár lett volna egy ilyen önvallomással szegényebbnek maradnunk.

Ha ugyanis azt tekintjük, hogy Orbán Viktor hányszor használta kockázatmentesen hazaüzenő szócsőnek az említett szabadegyetemet, akkor csak megerősíteni tudjuk a Fidesz és Tusványos összecsavarodását. Az is világos, elég a hazai híreket nézni, hogy a hatalom számára csak az elit, pontosabban csak a saját elitje számít. Az persze egy más kérdés, hogy miért lenne Orbán Viktornak több fogalma egy aradi tanárcsalád életéről attól, hogy Tőkés Lászlóval parádézik a szabadegyetemen. De nem is kell. Az a bizonyos család egyrészt nem az elit, másrészt talán nem szereti Tőkést, és esetleg nincs kedve elmenni mindezen eliteknek tapsolni. Így ők úgysem számítanak. Mármint nem számítanak bele a magyar külhoni magyar társadalmakba, ami alighanem csak nyelvbotlás. Mert ekkora butaságra talán még Németh Zsolt sem képes. A határon innen és túl ugyanis országok vannak. Közjogi entitások. A határaikon belül a saját jogrendjeikkel ellátott társadalmukkal. A magyar társadalom itt van Magyarországon. Míg más társadalmakban is lehetnek persze különböző közösségek. Szászoké, bolgároké, örményeké, metodistáké, buddhistáké, és persze magyaroké is. Továbbá magyar bélyeggyűjtőké akár még Bukarestben is. Ha elég gazdagok, hogy adakozzanak Tőkéséknek, akkor elég elitek lehetnek Orbánnak, illetve Németh Zsoltnak is. Taps-érettekké válnak.

Ahhoz azért persze elég egy párkányi kocsmáig elvergődni, hogy az ember gyereke lássa: a külhoni magyarok sem egységesek, nem esztergapadon orbanizálódtak egyformává. A bálványosi publikumot, és annak elvbarátait kiáltani ki „magyarságnak” tehát otromba botorság lenne. Még akkor is, ha a magyar társadalom (itt az országban) lassan megtapasztalja: az a magyar, akire rámutatva ezt a hatalom gazolni hajlandó. Ennek fényében persze kicsit érdekes felvetése a sokat nyalt külügyérnek, hogy a „külhoni magyarság” és a „nemzeti elkötelezettség” szinonimává vált volna. Mert ebből is az következne, hogy a külhonban csak az a magyar, aki hajlandó Orbán Viktor szekerét tolni. Aminek már minden kis csavarkája „nemzeti”. Talán már a lábtörlő is nemzeti. Bár az inkább csak közmunkás.

Azzal a gondolattal pedig lehet, hogy egyedül maradtam ebben az országban, hogy ha már elkötelezettségről van szó, akkor egy kormányzat elsősorban az ország lakóinak legyen elkötelezve. Ha ezt tekinti a hatalom nemzeti elkötelezettségnek, akkor ez nem a külhoni magyarságra vonatkozik. Legfeljebb azokra, akiket esetleg megbuszoztatnak a szavazáskor. A külhoni magyarság inkább legyen a külhoni magyarsággal azonos. A kormány meg a kormánnyal. S mindenki tegye a dolgát a saját szerepében. Ne Németh Zsolt, Tőkés László, Orbán Viktor vagy Morvai Krisztina próbálja eldönteni, hogy ki a magyar, és aki a még magyarabb. Se Budapesten, se Bálványoson, se sehol. Aztán abban a párkányi, aradi, vagy burgerlandi kocsmahivatalban úgyis eldöntik, hogy szerintük ki a jó ember, és ki a kókler. Bár azzal a hazai elit úgysem foglalkozik. Holott, ha már ezt a szót használjuk, azok az emberek magyarabbak talán. A maguk akármilyen pedigréjével.

Andrew_s

Politikai haszonleséssel fűtött gazdasági exodus

Pannónia permanens performansza. Nagyjából ezzel is leírható az a szindróma, ami zajlik az Európai Unióval, az ott honos intézményekkel és cégekkel kapcsolatos hatalmi viszony keretében. A Vezér olykor kiáll, elkezd szenvelegni, és meghirdeti az aktuális békeharcot. A Jobbik ilyenkor kicsit lenyugszik, és a Fidesz-hívők is új lelki alamizsnát kapnak. A világ meg megy tovább.

A hordóról hirdetett Eu-ellenesség nyomán olykor felröppen a találgatás, az ország kiszakadásáról az Unióból. A hazai hatalom hamisságai nyomán pedig néhányan néha felsóhajtanak, hogy vajh meddig viseli el ez az Unió. Orbán Viktorral kapcsolatban a hívek megjegyzik, hogy: „Igen, ő nagy formátumú vezér! Ő az, aki térdre kényszeríti a sok uniós bivalyt”. A bírálók egy része pedig megjegyzi, hogy Orbán Viktor borotvaélen egyensúlyoz, és csak a kényszer hatására tesz némi engedményt az uniós nyomásgyakorlások következtében. Orbán Viktor pedig kijelenti, hogy csak a kinti nyomásra szívat meg mindenkit, és különben ő jó ember. Meg szerti ő az Uniót, csak nem olyannak, amilyen. Lezajlik némi kommunikációs adok-kapok, és aztán látszólag a világ megy tovább.

Az uniós tagsághoz fűződő gazdasági érdek nyilvánvaló, mert a beruházások éppen úgy fenntarthatják a növekedést, vagy annak látszatát, ahogy az európai piac egyszerűsített elérése sem válik a gazdaság hátrányára. Azonban Orbán Viktor, a maga újjáélesztett kádárizmusával, könnyen elképzelhető módon a hatalmi játék részeként, és nem csak a sokszor felemlegetett anyagi konzekvenciák miatt is fenntarthatja ezt a billegő helyzetet. Ennek a gondolatkísérletnek a megalapozásához érdemes a tényleges kádárizmus korába visszakanyarodni. Különösen az ellenzék egy részét érintő kezelési megoldást illetően. Arra a rétegre érdemes gondolni, amelynek tagjait jobban szerették határon kívül tudni, mintsem idehaza. Voltak számosak, akiket sikerrel hoztak olyan helyzetbe, ami gyakorlatilag egy száműzetéshez hasonló állapotot eredményezett. Egy füst alatt egy kicsit hozzájárul a Kádár-vezette hatalom legitimációjához az, hogy az ellenzéki értelmiséget nem okvetlenül hányták kardélre, hanem „megengedték” az emigrációjukat.

Abban a biztos tudatban, hogy ezzel két legyet ütnek egy csapásra. Mármint az említett legitimációs index emelésén kívül. Az említett értelmiségiek egyrészt nincsenek itt, másrészt külföldön vannak. Nincsenek itt, tehát a hazai hallgatóságuk nagyságrenddel csökken, és nem kell velük hivatalosan, például szovjet nyomásra, drasztikusabban foglalkozni. Másrészt külföldön vannak, ahol azért alapvetően gyökértelenek. Különösen kezdetben. Tehát azzal vannak elfoglalva a köteles önsajnálati periódus után, hogy valamilyen exisztenciát teremtsenek. Kevesebb időt hagyva az itthon maradottakra. Akiktől amúgy is elég jól működő, illetve ellenőrzött kommunikációs határok választják el őket. A dolog egyik szépséghibája lehetett ugyan, hogy a megteremtett exisztencia hasznából, már csak az így kijutottak létszáma miatt is, igen csekély mértékben részesült a hatalom, de ez ideológiai alapon sem számított.

Ezután pislantsunk rá arra a megoldásra, amit Orbán Viktor és csapata implementált az utóbbi években, és máris elkezdhetjük a cinikus zsenialitását megtapsolni. Az ellenzék ugyan felhánytorgatja a távozottak számát, de olyan, mintha nem tudna, nem akarna ettől a számmágiától elszakadni. Egyelőre jegyezzük meg csupán azt ebből, hogy közel félmillió ember távozott a gazdasági exodus során. Ami nyilvánvalóan több ember családi érintettségét jelzi, az a félmillió is szép nagy szám. Békeidőben. Az is nyilvánvaló, hogy jobbára olyanok távoztak, akik nem rendelkeznek odakint az első naptól biztos és magas keresettel. Tehát mindezek esetében érvényesül az, hogy igencsak mással vannak jó darabig elfoglalva, mint a hazai ügyekkel. A kádári száműzetési program eme pontja tehát kipipálható Orbanisztánban is. Az is nyilvánvaló, hogy nem a hiperelégedettek távoztak, tehát a „felforgató tevékenység” kiebrudalása is teljesül. A hatékonyságát a szavazáson való részvétel mértékénél más aligha illusztrálja jobban.

Idáig a kádárista megoldást láttuk újratöltve. A nagy újítás ennek adaptálása az uniós környezetre. Az ugyanis két dolgot biztosan biztosít. Az egyik a szabad kiutazás. A másik a szabad pénzutalás. A szabad kiutazás lehetővé teszi, hogy az igazán elégedetlenkedők a szabad akaratukból menjenek a fenébe. Lehetőleg magukkal rántva azokat is, akik számára ők véleményformálók. Ezzel a kormányhűség arányaiban máris jobb. Aki itt marad az jobbára vagy a kormány híve, vagy megalkuszik a helyzettel. Legyen bár ennek oka akármi. Ugyanakkor az alapvetően gazdasági exodus nem jelent azonnali és nyilvánvaló szakítást az óhazával. Az Eu amúgy is biztosítja a szabad mozgást, tehát az itthon maradottak számára, vagy akár a kimentek még meglevő számláira rendszeresen csorog be a valuta. Akármennyi is, az a devizatartalékok szempontjából tiszta haszon Matolcsy Györgynek.

Így aztán számos elégedetlenkedő nem szavaz, és még pénzt is utal haza. Amely utóbbi különben kétségtelenül a hazai piacot fűti. Ezzel a populista demagógiához is biztosabb, statisztikailag is jobb alapot adva. Így aztán az orbanista hatalom számára az Eu éppen a jelenlegi formában kell, mint egy falat kenyér. Gyakorlatilag nagyüzemivé téve azt, ami Kádár idejében még kicsiben zajlott. Ráadásul hasznot hajtva. Mintha csak eladná az ellenzékét azzal, hogy kikényszeríti a szavazóit az országból.

Andrew_s

Felmentési kérdések a Pride után

A Budapest Pride utóélete majdnem annyira zavaros, mint az előjátékai. Legyünk optimisták annyira, hogy csak zavarosnak tekintjük. Ha rendszert képzelünk mögé, akkor még randább a kép. S ez független attól, hogy különben egyet értek-e a felvonulósdival, vagy sem? Amennyiben ugyanis a vonatkozó hatóság engedélyezte, akkor fogadjuk el a felvonulás tényét adottságként.

Ebben az esetben ugyebár létezik egy felvonulás, aminek adott egy rendőri biztosítása, és adott egy szervezői biztosítása. A nyugalom biztosítása alapállapotban közös felelősség. Ez a helyzet nagyjából tükröződött akkor is, amikor egy felvonulói kamionra felmászott egy ellentüntetőnek látszó kedves vendég. A szervezői biztosítók leszedték onnan, és a rendőrség őrizetbe vette. Majd, ahogy arról a kormányzattól igen távoli, és teljesen független MNO is megírta, rendőrség kezdeményezte a kamionra mászó férfi bíróság elé állítását. Aztán, hogy ne legyen egyedül, csoportos garázdaság gyanújával a három biztonsági őrnek látszó kamionbiztosító ellen is eljárás indult. Az utóbbinak az az alapja, hogy a videók tanúbizonysága szerint nem hosszas kérleléssel, és képviselőfánk felajánlásával csalogatták le a kamion tetejéről, hanem egy kicsit markánsabb érvek elővezetésével vezették le. A törött bordák számáról nem szóltak, de a három levezető fejére vérdíjat tűztek ki. S nem a rendőrség. Mert demokráciában így szokás. A szélsőjobb szerint.

Az egykoron, a TV-székház felgyújtásánál is serényen forgató hirTV-re hivatkozva az MNO már azt is tudni véli, hogy a kamionra felmászó kartársat már fel is mentették. Egy füst alatt sértett tanúként is kihallgatják a biztonsági személyzet ellen. S a történet itt kezd kicsit furcsa színbe tekeredni. Narancsba, fekete futtatásokkal. Minden esetre tudjuk, hogy egy szegény fiatal egyetemistáról van szó, aki pusztán biblia-idézetekkel szeretett volna kedveskedni a felvonulóknak. S akit a csúnya biztonságiak letepertek, és megrugdaltak. Csak csendben jegyzem meg, hogy az, akit hárman letepernek, és alaposan összerugdalnak, az nem tanúkihallgatásra, hanem látlelet felvétele után a gipszelőben szokott kikötni. Úgy általában. De az is igaz, hogy egyszer és háromszor éppen úgy nem illik megrúgni, ha már lefogták, mint számosabban. A biztonsági személyzet tehát nem végezte jól a dolgát. Ez kerül az egyik serpenyőbe. A másikba ennek a megítélése, amire a csoportos garázdaság kicsit markáns minősítésnek tűnik. Egyébként érdekes lenne tudni, hogy egy ilyen műveletnél a civil megmozdulást biztosító szervező meddig mehet el? Alkalmazhat-e például szíjbilincset, vagy a kamion tetején kéne megvárnia az intézkedésre felmászó rendőrt?

Különösen azok után, hogy a rendőr-tanú is azt állítja ma még: ő szólt a fiatalembernek, hogy ne másszon fel. Vajon miért nem gátolta meg? A kamionmászó felé elhangzott bírósági indoklás szerint: „A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során arra a következtetésre jutott, hogy nem követte el a szabálysértést, mert nem volt felszólítás, ahogy azt a rendőr tanú is elmondta. Észlelte, hogy ön föl akar mászni a kamion tetejére, és kiáltott is egyet, hogy nem teheti meg, de saját bevallása szerint ez nem biztos, hogy hallható volt”. A felmentés és indoklás természetesen sok mindent előrevetít. Kérdéseket is párat. Bár az ezek szerint nem kérdés, hogy amennyiben a kormánypárt, vagy annak egyik platformja nem ért egyet egy tüntetéssel, akkor az az ellen tiltakozók számára minden, különben irracionális viselkedés is, szabad. Normális esetben ugyanis alig valószínű, hogy a kamionra mászás tilalmát kellene kitáblázni. Ebben az esetben lehetne táblát kirakni azzal a felirattal is, hogy: „molotov-koktélt dobálni tilos”.

Mert az egyik nagy kérdés akár ez is lehetne. Ha menet közben senki nem fogja le, és ilyen tábla nincs, akkor szabad-e benzines-palackkal dobálózni? Vajon köteles-e tudni a biztosítást végzőnek, hogy egy illetéktelen behatolónak van-e egy kis C4 a zsebében vagy nincs? Megengedheti-e a kockázatot, vagy az illetéktelenül ott tartózkodót köteles-e mérlegelés nélkül mielőbb eltávolítani? A bíró akkor is így döntött-e volna, ha a miniszterelnöki konvoj mellett mászik fel valaki egy autó tetejére? Vagy miniszterelnöki kitüntetést kap az a mesterlövész, aki az utóbbi esetben eltávolítja? (Aztán mehet is tanítani valamelyik egyetemre?) Vajon milyen kitüntetést kap Radácsiné Karsai Zsuzsanna bíró a felmentésért? Vajon, ha a Békemeneten történik hasonló, akkor ott indulna-e eljárás csoportos garázdaságért? Vajon, ha a fiatalember mégis csak egy molotov-koktélt visz magával, és sikerrel alkalmazza, akkor felmentik-e a biztonságiakat, amiért nem gátolták meg? Ugyanis szakirányú végzettségük ebben az esetben sem lett volna.

A többi kérdést az olvasókra bízom. A válaszok? Azok nincsenek. Itt a sifonérban biztosan nem. A jogi tankönyvekben, és talán a helyszínbiztosítási kézikönyvekben, meg a józan ésszel elvárható reakciókban talán. De ki figyel oda? Akár a józan észre is. Józan ésszel már kamionra sem mászna fel senki ellentüntetni úgy, hogy nem számol a következményekkel. A helyzet tehát egy sokkal súlyosabb kérdést is felvet. Vajon joggal számíthatott a fiatalember arra, hogy bármi történik is, megússza, ha a melegek felvonulásán játszik rendbontót? A villámgyorsan meghirdetett vérdíj, és a legalább ilyen villámgyorsan megszületett felmentés alapján erre sejthetjük a választ. S itt kezdődnek a bajok. Vagy már nem is kezdődnek?

Andrew_s

Borítékolt integráció-bukás?

A miskolci polgármester-jelölés kapcsán, úgy tűnik, glaszékesztyűvel kezdik a porréteg vastagságát vizsgálni néhány egykori megnyilatkozáson. Mármint Pásztor Albertnek, többek között a cigányság integrációjával kapcsolatos, vélemény-nyilvánításáról. A témát többrendbelileg csepegtetik a vízcsapból, tehát bárki bőséggel fanyaloghat, vagy csapkodhat azzal kapcsolatban.

A vélemények széles skálán mozognak. Beleértve azt is, hogy globálisan fasiszta, lokálisan meg vállalhatatlan alak. Ahogy ennek az ellenkezője is hallható. A Varánusz szerzőjével jobbára egyetértve ezt a helyiekre lehet és kellene bízni. Már csak azért is, mert pár száz kilométerről mindig baromi egyszerű megmondani azt, hogy kit kell akár akarata ellenére is boldogítani. S miként. Nem vitatva, hogy vannak olyan általános emberi értékek, amelyek mentén meg kell húzni bizonyos határokat. Alkalmasint ilyen emberi érték, illetve jog az élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog is. Amit a bűnözők, nemre, fajra és életkorra való tekintet nélkül megszegnek. Az tehát szinte biztos, hogy a „cigánybűnöző” kifejezés megcímkéz és diszkriminatív. Ami, remélem, csak kevesek számára jelenti azt, hogy amennyiben egy törvényszegő cigány, akkor alanyi jogon mentelmi jogot kell biztosítani. Mondjuk a pozitív diszkrimináció jegyében.

Amiről azért nem árt tudomásul venni egy nem is olyan apróságot, amiről szemérmesen szeretnek hallgatni. Politikusok és aktivisták egyaránt. Azt, hogy a zemberek átlagosan csipás szemében bárkinek a pozitív, és megítélése szerint alaptalan, diszkriminációja negatívan diszkriminál. Mindenki mást. Amikor tehát, bárki mellett ebbe az irányba lovagolva szeretne valaki lándzsát törni, akkor próbálkozzon egy helycserés támadással. Képzelje bele magát a kocsmában ingyensört kapó atyafi környezetében szomjazó közönségbe. Bele nekik. Nem véletlen, hogy több kisebb közösségben úgy vannak a pozitív diszkriminációval, mint az ördög a tömjén füstjével. Valahogy nem szeretik. Nem egy esetben azok sem, akiknek a szintén sok-sok kilométerre ülő nagyonokosok kivívják. Nekik ugyanis másnap is ki kell menni az utcára. S ki a fenének hiányzik a kiközösítés. Ami, nem teljesen véletlenül, az egészen szélsőséges megnyilatkozásokig bezárólag, mintha fokozódna az utóbbi időben. Mint a nemzetközi helyzet, amiről tudjuk, hogy nem habos torta, és amúgy is harcolni kell ellene. Amely harcban egyébként a szegények sora kiválóan megfelel céltáblának és talpasnak egyaránt. A recept ismert, mondhatni évszázados.

Amin különben a sok szépen pántlikázott „integrációs program” mintha szintén nem látszana segíteni. Amúgy ezekkel kapcsolatban egy személyes vitám is volt a minap, ahol ezek a programok is szóba keveredtenek. Váltig állítgatván a „túloldalon”, hogy márpedig azok a programok igenis kellenek, és így kellenek. Csendben beismerve azért, hogy milliárdok repülnek a semmibe. De akkor is! Az olyan véleményt, hogy ez így borítékoltan nem működik, simán leseperve az asztalról. Két igen markáns érvet felhozva ennek magyarázatára. Az egyik, hogy „ezt nem hallgatom tovább”. Ami ugyebár mindent visz. Mint a szőke a bárpultnál. A másik már figyelemre méltóbb. Az, hogy Amerikában bevált módszertanok mentén dolgozik a sok integráló-progamos szaki. Tehát működniük kell. Ha nem működnek, akkor talán váltsuk le a társadalmat, illetve az integrálandókat. Holott, ahogy ott, és akkor is próbáltam elugatni, a jelenség annyira nem új, hogy kutatása több évtizedes múltra tekint vissza. Igaz a vezetéstudományok terén.

Magam is ott, egy mérnöktanári képzés során hallottam erről Herneczki Katalintól. Ő a katedrán, én a padokban. A tanárnő minőségbiztosítással, vezetéselmélettel kapcsolatos munkái ismertek, és akár a netről is elolvasható némelyik. Például a Tunkli Gáboral közösen jegyzett munka. Olyan rémes következtetéseket is megfogalmazva, hogy: „Végső soron arról van szó, hogy nem vesszük megfelelően figyelembe az embereket, sem egyénileg, sem csoportként”. Ez különben már csak azért is figyelemre méltó gondolat, mert a populista szájtépők pont ennek a figyelemnek a látszatával operálnak. A tanulmány azonban nem ezért érdemel gondosabb elolvasást. Sokkal inkább azért, mert egy 61 országra kiterjedő szociokulturális vizsgálat eredménye alapján, a grafikonkedvelők kedvéért, számokban is kifejezhető eltérések mutatkoztak az egyes országok mélyen beágyazott és nehezen mozduló mutatói között.

Ami nem azt jelenti, hogy az egyik jobb, vagy rosszabb, hanem azt, hogy nem egy esetben roppant módon más. Így aztán az a vezetési módszertan, ami Észak-Amerikában jól teljesít, simán bukik a szabálykerülésben és bizonytalanságtűrésben egyaránt jó, kiskapukat kereső magyarok körében. A vezetéselmélettel szembeni, látszólagos különbség ellenére, alighanem a drága, de legalább „hatékonytalan” integráló programokra is igaz lehet ugyanez. Mert a nyócker lakói nem harlemiek és fordítva. S akkor még nem is szóltunk arról, hogy a címke, miszerint „téged most jól integrálunk” legalább annyira megkülönböztet, mint a bőrszín, vagy a fekete bakancs. Amúgy akár hatalmi cél is lehet így „integrálni”. A „na látjátok mennyi pénzt költöttünk rájuk, és semmi értelme” populizmusa szavazatot hozhat ugyanis. A fekete bakancsnak.

Andrew_s

Feltsuthy Caligula egyeteme

Caligula
Forrás: xww.utexas.edu

Volt egyszer egy doktori. Lett egy egyszerűsített doktori. Főpróbával a Vezér székfoglalójához. A kancellárihoz. Mert a királyság csak az után jön. Esetleg Pannónia Főkapitánya néven. Addig a serték és perték kapnak egy kis egyetemi baksist. Hadd seperjenek. Tudást. Kifele.

Bárki professzor lehet. Nagyjából ezzel közölte a nagy hírt a HVG. Ennek alapja a felsőoktatás legújabb törvényi felülszabályozása. S az egyik nagy újdonság tényleg az, hogy bukfencológiai tanszékvezető lehet az, akit a Vezér arra alkalmasnak tekint. Azonban mégis a végéről, az egyetemi kancellária intézményétől érdemes indulni. Mert ez egy viszonylag könnyen átlátható intézkedésnek látszik. Gyakorlatilag politikai komisszárt kapnak az egyetemek azzal, hogy egy, akár a józan észtől is független szabályozó uraság kerül be a rendszerbe. De talán nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy az istenadta nép szokja a szót. Ízlelgesse, és építse be a tudatába. KANCELLÁR. Amikor pedig már kellően beépült a köztudatba, akkor meg lehet húzni a nagy dobást. Nem gerellyel, hanem Viktorral. Tudják. Az I. Feltsuthyval. Ki lehet nevezni kancellárnak Orbán Viktort, az addigra kellően leharcolt köztársasági elnöki poszt helyet. Vagy felett.

S ebben a folyamatban elévülhetetlen érdemeket szerzett Schmitt Pál, aki akkorát zakózott a maga plagizált doktorijával, hogy a Szíriusz adta a másikat. Mellesleg meggyengítette azt a címet, aminek patináját és tekintélyét Göncz Árpád alapozta meg egykoron. A plagizátor-bajnoktól akkor elvették a doktoriját, és úgy kivágták az egyetemekről, mint macskát. Illetve elnézést. A macskákat nem dobáljuk. Azok nagyon kedves lények. A volt elnökhöz képest meg valóságos zsenik. Tulajdonképpen sokkal alkalmasabbak lennének egyetemi oktatónak is. Még talán honatyának is. Vagy netán a lovak. Semjén Zsolt amúgy is szereti a bölcsebbek társaságát. Kicsit ugyan dehonesztáló az okos-szemű négylábúakra nézve, hogy ül rajtuk. A történelem ellenben legalább a lovak kapcsán ismeri az előremutató tendenciát. Caius Iulius Caesar például elérte, hogy Incitatus kunzultárssá avatása folyamatba helyeztessék. Igaz, a neves császárnak nagyjából annyi esze lehetett, mint a névadó ruhadarabjának, a katonai csizmának a talpa. De Caligula neves tettéről tudhatjuk azt is, hogy motivációja a megvetés volt. Az emberek iránti megvetés.

Így a párhuzam annyiban is állhat, hogy a jelen intézkedéscsomag egyik motivációja szintén a megvetés. Mindenki iránt, aki valós munkával, valós eredmények felmutatásával, és az adott tudományban felmutatott valós eredmények alapján jut el valamilyen tudományos, illetve oktatási pozícióba. Nem vagyok hurrá-optimista. Az egyetemek és az akadémiai rendszer kontraszelektált világában ez jelenleg sem okvetlenül van így. De legalább az esély megvan, illetve eddig megvolt arra, hogy működjön. Amúgy Orbán Viktornak, a kegyelmi diplomásnak, és csapatának a megvetését megértem. Amíg hordószónoklatból, szájtépésből, gazdaságrombolásból, szotyirágásból és gázszerelésből nem nyitnak tanszéket, addig esélyük sincs. Pontosabban nem volt. Most majd lesz. A sporttudományi felsőoktatásban az olimpiai érem, a művészetiben néhány állami díj fog „a doktori fokozattal egyenértékűnek minősülni”. Azaz egyetemi tanárrá lehet kinevezni az illetőket. Az ellenben rámutatás kérdése, hogy mi minősül sporttudománynak, és ki kap állami kitüntetést. A sporthoz például kell a jó szív. Tehát, kellő jóindulattal a kinevezendő felé, akár a szívsebészet is lehet sporttudomány. S az életművészet is lehet művészet. Az egykori „sportállások” mintájára tehát lesznek „sporttanárok”, és „sportművészek”.

Egyébként az ötlet nem új. Ha nem is a Római Birodalomig nyúlik vissza. A rendszerváltás előtt, a nyolcvanas évekig megvolt a lehetőség arra, hogy a termelésben, a pártban, a közéletben kiemelkedő személyek egyetemeken oktassanak. Akár pedagógiai, akár felsőfokú képesítés nélkül is. Kinevezéses, azaz rámutatós alapon. Ennek egyik kiiktatására rombolták szét, majd építették újra a minősítési rendszert. A fürdővízzel kiöntötték mindazokat, akiket a régi egyetemi doktorik leértékelésével pályaveszetté tettek. Összemosva a tudományos eredményekkel elérhető egyetemi doktorikat a címzetes doktorikkal valamint az orvosi és jogi doktorátussal. Mert a hülyeség nem Orbán Viktor rendszerének a szabadalma. Azonban a „bárkiből egyetemi tanárt csinálunk” –mozgalom jellemzője, hogy alapvetően a Kádár-rendszer újratöltve. Nem először, és aligha utoljára.

Andrew_s

Előjáték-licit Pride-ilag

Miközben a devizahitelesek kedvéért éppen próbálja a kormány bedönteni a bankszektort, tovább zajlanak a nyilatkozatháborús előjátékai a Budapest Pride-nak is. A kapcsolat elég nyilvánvaló a két jelenség között. Megosztják a kommunikációt. Gazdaságilag az előbbi, szociológiailag az utóbbi jelezhet egyfajta kommunikációs töréspontot.

A bankokat ugyanis nem kötelező szeretni, de azóta jelentős tényezői a gazdaságnak, amióta az első váltókereskedő felállította a maga asztalkáját. A hatalom részéről lehet persze úgy okoskodni, hogy a magán-nyugdíjpénztárak „megvédése” nyomán eltapsolt irgalmatlan pénzeket valahonnan be kell nyúlni ismét. Ez azonban hosszú távon nem feltétlenül a gazdasági növekedést szolgálja. A haveri körben szétosztott vagyonok, és a külföldön elköltött milliók aligha fognak munkahelyeket eredményezni és a belső fogyasztáson keresztül felpörgetni bármit is. Az idegen kívül. Amikor tehát ma tapsikál valaki a devizahitelesek, ésszerű határokon túli, politikai felindulásból elkövetett megmentése miatt, az legyen kedves tapsikálni akkor is, amikor kirúgják a munkahelyéről, a gyermekei külföldre költöznek, és a bankbetéteit befagyasztják. Mert aki az egyik nap „á”-t mond, az másnap ne csodálkozzon. Márpedig elég sokan lesznek, akik majd kerek szemekkel csodálkoznak. S persze továbbra is a szemét bankokban fogják látni, Vezéri intencióra, a bűnöst.

S annak érdekében, hogy teljesüljenek a kommunikációs megosztásra vonatkozó hatalmi elvárások, nézzünk rá kicsit az említett előjátékra is. Különösen azért, mert jócskán születtek írások a témáról. Tőlem is. Nem is szerették. Nem is kell szeretni. Miért is kellene? Elvégre miért vitatnám el bárki jogát arra, hogy nagy ívben tegyen a várost nem globális felvonulási területként kezelők véleményére. Azért persze érdekes szemlélet az, hogy a „felvonulók kérték” abszolút joga mellé a „felvonulást nem kérjük” típusú vélemények felcímkézése társul. A homofóbtól a fasisztáig terjedő skálán. Ahogy Szőnyi Szilárd írja: a tolerancia jegyében. Az ő írásával kapcsolatban sem vitatva, hogy aki a közönségnek ír, az ne csodálkozzon, ha véleményt mondanak az írásáról. A nagyobbik baj az, hogy HetiVálasz honlapján kiragadott példák alapján nem csak fórumtrollok, hanem magukat hivatásos publicistának hazudók is elkövettek egy alapvető hibát. Az írás helyet az embert kezdték minősíteni. Tényleg eljutva oda, hogy a Budapest Pride mellett „érvelők” alapvetően bemutatták az intolerancia egyenletes eloszlásának tényét. Ami különben nyilvánvaló. Ahogy melegek is vannak az összes politikai oldalon. Meg tehetségesek, és ostobák is. Meg szemérmesek és magamutogatók.

Azért persze továbbra is molyol az ördög a sorok között. Azt suttogva, hogy amennyiben a Budapest Pride nem járna városlezárással, akkor alapvetően a kutya sem foglalkozna vele. A politikusok például szinte biztosan megcsappannának a maguk nyilatkozataival. Könnyen előfordulhatna, hogy a most állítólag „szolidaritásból” vonulók száma is igencsak alábbhagyna, ha nem lehetne valamilyen politikai megnyilvánulásként értelmezni az eseményt. Esetleg a végén még az lenne, ami. Többé kevésbé politikamentes megemlékezés a meleg prostituáltak futtatói ellen indult, majd erőszakba fordult razzia ártatlan áldozataira. Akikkel nagyjából manapság ugyanannyit foglalkoznak a felvonulás alkalmával, mint a sör-virsli ünneppé vált május elsejéken Chicago-i sortűz áldozatokkal. A tüntetők és ellentüntetők egyaránt, és összesen. Mert azért ellentüntetést is bejelentettek. S engedélyeztek is. Nagyjából ugyanott, ahova a Budapest Pride gyülekezőjét is meghirdették. Ami akkor is fura gesztus, ha a számháborúktól eltekintünk.

Mert számháború az van. Hazánkban szinte elengedhetetlen kellék a „nekünk szebb lovunk van” típusú licit. A Budapest Pride idejére, a Kossuth téren annak idején lezajlott Nagy Őszi Pisis Forradalomban elévülhetetlenül részt vevő, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik tagja jelentett tüntetést „A család nevében” címmel. A rendőrség nem, a bíróság azonban engedélyezte. A részt vevők száma alighanem igen szerény lesz. Különösen, akkor, ha jó idő lesz. Pár százan meg nem sok vizet fognak zavarni. A többség, a család nevében, elmegy strandra vagy kirándulni a családjával. Esetleg szimplán kialussza magát, főz egy jó ebédet, és nem megy asszisztálni egyik egylet vezetőinek politikai vagy szervezeti önmegvalósításához sem. Amely utóbbira különben jó példa az, amit az említett ellentüntetéssel kapcsolatban a Pride-felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistája, Rózsa Milán nyilatkozott. Mondván, hogy: „ha nem jogi szempontból nézzük, lesz 100, vagy akár 300 családvédő, de a mi oldalunkon ott lesz 4-5 kamion, és vagy 8-10 ezer ember”. Amire kicsit cinikusan azt kérdezhetnénk vissza: „toronylövész is lesz?”. Mert a hangvétele ennek a nyilatkozatnak nagyjából az ökölrázó óvodáséval vetekszik. Mellesleg biztosan nagyon „alkalmasan” arra, hogy a csendes többség szimpátiájáért és szolidaritásáért versenybe szálljon. Akár az érintettek esetében is. Akik zömét alighanem ugyanúgy nem kérdezték meg, ahogy a heteroszexualitásokat sem.

Gyanítom, hogy Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistája éppen úgy nem érdeklődött arról, hogy „ugye téged is kell ott képviseljelek?”, mint ahogy magam sem vágyok HVIM-re, hogy engem képviseljen. Az ugyanis különös zamatot ad az ilyen szervezetecskéknek, amikor feltekerik a hangerőt, és mondják a magukét. Egy keskeny pallón ugrálón ismételgetve, hogy „dübörgünk, düb-düb düb-börgünk!” Előre megágyazva annak, hogy a másik felet vádolhassák meg üldözéssel, vagy nevezhessék ki bűnbaknak. Egy olyan ügyben is, amire normálisan mindkét oldal magára csukja a hálószoba ajtaját.

Andrew_s

A tolonc-igazgatónő történelme

S igen! A beharangozó, kedvcsináló röpirat után megjelent a teljes cikk az interneten is. A szerkesztői felvezetés pár napja még tabudöntögetésről szólt. A teljes írás címe szerint „A múlt fogságában” vergődik a magyar. Esetleg a szerző. Bár a szerző inkább a jelen politikai megrendeléseinek örvényében vergődik a múlt tajtékain.

Nem is kicsit tendenciózusan, és kicsit habzó szájsarokkal. De ez nyilván nem a gyűlölettől van, hanem az erőlködéstől. Ahogy olyan ember akar felmászni egy magas hegyre, akinek az edzettsége csak a bolhapiac megtekintését tenné lehetővé. Mely utóbbi már csak azért is kedvezőbb a hegytetőnél, mert szabadon lehet mazsolázni a ponyvákra kirakott portéka között. A hegytető megmászása után nehéz letagadni, hogy a teljes panoráma belátható. Ha valaki fenn járt a csúcson, akkor szelektíven vak szakmai senkinek kell lennie ahhoz, hogy a látnivalónak csak egyes szeleteit lássa. Schmidt Mária esetében talán az utóbbi sem teljesen kizárt. A múltból való mazsolázás elég szembeszökő.

Szembeszökő akkor is, amikor látszólag szimmetrikusan akar megnyilatkozni. De nem megy. Az istennek sem. Azok a fránya szemellenzők meggátolják. Itt van például ez a zsenge a szövegből: „Egyesek azt is állítják, hogy a magyarok örültek a megszállásnak, virágesővel, boldogan fogadták a náci csapatokat. Lehettek ilyenek is, ahogy a megszálló Vörös Hadsereghez is csatlakoztak a muszkavezetők, a hazaárulók és a kollaboránsok”. Látszólag semmi baj vele. De nézzük csak meg! A Vörös Hadsereghez csatlakozókat tényszerűen kezeli, és besorolja a hazaárulók és kollaboránsok csoportjába. Talán igaz is. A nácikhoz csatlakozók azonban csak „egyesek szerint” léteztek. „Lehettek”. Azok a magyar állampolgárságú embertelen kretének, akik a híradó-felvételeken látszanak, vagy tényszerűen Gestapo-szaktanácsok alapján irtottak embereket ezek szerint nem kollaboránsok, nem hazaárulók, és nincsenek is. A Terror házát igazgató Fidesz-elvtársnő szerint.

De sebaj, mert utána legalább részletesen kifejti, hogy miért is kell a háború áldozatának kezelni azokat, akik segédkeztek zsidó honfitársaik kiirtásában. Még akkor is, ha tulajdonképpen egyfajta költői kérdésként, majdhogynem gondolatkísérletként vezeti fel. S rögtön rá is tér a szovjet haderők által megbecstelenített nőkre. Nem vitatva persze annak a megállapításnak az igazságát, hogy: „Az áldozatot ugyanis nem az teszi áldozattá, hogy ártatlan”. Nem. Valóban nem az teszi áldozattá. Az teszi áldozattá, hogy oktalan halált hal, és értelmetlen szenvedésnek van kitéve. S igen, a megvezetett kiskatona áldozat. Ha így kell érteni, akkor igaz a kijelentés. Azonban ebben az esetben egyeztetnie kellene esetleg Wittner Máriával. A sorozott, és rosszkor rossz helyen levő, de felkoncolt kiskatona 1956-ban is áldozat volt.

De az igazgató nő továbbmegy. Megállapítja és kifogásolja, hogy: „ha az áldozati státusz örökölhetővé válik, akkor a »tettesség« is öröklődik”. Ezzel kapcsolatban már korábban, az ajánló alapján is írtam, hogy otromba csúsztatás. Továbbra sem gondolom másként. Mert „az áldozatiság mindig személyes” és a konkrét tettesek felett eljárhat az idő. De: „amíg a magyar kormányzat nyíltan kiáll a neohorthyzmus mellett, a belügyi erők csak ímmel-ámmal állnak ki a rasszista ideológiákat hirdetők ellen, amíg az egyházi méltóságok nem tüntetnek a Horthy-fétis avatása ellen, amíg... Igen. A magyar kormányzat utólagos társtettessé teszi a jelen nemzedéket”.

S ebben a folyamatban olyan „történészek” segítenek, mint Szakály Sándor, illetve Schmidt Mária. A szellemi ócskások szelektív hulladékgyűjtői.

Andrew_s

Vonulni jó, lakni aberrráció

Nagy Szilvia Pride-ot nyit
Forrás: Budapestpride.hu

Évről évre visszatérő téma a politikában a Budapest Pride. Hivatalosan már megnyitották az ideit is, és megindult a lassan hagyományosnak nevezhető politikai licit is. Előjátékként Semjén Zsolt nevezte a melegházasságot aberrációnak, míg a Fiatal Liberálisok (FiLi) meghívták Orbán Viktor helyettesét a felvonulásra. Amire megszületett a hivatalos válasz is.

Az utóbbit egyébként nem Semjén Zsolt adta elő. Az, hogy erre Vejkey Endre reagált napirend előtti felszólalásában az országgyűlés hétfő délutáni ülésén, az egy kicsit sajátos értelmezése az udvariasságnak. Két dolgot jelezve. Az egyik, hogy a Fidesz klerikális platformja nagyon magára húzott egy inget, amit eredetileg nem nekik nyújtottak át. A másik, hogy Semjén Zsolt gyáva ahhoz, hogy maga adja elő akár a meghívás elfogadását, akár annak elutasítását. Lehet, hogy a párt népszerűségét félti a saját nemük iránt érdeklődő egyházközeli személyek esetében? Erre a kérdésre úgy sem fogunk szerintem választ kapni. Így a helyettes felszólalását nyugodtan sorolhatjuk a gyáva bunkóság kategóriába. Addig mindenképpen, amíg jobb magyarázattal nem áll elő a miniszterelnök helyettese. Ellenben a tetszőleges válasz mit sem csökkenti annak a jelenségnek a permanens jelenlétét, hogy egy ilyen felvonulás átpolitizálása biztosan nem a legjobb megoldás.

A politikának sem, és a felvonulóknak sem. A felvonulóknak biztosan nem használ, ha pártpolitikai szereppel ruházzák fel a részt vevőket. Olyan kép kialakítását segítve elő hazánkban, mintha a homoszexualitás a baloldal, illetve a liberalizmus „kiváltsága” lenne. Holott a szexuális irányultság aligha pártpolitikai kérdés. Legfeljebb az elvárásoknak megfelelő elfojtások lesznek pártpolitikai szinten túlkompenzáltak, és a következményei halmozottak egy-egy esetben. Lehet, hogy a szexualitás szabad megélésének lehetősége kicsit jobban segíthet a komplexusok kialakulásának megakadályozásában, mint a legkisebb kilengéseket is korbáccsal sablonba irányító lelki erőszak. A politika tehát akkor tenné a legjobban, ha nagy ívben elkerülné az ilyen rendezvényeket. Minden oldalról. Ez azonban éppen olyan hiú ábránd, mint annak megálmodása, hogy a város közlekedését felborogató rendezvényeket mondjuk Hűvösvölgybe vigyék ki a szervezők. Tangástól, biciklistől, távgyaloglóstól. Holott annak is meg lenne a maga haszna.

Aki nem akarja átszervezni a maga városi útvonalát az kevesebb csuklást okozna a szervezők felmenőinek esetében. Mert lehet a köveket elkezdeni gyűjteni, de akkor sem szeretem a főútvonalak lezárását. Nem csak a Pride miatt, hanem semmi miatt. Vállalva a vádat, hogy begyepesedett vénember vagyok. Olyan, aki éppen úgy közútként szeretné használni a közutakat, ahogy a vak embert is vekzálná a lakás átrendezése. Egyébként ezzel a liberalizmust sem igazán érzem sérülni. Klasszikusan a szabadság eszméje ugyebár valami olyasmit is jelent, hogy mindent szabad addig, amíg ez nem ütközik más joggal elvárható szabadságigényével. A szabad gyülekezés joga tehát addig lehet szabad, amíg nem zavarja mások közlekedési, értékválasztási jogát. Ami azért némileg korlátozódni látszik akkor, ha valaki egy kiskorú gyermek szülejeként szeretne arrafele közlekedni, ahol éppen vonulnak a szoknyás fiúk. Esetleg merészel arrafele lakni. S ez az a pont, ahol a Pride évről évre kontraproduktívvá válik. Szolidaritás helyett sokszor ellenszenvet, taszítást vált ki azokból is, akik különben nagy ívben tesznek a hálószobákra.

Ahol kétségtelen, a kormányzatnak sincs semmi keresnivalója. Ez azonban két külön halmaz. Attól, hogy a hatalomnak sincs semmi keresnivalója a hálószobákban, a hálószobaügyek utcára vitele nem válik indokolttá. Különösen, mivel az ellenszenv generációsan foghatni. Aki a bosszankodó szülőtől azt hallja, hogy „na, ezek a buzik már megint lezárták az utat”, az felnőttként is hajlamosabb lesz a kirekesztésre. Abban tehát nem nagyon hiszek, hogy a felvonulás puszta látványától több lesz a szexualitásukat átértékelők száma. Ellenben van egy olyan, több éve tartó érzésem, hogy az ilyen felvonulások nem az elfogadóbbak számát növeli. Akkor sem, ha a politikai okból, -presztízsből, kivagyiságból csatlakozók száma miatt ilyen látszata is lenne.

Egyébként persze lehet fordítva is kezelni az ügyet. Tegyük a városlezárást permanenssé. Szervezzünk futóversenyeket, kirakodóvásárokat a főutakon. Kockadobással eldöntött véletlenszerű helyen. Aztán szervezzünk felvonulást a kancsaloknak, és a távollátóknak. A távollátó kancsaloknak külön szekcióval. A heteroszexuálisoknak, gyermekszám szerint frakcionálva. Biciklis heteroszexuálisoknak, és futásképes kancsaloknak természetesen a külön diszkriminációjuk elleni ellentüntetéssel. Az elhízottaknak is külön felvonulás kellene. De nekik megengedném a riksa-használatot. S vonuljanak a tűzőrök, és tűzoltók, orvosok és mentősök. B-közép, és gárda, mindenki. A lényeg, hogy senki ne maradjon rá értelmezhető felvonulás, illetve ellentüntetés nélkül. Aztán kitesszük Budapestre a táblát: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden közlekedési reménnyel”.

Andrew_s