2016. április 17., vasárnap

Sztrájkalaptalan hozsánna néked Csipike

Az érdekvédelmi dream-team
Április idusán volt egy pedagógussztrájk. Nem nagy, de legalább csendes. Annyira csendes, hogy sokkal inkább a közvetett üzenetei érdekesek, mint maga a sztrájk. Amelyet különben, a változatosság kedvéért, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdeményezett. A Tanitanék mozgalom rábólintásával. Meg persze a KLIK-kel való megegyezés után.

Az utóbbi, az elégséges szolgáltatások biztosítása miatt, szükséges is volt. Az előbbi, a jelek szerint pedig elindult a légsúlyúvá válás kategóriájának ostromára. A Budapest Beacon megközvéleménykutatta a tanárokat sztrájkügyben, de lehet, hogy nem csak a tanárokat kellett volna megkérdezni. Lehet, hogy amennyiben az utcán baktató embereket kérdezik meg, akkor sokan talán a sztrájkról sem tudtak volna. A Tanítanék nevű mozgalomról meg lehet, hogy hasonló ismeretekkel rendelkezik az átlag népesség. Pontos adataim nekem sincsenek, de azt hallottam, amit nem halottam. A közlekedési járművek nem attól voltak hangosak, hogy az emberek lázas vitákat folytattak volna a tanárokról, és a sztrájkjukról. Ebből szubjektíven az a vélemény is leszűrhető, hogy a társadalom nagy részének az ingerküszöbe alá süllyedt a pedagógusok elaprózott, önmagukkal sem mindig konzisztensen szervezett, nem nagy, de ettől még legalább három alternatív centrummal büszkélkedő megmozdulása.

A mozgósító-erő lanyhulását már mutatta a Pukli-féle gigabejelentés nyomán kirobbant, az intézmények töredékében visszhangot keltő egy órás gigasztrájk. Amiről legfeljebb a mesebeli Csipike juthatna eszünkbe. Jellegében, de nem mondandójában. Az utóbbiból neki több jutott, mint a 12 pontnál görcsösen kátyúba-ragadt CKP-alá keveredett pedagógusoknak. Melyről viszont inkább a kalózkapitány vállán ülő papagáj juthatna inkább az eszünkbe. Bár a papagájnak nem volt egy tucat pontja. Így marad az a gramofon, amelyen elakadt a tű. Február óta beakadva azokba a pontokba, amelyek mentén még mindig hiányozni látszik az a bárki számára kommunikálható oktatáspolitikai alternatíva, ami mellett a társadalom szolidarizálhatna a pedagógusokkal. Februárban még inkább azt lehetett szóvá tenni, hogy a CKP miért nem a tüntetések előtt szerveződött, és a tanárok miért nem egy pozitív üzenet mentén szólítattak a tüntetésre. Mára világosan látszik, hogy az eltelt másfél hónap sem hozott komolyabb kommunikációs mondanivalót azoknál a pontoknál. Ezt akár pangásnak is nevezhetnénk.

Még akkor is, ha időközben a PSZ és a PDSZ is nekiállt a sztrájkszervezésnek. Teljesen időszerűvé téve a már említett kérdezősködést. S amelyből a BB híre alapján nagyjából az jön ki, hogy a tanárok akkor sztrájkolnának, ha a szakszervezet fizetné a kieső munkabért. Amiből egyrészt következik az, hogy a meg nem szólított, illetve csak szolidaritási elvárásokkal megszólított társadalomnak esze ágában sincs összedobni a pénzt. Ami, mint korábban leírtam, alternatív megoldása lehetne a szakszervezet nyújtotta áthidaló segélynek. Másrészt azonban azt is jelzi, hogy a szakszervezeteknek nincs sztrájkalapja. Amelynek kétségtelen szövődménye az, hogy akkor, amikor a szakszervezeti vezetők sztrájkról kezdenek beszélni, akkor tulajdonképpen mást küldenek be gatya nélkül a csalánosba. S ez akkor is igaz, ha tudom: a sztrájkalapot a tagságnak kellene összedobni, és a kis tagság, kevés tagdíjat jelent. A kevés tagdíj pedig kevés tartalékot.

Azonban talán érdemes figyelembe venni azt is, hogy sem a PSZ, sem a PDSZ nem a napokban alakult. Ha az évtizedeken átívelő verítékes munkával sem sikerült a tanárok ötödénél nagyobb számban megszólítani a pedagógusokat, akkor lehet, hogy baromira beleizzadtak a munkába, de gyakorlatilag az örökmozgó hatékonyságával dolgoztak a vezetők. De az szinte biztos, hogy a szakszervezetek nem mutattak fel olyan érdekvédelmi tevékenységet, ami tömegekben vonzotta volna be a tanárokat. Amely nulla-közeli hatékonyságon az sem sokat változtat, hogy Mendrey kiáll, és közli: nem hisz a sztrájkalapban. Mely hitetlenség aligha okoz problémát a PDSZ vezetésében. Tekintettel arra, hogy annak a szakszervezetnek nincs is olyanja a BB híre szerint. A PSZ részéről pedig már majdnem úgy döntöttek, hogy lesz. De inkább a februári tüntetésbe fektettek huszonötmilliót.

Úgyhogy a pedagógusoknak egy ernyőjük, amely nem vonzza a társadalmi szolidaritást, és egy beakadt a kommunikációs tűt tud leginkább felmutatni Valamint van két szakszervezetük, amelyek vezetői leginkább a csalános felé vezető utat tudják megmutatni. Lehet, hogy mégis megérte volna az önjelölt és a szakszervezeti vezetők cseréjével indítani februárban? Lehet, hogy mégsem ártott volna partnerként kezelni a társadalmat? Lehet, hogy mégis inkább egy pozitív alternatívát kellett volna a zászlóra tűzni? Lehet. S abban is biztos vagyok: utólag sokan azok közül is nagyon okosak lesznek, akik február óta csak az ördögöt látták mindazokban, akik nem hozsannáztak elég hangosan St. Puklinak és a szakszervezetek vergődésinek.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése