Az érdekvédelmi dream-team |
Április idusán volt egy pedagógussztrájk. Nem nagy, de
legalább csendes. Annyira csendes, hogy sokkal inkább a közvetett üzenetei érdekesek,
mint maga a sztrájk. Amelyet különben, a változatosság kedvéért, a Pedagógusok
Demokratikus Szakszervezete kezdeményezett. A Tanitanék mozgalom rábólintásával. Meg
persze a KLIK-kel való megegyezés után.
Az utóbbi, az elégséges szolgáltatások biztosítása miatt,
szükséges is volt. Az előbbi, a jelek szerint pedig elindult a légsúlyúvá válás
kategóriájának ostromára. A Budapest Beacon megközvéleménykutatta
a tanárokat sztrájkügyben, de lehet, hogy nem csak a tanárokat kellett volna
megkérdezni. Lehet, hogy amennyiben az utcán baktató embereket kérdezik meg,
akkor sokan talán a sztrájkról sem tudtak volna. A Tanítanék nevű mozgalomról
meg lehet, hogy hasonló ismeretekkel rendelkezik az átlag népesség. Pontos
adataim nekem sincsenek, de azt hallottam, amit nem halottam. A közlekedési
járművek nem attól voltak hangosak, hogy az emberek lázas vitákat folytattak
volna a tanárokról, és a sztrájkjukról. Ebből szubjektíven az a vélemény is
leszűrhető, hogy a társadalom nagy részének az ingerküszöbe alá süllyedt a
pedagógusok elaprózott, önmagukkal sem mindig konzisztensen szervezett, nem
nagy, de ettől még legalább három alternatív centrummal büszkélkedő
megmozdulása.
A mozgósító-erő lanyhulását már mutatta a Pukli-féle
gigabejelentés nyomán kirobbant, az intézmények töredékében visszhangot keltő
egy órás gigasztrájk. Amiről legfeljebb a mesebeli Csipike juthatna eszünkbe. Jellegében,
de nem mondandójában. Az utóbbiból neki több jutott, mint a 12 pontnál
görcsösen kátyúba-ragadt CKP-alá keveredett pedagógusoknak. Melyről viszont
inkább a kalózkapitány vállán ülő papagáj juthatna inkább az eszünkbe. Bár a
papagájnak nem volt egy tucat pontja. Így marad az a gramofon, amelyen elakadt
a tű. Február óta beakadva azokba a pontokba, amelyek mentén még mindig
hiányozni látszik az a bárki számára kommunikálható oktatáspolitikai
alternatíva, ami mellett a társadalom szolidarizálhatna a pedagógusokkal.
Februárban még inkább azt lehetett
szóvá tenni, hogy a CKP miért nem a tüntetések előtt szerveződött, és a
tanárok miért nem egy pozitív üzenet mentén szólítattak a tüntetésre. Mára
világosan látszik, hogy az eltelt másfél hónap sem hozott komolyabb
kommunikációs mondanivalót azoknál a pontoknál. Ezt akár pangásnak is
nevezhetnénk.
Még akkor is, ha időközben a PSZ és a PDSZ is nekiállt a
sztrájkszervezésnek. Teljesen időszerűvé téve a már említett kérdezősködést. S
amelyből a BB híre alapján nagyjából az jön ki, hogy a tanárok akkor sztrájkolnának,
ha a szakszervezet fizetné a kieső munkabért. Amiből egyrészt következik az,
hogy a meg nem szólított, illetve csak szolidaritási elvárásokkal megszólított
társadalomnak esze ágában sincs összedobni a pénzt. Ami, mint korábban leírtam,
alternatív megoldása lehetne a szakszervezet nyújtotta áthidaló segélynek.
Másrészt azonban azt is jelzi, hogy a szakszervezeteknek nincs sztrájkalapja.
Amelynek kétségtelen szövődménye az, hogy akkor, amikor a szakszervezeti vezetők
sztrájkról kezdenek beszélni, akkor tulajdonképpen mást küldenek be gatya
nélkül a csalánosba. S ez akkor is igaz, ha tudom: a sztrájkalapot a tagságnak
kellene összedobni, és a kis tagság, kevés tagdíjat jelent. A kevés tagdíj
pedig kevés tartalékot.
Azonban talán érdemes figyelembe venni azt is, hogy sem a
PSZ, sem a PDSZ nem a napokban alakult. Ha az évtizedeken átívelő verítékes munkával
sem sikerült a tanárok ötödénél nagyobb számban megszólítani a pedagógusokat,
akkor lehet, hogy baromira beleizzadtak a munkába, de gyakorlatilag az
örökmozgó hatékonyságával dolgoztak a vezetők. De az szinte biztos, hogy a
szakszervezetek nem mutattak fel olyan érdekvédelmi tevékenységet, ami tömegekben
vonzotta volna be a tanárokat. Amely nulla-közeli hatékonyságon az sem sokat
változtat, hogy Mendrey kiáll, és közli: nem
hisz a sztrájkalapban. Mely hitetlenség aligha okoz problémát a PDSZ
vezetésében. Tekintettel arra, hogy annak a szakszervezetnek nincs is olyanja a
BB híre szerint. A PSZ részéről pedig már majdnem úgy döntöttek, hogy lesz. De
inkább a februári tüntetésbe fektettek huszonötmilliót.
Úgyhogy a pedagógusoknak egy ernyőjük, amely nem vonzza a
társadalmi szolidaritást, és egy beakadt a kommunikációs tűt tud leginkább
felmutatni Valamint van két szakszervezetük, amelyek vezetői leginkább a csalános
felé vezető utat tudják megmutatni. Lehet, hogy mégis megérte volna az önjelölt
és a szakszervezeti vezetők cseréjével
indítani februárban? Lehet, hogy mégsem ártott volna partnerként kezelni a
társadalmat? Lehet, hogy mégis inkább egy pozitív alternatívát kellett volna a
zászlóra tűzni? Lehet. S abban is biztos vagyok: utólag sokan azok közül is
nagyon okosak lesznek, akik február óta csak az ördögöt látták mindazokban,
akik nem hozsannáztak elég hangosan St. Puklinak és a szakszervezetek
vergődésinek.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése