Most már tényleg tanár-sztrájk lesz

A hazai pedagógia körülményei, illetve az oktatáspolitika nem különösebben látszottak megváltozni az utóbbi időben. S ez akkor is igaz, ha néhányan „na most jólmegaszon’tuk” állapotba kerültek a tüntetések és az egy órás, és a kormány újabb diktatúraépítésének média-árnyékot nyújtó, giga-sztrájk hatására. Amely akkora társadalmi beágyazottságot engedett sejtetni, hogy csak na!

Csaknem keveset. Már akkor, ha valaki nem hisz abban, hogy a Facebook-on begyűjtött lájkok, azaz a támogató ismerősök száma azonos a társadalmi támogatás mértékével. Ami, mi tagadás, önbecsapásnak remek. Mindaddig, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy ez legfeljebb az internetes beágyazottságot méri. Amelynek nyilván van társadalmi visszaható ereje, de a gyermekek és szüleik földrajzi elterjedtségéhez képest valószínűleg ez a hatás korántsem teljes körű. Egy tüntetést meg lehet ugyan szervezni, és koncentrált erődemonstrációra használni, de az oktatáspolitika egy olyan hosszútávon ható valami, amit nem biztos, hogy hirtelen felindulásból kell elkövetni. A tüntetés azonban az. Egyfajta társadalmilag megvalósított hirtelen felindulás. Még egy kormányváltást követően, amit a pedagógustüntetések egyik arca szerint nem is akartak, sem úszható meg egy alternatív oktatáspolitika letétele az asztalra. Ezt a jelek szerint sem a tüntetések előtt, sem az azóta eltelt időben nem sikerült olyan szinten kimunkálni, hogy ne csak valami zárt körben terjedő irat legyen, hanem bárki által elérhető, megérthető és akár támogatható is. A bárkibe beleértve azokat is, akiknek nem három soros az aláírásuk a sok tudományosan címzetes cafrangtól. Mondjuk csak úgy, hogy az „átlagszülő”.

S itt kanyarodhatunk vissza az április 20-ra szervezett, immár egész naposnak beharangozott sztrájkra. Amely, a PSZ részéről igazán alapos megfontoltságot jelenthet. Tekintve, hogy Gallóné nagyjából november óta dédelgeti az ötletet. Csak el ne kapkodják a végén! Most, hogy már sikerült elfogadni a kormány álláspontját a sztrájkkal kapcsolatos szolgáltatásokról, igazán kár lenne. S mielőtt itt most valami nagyon PSZ-ellenes szöveget sejtene valaki, kivételesen tényleg hasznos megállapodásra jutni a kormánnyal a teljesítendő szolgáltatásokról. Az „átlagszülő” ugyani nem okvetlenül pedagógus, és még ebben az esetben sem biztos, hogy sztrájkol. Az gyermekét meg hátha nem akarja kicsapni a rétre, vagy leküldeni az aluljáróba. Így aztán, a politikai tiszteletköröktől függetlenül, teljesen érthető, ha az iskolai felügyeletet biztosítani kell. Ahogy az is, hogy az étkeztetés szintén biztosítandó ezalatt. Már csak azért is, mert elég sok gyermek kénytelen hódolni a Harrach szerint életvezetési önszórakoztatásból előforduló minőségi éhezésnek.

Az is érthető, hogy a sztrájkolóknak a sztrájk idejére nem fizetnek munkabért. Másnak sem fizetnének, ha otthon maradna. A parlamentben előforduló képviselőknek sem kellene. Holott a közvetítések képei alapján elég sokszor lehet ott sztrájk arrafele. De ettől még a tanárokra igaz, hogy a sztrájk idejére fizessék a szakszervezeti alapokból az ellátmányt. Ez különben nem egy új találmány, és ehhez képest elég sok olyan véleményt olvasni, hogy ez a bérlevonás pitiánerség a kormánytól. Ami egyébként akár igaz is lehet. Azonban ez a kormányzat nyilván a létezők legjobbika, ha a tüntetésarcok nem akarnak kormányt váltani, és továbbra sem jutottak számottevően messzebb annál, minthogy egy tucatnyi követelést ajánljanak a hatalom kegyelmébe. Amit vagy teljesítenek, vagy nem. S amelyeket az egy napos sztrájk miatt nagyjából ugyanannyira fognak figyelembe venni, mint az egy órástól. Mert pontosan tudható, hogy a társadalmi beágyazottsága igen szerény a tanári akcióknak.

Ellenkező esetben a szülők százezrei vonulnának a tüntetőkkel, és simán összedobnák a sztrájkolók ellátmányát. Igaz, ha a szülők százezrei mennének ki az utcára a tüntetést támogatandó, akkor esetleg a végén még kormányt is váltanának. S akkor hova lenne az a kormánykonzerváló szándék, amit korábban Pilz kinyilvánított? Talán ezért nem is olyan nagyon akarják megszólítani a szülőket. Mert a végén még túlterjeszkedne az elégedetlenség azon a határon, amelyet a jelen szakszervezeti és mozgalmi vezetők még számukra kedvezőnek ítélnek.

Andrew_s