 |
| Ez még csak a Doom 3 |
A kormányzati fellépéseket látva az
egyszerű emberek alighanem azt hiszik, hogy a kormányzat nem szereti a
menekülteket. Ez a látszat köszönt vissza népgyűlöleti konzultáció, és a „mi
mindenkit utálunk” mottójú plakátkampánnyal. S látszólag erről beszél megannyi
fideszes politikus. Ez azonban valószínűleg hazugság. A kormányzat valójában ragaszkodik
a menekültekhez.
Erre egyre több bizonyíték van. Kezdve a
kerítésállítással. Igen kérem,! A kerítésállítással. Mi tagadás, magam is
felültem a kormányzat politikájának, hogy ez egyfajta vasfüggöny, és a
kirekesztő fasizálódás szimbóluma. Azonban a megvalósításon látszik, hogy ez
nem igaz. Ezt a kerítést valószínűleg őzcsapdának, vagy vadászati segédletnek
képzelték el. Átjárható, és a sínek mentén jókora résekkel ellátott. A menekülteket
láthatóan nem igazán állítja meg. Már csak azért sem, mert aki mögött felégtek,
lebombázottak a hidak, annak nincs hova mennie. De a kerítés megvalósítása, ha
tetszik, a fasisztoid vasfüggöny implementációja igazi magyar mutyitermék:
selejtes. Mint a kormányzati politikusok szociológiai provokációt megvalósító
gondolkodásmódja.
De mit is beszélek, illetve írok! Nem
kérem, nem. A kerítés éppen az említett provokációs hatás miatt alapvetően a
minél több menekült beáramlását segíti. Tehát a kerítés tényleg azt a szerepet
kapta, hogy a látszat mögött alapvetően a minél több menekült ideérkezését
szolgálja. Azon menekültekét, akik talán nem is maradnának sokáig. Jól mutatja
ezt az a tranzit-zavargás, ami a Keleti pályaudvarnál tört ki. Megelégelvén a
hivatali packázást. Ha magukra lennének hagyva, akkor a többségük úgy elhúzna,
hogy csak úgy porzik. Az embercsempészek ugyan éhen halnának. De egy kicsit
kevésbé sajnálnám az ő képletes éhen veszésüket, mint azokat, akik a hathatós,
az SS-t idéző, módszereik nyomán halnak meg. Korántsem képletesen. Ám mit tesz
az idegeneket tulajdonképpen szerető, és marasztalni kívánó kormányzat? A
határátlépőket minél nagyobb számban kívánja kriminalizálni. Ezzel is
biztosítva azt, hogy az eredeti szándékuknál több időt töltsenek hazánkban.
Aztán ott vannak a hivatalok. A honpolgárok
számára sem ismeretlen hivatalnoki portás-effektus, a komplexusos kisember
kezébe helyezett alig kontrolálható hatalom megteszi a hatását. Az ügyintézés
hiányos, mert a menekültek anyanyelvén, a jelek szerint csak korlátozott,
hosszadalmas és éppen ezért vendégmarasztaló. A froclizott, de önérzetében még
nem teljesen megtört idegen korántsem a kádárizmuson szocializálódott. Olykor
tehát morog. Ha morog, akkor fel lehet lépni ellene. Kriminalizálni lehet. S
ezzel a hatalom visszavezette a hivatali packázást a korábban említett
problémára. A menekülteket lényegesen tovább marasztalják, mint magától
maradna.
Alkalmasint felhajtva az embercsempészek
iránti keresletet, és az embercsempészet árfolyamát. A kormányzat
menekültmarasztaló politikája tehát közvetve nagyon is hozzájárult a hűtőkamionban
meghaltak tragédiájához. Lehet félárbocra engedni a zászlót, és lehet ártatlan
arccal hazudozni az embercsempészet elleni fellépésről, a valóság az
ellenkezőjét sugallja. A hatalom szügyig sáros az ügyben. S csak remélni lehet,
hogy hiányzik az a cinizmus, ami esetleg egyes hatalmi szereplők közvetlen, konspiratív,
illetve korrupciós érdekeltségébe gyökereztetnék bele a menekültek
kényszertartózkodásának meghosszítását. Próbáljunk optimisták lenni, és a
maffiahatáron mozgó összefonódások helyett pusztán az ostobaságot, a
szociológiai ismeretek teljes hiányát, illetve valami más motivációt
feltételezni.
Például, lehetne egyfajta motiváció a
menekültek kriminalizálásában és kényszeres marasztalásában megnyilvánuló
munkaerő-gazdálkodási szempont. Ha egyszerűsített eljárásban lecsukhatók, és
munkára vezényelhetők, akkor például legalább azok egy részét pótolni képesek,
akik magyar állampolgárként távoztak, és tizedezrelékes arányukat leszámítva
korántsem kívánnak hazajönni. Igaz, a munkára fogott menekült fokozott
felügyeletet igényel. De a furgonban fulladtak halála felett örömködők közül
szinte biztosan sikerülne keretlegényeket verbuválni. Legfeljebb kicsit
óvatosabban kellene a fegyvernemük nevét megválogatni, mint a határvadászoknál.
De ez a forgatókönyv, a menekültek marasztalásának okaként, legalább annyira
végletesnek tűnik, mint a korábbi.
Marad a középút, ahol az anyagi érdekeltség,
és a politikai haszonszerzés ugyanúgy előfordulhat. Ha feltételezzük, hogy a
menekültek „vendégéjszakáiért” be lehet valamiféle számlát nyújtani az uniós
pénztárba, akkor a marasztaltak után fel lehet venni a fejpénzt. Ráadásul úgy,
hogy a minimális megtűrésen túli munka oroszlán-részét a civil segítők végzik.
Felvetve ugyan azt a kérdést, hogy ebben az esetben vajon, ha jönnek, hol landolnak
az uniós pénzek. De a kormány csupa fedhetetlen úriemberből, illetve úrinő áll.
Úriemberekkel és úrinőkkel körülvéve. Ilyen kérdést tehát nem teszünk fel.
Marad a politikai haszonszerzés. A menekültek, akik között diplomások, és a rájuk
acsarkodóknál akár emberségesebb emberek is vannak, nagyon kiváló bűnbakok
lehetnek.
Azoknak felmutatva a több száz kilométer
megtétele után nyilvánvalóan lerongyolódott, frusztrált, és részlegesen
dehumanizálódott tömeget kriminális, utálható masszának, akikből nyugodtan
lehetne keretlegényeket is válogatni. Azoknak, akiknek már csak azért is kell a
folyamatos ellenségkép, mert különben kénytelenek lennének a tükörbe nézni. S
esetleg elhánynák magukat attól, amit ott látnak. Már akkor, ha tényleg azt
látnák, ami a valóság.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése