Ideademagogia familiaris, familiae, famili izé.

Gyertyafényben kék az ég,
és a család nem krumplileves.

A HVG által publikált riport-felvétel ismét ráirányította a figyelmet arra az eseményre, mely tulajdonképpen egy nappal korábban zajlott le. Arra a felvonulásra, mely az Alkotmánybíróság épülete elé szerveződött, és egyértelműen az ellen a döntés ellen irányult, mely kiiktatta a KDNP dogmatikus családértelmezését a törvénykezésből. A KDNP-t képviselők, például Varga László, életközösségek elleni szelektív kirohanásai, illetve az élettársi kapcsolatokból származó gyermekek diszkriminációja ugyanis egyértelműen egy szemellenzős, szemléletből szolgáltat szemelvényeket. Amin aligha volt alkalmas oldani az a párt-prüdéria, aminek szellemében Hoffmann Rózsa már a szexuális felvilágosítást is feleslegesnek tartotta.

S mielőtt bárki elkezdene keresztényüldözést kiáltani, leszögezném, hogy a kereszténység, illetve ideológiai elődeinek háromezer éves története szerintem is számos olyan értéket halmozott fel az emberiség tudásában, amit kár lenne elutasítani. Azonban érdemes lenne figyelembe venni, hogy egy olyan párt, ami önmagában nem méretődött meg, és így valós támogatottsága sem tudható, aligha formálhat jogot magának arra, hogy mindenkire kötelezővé tegye a saját fogalmi rendszerét. Megjegyezve, hogy demokráciában még akkor sem lenne erre jogalapja, ha övé lenne a teljes kétharmad. Ha azonban az említett tüntetés képei alapján kellene megbecsülni a támogatottságot, akkor ettől azért igen messze van. De számháborúk helyett inkább az említett, és a Családháló portálon közzétett, képeket érdemes nézni. Megjegyezve, hogy ezen a portálon lehetett olvasni annak idején a nemzeti nyoszolyavető szerepében feltűnő MCST-vezetők interjúját.

A képekre visszatérve érdemes például az „az ég kék, a család az család” feliratú táblácska mellett elidőzni. A nyilvánvalóan bugyuta szöveg ugyanis ékesen árulkodik az egész fellépés demagóg voltáról. Ezzel az erővel ugyanis azt is odaírhatták volna, hogy a szék meg szék. Esetleg azt, hogy a „krumplileves legyen krumplileves”. Mert az AB nem a család család voltát vonta kétségbe, hanem a KDNP definícióját a családról. Az ugyanis nyilvánvalóan azt tolmácsolja, amit II. János Pál pápa, Familiaris Consortio című, apostoli buzdítása sugall. Amit különben, az alcím szerint is „a Katolikus Egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez” címeztek „a keresztény család feladatairól”. Amikor tehát a KDNP ezt mindenkire kötelezővé akarja tenni, akkor megsérti például a vallásszabadsághoz fűződő jogokat. Ugyanis a keresztény személet szerint „csak” élettársi kapcsolat lehet az, ami nem a katolikus pap által szentesített házasság. Miközben a család minden funkcióját ellátja, és a gyermek fejlődését alighanem jobban szolgálja, mint mondjuk a pokollal, a szeretet elvesztésével fenyegető szemlélet. Azt fel sem tételezném, hogy bármelyik KDNP-politikus Szent Benedek regulája alapján, vesszőzéssel nevelné gyermekét, és remélem beléjük se azzal verték bele a tudást. Bár az így működő család talán teljesen rendben levő lehet némelyik rendpárti politikus szerint, ha előtte pap szentesítette a frigyet. A szenteskedés kapcsán meg érdekes lenne a felvonulók, vagy akár a KDNP politikusainak reakciója, a keresztényüldözésről szóló üvöltés decibelben mérhető tornádója, a szemléletük megfordításakor. Ha csak azt a házasságot fogná el valaki, amit mondjuk a druida hagyományok szerint kötöttek. Élettársi, másodrendű kapcsolattá silányítva a szerintük jó házasságukat, és megtagadva tőlük a családdá minősítést.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a pap által szentesített házasság ne lenne védendő, vagy támogatandó. Akkor, ha családként, és nem ideológiai börtönként működik az abban részt vevők számára. Az hogy az említett videón olyan vélemények is artikulálódnak, ami szintén világosan mutatja a demagógia mételyének hatását, már talán meg sem kell lepődni. Az a talán költőinek szánt kérdés, hogy „Akkor egy férfi és egy állat kapcsolata is házasság?” tényleg elhangzik. Holott a KDNP családfogalmát ellenzők aligha fogalmaztak meg ilyen kitételt. De végül is a tudatlanság is emberi jog. Nem csak erről, hanem a liberalizmusról is joga van semmit sem tudni annak, aki szidja. Végül is nem vizsgán, hanem tüntetésen vesz részt. Az a hölgy is, aki először kinyilvánítja a rendpártiság vezérszólamait, majd közli, hogy pedagógus. A felvételalapján talán nyugdíjas, de ha nem, akkor a pedagógusképzés aligha lehet büszke rá, mivel a pedagógiának a nevelésről, empátiáról és nem parancsnoklásról, a „rendnek kell lennie a fejekben” elvéről kellene, hogy szóljon. Az meg külön fejezetet érdemelne a kultúrtörténetben, hogy ha nem akarja valaki másnak megszabni, hogy mit tekint családnak, akkor miért vesz részt egy tüntetésen, ahol éppen a szűkítés kiiktatása ellen tüntetnek.

Közjogilag pedig az lehet szóra érdemes, hogy a Rétvári Bence államtitkár miért vesz részt egy tüntetésen, ami az AB döntése ellen tiltakozik. Lehet persze, hogy személyes identitászavarral küzd, de ezt nem kellene állandóan a nyilvánosság elé tárnia. Esetleg jó lenne, ha eldöntené, hogy tulajdonképpen kit képvisel. Magánemberként ugyanis nyilvánvalóan úgy rendezi az életét, ahogy akarja. Közszereplőként, kormányzati tisztségviselőként, államtitkárként azonban az ország tejes lakosságát kellene képviselnie. Így már a keresztényüldözéssel kapcsolatos konferencián való megjelenése sem volt egészen érthető. Egy, az ország alkotmányos, illetve, ízlés szerint, alaptörvényi, rendjében jogfelügyeleti csúcsszerv elleni tiltakozásban szintén visszás a kormányzat képviselete. Akkor is, ha az üzenet világos: a kormányzatot nem érdekli az AB döntése. Legfeljebb a KDNP következő előterjesztése majd az alaptörvényt is módosítja. Miszerint az a házasság, amire ők rábólintanak, az a család, amit ők az időutazásos prűdségükkel annak tartanak, és az a gyerek, akit ők annak elfogadnak. Korábban feltételeztem, hogy Rétvári államtitkár úr egyszer talán megérti, hogy államtitkárként a minisztériumát, és vele mindenkit képvisel. Jelenlétével az említett tüntetésen csak az demonstrálta, hogy ez a megvilágosodás számára még nem érkezett el.

Így azt már fel sem tételezem, hogy esetleg sikerül a világértelmezésben is szintet lépnie. Megértve talán, hogy bár minden keresztény család elláthatja a család minden funkcióját, nem minden, a család funkcióját ellátó közösség keresztény. Ameddig viszont ezt a szintet nem lépi meg, addig kérdéses az alkalmassága az államtitkári posztra. Pontosabban egyre kevésbé tűnik kérdésesnek, hogy kirekesztő felfogásával és szerepzavarával alkalmatlan erre a posztra.

Andrew_s

A diákok és a rendőrök.

Begyűjtés megafonhasználatért.
Forrás: Mediatar.ma.hu

A Télirózsás Forradalomnak nevezett megmozdulás 2012. december 19.-én megszerveződött, lezajlott, és egy újabb mérföldkövet döntött fel. Az ifjúság először összejött a Magyar Tudományos Akadémiánál, majd virágesőt hullajtott a Dunába. S ez rendben is van, hiszen kormányzati szereplők vízbe dobálása mégsem lenne demokráciára hangolt megoldása a problémáknak. Ahogy az utcai erőszak alkalmazása mindaddig nem az, amíg van lehetőség a problémák tárgyalásos megoldására. A diákság pedig mindeddig tartotta magát ehhez, ahogy a HÖOK részéről kinyilvánított tárgyalási szándék is mutatja. Ehhez azonban kétségtelenül két fél kell.

Ahogy több fél kell az utcai megmozdulásokhoz is. Nem elég az, hogy kimennek egy eseményre, és magát az eseményt megszervezik. Kell az a társadalmi közösség, amelyik támogatóan, vagy kritikusan, de körbeveszi a gyűléseket, vagy a diákság esetében az azt követő utcai felvonulásokat. Melyek, lassan hagyománnyá válva, eddig is lezajlottak. Mérsékelt szervezéssel, jelentős spontaneitással, de kifejezetten elutasítva az erőszakot, és bármelyik párt politikáját. Annyira, hogy az utóbbira, a pártok politikai távolmaradására többször, kifejezetten felkérték a közszereplőket. Az óhatatlanul felbukkanó provokációkat pedig napokon keresztül igen hatékonyan kezelték a gyűléseken, menetekben részt vevők. Hatékonyan demonstrálva azt, hogy követeléseket nem csak utcakövek hajigálásával, közterek tönkretételével, közintézmények felgyújtásával lehet artikulálni. Igaz, ehhez megfogalmazott, és reális követelmények kellenek a focimeccsről visszamaradt kereplőkkel megtámogatott üvöltözések helyett. A kormányzat reakciója minden esetre azt mutatja, hogy ez a csendes tömeg is alkalmas a miniszterelnök kapkodó pánikba, és néhány csinovnyik túlteljesítési szindrómába ejtésére. Ilyennek bizonyult a diákok előzetes megfélemlítése, és nem lennék meglepve, ha ilyesmi állna a Télirózsás Forradalom mérföldkő-döntése mögött is.

Mert ellentétben azzal, amit a jelenlegi kormányzat szereplői éveken keresztül szajkóztak, nem tartom valószínűnek, hogy Orbán Viktor személyesen utasította volna a rendőröket a diákság megrendszabályozására. Legfeljebb olyan körülményeket sugallhatott a „Karácsonyig befejezzük” mottójú kijelentésével, ami egyes rendőröket, rendőri vezetőket lendíthetett a teljesítési kényszer, a vélt teljesítési elvárás túlteljesítése irányába. Amikor pedig elindult az inga, akkor az már tette a dolgát. Amihez hozzájárulhatott az MTA elől elindult diákság spontán tüntetésén kialakult egyfajta tanácstalanság is, de a korábbi napok tapasztalatai, illetve a folyó tüntetés alapvetően békés volta aligha indokolt volna markáns rendőri fellépést. A napokig passzív felügyeletet gyakorló rendőrség azonban úgy döntött, hogy kiemeli az előre be nem jelentett, spontán kialakult tüntetésen megafonjaikkal megjelent szereplőket. Az teljesen nyilvánvaló, hogy bemenni a tömegbe, kiemelni két embert, majd elkísérni nem egy olyan cselekvési sor, ami egy-egy rendőr hirtelen felvillant ötlete. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy aki erre utasítást adott, komoly hibát követett el.

Nem csak politikai hibát, hanem technikai hibát is, mivel éppen a hangosan beszélni képesek lehettek volna azok, akikkel egyeztetve át lehetett volna lendíteni a tömeget a hídon dugót keltő holtponton. Ehhez az, amivel lekísérték őket a hídról bőven elég lett volna. Egy igazoltatás, és ezt követően egy felelős parancsnokkal való megbeszélés. Majd visszaengedve őket a tömegbe. Gyakorolva a kialakult helyzet informális vezetőjének szerepét. Mindenki jól járhatott volna. Annál biztosan jobban, mint ami kialakult annak hatására, hogy az igazoltatási indokkal elvezetett fiatalokat rendőrautóba csomagoltan elszállították. Óhatatlanul eszébe juttatva az embernek azt az Asimov idézetet, hogy „az erőszak a gyengék végső menedéke”. Különösen azért, mert a diákság erős maradt. Előre is ellenpontozva azt, a jelen helyzetben kissé furcsa, netán gusztus dolgaként megmérhető Jobbik-os megnyilvánulást, ami retorikájában is keményen akar odacsapni. Bárkinek. Elvégre a szélsőséges botránypolitikának mindegy, hogy hova. Ellentétben azzal, ami a diákság részéről megmutatta, hogy passzívan is lehet szolidáris, amennyiben megpróbálták körbeüléssel megakadályozni a rendőrautó elindulását. Ami, egy újabb diák elvezetését követően azért csak megvalósult, és a diákokat előállították. S mert sokan azt hitték, hogy a területileg illetékes kerületi kapitányságra vitték őket, odavonultak szolidaritásuk jeleként.

A Lánchíd kétségtelenül felszabadult ezzel, tehát valaki biztos megveregette a saját vállát. Azt sem állítom, hogy a rendőrségnek ilyen esetben tájékoztatni kellene a szolidáris tüntetőket a társuk fellelési helyéről. Csak értelmetlennek érzem ennek elmaradását, és ezzel a politika óhatatlan bevonódását az eseményekbe. Mert ami információt nem adtak meg önként a diákoknak, azt megadták Vadai Ágnes képviselőnőnek. Mert amikor a rendőrség nem mert kiszólni egy épületből, egy képviselő még bemehetett kérdezősködni. Így derült csak ki, hogy valamiért Újpestre vitték a fiatalokat. A látszat szerint megszegve különben a saját szolgálati szabályzatát, mely azt írja: „42. § (1) A rendőr a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a tettenérés helye szerint illetékes, szükség esetén a legközelebbi rendőri szervhez állítja elő.”. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a diákság ennek hatására sem indult meg kukákat borogatva Újpestre, hanem a körülményekhez képest fegyelmezett maradt. Ám az a bizonyos mérföld-kő mégis felbillent. Akármilyen jogszerűségi indokot is fognak majd megállapítani, nem a tüntető diákság támadta meg a rendőröket, hanem egyes rendőrségi csinovnyikok döntöttek úgy, hogy „most már történjen valami”. S mit érdeklik az olyan apróságok, hogy, mérlegelve a közkeletű hiedelmet a minősítésekről, legfeljebb szabálysértés, és nem bűncselekmény történt.

Az előállított diákokkal kapcsolatban, ha már a történet elején talán meg is szegték a játékszabályokat, a dolgok ezt követően nyilvánvalóan mentek úgy, ahogy a rendőrségi szabálykönyvek előírják. Alighanem kínosan vigyázva arra, hogy minden formaságot betartsanak, és vigyázva a fiatalokra, mint a hímes tojásra. Legalább is, ha az intézkedőknek csak egy csepp politikai érzéke van. Csütörtökre virradóan a rendőrség mindhárom fiatalt elengedte. Azzal, hogy egyikük figyelmeztetéssel megúszta, míg kettejüket feljelentik a náluk talált kések miatt. Ezen kések milyenségéről nincs információ, de a fogdák alighanem csurig telnének, ha az utcáról mindenkit begyűjtenének, akiknél zsebkés van. A rendőrök tehát, némi vígjátéki fordulat árán, de szinte biztosra mehettek, ha valami indokot kellett keresniük. Márpedig valamit mégis csak kellhetett, mert az a bizonyos hatalmi kő az ő lábukra esett a jelen helyzetben. S csak reménykedni lehet abban, hogy nem töri át azt a kérget, amit a hatalmi, és lózungpolitikával igencsak vékonyítgatnak kormányzati oldalról. Például, kihasználva a diákok figyelemelvonó hatását, az MTVA-nál tüntetők vekzálásával. Az azonban biztos, hogy mivel a konkrét, diákokkal szembeni rendőri intézkedés sem váltott ki eszkalálódó eseményeket, annak a számítása nem jött be, aki erre alapozhatott volna erőteljesebb fellépést. Elvégre a kormányfő karácsonyi határideje csak közeleg és közeleg. Az idegek harcában a csinovnyikok állnak jelenleg vesztésre.

Andrew_s

A diákok és a keretszámok.

Megfejtés a keretszámokhoz
Forrás: Wikipedia

A diákok nyomására a kormány látszólag meghátrált, és többszöri licit után a felsőoktatási törvény újragombolása mellett döntött a korábbi, hivatalos kiszivárogtatásokhoz képest. Azokhoz képest, melyek Orbán Viktor folyamatos bejelentései, valamint a kormányzat, illesztve a Fidesz egyes tagjainak közszereplései nyomán szinte folyamatos változáson estek át. S amelynek előkészítésébe a diákságot még utólag is csak a látszatok szintjén kérdezték meg. Mert mi más lenne az, hogy Orbán Viktor csak egy kiválasztott kocsmakör előtt mert megjelenni ebben az ügyben.

Az azonban a pillanatnyi állás szerint már biztosnak látszik, hogy 55 ezerben szabják meg az államilag támogatott keretszámot. Bár azért ezzel kapcsolatban is lehetne pár kérdést feltenni, illetve akár ismét, és ismét nekiszegezni az illetékeseknek. Mindjárt legelőször azt, hogy tulajdonképpen tudja-e Orbán Viktor, hogy mit is akar? Mert korábban egy brutális létszám-húzásban egyezett meg a kormány. S nem emlékszem arra, hogy a kormányfő személye változott volna időközben. A következő kérdés lehetne, hogy amennyiben manapság, Karácsonyig, határozzák meg a felvételi ponthatárt, akkor vajon honnan tudják a majdani felvételi-eredményeket? Mert a korábbi kormányfői állítás az volt, hogy mindenki ingyenes, aki eléri a minimum-határt. Ha a ponthatár előre rögzített, akkor mi lesz azokkal a diákokkal, akik elérik az adott ponthatárt, de kiesnek a rögzített keretszámból? Fellebbeznek? Előfelvételisek lesznek, mint például az 1970-es években? Mondjuk, Orbán Viktor abban a korszakban felvételizett. Elképzelhető tehát, hogy azóta is az az utolsó olyan rendszer, amit még úgy-ahogy átlátogat. Így, akár tudat alatt is ahhoz térne vissza szíve szerint. Ha azonban ponthatárok rugalmasan változnak, akkor az elnevezéstől független koordináta-rendszerben nem látszanak az éles különbségek. Miközben a röghöz kötés maradt a jogszabályban. Jelezve, hogy továbbra sem megfizetett és biztos munkahelyekben, hanem jogi kényszerpályákban gondolkodik az oktatáspolitikát irányító vezetés.

Hacsak nem arra a megoldásra gondolunk, amely a felsőoktatási megszorítások, forrászárolások világában az egyes képzőhelyekre akarhatja rábízni a döntést. Az önkormányzati iskolák mintájára, ahol a krétát az önkormányzat fizeti, de az atyáskodó állam mondja meg, hogy mit rajzoljanak vele. Ezzel a kormányfőt a felsőoktatásban is mentesítve az egyes diákok személyes sorsát befolyásoló közvetlen felelősségtől, és egy fillérrel sem költve többet a felsőoktatásra. Nem az évekkel korábbi szinthez, hanem a Hoffmann Rózsa által oly annyira pártolt, és megértett zároltpénzes korszakhoz képest. Ami, mint azt a Semjén Zsolt papírjaival kapcsolatos kérdések mutatják, mégis jó valamire. Például az egyes iskolák informális zsarolására. Megtámogatva azokat a szándékokat, hogy kézileg vezérelten kezeljék akár a teljes oktatás-ügyet. Ami szintén elég nosztalgikusan hasonlít a tervutasításos, tervgazdálkodásos korszakokra. Központilag meghatározva, hogy hány állattenyésztő, építész, művész, vagy akár alsónadrág-szakértőre van szükség az ország naggyá, vagy a vezetők tisztába tételéhez. Az ugyanis eléggé árulkodó, hogy a jogász- és közgazdászképzésben nem lesz államilag támogatott hely.

Megjegyzendő ugyanis, hogy maga a miniszterelnök is jogot végzett ember, ha az ezt megalapozó szakdolgozata vet is fel néhány kérdést. Ahogy az unortodox gazdaságpolitikával azonosítható miniszter is kapott közgazdasági diplomát valahogy. Így nyilvánvalóan zokon vennék, ha egy őket szakmailag ellenőrizni képes fiatal nemzedék nevelődne ki. Bár, ez még így sem kizárt, hiszen a fizetős képzésekre sem csak hozzájuk hasonló tehetségszinttel érkezhetnének diákok. Azonban talán egzisztenciálisan jobban sakkban tarthatónak érzik majd azokat, akiket a családjuk finanszíroz, és így a család jövedelmén keresztül esetleg megfoghatóak. Így, alappal, vagy alap nélkül, de a személyes kormányfői döntéseknek szánnak valószínűleg nagyobb teret ezeken a képzéseken is.

A kormányszóvivő, Giró Szász András ugyanakkor közölte, hogy a képzésekre 24 milliárddal több fog jutni. A HVG, ezt említő, tudósításából azonban nem derül ki, hogy mihez képest. Ahhoz az összeghez képest, amit a zárolások előtt, vagy amit azt követően szántak a felsőoktatásra a kormányzat részéről. Amennyiben ugyanis, a valószínűbb forgatókönyv szerint, az utóbbi, akkor végső soron a felsőoktatás számára egyébként is megállapított támogatást csorgatják, csepegtetik vissza. Egyfajta szívesség gyanánt, és a diákságnak tett hihetetlen engedmény gyanánt. Ami lehet, hogy kommunikációs fogás gyanánt elnyeri Orbán Viktor tetszését, de alapvetően csak egy lózung-csavar a történetben. Az minden esetre már biztos, hogy a diákságnak a döntéshozatal napjára időzített megmozdulását nem fújták le. Ami azt is jelzi, hogy a szakszöveg-generálóval előállított hangzatos ígéretek nem igazán hatották meg a diákokat. Balog Zoltán miniszterrel Nagy Dávid ugyanakkor folytatni kívánja a tárgyalásokat a HÖOK részéről. Ez egyik oldalon nyilvánvalóan hasznos törekvés lehet, míg a másik oldalon azok a hangok is érthetőek, amelyek a diákság megosztásától, az erre irányuló kormányzati stratégia sikerétől tartanak.

Az azonban a jövőben elérhető eredményektől szinte függetlenül elmondható, hogy a kormányzati hatalom fáziskésésben van. Tekintettel arra, hogy egy tanév közepén járunk, és láthatóan nincs egységesnek tekinthető, gazdaságilag megalapozható oktatáspolitikai koncepció, ez eléggé nyilvánvalónak látszik. Mert miközben aligha tekinthető véletlennek a bejelentések időzítése a vizsgaidőszakra, a Karácsony előtti hetekre, a manipulációnak feláldozni látszik a valós megoldás szándéka. Az oktatáspolitikának alighanem, hónapokkal korában, valamikor nyáron kellett volna ott tartani, ahol jelenleg tartanak az egyeztetések terén. Márpedig a jelenlegi kapkodás még azt sem teszi valószínűvé, hogy a napi politikai érdekeken túlmutató, valós tervezés miatt késtek volna a megbeszélések. Inkább egy olyan forgatókönyvet sejtetve, ami látszatmegoldásokkal, látszatkeltésekkel kívánja elvenni a tüntetések élét a valós, tényleges erőforrás-ráfordításokat igénylő, szakmailag megalapozott, és szakmailag ellenőrizhető megoldások helyett.

S ez az, ami alapvető problémákat vet fel. Nem csak szakmailag, hanem a hatalomgyakorlás módját tekintve is. Ugyanis a sokkal inkább a tárgyalópartnerek lenézését, mint szakmai megbecsülését sugallja. Ami legalább akkora, vagy akár nagyobb udvariatlanság, mint amit Rogán Antal a diákvezetők szemére vetett.

Andrew_s

A túlteljesített abnorma jegyzőkönyvei.

Hoffer-traktor izzófejjel.
Forrás: Network.hu

A diákok vezetőinek iskolai adatairól készült kormánybaráti lista botránya éppen csak elköszönőben van a napi krónikáktól. Mondhatni, csak hűlőben van a kilincs utána. Orbán potenciális fenyegetésként is értelmezhető kijelentése a karácsonyi rendcsinálásról meg éppen csak, hogy megérkezett. Tulajdonképpen, akár meg is nyugodhatnának a kedélyek egy napra, mivel a középiskolások csendes sztrájkja csak 2012. december 19.-én lesz aktuális hír. Addig is minden mehetne a már-már szokásossá váló menetrend szerint: A kormányzat újabb embert küld be az értetlenkedő statiszták karába, a rektorok atomjaira szedik a kormányzat ötletrohamait, és a miniszter megpróbálja a szómágia újabb felvonását.

Ennek megfelelően Kósa Lajos ringbe száll, és közli, végső soron belesimulva a zümmögő-kórus keltette háttérzajba, hogy nincs miért tüntetni. De Orbán Viktor hű embereként, a Fidesz alelnökeként, mi mást visszhangozhatna? Mi mást, mint azt hogy szerinte legalább hat pont a tiltakozók hat pontjából okafogyott. A rektorok megírták kritikus levelüket a kormányzatnak, és az előzmények fényében szinte várhatóan meddő miniszteri tárgyalásról távoztak a hallgatók képviselői. Mivel gondolom, a középiskolások előre bejelentett tiltakozásának előkészítése zajlik, tulajdonképpen mindezek a reakciók csak a következő napok eseményei fényében lennének érdemben értelmezhetőek. Keltsenek akár bizodalmat, akár kétséget az elért eredményeket illetően. Akár annak figyelembe vételével is, hogy kinek-kinek más számíthat eredménynek. A tüntetések előkészítését illetően szintén mindenki más-más lépéseket tarthat szükségesnek. Vannak például olyanok, akik a korábbi napok burkolt fenyegetését gondolták kiszélesíteni, megfoghatóbbá tenni.

Talán Gránásiné Bácsi Tünde igazgatónő, vagy az ő főnöke, úgy gondolta, hogy a mai fiatalság nem biztosan ért a sorok közti üzengetésből. Ugyanakkor sajnálták volna, ha a diákok nem tapasztalják meg azt, hogy milyen a burkolt félelemkeltés. Ha ugyanis a kormányzat tényleg egy diktatúra-nosztalgiás irányba halad, akkor az iskolának kutya kötelessége a diákot felkészíteni az életre. Így a HVG-ben megjelent, arról szóló hír, hogy személyes kihallgatásnak vetették alá a diákságot, lehet egy ilyen program része is. Speciális felkészítésként a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium végzős diákjai számára, akiket a hír szerint egyenként szólítottak be, majd jegyzőkönyvet készítve faggattak ki. Az, hogy a jegyzőkönyvek címzettjének, a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak ugyan mi köze lenne ahhoz, hogy a diák kivel beszélt a tiltakozásokról, és hajlandó-e árulkodni a társára, tanáraira, az egy újabb találgatás tárgya lehetne. Még az is lehet, hogy nem közvetlenül kormányzati elvárásra tették az iskola igazgatónőjének feladatává a kihallgatásokat.

Az is elég szégyen a kormányzat vélelmezhető politikájára nézve, ha saját hivatalaiban arra gondolhatnak, érdemes az ilyen jegyzőkönyvezéseket elvégezni. Függetlenül attól, hogy ez milyen jogszabályi háttérrel védhető. Mivel alighanem nem védhető. Tehát egy megyei kormányhivatal munkatársi közössége megalapozottnak hiheti azt, hogy akár jogszabályokon is keresztülgyalogolva, de megszerezze a szervilisták narancs-piros pontját a diákok rovására. Részben indokolatlanul adatokat gyűjtve, látens besúgónak próbálva beállítani őket. S nem mellesleg a megfélemlítéssel esetleg elejét is venni a tiltakozó akciónak. Ez utóbbi hatás különben akkor is megnyilvánulhat, ha a megyei hivatal a megkapott jegyzőkönyveket olvasatlanul zúzza be, és törli ki a memóriájából. Már csak azért is, mivel a HVG tudósítása alapján, az igazgatónő nem akart, vagy inkább nem mert hivatalosan nyilatkozni az ügyben. Ha nem is cáfolta a kihallgatásokat, jegyzőkönyvezéseket. Tehát valóban kezd igazgatási normaként szerepet kapni fortélyos félelem. De, bármilyen furcsa is lenne a véleményem, nem kívánnám az iskola igazgatónőjének felmentését a funkcióból.

Nem azért, mivel egyet értenék azzal, hogy a jogszabályilag szavatolt demokratikus normákat bárki is megsértse. Ahogy ugyanis a TASZ is jelzi, a Btk.-ba ütközik a gyülekezési jog, akár iskolai, gyakorlásának megakadályozása. Azonban az is nyilvánvaló, hogy az iskolák igazgatói is emberek. Egy kisebb településen akár egzisztenciálisan megzsarolható emberek. Olyanok, akiknek igenis van, lehet vesztenivalója egy úrhatnám kormányhivatalnokkal szemben. Így csikorgó foggal, és elveit akár szemközt is köpve, de olyan lépésekre is rákényszeríthetően, melyekkel zsigereiben talán nem is ért egyet. Ezt az első mérgük elmúltával a helyi közösség tagjai, a tanárok és a szülők szinte biztosan jobban meg fogják tudni ítélni, mint tehetném azt száz-kilométerek távolából. Nem is teszem tehát. Nem török pálcát, mivel a helyiek akár a sarki boltban megtehetik azt nálam sokkal hatékonyabban, ha az említett hölgy emberként, tanárként is megérdemli a vele élő közösség tagjai szerint. Az esetleges emberi megértés azonban nem jelenti azt, hogy szakmailag ne lenne elítélendő egy iskola igazgatójának ilyen ténykedése. Így, akár a jogszabályok erejével, vagy például a Kettős Mérce javasolta tömeges felszólítással, ne kellene kikényszeríteni a félelemkeltés és az adatgyűjtés befejezését, a jegyzőkönyvek feldolgozás nélküli megsemmisítését. Ugyanakkor, és alapvetően, sokkal bűnösebb az a kormányzati politika, mely egy tanár, egy iskolavezető zsarolhatóságát kialakítja.

Az ilyen esetek persze arra is rávilágítanak, hogy kár azt mondani, hogy a galád baloldal az, aki melegíti az izzófejet, a megmozdulások szüneteiben. Biztosítva a robbanáshoz közeli közéleti hőmérsékletet abban a hengerben, mely a mindennapok motorjának képezi a részét. Zajossá téve azt. Azonban érdemes talán megjegyezni, hogy az izzófejes motorral szerelt régi, zajos Hoffer-traktort hazaárulónak is becézték. Kár lenne, ha az oktatáspolitikai zaj a következő generációk, a haza jövőjének elárulásához vezetne.

Andrew_s

Egy hét elég a tüntetésekre.

Orbán Viktornak, úgy tűnik, a saját bőrén kell megtapasztalnia azt a klasszikus mondást, hogy egy fegyver visszafele is elsülhet. Annak idején az elhíresült öszödi beszéd volt az, ami kiszivárgás útján került a kezébe. Most, az adatszivárgások megbontotta kövek, az ő fejére esnek. Mert a feldobott kő már csak ilyen. Nem érdemes aláállni. A legfrissebb ilyen eset a Fidesz-KDNP frakciószövetség zárt üléséről kúszott elő. Egész a Népszabadságig, ahol is publicitást nyert Orbán Viktor azon álláspontja, hogy nincs semmi gond, hamarosan vége a tüntetéseknek.

Egész pontosan azt adta hírül az említett orgánum, hogy Orbán Viktor személyes értékelése szerint a „tiltakozási hullám karácsonyra lecseng”. Ami azért mindenképpen túl van azon a három napos határidőn, amit korábban Balog Zoltánnak szabott meg a felsőoktatás megváltását előirányzó tervezet előállítására. Bár a legutóbbi tüntetéseket figyelve, és a diákok reakcióit hallgatva a három napos terminusról inkább egy újabb mondás jut az ember eszébe. Az, amely a csodák és azok érvényességi tartamát emlegeti. Miközben persze tudjuk, hogy a három egyike a meseszámoknak is. Tündérországban pedig miért ne ilyen számtartományokba gondolkodna a vezér. Ahogy meseszám a hét is. S valóban. Karácsonyig nagyjából ennyi ideje van a kormányzatnak, ha érdemi megoldásokban gondolkodik.

Az ugyanis, hogy tetszőlegesen megválasztott ponthatárok mentén a képzőhelyek pillanatnyi anyagi lehetőségeinek alárendelten gondolják az állítólag korlátozás nélküli beiskolázást, az nem igazán tűnik jónak. A diákság szerint legalább is egy „nem” rájuk a válasz. Egy hét pedig nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy a tüntetéseken kifárasszák a lózungok horgaira akasztott tömegeket. Főleg, hogy elég sokan nem akadnak megakadni a zavarosban halászó oktatáspolitikán. Inkább fennakadni látszanak egyre többen. Különösen azon, hogy a tandíjnak nem hívott tandíj mellé ezek szerint a keretszám-korlátozásnak nem hívott felvételi létszámvágás is felsorakozik a szómágusok elefántcsont-tornyának ajtófélfájára felvésett jelszavak közé. Tehát az az egy hét igencsak szűkös lehet, ha Orbán Viktor az idei Karácsonyra gondolt, és nem valami csavaraos észjárásra utaló kerülő megoldást akar választani.

Egy saját, különbejáratú, féreglyukon rövidítve le az utat a tüntetések lecsendesítéséhez, illetve megszüntetéséhez. A hatalom ugyanis sok mindenre jó. Nem csak arra, hogy könnyebb manipulatív lépéseket tenni a tüntetések optikájának esetleg kormánybarátibb beállítására. Lehet akár közvetlen járatokat is fúrni a kezdeti és végállapot közé, hiszen a hatalomnak utászai is vannak. Olyanok is, akik iratok kásahegyein fúrják keresztül magukat. Kiskapukat és a tüntetésekben kulcsszerepet játszók lejáratására alkalmas adatokat keresgetve. Az utóbbi esetben szinte rutinfeladatként, ha az önkormányzati választásokra, például Molnár Gyula esetére gondolunk. Így Orbán Viktor kijelentése óhatatlanul jelentős értékkel bír a sorok közti fenyegetést mérő skálán. Annak árnyékában mindenképpen, hogy a diákság megvezethetőségi koefficiensét láthatóan alábecsülte. Ha ez utóbbi továbbra is így marad, és nem sikerül szétbomlasztani a jelenleg még kitartó egységes fellépést, és a fránya diákság a provokációkra sem reagál, akkor még mindig kijátszhat néhány egyéb kártyát a miniszterelnök. Akár az erre a hétre ígért és koncepciójában az érintettekkel nem, csak a hű hívekkel egyeztetett törvény-elfogadástól.

Az említett kártyák egyike lehet az, hogy a diákokat, pusztán a saját érdekükben, és a családjukban töltendő Karácsony érdekében eltiltják a további gyülekezéstől. Esetleg hirtelen kiállítási láz, és műsorparádé-szervezési hullám fog kitörni mindenütt, ahova összejövetelt terveznek. Az év vége amúgy is a rendezvények ideje, és senki nem vetheti a szemére egy önkormányzatnak sem, hogy most ébrednek rá ennek rendkívüli fontosságára. Akár utólag is megállapítva, hogy már előző januárban lefoglaltak területeket erre. De legalább is nagyon erősen koncentrálta rá. Ha ez mégsem jönne be, akkor persze Orbán Viktor még mindig leereszkedhet a nép közé, Ennek előkészítésére minden olyan helyet meglátogathat, ahol ilyen tüntetés készül. Amivel együtt járna a terület gyakorlatilag sterilre takarítása és minden olyan hőzöngőnek kikiáltott elem kirekesztése, aki esetleg nem a hetekkel korábban leírt spontán kérdéseit kiáltja közbe. Sőt! Puszta segítőkészségből még levezető médianagyságot is biztosíthatna a kormányzat. Biztos javaslatként például javasolható lenne Obersovszky Péter. Néhány ilyen akciót követően a diákság vagy apátiába zuhan, vagy ellehetetlenülnek a tiltakozások. Arra az esetre, ha mégis folytatódnának, akkor ott a preparált indok a szétkergetésre.

Végső soron bármelyik féregjáraton keresztül haladva, de valóban el lehet érni talán egy hét alatt is a tüntetések lefojtását. Ilyen, a diákságot végső soron semmibe vevő, és statisztának tekintő, cinkelt lapokkal játszó megoldások esetén biztosat állítva lehet nyugalomra inteni a kormánypártok képviselőit. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy Orbán Viktornak az említett kijelentése, miszerint a „tiltakozási hullám karácsonyra lecseng” egy császári kijelentésre fog rímelni. Arra, ami azzal küldte hadba az országot, hogy: „Mire lehullanak a falevelek, katonáim itthon lesznek!” Bár II. Vilmos ezt 1914 nyarán mondta, amivel mégsem egy hetet adott terminusnak. De Orbán Viktor mégsem II. Vilmos, de még csak nem is nekünk falevél-érdekeltséget szerző Ferenc József, és nem is kell olyan ügyekkel foglalkoznia. A diákságot majd elintézi pikk és pakk. Alig egy hét alatt. Ajándékként a fa alatt.

Andrew_s

Közös platformra hangolva.

Forrás: Hir24

A Humán Platform tüntetését már elég régen elkezdték szervezni, és annak megtartása kellően frusztrálhatta is a kormányzati politikát. Ez meglehetősen jól lemérhető volt azon, hogy megindult a diáktüntetések összemosása az ellenzék pártjaival, illetve a diákság vezetőinek hiteltelenítése, lejáratása. De azon is, hogy Orbán Viktor hirtelen személyes konzultációt tartott a diákságból szelektált híveinek kis csoportjából, majd kiadta az utasítást miniszterének, és távozott. Számos kérdést hagyva maga után, és miniszterénél Balog Zoltánnál. Nem mintha a minisztérium eddig a kompetencia csúcsa lett volna, de mégis csak ott kellene megoldást találni. Maga az a tény, ha most három nap alatt megoldják azt, ami hónapok óta borzolja a kedélyeket igazolhatja a minisztérium alkalmatlanságát arra, amire létrehozták. A kézi vezérlés megvalósulása mást, orbánia diktatúráját igazolhatja.

Ez utóbbit különben magán az említett gyűlésen is említették, mely gyűlés felszólalásokat tartalmazó szervezett része különben minden gond nélkül lezajlott. Annak jegyében fogva össze az értelmiség, illetve a most középiskolás leendő értelmiséget, hogy a szolidaritás felülírja az érdekkülönbségeket. Nem az önsajnálat miatt van ott az sem, aki az értelmiségből a tanárokat képviseli. Ezt erősítették meg a közoktatás területéről érkezett Mendrey László, illetve Ábrahám Máté a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Diákellenállás a Felsőoktatásért Mozgalom részéről. Kiemelve, azt, hogy a hatalom alighanem fél a tudástól, a kvalifikált diplomásoktól. Amit ehhez hozzá lehet tenni, az tényleg az, hogy alapvetően minden egyszemélyi, illetve oligarchikus vezetés ilyen. A képzett, innovatív emberek ugyanis könnyebben el tudnak hatalmi alternatívákat is képzelni az ország vezetésére. Kevésbé kiszolgáltatottak és ezzel kevésbé kényszeríthetőek szervilizmusra. Ami azonban az authoriter vezetés számára létfontosságú. Ellenzék nélkül, egyedül a hordón. Akár személyesen meghatározva, hogy mikor, hányan, milyen bemeneti paraméterek tanulhatnak. S természetesen azt is meghatározva, hogy mit.

Talán ezért nem is véletlen, hogy a Humán Platform rendezvényén felszólalók mondandóját a szolidaritáson kívül ugyancsak összekötötte az a gondolat, hogy a kormányzat részéről egyfajta blöff-háborúnak tekinthetőek a miniszterelnöki üzengetések. A felszólalók az említetteken kívül, ahogy a közvetítés honlapján is olvasható, a felsőoktatás területéről Gács Anna (Oktatói Hálózat) és Turai Eszter, (Hallgatói Hálózat), a szociális szakmák részéről Misetics Bálint szociálpolitikus, az egészségügy területéről Csohány Ágnes (Magyar Orvosok Szövetsége), a kulturális területről: Gulyás Márton (Független Előadóművészeti Szövetség) voltak. A kormányfő mondandóját Gács Anna foglalta össze úgy, hogy „Orbán Viktor egy amatőr bonviván önbizalmával blattolt egy újabb áriát”. Amely operettben Gulyás Márton szerint legkiválóbbak kénytelenek gazsulálni az önkény felkentjeinek. Ugyanakkor az is tény, hogy a „hivatalos rész” után a tömeg nem szétszéledt, hanem átvonult a Parlamenthez, majd onnan tovább vonult. Legelőször is megbénítva a körút forgalmát.

Ezt követően végigvonult a városon a rádió épületéhez, ahol az internetes közvetítésben is láthatóan átvették azt a petíciót, melynek élő beolvasását a jelek szerint csak a tüntetők szorgalmazták. Tulajdonképpen egyfajta patthelyzetet kialakítva a rádió épületénél. Egyrészt azért, mert amennyiben a kormányzatnak elszámolással tartozó „királyi” adásban elhangzanak a diákság követelései, akkor az nyilvánvaló vereség a kormányzat részére. Másrészt azért, mert a beolvasás nyilvánvaló megtagadása demonstrálja a rádió alávetettségét a hatalomnak, és a tömeg kitettségét is növeli a provokációkkal szemben. S ebből az utóbbi rejti a nagyobb veszélyt. Ilyen körülmények között a legjelentősebb felelősség tulajdonképpen magán a tömegen van. Azon a tömegen, amely az eddigi tüntetések során jelesre vizsgázott önuralomból. Az is nyilvánvaló lehet azonban, hogy a kormányzat számára előnyösebb lehet a cérna odáig feszítése, amikor a provokációs rezisztencia elmúlik. Ebben az esetben ugyanis könnyen győzhetnek a rendpárti megoldás hívei.

Az így kialakult helyzetben azok felelőssége sem elhanyagolandó, akiknek a követelések beolvasásáról, vagy be nem olvashatóságáról kell dönteni. Mert az egy dolog, ha a helyzet csomóját sikerül átvágni, és egy átvezető megoldást találni. Például tényleg engedni az ismertetést a hírműsorok keretei között, akár hallgatók képviselőjétől, akár hivatásos bemondó által. S bízva abban, hogy ez a tüntetés alapvetően nem a b-közép szellemiségét képviseli. Az azonban biztos, hogy a kormányzat tulajdonképpen, és a végső helyzettől szinte függetlenül magára hagyta saját média-munkásait. Rájuk hagyva azt a felelősséget, mely felelősség egy olyan helyzetből következik, melyben még a legutóbbi kormányzati fellépéseket is inkább a nagyképűség, mint a racionalizmus jellemezte.

Andrew_s

A hatalmi célpont hatalma.

A kormányzat szereplőit, és általában a politikusok személy szerinti megszólalásait követően Fidesz, mint párt is megnyilatkozott a tandíjak ügyében. Az, hogy Selmeczi Gabriella jutatta el a nyilatkozatot az MTI-nek, és így a nagyvilágnak, a beosztásából következik. Az, hogy a Fidesz gyakorlatilag pártként is a Tihanyi visszhang példáját követve ismétli meg Orbán Viktor szólamait, az meg nem meglepő. Azon is lehetne polemizálni, hogy mit várhatunk majd, ha Fidesz az ingyenes felsőoktatás megvédését hirdeti meg esetleg. A kakukktojás egy fél mondat a közleményben: „Az MSZP-t pedig felszólítjuk, hogy ne hergeljék a tanulni akaró, jó szándékú, jövőjükért aggódó diákokat”. Mindezt úgy különben, hogy maguk a diákok kérték fel a pártok képviselőit a távolmaradásra, és maguk gondoskodtak a felvonulásokon a provokálók eltávolításáról.

Az említett kiemeléssel kapcsolatban azt kár lenne kétségbe vonni, hogy számos mozgalomhoz, párthoz hasonlóan az MSZP is szolidaritásáról biztosította a diákokat. S Mesterházy Attila az évértékelőjében is megemlítette a diákmozgalmakat, mint a hatalom inkompetenciájára adott reakciót. Az azonban mégis furcsa lehet, amikor a hatalom képviselői nem a problémára, hanem a vélt kampányellenfélre kezd összpontosítani. Ráadásul a Fidesz nyilatkozatában még csúsztat is, hiszen pont a tanulni akaró diákok tiltakoznak a tanulási lehetőségek korlátozása ellen. Amikor tehát egy közleményt a rivális elleni támadással végszavaznak, akkor annak komoly jelzésértéke lehet. Még akkor is, ha nem akarnám túlértékelni Selmeczi Gabriella megnyilatkozását. Egyrészt jelzi azt, hogy a kormányzatnak nincs valós válasza a problémákra, és kitartanak az inkább a diákság megosztását célzó, a diákok által blöffnek minősített javaslataik mellett. Ennek a látszatnak az sem használ, hogy Orbán Viktor nem szólal meg a Parlamentben. S annak ellenére, hogy a látszatok alapján inkább látszanak a diáktüntetések alárendeltnek a képzetvilágában, a miniszterelnöknek gyors felgyógyulást kívánok a hivatalos indoklásban szereplő, hirtelen támadt, fogászati műtétjéből.

A valós válaszok hiányán kívül azonban arra is utalhat a Fidesz reakciója, hogy a nagyobbik kormánypárt elleni unszimpátiát akarják meglovagolni. Ezt a sokakban meglevő ellenzését a baloldali pártnak kár lenne tagadni. Ahogy pillanatnyilag nem cáfolták azt az értesülést sem, hogy Ron Werber lesz a legnagyobb ellenzéki párt egyik tanácsadója. A két jelenség között Seszták Ágnesnek az MNO-n megjelent írása teremti meg a kapcsolatot. Végső soron szemére vetve az MSZP-nek, hogy pergőtüzet tartanak fenn a kormány ellen, és vérprofi botránypolitikát folytatnak. Elfeledkezve arról, hogy még az állítás igazsága esetén sem feltétlenül csak az ellenzék tehet arról, ha botrányok vannak. Komoly szemléleti problémát jelentene annak feltételezése, hogy bármelyik ellenzéki párt erőforrást nem kímélve lobbiztatta be a gazdaságpolitikába a Fidesz képviselőivel a kultúra forrás-megszorításait. Csak azért, hogy utána tüntetéseket szervezhessenek. Sokkal inkább lehet arról szó, hogy nagyon komoly bajok vannak a jelenlegi oktatáspolitikával, ami jogos ellenérzéseket kelt. Azonban hatalmi pozícióból megpróbálják „rátolni”, valós válaszok híján, az ellenzéki pártra a felelősséget. Hasonlóan ahhoz, amikor Kövér László nem a plagizálást kritizálta Schmitt Pál esetén, hanem az erről tudósítókat.

Az a szándék is világos, hogy a köz egy részében meglevő MSZP-elutasítottságot, is rá akarják vetíteni a diákok megmozdulásaira. Ennek a haszna nyilvánvaló lenne, hiszen innentől egy zajos kisebbségnek, az ellenzék által megvezetett diákoknak lehet tulajdonítani az felzúdulást. Mintegy felmentve a kormányfőt, és csapnivalónak látszó csapatát. Hasonló mechanizmust léptetve ezzel életbe, mint amikor a Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont szerepeltették közös plakátokon. Természetesen csakis civil pénzekből a harci-békemenetelés jegyében. Tulajdonképpen egyfajta sorok közti kampányt is folytatva, ami ugyanakkor szinte barométerként jelzi azt, hogy a hatalom képviselői kikben látják hatalmuk veszélyeztetőit. Bajnai mozgalmának előretörésekor világosan látszott, hogy szinte pánikreakcióként jelentek meg a plakátok. Most tehát úgy tűnik, a Fidesz hatalomzsonglőrjei az MSZP-t tekintik a legpotensebb ellenfélnek.

No meg persze a diákokat, akiknek a vezetőit szinte már komplex lejárató-kampánnyal vették célba. Beleértve az egyetemi tanulmányokra vonatkozó listázást is, mely még komoly öngólnak is bizonyulhat. Egyrészt jelezve, hogy a hatalom célpontjának lenni komoly saját hatalmi potenciált sejtet. Másrészt azért, mert amikor személyes diákélet adatainak listája kapcsán Péterfalvi Attila a közhatalmat ellátók korlátozottabb védelmére hivatkozik, akkor a diákvezetőket közhatalmi tényezővé avatja. Ahogy ugyanis a Varánusz-blog is írja, a 2003. évi III. törvény 1§ (13) szerint a közszereplő „az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”. Ha tehát Giró-Szász András részéről jogos a listázás, akkor a hatalom elismeri, hogy a diákság vezetői a köz hatalmát képviselik, és valós hatalmuk lehet a kormányzat elmozdítására.

S akkor a pártokkal összemosó félelmi reflex is érthetővé válhat. Péterfalvi Attila jog szerinti tévedésének lehetőségétől függetlenül, erőteljesen látszatva azt, hogy a hatalom célpontjának komolyközéleti hatalma lehet.

Andrew_s

A diákok és a kérdőjelek.

Forrás: Origo (MTI/Kovács Tamás) nyomán

Amíg a korábbi írás végső soron egyfajta esélylatolgatás volt arra nézve, hogy Orbán Viktor milyen bejelentéssel próbálja meg lecsitítani, esetleg megosztani, de minden esetre kifárasztani a diákságot, egy kérdés már megválaszolást nyert. Amíg a várakozáskor még az eseménykövetés szempontjából véltem úgy, hogy könnyen válhat egy ugrássá a sötétébe, azóta kiderült ennek szélesebb értelmezhetősége. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy a kormányzat a diákoktól vár hasonló mutatványt. Ennek előkészítésére Orbán Viktor és Balog Zoltán miniszter szinte összecsiszolt párosként adta elő a kulcs-mutatványt. A szinte semmi intenzív kommunikációjának szaltóját a kirakatmondatok trapézáról. A diákok részéről közzétett válasz minden esetre azt sugallja, hogy egy újabb madárnak nézési akcióként értékelték Orbán Viktor üzenetét.

Az ügy előzményéhez tartozik az a miniszteri beharangozással meghirdetett kormányfői beszéd, melynek alapján Balog Zoltán kap vagy három napos határidőt a felsőoktatás rendbe tételi megoldásának, a keretszámokat is nélkülöző, kidolgozására. A videó-üzenet homálya után mindenesetre a legbiztosabb a bizonytalanság marad, amit az Eduline-on publikált találgatáshalmaz is mutat. Egy korábban vélelmezett szándék azonban teljesen nyilvánvalóan bebizonyosodott. Ez a tiltakozók megosztásának a szándéka. A keretszámok formális eltörlésének meghirdetésével megpróbálják a középiskolások vitorlájából kifogni a szelek egy részét. Ugyanakkor a három napos határidő nyilvánvalóan túlnyúlik azon a december 17.-ére tervezett tüntetés időpontján. Ezzel végső soron a diákoknak oda lehet vetni foghegyről, hogy mit ugráltok, nem érint titeket az ügy, és különben se üssétek az orrotokat a nagyok dolgába. A Humán Platform tüntetését meg a már szokott szöveggel lehet lesöpörni az asztalról: „még nincs döntés, tehát nem értjük miért tüntetnek”. Amihez az orbáni üzenetet kiegészítendő megszületet Balog Zoltán populista hozzáfűzése is a diákok ügyéhez.

Tehette különben, hiszen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) korábban a december 18.-ai időpontot jelezte megbeszélésre alkalmasnak Balog Zoltánnak. Így a miniszter tulajdonképpen a HÖOK idő-javaslata alapján is elhamarkodottnak bélyegezheti az említett, ehhez képest egy nappal korábbra szervezett tüntetést. Ami bizonytalanságot okozhat, az az, hogy Balog Zoltán egy vasárnapi sajtótájékoztatón a hétfőre előrehozott időpontot látná jobbnak. Miközben azt is kijelentette, hogy „semmifajta tandíj bevezetésére a kormány nem hajlandó, nem készül és nem is látja azt szükségesnek”. Ezzel a kijelentéssel, ha a fogalmak tartalmára, és nem az alternatív elnevezések kormányának munka-szótárára gondolt, gyakorlatilag hülyét csinált Hoffmann Rózsából, és rajta keresztül a KDNP-ből. Fel sem fogva talán, hogy Hoffmann Rózsa az ő minisztériumának államtitkári rangban bomló eleme, és így tulajdonképpen saját magából is hülyét csinált a miniszter. Az pedig, hogy a Gíró-Szász Andrással közös sajtótájékoztató kapcsán ismét felmerült Orbán Viktor hallgatói konzultációjának ténye, erre a konzultációra is ráirányítja a figyelmet. Arra, hogy tulajdonképpen kikkel is konzultált Orbán Viktor? Erről az az információ került ki, hogy az említett találkozót a Fidelitas szervezte, s ezzel gyakorlatilag előre preparáltnak tekinthető. Olyannak, ami a megoldási szándék helyett inkább azt demonstrálja, hogy a kormányfő tényleg nem mer mások, mint a sajátjai előtt megszólalni. Még egy romkocsmában sem.

A miniszter szerint egyébként úgy gondolják ingyenessé tenni a keretszám nélküli felsőoktatást, hogy cserébe a röghöz kötést tennék az így továbbtanulóknak kötelezővé. Ezzel populizmusból jelest érdemel az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, hiszen a rendszerben nem érdekeltek számára oda lehet dörgölni, hogy a haza érdekében van erre szükség. Miközben elfeledkezik annak hozzátételére, hogy hazánk az Orbán-Matolcsy páros ténykedésének eredményeként recesszióban van, és ezzel a munkanélküliség növekszik. Amikor tehát a diák aláírja esetleg a kötelezvényt, akkor ezzel önként dugja hurokba a nyakát. Legalább annyira, mintha diák-hitelt venne fel, melynek visszafizetésére ugyancsak biztos egzisztencia kellene. Balog Zoltán röghöz kötési kijelentése tehát nem más, mint a diák-szerveződések cinikus letörésének kísérlete. Megpróbálva a lakosság egy részét szembe állítani a felsőfokú képzésre jelentkezőkkel. Valamint, ezzel párhuzamosan, csökkentve a diák-tüntetések társadalmi támogatottságát.

Erőteljes kérdőjeleket téve azon kérdés után, hogy tulajdonképpen mi mondanivalója lenne a HÖOK számára? Az esetleg, hogy a miniszterelnök populista ígéretei nyomán kialakult helyzetet az egyetemek felelősségi körébe utalja? Hoffmann Rózsa ugyanis továbbra is görcsbe merevedett kézzel őrzi az ennek fedezetét esetleg szolgáló, a felsőoktatástól elvont, zárolt pénzeket. Ahogy az sem teljesen világos, hogy a többpólusú diákmegmozdulások kialakulása, a középiskolások, a tanárok és szülők szervezeteinek bevonódása után a miniszter miért csak egy szervezetet vár a tárgyalóasztalhoz? Már akkor, ha valóban érdemi megoldásokra, és nem időhúzásra, a közvélemény fárasztására, és a tüntetések társadalmi bázisának megosztására törekszik. Akár a saját szakállára, akár, és ez a valószínűbb, a miniszterelnök parancsára. Mert ezek szerint Balog Zoltán, még cinikus is csak parancsra mer lenni. Igazi gerinces kiállásként egy demokratikus kormányzat miniszterétől.

Andrew_s

A diákok és Orbán Viktor.

Forrás: MTI

Tulajdonképpen azt a címet is lehetne adni, hogy „Ugrás a sötétbe”, mivel alapvetően a miniszterelnök beszédének előrejelzése lehetne az, ami várakozást jelenthetne. A feltételes módot az indokolja, hogy még előtte vagyunk a beszédnek. Ahogy az is, hogy már kicsit túl sokszor bizonyult problémásnak a kormányfő szavahihetőségi faktora. Tulajdonképpen az egész tandíjügyben elfogadhatjuk a jelenlegi helyzetet Orbán Viktor hitelességi válságának tüneteként. Megspékelve azzal a szakmai inkompetenciával, amit oktatási hangja, Hoffmann Rózsa sem volt képes korrigálni. De leszűkítve a problémát a sokat idézet szociális népszavazást érdemes csak ebben az ügyben felhozni. Egyet értve azzal, hogy nyilvánvalóan a politikai kóklerségnek rendelték alá a jövő generációkat.

Az pedig a jelenlegi oktatáspolitikai válsághelyzet hozadéka, hogy miközben Hoffmann Rózsa szinte ámokot fut a diáktüntetések árnyékában, és legfeljebb a hatalmi arroganciából ad órákat, a miniszterelnök is beszáll ebbe. Legalább akkora hatalmi arroganciával utasítva a diákokat a Hoffmann Rózsát is csak névleg felügyelő miniszterhez. A helyzet pikantériája lehetne, hogy miközben egyelőre a diákság, és a velük szolidáris szülők, tanárok képesek akár tömeges, követeléseikben konzisztens, fórumokat tartani, addig a miniszterelnök még önmagához képest sem minden tekintetben következetes. Mint arra az Index is felhívja a figyelmet, ezzel a következetességgel komoly gondok vannak a diákság problémái kapcsán. A 2012. december 13.-i üzenet még úgy szólt, hogy hétvégére megoldják a problémát. Ha a megoldás kapcsán csak találgathattunk is. Ezzel szemben a december 14.-i sajtótájékoztatón részben azt mondta, hogy „meg van oldva” a probléma, míg máskor pedig azt, hogy mivel nincs döntés a diákságot érintő lényeges kérdésekről, „nincs mi ellen tiltakozni”. Tulajdonképpen tág teret adva a további találgatásoknak, hogy tulajdonképpen milyen szintű önkontroll-vesztés vezethet az önellentmondó nyilatkozathoz, nyilatkozatokhoz.

Holott adott esetben csak egyetlen embert kellene ehhez kontroll alatt tartania a kormányfőnek. Önmagát. A jobbik eset, ha szimplán mondja, ami éppen eszébe jut. Nem szerencsés egy ország vezetőjénél, de még mindig jobb lehet, mintha a lassan szokásos elszólások egyikével állunk szemben. Azon sorozat részeként, melyek során megtudhattuk, hogy Orbán Viktor számára a prezidenciális rendszeren alapuló diktatúra sem tőből elfogadhatatlan. Az utóbbi esetben ugyanis három állítás van ugyanarról. Az egyik az, hogy nincs még döntés december 14.-én a valós problémák érdemi megoldására, tehát tulajdonképpen felesleges tüntetni. A másik két állításból az egyik előrevetíti a megoldást, majd egy nappal később azt állítja, hogy meg van oldva a diákok ügye. Tehát egy éjszaka alatt, mintegy telefonhívásokkal elintézettnek tekinthető az ügy. A korábbi állítás elfogadásával azonban nem feltétlenül szakmaiságon, oktatáspolitikai megfontolásokon alapuló megoldás. Felvetve azt, hogy valami szemfényvesztést sikerült kiokoskodni.

Olyat, aminek bejelentése Balog Zoltán közlése alapján nagyot fog majd szólni a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról. Holott az alapvető problémát nem a struktúra okozza, hanem azok a gazdasági okokkal indokolt intézkedések, melyek az oktatás degradálását jelenthetik. Az oktatásból történő folyamatos erőforrás-kivonások árnyékában. Bár Hoffmann Rózsától november óta tudjuk, hogy a zárolás ugyanúgy nem pénzkivonás, ahogy a tandíj sem tandíj. Így erősen kérdéses, hogy a beharangozott strukturális változások nem esetleg Orbán Viktor oktatáspolitikai hangszórójának cseréjét jelenti-e? Odadobva Hoffmann Rózsát a saját jófejségének igazolása érdekében. Párhuzamosan módosítva talán valamit a keretszámokon, és a korábban elvont pénzek töredékét visszautalva eljátszani a tömeg hangját meghallgató kegyes uralkodó szerepét. Megpróbálva ezzel befogni a szemében hangadónak számítók egy részének száját, és hamis reményeket keltve. Ugyanis a kétharmad birtokában bármi ígéret fedezete leszavaztatható a Parlamentben. Áttolva a felelősséget Orbán Viktor nárcisz-tisztaságú lelkéről az egész törvényhozásra. Ha pedig az ellenzéknek ezek a látszatmegoldások nem tetszenek, akkor az ellenzéket lenyócévezve, az ellenzékre. Abban az esetben pedig, ha a diákoknak sem tetszik, akkor a diákokra mutogatva a hithű orbanisták előtt, mint bűnbakra. Akiknek semmi sem tetszik.

Abban az esetben, ha ennek a kavarásnak megszületne egy olyan hatása, hogy a diákok egy része legalább leválik a tüntetések gerincét adó tömegről, akkor már nyert ügye van. Felhasználva a kialakult helyzetet simán egymás ellen fordíthatja a diákokat. Esetleg a diákok és szüleik, a családok és a tanárok közt is szakadékot, frontvonalat nyitva. Különösen, ha a diákság nem tud alternatív, akár egyfajta tandíjat is támogató tárgyalási alappal előállni. S nem árt szem előtt tartani azt sem ekkor, hogy Orbán Viktor ellenségkép-képzésben profi. Az EU-s tárgyalások itthoni kommunikációja alapján akár tanszéket is nyithatna a témában. Amikor pedig már meg lesz az ellenségkép a diákok, vagy vezetőik képében, akkor már nem is kell ragaszkodni az oktatáspolitikán belüli megoldásokhoz. Jöhet az össztársadalmi hangulatkeltés, a tömegkommunikáció kondicionálása. Megpróbálva a tömeghangulattal elnyomni az ifjúság hangját. Ebben az esetben különösen igaz lehet, hogy a diákság által okozott problémára meg van az orbáni, de a szakmaiságtól távol álló megoldás. A szakmaiságtól távoli, a hatalom hordójáról kinyilatkoztatásként közölt, megoldás ellen meg tényleg nincs mit tiltakozni a szakmaiság, az oktatáspolitikai érvek jegyében. Orbán Viktor személyisége pedig alighanem belülről képtelen elfogadni, hogy a tüntetések nem csak az éjjeliben kavarhatnak vihart. Viszont ebben az esetben december 17.-ére tervezett tüntetés is messzebbre vezethet, mint azt a kormányfő szeretné.

Simay Endre István