Kutató és kaptafa

A jelek szerint a vakcinák körül lassan, de bizonytalanul nyugvópontra jutnak az anyázások. Mely folyamat egyik mellékterméke, hogy a gyalulások során a forgács is potyog rendesen. Ennek kapcsán akár sajnálni is lehetne néhány szereplőt, ha csak kiragadott mozzanatokat szemlélnénk. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy minden ütés öv felett történik. Ahogy azt sem, hogy a sajnálat hiánya egyben irigykedést is takar. Elvégre akár a tények mentén is korbácsolódhatnak érzelmek. Ezt a politikai marketing szakemberei, és a politikai kommunikáció guru-osztályú szereplői tudhatják a legjobban. Különösen azon a terepasztalon, ahol éppen a manipulációs kísérletiket folytatják. Aki pedig erre a sakktáblára téved, vagy akár önként fellép, az így jár.

A vakcinák kapcsán legutóbb Karikó Katalin húzta ki az „így jártál” kártyát a pakliból. De legalább valószínűleg elmondhatja, hogy önként lépett egy olyan terepasztalra, ahol sok gyalu van, viszont kevés kaptafa. Az hazánkban, ahol már Petőfi is arról írt, hogy a „tudósok mind szegények”, valamiért szinte már szentséggyalázat a megemlítése annak, hogy egy kutató meg akar élni a kutatása eredményeiből. Így arra vagy céget alapít, vagy eladja. Holott ez lehetne akár természetes folyamat. De azt, hogy mennyire nem tekintik sokan annak, azt az mutatja, hogy már szinte a szent asszony glóriájának lerugdosásával egyenértékű sokak szemében a puszta megemlítése is, hogy Karikó Katalin, a vakcina-gyártásban érdekelt cég igazgatósági tagjaként talán nem teljesen érdektelen az eladásokban. Ekkor aztán előkerülnek a legkülönbözőbb jelzők, amellyel felmagasztalják a kutatót, és minimum a pokol tüzére kívánják azt, aki nem fényezi eléggé. A helyzet szempontjából egyébként részletkérdés. Annyiban mindenképpen, hogy az érdekelt cég promóciós arcának szerepét vállalva akár kő kemény számítás is lehet a történések egy része mögött.

Amikor önként, vagy cégmegbízásból, de Karikó Katalin kétségtelenül a BioNTech, és ezzel a Pfizer-féle vakcina arca lett Magyarországon, akkor pár dologra bizton számíthatott. Az egyik az, hogy mögötte áll a német gyógyszeripar lobbi-ereje, és ezzel az uniós kommunikációs gőzhenger is. A másik, az pár magyar specialitás. Ilyen az, hogy tömegek hajlamosak pusztán attól hasra esni, ha valaki magyar származásúként, és bármilyen eredményt elérve hajlandó, és képes még magyarul megszólalni. Ha ezen kívül a tudományos eredményeit még magasan is jegyzik, akkor már szinte elalélt tömegekre számíthat az illető. Akkora nemzeti büszkeséggel, ami aztán azt is ápolva eltakarja, ha előtte egyébként gondosan kiutálták, rosszabb esetben elüldözték az országból az illetőt. Ha tehát ilyen háttérrel, a kutató egy cég arcaként megjelenik, akkor a puszta jelenlétével elindít egy olyan promóciós folyamatot, amire talán már rá sem kell segíteni. Legfeljebb egy kicsit az elején. De azt is lehet olyan árnyaltan, hogy legfeljebb véleményszintű gyanúk ébredjenek. Például azzal kapcsolatban, hogy egy emeritus osztályú professzor mennyire ingyen kommunikál hülye hasonlatokat a vakcinákról.

Ugyanakkor kétségtelenül jár a promóciós tevékenység némi kockázattal. Így azzal is, hogy a szakmájához nyomokban sem konyító alanyi tökfejekkel kell paroláznia, illetve együtt szerepelni olyan miniszterelnökkel, aki szerint egy nő legfeljebb gyereklombiknak, és főzőkanál-forgatónak való. De az is kétségtelenül a szereppel jár, hogy egy reklámarc csak akkor sértődhet meg, ha az üzleti érdekek is úgy kívánják. Mármint nyilvánosan. Mert csendes magányában úgy kaphat gyomorfekélyt, ahogy akar. Valójában a kutyát sem érdekli. De legalább biztos lehet abban, hogy az üzletileg vagy akár csak „pofára” ellenérdekelt felek az oviban leejtett csirizes-bögrét is fel fogják hánytorgatni. Hát még akkor, ha ennél kicsit komolyabb kartonok is előkerülhetnek. Kihasználva azt a tőle különben teljesen független helyzetet, hogy aligha a jól felfogott zsarolási potenciálok hiánya miatt, de az „ügynökkérdésre” hazánkban három évtizede nem sikerült választ találni. Ehhez képest az, hogy olyan szalagcímekkel jelenik meg a neve, ami akár a kutatói munkásság zárójelezését is jelentheti, már szinte csak könnyed balfogás. Mert lehet utána magyarázni, hogy nem általában, hanem arra, és arra is csak a jelen ismereteink, és a modellkísérletek alapján értették. De az a kategórikus kijelentés, hogy „az RNS nem épül be a DNS-be”, egy de facto egy évtizedek óta megcáfolt állítás.

De legfeljebb magánemberként megüti a guta akkor, ha a „hozzáértő” firkásznak köszönheti a magyarázkodási lehetőséget. Ha egyáltalán nekiáll magyarázkodni. Mert a feltétlen tekintélytisztelet mellett a „szegény megbántott” nő szerepe legalább annyira hálás hazánkban. Ahogy már vidáman lehet olvasni olyan kommenteket a neten, hogy ez a szegény szent mit fog gondolni a magyarokról? Nos, szerintem pontosan tudja, hogy mit gondoljon, és akár ki is használja ezt a tudást. Amiben semmi kivetni való nincs. Promotálni akarja a termékét, és miért ne használná ki ennek érdekében? Másrészt Karikó Katalin véleményem szerint elég nagykorú ahhoz, hogy a nagy sajnálkozókat nélkülözve egyedül fejtse ki a gondolatait. Ha akarja. Netán, ha üzletileg is megéri.

Miközben ez már egy egészen máshol, a lobbik, és ellen-lobbik környékén járó történet, mint a vakcinák hatása.

Andrew_s