2021. május 14., péntek

Kéne mégiscsak a cenzus? Esetleg valami más?

Forrás: alphacoders.com
Lassan permanens állóháborúvá nemesedik az a szappanoperákat megszégyenítő cicaharc, amely az ön, vagy pártjelölt miniszterelnökök olykor egymást inkább, mint Orbánt leváltani szándékozó pótcselekvéseit kíséri, jellemzi. Van itt kérem minden. Egykori egyetemi tanártól szebb napokat is látott akadémikusig minden. Igazi ökölrázási bazár-kínálat. Amolyan tessék-lássék, tessék-tessék: itt a soha vissza nem térő alkalom a szinte semmire. Közben meg amolyan vidám-barakk-módon el-elgondolkozhat az ember, hogy milyen kevesen is szavaznának, ha a részvételt mondjuk közjogi vizsgához kötnék. Cenzus-módon meg-megkérdezve a tisztelteket, hogy tudják-e mi a retekre szavaznak egyáltalán?

Mert az is fogós ravasz kérdés lenne továbbra is, hogy hol a fenében van az a közös kompromisszumokkal kiizzadott ellenzéki program, amit a cicákok két egymásba mélyesztett karom között ki tudnának suttogni azoknak, akiktől szavazatot remélhetnének. Könnyen lehet, hogy a „mire?” kérdésére adandó válasz már ezen a ponton élénk hümmögésbe, vállvonogatásba torkollna. Majd a túlkompenzált indulatokkal felülvezérelt kifakadásba, amely „az orbanista bérenc vagy” a legenyhébb kitételek egyike. Olykor olyan barátságos jelzőkkel kiegészítve, hogy „rohadt”, „hazug”, és a le a skálán a bányászbéka ősszája alá. Ami legalább azt biztos iránytűként jelöli ki pontszerűen, hogy nevezett fórumhuszároknak lila fingja sincs, hogy milyen program képviseletére akarnának választani. Akár elő-, akár tényleg.

Van azonban egy másik probléma is. A „kire?” kérdésre adandó válasz. Mert azt pikk- és pakk oda lehet vágni, hogy az előválasztás miniszterelnökről szól. Nos, annak aki ezt komolyan gondolja, talán nagy újdonságot jelentene az eltöprengés egy egyszerű kérdésen. Nevezetesen azon, hogy Orbán Viktorra, mint miniszterelnökre a választások alatt, az urnánál, hány szavazatot adtak le? Na kérem. Pont annyit fognak leadni az ellenzéki miniszterelnökre is. Egyenként is, illetve külön-külön is.

Ugyanis a rendszerváltásnak nevezett izé, illetve folyamat, illetve mutyi (mindenki válasszon magának csillagot) egyik nagy politikai vívmánya volt, hogy a hazai közjog két prominensére nem szavaz senki a választásokon. A köztársasági elnök kirakatába a parlament választja be az éppen aktuális politikai alku erre delegált szereplőjét. Aztán ugyanez a hatalmi csomópötty kéri fel miniszterelnöknek azt, aki szíve szerint a legkedvesebb erre a posztra. Csók, puszi, ennyi. Lehet pöszörögni sokat és keveset egyaránt azon, hogy „szokásjog”, meg „a legtöbbet szerzőt”, de leginkább „akárkit”. Elvileg azt, akiből kinézi, hogy képes kormányt alakítani.

S ezen a ponton avanzsál végképpen szappanhabos operácskává az ellenzék cicaharca. Mert nagyon úgy tűnik, hogy egy nem létező választási párt, ebből kifolyólag sem létező választási listájának meg nem választott miniszterelnökségét lebegtetve megy a kommunikációs csatározás annak a kiválasztására, aki a nem létező programot a közvetlenül meg nem választható poszt-betöltést követően a legjobban fogja képviselni. Így az egy dolog, hogy az, aki azt hiszi, hogy miniszterelnök jelöltre megy előválasztani, egy cenzus-vizsgán bukna.

De talán az egymás csesztetése helyett, ha az ellenzék komolyan többet akar, mint pár jól fizetett, és fűtött munkahelyet az országgyűlésben, egy egészen fura dolgot kellene tenniük. Elkezdhetnének például dolgozni. Nem otthon a kertben, vagy vályogvetőként a szérűn, mely utóbbi szerepben speciel Orbán Viktor is tetszeleghetne. Különösen, ha az általa most annyira megszeretett Horthy-elvtársa rendszere fennmarad. Nem kérem. Mondjuk azon a rohadt közös programon és választási párton. Aminek esélye lehet listát állítani. Mely lista első helyét esetleg felkéri az éppen aktuális köztársasági elnök kormányt alakítani. A többi szerintem nem több kommunikációs szemfényvesztésnél.

Miközben a cicák, mármint az igaziak, legalább jó fejek :-)

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. Nos! Ez volt az első verzió, amit a Blogger csapata először törölt. Talán mert tényleg szúrta pár troll szemét. Mert ezt írták:
    " „Kéne
    mégiscsak a cenzus? Esetleg valami más?” című bejegyzésedre felhívták a
    figyelmünket, ezért megvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy sérti az
    irányelveinket, így a korábban a(z)
    http://endresy.blogspot.com/2021/05/kene-megiscsak-cenzus-esetleg-valami-mas.html
    címen elérhető bejegyzést töröltük."

    Majd kaptam a következő értesítést:
    "Újra megvizsgáltuk, hogy megfelel-e a(z) „Kéne mégiscsak a cenzus?
    Esetleg valami más?” című bejegyzésed a közösségi irányelveknek
    https://blogger.com/go/contentpolicy. A felülvizsgálat eredményeképpen
    megszüntettük a bejegyzésre életbe léptetett korlátozásokat. "

    Rendhagyó módon, mindkét linket meghagyom.
    Egyrészt a trollok kedvéért.
    Másrészt példaként: arra, hogy egy szervezet képes lehet az önkorrekcióra. Ami nagy szó manapság.

    VálaszTörlés