2021. április 13., kedd

Meccset Budapestre ezerekkel

Orbán Viktor sportember. Volt. Talán. De maradt. Mármint megmaradt a VIP-páholy iránti érdeklődése. Amennyiben szeret VIP-páholyból vigyorogni a lentebb kiabáló tapsoló tömegre. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzetközi szervezőknek beígért telt-házas focin az istenadta majd tapsolhat az ő focibarát vezérének a Puskás Arénában. Miközben persze Orbán Viktornak az sem nagy kockázat, ha mégis. Valószínűleg sok-sok méteres körzetében nem lesz olyan, akinek a testi és szellemi tisztaságát nem tesztelik előtte alaposan. A lelátók népe meg csinál, amit akar. Meg amit tud. Két-három héttel a meccs után.

De arra, hogy személyesen mi lesz velük arra, a kormányhoz méltó cinizmussal azt is mondhatnánk: oldják meg maguk. Azonban ez még a cinizmus csúcsán sem ennyire egyszerű. Az egyik szereplője a történetnek ugyanis egy olyan vírus, ami továbbra sem néz térképet, és nem olvas politikai nyilatkozatokat. Ez akkor is igaz, sajnos, amikor az egyes vakcinák ellen megy a politikai hangulatkeltés, míg a másik mellett promóciós nyilatkozatokkal égetik magukat, talán, jobb sorsa érdemesebb tudományos figurák. S igaz természetesen akkor is, amikor a politika akarja napra, vagy akár órára pontosan megmondani, hogy mikortól nem lesz fertőzésveszély. Ami már csak azért is röhejes, mert a vírus biológiájából nem következik, hogy ne keletkezzen bármikor új törzse. Különösen, ha a csak egy-egy, vagy kevés törzs ellen kiemelten hatásos vakcinákkal még szelekciós nyomásnak is kiteszik. Így elég erőteljesen egy kókler-osztályú figura lehet csak annyira ostoba, hogy adott, és jövőbeli, dátumhoz kötve beszéljen egy tömeges megbetegedés majdani helyzetéről. Vagy olyan valaki, aki pontosan tudja: olyan számokat fog kommunikálni, amilyeneket akar. Ha kar sokat, ha akar, keveset.

Maradjunk azonban a Puskás Arénánál. Ahol az egyik szereplőnek pont semmi köze a futballhoz. Ellentétben ahhoz a kiemelt érdekhez, ami a tömeges jelenléthez köthető. Akkor is, ha a COVID-19 továbbra sem az Androméda-törzs. Nem öl ránézésre, és természetesen továbbra sem arról van szó, hogy aki kimegy a meccsre, az másnap meghal. Arról sem, hogy hetek múlva meghal. Azonban vegyünk hatvanezer embert, aki egy nagyjából közös légtérből vesz levegőt. Amikor is minden hézagosan felvett, az izgalomban félre csúszó maszk potenciális fertőződést, illetve vírusszórást jelenthet. A meccs előtt is van nyilvánvalóan mozgás, és közben sem biztosan lesz mindenki a helyéhez bilincselve. Utána azonban egészen biztosan. Mindenki elmegy a saját környezetébe, és viszi. Mindazt, amit kapott. Akár lesz tünete, akár nem. S lehet, hogy csak a ruháján, de viszi. Aki fertőzőképesen, az oltási flepni adta hamis biztonságérzettel eltelve viszi, az úgy viszi. Ráadásul az sem garantálható, hogy akinek továbbadja az esetleg nem lesz tünetmentes hordozó, aki még tovább viszi. Úgy, hogy egyébként fogalma sincs a hordozói szerepéről.

Az sem teljesen kizárható, hogy jelentős számban vidékre fogják elszállítani a vírust a biológiai konténerré átképzett focirajongók. Az azonban szinte biztos, hogy alapvetően Budapest lesz legjobban kitéve egy kis extra fertőzési gócnak. De az ugyebár amúgy is a bűnös város, amelyik még a legnagyobb szemétségek közepette, vagy talán éppen azért, dacol a vezér behódoltatási kísérleteinek a jelentős részével. Gyakorlatilag a főpolgármester személyétől függetlenül. Mert még Tarlósnak sem sikerült betörni teljesen a fővárost. De ez szinte már történelem. Amikor azonban majd egy hónappal a meccs után esetleg azt halljuk, hogy megugrik a főváros fertőzöttségi statisztikája, akkor emlékezzünk a focimeccsre. Amikor esetleg elindul a kommunikációs gőzhenger arról, hogy a fővárosi vezetés tehet arról, hogy nőnek a budapesti ellátási problémák, esetleg a halálozás is aránytalanul nő a fővárosban, akkor emlékezzünk a focimeccsre.

De azok a Fideszre szavazók, akiket ebben a focimeccs is motivál, azok is emlékezzenek a focimeccsre. Amikor ágynak esik az idős szomszéd, akivel együtt teázott a meccs élményeit mesélve, emlékezzen a focimeccsre. Amikor esetleg olyan sci-fi kerül a kezébe, hogy egy mesterséges és célzott járványkeltéshez elég egy tömeges jelenlét alacsony arányú fertőzöttsége, akkor ne emlékezzen a focimeccsre. Mert még elkezdene összeesküvés-elméleteken agyalni, és még olyan meggyőződései támadnának, hogy szándékosan gyűjtik össze a foci-híveket a bűnös fővárosban.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése