Statfagyi

Mostanság a statisztikák felett illik polemizálni. Legyen. Statisztikánk. Mondá az egyszeri kommunikátor. S lőn. Statisztikánk. Amiről van olyan mondás, hogy a legmegbízhatóbb az, amit az egyszeri halandó magának, illetve híveinek alkot. Bármiről. Valamint az ellenkezőjéről is. Aztán a statisztika időnként visszanyal. Esetleg körbenyal. Esetleg körbekaszál. Ha halottakról szól. Mint a napi horror-híradó. Amiben rendszeresen közlik az elhaltak számát. S amivel kapcsolatban jó régóta ütik a kisebb ördögök a tam-tam dobot.

Az egyik oldalon ugyanis kétségtelenül nem a hosszú élet kizárólagos záloga egy vírusos tüdőgyulladás. A másik serpenyőben azonban az van, hogy az örök élet vízét sem osztogatják minden sarkon. A kettő között van egy sor olyan betegség, illetve betegségügyi állapot, amikor az első lázrohamnak, szinte októl függetlenül lehet gyilkos hatása. Ilyenkor aztán lehet módszertani vitákat folytatni, hogy a strigulát hova húzzák. Mielőtt bárki elkezdené megmagyarázni, feltételezem, hogy van erre egyfajta módszertan. Miközben hosszasan el lehetett eddig is szemlélődni az alapbetegségnek nevezett rublikán a COVID-halálozási számsoroknál. Igen, tudom, erre is van biztosan módszertan. Azért nem irigylem azt sem, akinek döntenie kell egy ismerten szívproblémákkal küzdő, majd infarktusban elhalt betegnél, hogy hova húzza a strigulát, ha a boncolás során vett vérminta ugyan COVID-pozitív, de a beteg nem mutatott korábban betegségtüneteket. Igen, tudom, erre is van biztosan módszertan. Ami mentesít a felelősség alól. Azért mégsem irigylem.

Talán a nem-irigylés egyik mellékhatásaként, de volt egy olyan érzésem korábban is, hogy a felhatalmazási törvényig, majd az azon túl vezető politikai kommunikációban a napi horrorral fenntartott pánik akár nem kis szerepet is kaphatott. Aztán ez a fagyi is visszakaszált, mert az így kapott számok alapján a hazai járvány-halálozások előkelő helyet biztosítottak a csont-létrán. Amiről azért a legmaflább kormányszócső is kénytelen-kelletlen, de elismerheti: nem az egészségügyi életvédelem egyik legbiztosabban pozitív mérőszáma. Miközben magas labdát dobott az ellenzék felé. Amit az meg is próbál lecsapni. Amiért viszont az ellenzéket nem irigylem. Korábban ugyanis olyan sikeresen beleállt egy alapvetően negatív kampányba a vakcinákkal kapcsolatban, hogy az meg nekik nyal vissza. A legsanyarúbb számok esetén is felemlegethető, hogy igen, de még több lett volna, ha mégsem kezdenek el oltani a kínai, orosz, netán marsi vakcinákkal. Ami ugyan lehet kommunikációs lózung az egyik oldalon, de ezt a korábban, általam legutóbb márciusban is emlegetett negatív attitűdből elég nehéz megkontrázni. Mert a „mi lett volna” nem statisztikai mérőszám.

Amivel kapcsolatban persze érdemes a történelemkönyvhöz is fordulni. Ami azt mutatja, hogy az idő nem a járványoknak kedvez. A járványok általában spontán letörnek. Vagy azért mert védetté válik a sokaság, vagy azért mert annyian meghalnak, hogy a fertőzési láncok megszakadnak. A COVID nem pestis, és így remélhetőleg nem az utóbbira kell számítani. De a nyájimmunitás is „játszik”. A kormány kimaxolta a felfutó szakasz biztosította pánikot a hatalmi célokra. Ennyi. De azt azért kétlem, hogy az ellenzék környékén senki ne lett volna, akiben kigyulladt a piros lámpa, és sosem hallott a történelem nagy járványairól. Legfeljebb nem kaptak mikrofont. Mert azt nem szeretném feltételezni, hogy az egyes vakcinákon keresztül történt kormány-körberugdosási szándék felülírta a szakmaiságot.

A vakcinák körüli polémiák kellő megkoronázására a kormány közzé tett egy hatékonysági statisztikát. Amire aztán felhorgadtak a szakmaiság összes vértjét előkaparó szószólók. A Pfizer eladásokban nyilván cseppett sem érdekelt Karikó Katalin pédául felhozta, nyilván okkal, a módszertani hibákat, az oltási stratégiákból következő torzításokat. Nyilván igaza van. Elvégre, ha egy magas kockázati csoportot tekintünk, akkor ott az oltás dacára is magasabb lesz a halálozási ráta. De ez minden más vakcinára is igaz. Ahogy minden módszertani problémára is igaz, hogy általános hatásúak lehetnek. Miközben azért az emlegetett kisördögök olyasmiket is kidobolnak, hogy alapvetően sokak szemében ez az egész vihar az éjjeliben. Nem a járvány, hanem a táblázatok táblázatai feletti ellenzék kontra kormány vita. Amely viták, merő szakmaiságtól áthatva, s ki tudja miért, az említett strigulahúzásoknál, mintha nem lángoltak volna annyira.

Sokaknak a realitás a meghalt családtag, szomszéd, ismerős. Akinek a mortalitás száz százalékos volt. S akoről esetleg tudta, hogy „de úgyis beteg volt szegény”. S akiknek az is a relaitás, hogy a kormánykommunikáció az oltások erőltetése volt, miközben az ellenzéki felütés egy elutasításnak csapódott le. S akiknek a kevesebb meghaló ismerős a közelében lesz, akkor is, ha a járvány spontán letörésének, és akkor is, ha az oltásoknak köszönhetően. Akkor pedig az oltásokról szóló kommunikációk felütései visszaüthetnek.

Andrew_s