2020. április 10., péntek

COVID-19: Járványpolitikai pofozkodás megoldás helyett

Felirat hozzáadása
Orbán Viktor megtalálta a szűrések elmaradásáért a felelősöket. Természetesen az ellenzék a hibás. Miközben persze azt is fejtegette, hogy egyfajta kísérleti laboratóriumként tekint Ausztriára. Az utóbbi cinizmust az osztrákok majd ki kérik maguknak, ha zavarja őket. Az idős-otthoni fertőződések, amely egyfajta mini-járványnak is tekinthető, ugyanakkor egyfajta emberkísérletnek is tekinthető. Különösen, mert a vélhető kiindulási forrás egy szűretlenül, de kórházból visszatért gondozott volt.

Az, hogy ezek után Orbán hatalmi játszmába kezdett, az a vezéri pofátlanság egy mértéke. Amolyan vastag-bőr díjas mérték. Az ugyanis tudható, hogy az általa annyira pártfogolt tiszti-főorvos még nem is olyan régen az általános szűrések ellen foglalt állást. Lehet, hogy a hatalomban terpeszkedők kíváncsiak voltak, hogy a szűrések nélkül milyen a COVID-19 spontán terjedési lehetősége, és bekerülésének a hatása egy zárt, és érzékeny közösségbe? Nos! Ebben az esetben megszületett a válasz. Az általános szűrések elmaradása láthatóan nem állítja megy a járványt. Lehet, hogy a szűrések sem állítanák be, de legalább valós adatok fényében folyhatna az okszerű intézkedések sora. Amiben a hatalom láthatóan nem érdekelt. Mert a pánikban, az ennek talaján megalapozott teljhatalomban jobban érdekeltek. Ez jól látszik azon, hogy egy erőmű vásárlására, az oligarcha megtámogatására a járvány alatt is sikerült időt, és persze forrást keríteni.

A kialakult helyzet, beleértve az idős-otthonban kialakult helyzetet is, Orbán szerint kiváló lehetőségek tárháza. Miközben korábban az internet röhögve sírt azon, amikor elment kórházat látogatni, és az orvosokon látható, illetve a vezérre ráadott maszktól a környezet állapotáig sokkal árulkodóbb volt mindenről, mint a vezérkar tetszőleges nyilatkozatainak sora. Miközben persze emlékezhetünk arra is, hogy amikor Orbán teátrálisan elment a repülőtérre maszkot átvenni, akkor rajta sem volt maszk. Ahogy érdeklődéssel lehet majd figyelni, hogy a kijárási korlátozásokat ellenőrző, vagy egy balesetnél helyszínelő karhatalmi szereplőkön vajon van-e, lesz-e maszk. S amennyiben nincs, akkor vajon feljelentik-e saját magukat? Mert amennyiben nem, akkor fényesen fogják igazolni azt, hogy valójában mennyire alapozza meg a vírusveszély a fokozott hatalmi reakciókat. A valós veszély mértékéhez képest. Amit kár lenne lebecsülni. Mert azért mégis csak veszélyes. Különösen az idősekre, illetve a bármi más miatt legyengültekre.

Akik a problémáit a jelek szerint a decibelkeresztény hatalom sokkal inkább tekinti politikai kifogások gyűjteménynek, mint valóban, és érdemben megoldandó feladatnak. Igaz, az utóbbi kevesebb hasznot hozna a haveri és rokoni köröknek. Nem is olyan látványos, mint a halálesetek számával való dobálódzás. Hacsak abból a szempontból nem nézzük, hogy a szűrések elmaradásának hatására is kialakult tömeges fertőződés egy zárt közösségben fényesen igazolja azt, hogy Müller Cecíliának sok minden más feladat biztosan jobban megfelelne, mint az, amivel jelenleg küzd. Mint malac a jégen.Miközben a vezér kórházakat látogat. Ha esetleg nem is javasolt mindenhova beengedni. Mert most ezt tekinti trendinek. Mert a gát tetején ugrálás ideje még nem jött el. 

Andrew_s


1 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy kormányilag házhoz mentek a pofonért?
    "A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őket. A főváros ezért kezdte el saját forrásból az idősotthonokban élő ellátottak és az ápoló személyzet tesztelését, és az eredmények nyilvánosságra hozását."
    https://koronavirus.budapest.hu/blog/2020/04/10/ontsunk-tiszta-vizet-a-poharba-4-level-amelybol-kiderul-hogy-mi-vezethetett-a-jarvany-terjedesehez-az-idosotthonokban
    Mondjuk a híveit nem érdekli

    VálaszTörlés