2016. október 14., péntek

UNESCO-szavazás a történelemről

Vannak hírek, amiket nehéz elsőre komolyan venni. Ilyen az, amit az MTI kürtölt szét a magyar médiában. Az UNESCO legújabb álláspontját illetően. Mely szerint a zsidóság viszonya megkérdőjelezhető Jeruzsálemhez és a siratófalhoz. S amely alapján az első gondolat az lehetne, hogy sorsolást kellene a szavazók közt tartani: ki a helikopter.

Az MTI híre szerint: „Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön.

A Haaretz tényleg ilyesmit közöl, melyre Netanyahu reakciója az Ynet közlése szerint lényegében az volt, hogy az UNESCO döntése felér azzal, mintha azt mondták volna: Kínának semmi köze a Nagy Falhoz. S ebben is lehet valami.

De mit mondott eddig az UNESCO? 1980-ban a világörökség részévé nyilvánították a jeruzsálami óvárost és a siratófalat („the Old City of Jerusalem and its walls”). Az indoklásban szerepel az egyedülálló építészeti és művészeti értékeken túl a hely vallási jelentősége is. Lehetne persze azt mondani, hogy 1980 régen volt. A világörökségekkel foglalkozó bizottság negyvenedik ülésszaka azonban nem is volt olyan régen. 2016. júliusában. Irina Bokova igazgató ekkor még tudni vélte az UNESCO-nál, hogy Jeruzsálem három világvallás, a Judaizmus, a Kereszténység és az Iszlám szent városa.

Az ezzel részben szembemenő szavazás pedig 2016. októberében történt a hírek szerint. Úgyhogy igazán nem lehet azt mondani, hogy ne lenne az akár több ezer éves történelem is dinamikusan változó. A következő szavazást esetleg arról kellene tartani, hogy az amerikai indiánok saját kérésére történt az európaiak nyugati migrációja. Miközben azért az UNESCO feladhatta a leckét azoknak is, akik egyszerre iszlamofóbok és antiszemiták. Márpedig ezek száma sem kevés. Hazánkban sem. Ugyanakkor a kereszténység védelmezőinek is nehéz dolguk lehet a döntés nyomán. Mert amennyiben a zsidóknak semmi közük Jeruzsálemhez, akkor a zsidó vallásból kisarjadt kereszténységnek sem sok. Az UNESCO döntése tehát a kereszténységet is megfosztja attól, hogy köze legyen a szent városhoz. Arról meg végképpen kár lenne megfeledkezni, hogy az iszlám sem nélkülözi a judaista gyökereket. Úgyhogy tulajdonképpen a mohamedánoknak sincs közük hozzá.

Tulajdonképpen Jeruzsálem talán már most illegálisan van a Föld nevű bolygón. Kéne egy UNESCO közgyűlés annak érdekében, hogy csomagolják össze, és tegyék el békésebb időkre. Akkorra, amikorra talán elfogadható lesz az, hogy a történelmet nem kellene a napi politikai csatározások szerint, ötletszerűen átírni. Még akkor sem, ha egyes események megítélése, az arról való véleményalkotás kétségtelenül dinamikus lehet. Igaz, az utóbbi esetben igen sok mindent el kellene csomagolni egy nyugodtabb időszakra.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése