![]() |
Magyar Péter végighaknizta a médiát azzal, hogy sikerült megállapodnia egy közel 6000 milliárd forintos keretről az EU-val. Pontosabban az Európai Bizottság elnökével. Eredmény? Kétségetelnül az. Bár árnyalja a képet néhány dolog. S nem az olyan rettorikai apróság, hogy nem hazahozatal, mint állítja Magyar Péter, mert sosem volt itt. De elhozni is eredmény természetesen.
Az egyik ilyen apróság, hogy Ursula von der Leyen egyes szalagcímek szerint már múlt időben fogalmazott, mint már kiszabadított pénzről. Miközben egy jövőben teljesítendő feltételrendszertől függ a keret elhozatala. Ez pedig feladja a magas labdát, hogy a jelen megállapodások egy korábbi, még a választásokat megelőző egyeztetés záróakkordja is lehet. De ezt a labdát majd leüti más.
Jelentősebb apróságnak tűnik az a bizonyos feltételrendszer. Amit még jogilag is meg kell ugrani, és ami nyár végénél aligha lesz hamarabb. Így a tényleges keret-megnyílás majd akkor, valamikor ősszel lehetséges, ha a hazai jogalkotás befutja ezt a távot, és a brüsszeli bürokrácia is megfelelőnek tekinti ezt a gombócot.
Ettől még persze eljöhetnek, eljönnek ezek pénzek, majd egyszer...
Andrew_s


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése