2024. október 16., szerda

Amikor Lázárból ömlik a fővárosi gumicsont

Lázár János bejelentette: fosnak. Nem kicsit, hanem nagyon. Budapest, általánosságban, tartósan Orbán ellenzékének bizonyult. Akárhogy is próbálták meghekkelni a választásokat, és akármilyen gyér a fővárosi legfőbb polgármester. Mert az, és igazán nem tehetnek ezért markáns szemrehányásokat a Fideszben Karácsonynak. Bár, ezzel az alternatív fővárosi gumicsonttal egyszerre mutattak rá Karácsony gyengeségére, és adtak fel egy magas labdát.

Mert az, hogy Lázár bedobta az ötletet a debreceni főváros-alternatívával, alighanem egy gumicsontot dobott a kutyáknak. Amely csak akkor válik, váhat igazi csonttá, ha a főváros, illetve annak vezetése szó nélkül, és ezzel beérni hagyja. Bár, mi tagadás, szkeptikus vagyok. Nem kicsit azért a kormánybarát gesztushalmazért, amit Karácsony tett, illetve azok okán, amiket nem tett. 2021-ben nem kis lépést tett annak érdekében, hogy a Fidesz megnyerhesse a 2022-es választást. Nem kevésbé igyekezett a törekvéssel, hogy megossza Budapest lakosságát. Amelynek kétségtelen csúcspontja volt az a lánchidi konzultáció, aminek egyetlen szöveges eredménye volt támogatási minoritás bemutatása.

S ami helyett valószínűleg több értelme lett volna a fővárosi lakosságot, amúgy pártfüggetlenül megszívató kormányzati elvonások elleni hathatós tiltakozásnak. Egészen addig, hogy erre, a megszorítások, a kivéreztetési húzások elleni fellépésre kér tömeges legitimációt. Nem a karácsonyi, „bocsi főni, hogy még élünk” stílusban, hanem ténylegesen, egy valós tüntetésen, kérve támogatást a hathatós beintésre Orbánnak. De ez elmaradt.

Azonban az egykor talán jobb karrierre érdemes Lázár jelenlegi ötletelése újra feladja a labdát. Ahhoz, hogy a budapesti legfőbb polgármester kikapaszkodjon a virtuális rövidnadrágból, és a falunosztalgikus ovi-biciklistából felnőjön ahhoz a feladathoz, amire felhatalmazást kapott. Bármilyen fogcsikorgatva is adták le rá néhányan a szavazatukat. Mert azért gyanítom, hogy sehol nem lett volna, ha a tényleges ellenzék egy valós várospolitikust is felsorakoztat.

Miközben újra el lehetne játszani azzal a gondolattal is, hogy Budapest, akárcsak részlegesen is, de kibontsa az önállóság zászlaját. Egyfajta adó-, és közigazgatási városállamként. Akár kiutasítva a kormányzati vízfejet, és intézményeit is. Amiért a Fideszben még meg is dicsérhetnék. Mert onnantól nyugodtan kinevezhetnék kormányzati fővárosnak Debrecent. Legalább rohadt messze lennének. A Dunántúl városaitól is. Aztán építhetnének saját maguknak is múzeumot. Ahol bemutathatnák a kormányzati szemétség világcsodáit, illetve annak kiagyalóit, szereplőit.

Azonban a magas labda nem csak Karácsony előtt repül. A pártok, az ön-közelégült népvezérek, mind lecsaphatják. Akár azzal párhuzamosan is, hogy kifejtik egyetértésük mértékét a kormányzat város-, illetve fővárospolitikájával kapcsolatban. Legalább kiderül az is, hogy hol, illetve milyen szerepben látják a fővárost az ország térképén.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése