Kövér László wittnerizmusa

Forrás: MTI

Kövér László házelnök kétségtelenül minőségi ugrást hajtott végre. Akkora taplósággal lépte át a határt az eutanázia-kérdést felszínre hozó alkotmányjogász halála kapcsán, ami szinte zárójelbe tette a pártfegyelmével is fedezett, talán személyes irigységétől sem független Gyurcsány-fóbiáját is. Pedig annak is áldozott becses házelnöki idejéből. De térjünk vissza Karsai Dánielre megemlékező gesztushoz.

Karsai Dániel, az életvégi döntésért harcot hirdető jogász meghalt. A betegsége természeténél fogva, hosszas, bár egyenes gerinccel viselt szenvedés után. Ezúton is minden együttérzésem a hátramaradottakké, és itt is kívánom a halott lelkének az boldog nyugalmat. Egy ismert alkotmányjogász esetében számomra egy természetes és emberi gesztus volt, hogy a parlamenti ülésen egy percet áldoztak az emlékének. Ezzel aligha vagyok egyedül. A kegyelet egy perce pártfüggetlenül érintette meg a képviselőket. Kivéve Kövér Lászlót.

A házelnök ugyanis a kegyeleti gesztust egy erőteljes kirohanással fejelte meg. Mert szerinte a kegyelet a halál kultúráját erősíti. Mert Kövérnek kimaradt pár passzus az agytekervényeiből. Nevezetesen az is, hogy az életvégi döntés szabadsága éppen az élet kultúráját erősítené. Amennyiben az emberhez méltó élet azon kultúráját, amelybe belefoglalható az ember szabad döntése arról is, hogy a befejezés milyen módját választja. Amikor valaki, nevezetesen a házelnök is, elvonja ezt a jogot, akkor valójában magának tartja fenn azt a döntést, hogy ki miként haljon. Illetve, az illető akarata ellenére is a kínhalált osztja ki valakinek.

A retorikai kirohanásától eltekintve, Kövér László képviselte a Parlamentben a halál kultúráját. Az emberhez méltatlan halál kultúráját. Ami óhatatlanul az emberhez méltatlan élet kényszerét is jelentheti azokban az időkben. S tette ezt a kegyeletnek szentelt egy perc kapcsán.

Így a házelnök szinte már wittneri mélységekbe sülyedt, aki Horn Gyula halála kapcsán tartott egy mélyen embertelen kirohanást. Mert úgy tűnik Kövérnek ez a szint a mérce.

Valamint az a szellemi szint, amibe nem kap helyett az a szemlélet, hogy vannak helyzetek, amelyek velük is megeshetnek. Ha nem is kívánom a házelnöknek azt az életvégi helyzetet, amikor az élet már csak fájdalomgörcsök sorozata, és csak azt tudja egyre halkabban sikítani, hogy "engedjetek meghalni".

Andrew_s