Párbeszédüzenet: Akciózok, fizessetek

Nem is olyan régen, húsz napja, volt egy indiai jogász, Mohandász Karamcsand Gandhi, születésnapja. Aligha volt tökéletes, és egészen biztosan hozott olyan döntéseket, amelyek történelmileg nem igazán bizonyultak időt állónak. Ugyanakkor, eltekintve a hazájának tett szolgálattól, az, aki látta az életéről szóló filmet, az talán emlékszik, hogy számos esetben személyes kockázatot vállalt a döntéseivel.

Bevallom becsülettel, hogy ez előbb jutott az eszembe, és csak ezt követően láttam, hogy nem is olyan régen volt a születésnapja. Amiért pedig a kockázatvállalás eszembe jutott, az Szabó Tímea sorok közti felhívása. Arra, hogy dobják már neki össze a parlamenti bírság összegét. Egy egészen demagóg megközelítése ennek az lehetne, hogy egy képviselő nagyjából két hónapos alapfizetése az, amit egy minimálbéren foglalkoztatott dolgozó egy év alatt keres. De ezzel ezt a szálat el is engedném.

A történetnek ugyanis van egy másik vetülete is, ami egyébként a bírság összegétől teljesen független. Ebben a vetületben a képlet az, hogy Szabó Tímeának volt egy politikai gesztusa. Ezt, ami egyébként az éppen neki adott államtitkári választ gátolta, nyilván van, aki bunkónak, és van, aki helytállónak tekintheti. Erre a házszabályi határokat feszegető politikai fesztusra megszületett egy válasz. Az ominózus bírság formájában. Majd az a bizonyos gesztus, amit nyugodtan tekinthetünk kunyerálásnak, tarhálásnak, vagy csak egyszerűen kérésnek.

S itt kezdődik az a bizonyos vetület. Az, hogy a személyes politikai gesztus következményének a viselése már nem annyira szimpatikus, mint a végrehajtása. Ami valójában éppen azt a következménynélküliséget üzeni, ami miatt az eddigi „elszámoltatások” lózungjait életre hívta. Ha tetszik, akkor leegyszerűsítve Szabó Tímea, aki Karácsony Gergely pártjának a frakcióvezetője, azt üzeni, hogy „én csinálok, amit gondolok, de a következmény a Tietek”. Ami alig különbözik attól, csak kicsiben, hogy „összeveszek az Unióval, de az áthidaló hitelt, majd fizessétek ki Ti”.

Összességében pedig csak erősíti azt, hogy a mai magyar politika egy olyan bennfentes játék, ahol személyes kockázatot senki sem vállal, és a nép, illetve a követők fizetik a számlát. Pártfüggetlenül. Mindenkiét. S aztán a politikusok egy része is kerek szemekkel csodálkozik, hogy az emberek közel harmada szarik az urak és úrhölgyek politikai játékaira a közvetített személyes példák alapján.

Andrew_s