2017. július 29., szombat

Kedves Botka László!

Kedves Botka László!

Tudom-tudom. Nem érdekli a levelező tagozat. Ahogy valószínűleg sok minden más sem. Olvasom a hírekben, hogy vakondokokat keres mindenhol. Azért illene emlékezni, hogy az országban már van egy olyan pártvezető, aki minden bozótban árulót lát kuporogni. Alkalmasint ő ma a miniszterelnök. Tudja, akit az Ön pártja szerint le kellene váltani. Legalábbis ezt szokták mondani. Ráadásul ellenségkeresésben verhetetlen.

Azt is megértem, hogy igen régen szerepelt már a médiákokban. Nem Orbán, hanem Ön. Így emberileg tök megértem, ha a pár napos figyelem biztosítására fel akarta kavarni maga körül az állóvizet. Jelentem: sikerült. Őszinte leszek. Na jó, igyekszem. Engem, személy szerint tök nem érdekel, hogy a kebelére akarja-e ölelni Molnár Zsoltot, vagy sem. Azt azonban látom, hogy tökéletesen teljesíti azt a programot, amely az ellenzék megosztása után az MSZP vezetőségének a megosztását tűzte ki célul. Ráadásul, nem lévén MSZP, és annak idején MSZMP tag sem, a pártfegyelem sem köt. Így nyugodtan ismételhetem azt, amit korábban írtam. Azt, hogy az idén őszi programhirdetési ígérettel egy baj van. El van késve. Nem kicsit, hanem nagyon. Vulgarizmusként mondhatnám: kurvára. A választások, ha esetleg még mindig nem tűnt volna fel, 2018-ra várhatók. Tudja! Azok a választások, amelyek áldástalan közreműködésének hatására is, egyre inkább csak egy Fidesz-tisztújító szavazássá fognak silányulni.

Namármost! Volna egy javaslatom! Tessék szépen felállni. Ha leengedi az ég felé felrántott orrát, és vízszintesen balra sandít, akkor talán még látja a szeme sarkából azokat, akik talán követnék. Remek! Most kellene egy 90 fokos fordulatot tenni jobb felé. Tudom, hogy ezzel a háta mögött érezné a baloldalt, és nem tudná állandóan rajta tartani a szemét a sok potenciálisan hátba támadó galádokon. De hát ez van. Bizalom nélkül nincs bizalom! Ugyanakkor most tessék erőteljesen előre nézni. Meg egy kicsit jobb felé. Ott fogja látni Fideszt. Annak jobb széle felé sasszézva Orbán Viktort. Amint lassan araszol a szélsőjobb felé.

Na, kérem! A választási ellenfelek ők lennének. Nem az MSZP-t kell leváltania! Nem is Gyurcsány Ferencet kell a választásokon kihívnia. A többiek is el lesznek valahogy úgy, hogy nem akarja megmondani, hogy miképp kúszhatnak el a fenekéig. Na, kérem! Az, hogy én nem szavazok Önre, az egyre inkább faktum. De talán az unokáknak nem lenne mégis jobb azt mesélnie majd, hogy: „megpróbáltam, és minden kompromisszumos közös program mentén megvalósult összefogással álltam a ringben”? Szerintem kicsit jobban hangzik, mint az, hogy: „tudod kicsim, a nagypapi volt az, aki elcseszte a talán utolsó lehetőséget, hogy most ne az Orbán-dinasztia uralkodjon”.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Neki Gyurcsány fóbiája van,azért nem akart ö kezdetektől kiegyezni vele mert attól fél hogy őt-mint Megyesit megfogja fúrni(a félelme jogos,meg is tenné)!Így az ő várva várt esélye hogy miniszter elnök lehessen(ami utópia)a nullával egyenlő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így plána utópia. Ha el is fogadom az indokot/érvet.

      Törlés