OTP-hétvége

Az utazások egyik szinte kötelező mellékhatása, hogy foglalkozni kell a valutákkal. Legyen az akár, például a kihurcolandó-valuta kiváltása. Ez különösen akkor tartogat kihívást, ha az utazás váratlan, és ezért csak a város kevés helyén van lehetőség a nagyobb bankhálózatok egyikét-másikát igénybe venni. Mert néha az emberben kitör a mazochizmus, és például a kártyahasználati lehetőség miatt ilyen botorságokra vetemedik.

S mert érdemes, mindjárt nevesítsük is az egyik ilyen szép nagy hazai bankot. Igen kérem, az OTP-ről van szó. Már az is meglepő, hogy a látszat szerint nem minden plázában képviseltetik magukat. De természetesen ez talán másokra is igaz. S vessen magára az, aki a nem megfelelő helyen keresne egy szombaton is nyitva tartó fiókot. Elvégre az ő baja. S tényleg az ő baja, ha olyan valutanemet keres, ami ugyan uniós ország valutája, de a pénzintézet adott fiókja nem kegyeskedik szolgálni vele. Már csak azért is, mert tényleg olyan érzése támadhat a betévedt, illetve megtévedt ügyfélnek, hogy kegyet gyakorolnak. A saját pénzéért természetesen.

Úgy jártam ugyanis, hogy szombaton szerettem volna angol fonthoz jutni Budapest egyik plázájában, a Westendben. Már önmagában az, hogy a pláza tovább van nyitva, mint az ottani pénzfiók is lehetne furcsa, ha nem Budapesten nő fel az ember. Itt az átkosban, a rózsaszín valutalap korszakán, és az azt megelőző időkön edződve rugalmasabb az ember az ilyen meglepetések kezelésében. A liberalizmus mételye azonban csak megtette talán a hatását, mert az ügyintézés furcsaságaitól csak feláll a bicska az ember zsebében. Ilyen az is, amikor egy, talán a Sziget okán arra verődött ifjabb csoporttal nyilvánvalóan packázósdit játszanak. Talán arra edzve őket, hogy tudomásul vegyék: a sorszám nem azért van, hogy sorra kerüljenek. Ahogy az ügyintéző sem azért van, hogy kommunikáljon.

Akkor, ha nem tud magyarul például. Ezt onnan lehetett megtudni, hogy egy nyilvánvalóan külföldi hölgyet a pulthoz szólítva, az ott ólálkodó kiszolgáló-személyzet ezt fennen kihirdette. Annak kapcsán, hogy ő ugyan nem fog tudni megmukkanni sem angolul, meg semmilyen idegen nyelven. Ami egy központi pályaudvar mellett üzemelő pénzintézeti fiókban nyilván felvételi követelmény. Az idegenajkúaknak való beszólással, ha azt hiszik, nem érti. Elvégre tényleg mi a fenét is keres ott. Ahogy az is, aki az említett angol fontra vágyik. Az ugyanis nincs. De aki azt hiszi, hogy ez ki van írva ott, ahol sorszámot kell tépni, az téved.

Ezt csak akkor tudja meg, ha sorra került. Abból, hogy kint van az érvényes árfolyam, igazán nem kell tehát mélyreható következtetéseket levonni. Hogy miért nincs kiírva? Csak. Az ügyintéző szerint azért nincs kiírva, mert nincs kiírva. Érthető nem? Hogy ezzel megvezetik esetleg a várakozókat? Na és. Miért nem megy el a szomszéd kapualjba pénzt váltani. Ha pedig ott nem tud kártyával fizetni, akkor így járt. Erre az esetre megnyugtat a kartársnő, hogy nála sem biztos, hogy lehetne. Ha a kérdéses valuta lenne. Arccal a turizmus felé. Talán azért, mert a hölgyemény nem szeret szombaton dolgozni. Neki talán még nem mondták, hogy ott ő szolgáltat és nem kiszolgáltat.

Alkalmasint a nem is messze levő pénzváltónál tényleg sikerrel jártam, mosolyogva szolgált ki, és pár perc alatt végeztünk az ügylettel.

Andrew_s