Az árvíz hullámai alatt

Forrás: HVG/Fűrész Zsolt

Az árvíz, most úgy tűnik, mindent visz. Szó szerint is, mivel a dübörgő hullámok ellen csak nagyon komoly védművek kellenek. Már akkor, ha az ember akarja szabályozni a természetet minden áron. De visz átvitt értelemben is, mivel számos olyan hír meglapulhat a háttérben, ami „békeidőben” bőven megszaggatná az ingerküszöböt. S még azok a hírek is csökkent értékkel kerülnek kezelésre, melyek akár az árvíz kapcsán is értelmezhetőek.

Tulajdonképpen ezek egyike a miniszterelnök személyes kotnyeleskedése mindenhol, ahol az ég és a hullám zeng. Irányít személyesen védekezési munkálatokat, beolvas vízállásjelentést, sajtótájékoztatót tart, és vízügyi adatokkal dobálódzik. Mindezt jogászként, karrierpolitikusként és hatalmi centrumként. A pátoszos szövegek mögött világossá téve, hogy arról beszél, ami adatot elé tesznek, és ott van jelen, ahol a jelenlétből kommunikációs hasznot remél. Orbán Viktor, a pártja, a kommunikációs szakértői. Együtt, vagy külön-külön. S ebben az esetben a kommunikációs hasznot nem csak a választások közeledtével egyre érdekesebb népszerűségi adatokban kell keresni. Noha természetesen azok is számítanak. Miközben ugyanis egyre visszatetszőbb lehet a miniszterelnök jelenléte minden kilométerkőnél, és az olyan szerepek kommunikációs betöltése, mely különben egy szóvivő segédjének lenne a feladata, van ennek egy nagyon nagy haszna. Amíg a slapajosodó Orbán Viktorról beszélnek, addig nem beszélnek másról. Márpedig ez égetően fontos lehet bizonyos körökben.

Például azokban a körökben, ahol a háttérben azért tovább izzó trafik-ügyi zsarátnok fűtené a légkört. Már akkor, ha papíron független ügyészség vizsgálni valót találna benne. De, mint a lassan mínuszossá váló hírekből tudjuk, az ügyészség nem lát kivetni valót a trafik-tenderben. Szerintük ez így szép, és teljesen megfelelő, ahogy van. Jobban se lehetett volna. Persze, most ne feszegessük, mert jön a víz. Ahogy talán az adományvonalak sorsát sem kellene feszegetni. Azokat, amelyek éppen állami lenyúlás tárgyát kezdik képezni. Azokat, amelyekkel kapcsolatban annyira bízik a kormányzati kommunikációban, hogy már a kommunikációs apróságokra sem figyelnek. Arra például, hogy gyors egymásutánban jelentek meg a hírek az Emmi vezetőjének teljes alkalmatlanságáról, az Emmi-hez csatornázott adományvonalról, és az Emmi által adományozott futball-pénzről. Az alkalmatlanság ékes bizonyítéka volt Balog Zoltán esete a kitüntetésekkel. Az adományvonal államosítása tényként kezelhető. A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány pedig ötszáz milliót kapott Balog Zoltán minisztériumától. Cseppet sem csökkentve azt a látszatot, hogy az adományvonalakon befolyó pénz valahova egészen másfele fog elcsatornázódni, mint ahova szánnák a felajánlók. De ezek az apróságok kit is érdekelhetnek a kormányzat szerint. Hiszen az árvízi hírek pedig szinte mindent elmosnak.

Árvízi segítség by HeliForce

Az árvíz pedig akár településeket is. Például Győrújfalut is, melynek lakosságát nagyrészt, vagy teljesen kitelepítik. A bejelentést maga Orbán Viktor tette. Ez esetben talán a saját személyében és szerepében. Elvégre egy település közel teljes evakuálása olyan módon, hogy csak a férfiak maradjanak, tényleg lehet miniszterelnöki szerep. S még azt sem hánytorgatnám fel, hogy ez a „csak a férfiak” kitétel zűrös időket idézhet. Ebben az esetben akár logikusnak is tűnik, hogy a gáton azok maradjanak, akik ott dolgozni is képesek. Vagy szemmel verni a vizet legalább. Azonban az is zűrös időket idéz, ami közlés az interneten kezdett kerengeni Győrújfalu kapcsán. A Facebook-on is olvasható szöveg a következő:

”László Medgyes:

Győrújfalu

Mese a hősies védekezésről és mindazokról, akik az önkéntesek áldozatkész munkáját semmibe véve a siker fényében díszelegnek... Történt, hogy tegnap megcsúszott a védmű oldala, s ezzel olyan helyzet teremtődött, amely előre vetített egy komolyabb katasztrófát. Ekkor önkéntesek hada a hivatásos védekezőkkel karöltve, fáradtságot nem kímélve dolgozott azon, hogy ne következhessen be a legrosszabb forgatókönyv. A segítők között volt és magánkézben lévő helikopter és annak pilótája Imre Lajos is, aki a fáradtsággal és az éjszaka sötétjével mit sem törődve, hajnali fél kettőig hordta a zsákokat a gátra. Ekkor is csak azért szállt le, mert a gépen karbantartás kellett végezni... A hajnali nap sugarai már ismét a levegőben találták, fáradhatatlanul szállította a zsákokat a megfelelő helyre.

Igen ám, de közben érkezett a hír, hogy a honvédelmi miniszter meglátogatja a helyszínt. Mit lehet ilyenkor tenni? Gyorsan oda kell vezényelni az egész éjjel pihenő honvédségi helikoptereket, s ezzel olyan színben feltüntetni a dolgokat, mintha ők lennének a helyzet kulcsai. Ne feledkezzünk meg a gáton dolgozó önkéntesekről sem! Természetesen ők sem mutatnak jól a hivatalos beszámolókban, ezért mindenkit leparancsoltak a munkák helyszínéről. Már előre várom mit fogunk látni, olvasni a különböző médiumokban...

Magyarország én így szeretlek...

Ezúton is üzenem azoknak, akik erőn felül teljesítettek az éjszaka folyamán, hogy mi tudjuk, ha ők nem lettek volna akkor, ott, ma merőben más helyzetre ébredtünk volna!!! Köszönjük!”

Az eset hitelességét csak a jelenlevők igazolhatják, vagy cáfolhatják. Akik azonban most alighanem mással vannak elfoglalva. Igazolhatósága esetén kifejezetten a Kádár-korszak kezdeteit idéző képet fest a kialakult kommunikációs közállapotokról. Sajnálatos módon beleilleszkedve az Orbán Viktor körül véletlenül megjelenő média-munkások, felvételvezetők, dokumentátorok, nyújtotta képbe, amint mindenhez értve megnyilatkozik, jelen van, és intézkedik. Miközben alighanem a személyes biztonságát felvigyázókat is kerülgetnie kell azoknak, akik különben, ott és akkor, a mentéssel lennének elfoglalva. Az utóbbi megállapítás sajnos akkor is igaz, ha az internetről másolt szöveg végül hoax-nak, álhírnek bizonyulna. Az esetleg feltűnő cáfolatot szintén igyekszem majd közzé tenni. Nem feledve azt, hogy problémát az jelenti, hogy akár el is hihetnénk a mindennapok történései, a rendszerváltás előtti időkre való visszarendeződés nyilvánvaló tünetei, közepette.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy lehetne pozitív hatása is a rekordméretű árhullámnak. Az, hogy sokan ráébredjenek az adott helyen közössé váló sors okozta közös felelősségre. Sajátos módon ennek kiemelésére kicsit kirándulnunk kell, mivel az AFP közleménye az, ami kiemelésre fontosnak tekintette ezt a jelenséget. Holott barackfácskákról éneklésre való felhívás helyett akár a hazai kommunikáció főcsapás-iránya is szólhatna erről. Sajnálatos módon az bír jelzés értékkel, ami nem folyik a vízcsapból ez esetben. Valahogy azt az érzést keltve, mintha ciki lenne, amikor nemzetiségtől, iskoláktól, bőrszíntől függetlenül egymás mellett lapátolnak az emberek. Azt az érzést keltve, mintha még véletlenül sem akarnák azt a látszatot kelteni, hogy gajdolási szintet meghaladó valódi nemzeti összetartozás igenis létezhet ebben a honban, és hazában. Így sajnos könnyen lehet, hogy a hullámok dübörgése csak ideiglenesen teszik halkabbá azok hangját, akik a megosztásban, a kinevezett bűnbakok hátán csattogó bakancsokban látják a közös problémák megoldását.

Andrew_s

Állami koldusmaffiáról álmodik az Emmi?

Murillo: Fiatal koldus
Forrás: platea.pntic.mec.es

Katasztrófahelyzetben, veszély esetén nagyon jelentős tényező lehet az emberek szolidaritása. Az, ami a másik megsegítését teszi a cselekvések középpontjába. Az, ami azt mondatja: segíts, és ne mérlegelj. Nélküle sok helyzetet talán át sem vészelt volna az a nemzet, melynek vezetőitől nemzeti barackfára, nagyképűen szájtépő észosztásra, illetve fullajtárjaiktól némi buzizásra telik csak mostanában. No meg persze arra, hogy az emberek szolidaritását is megadóztassák.

Mert mi másként lehetne értékelni azt az intézkedést, amely az államtól független adományvonalak letiltását célozza. Beterelve egy központi számlaszámra minden pénzt, amit az emberek jóhiszeműen, és önzetlen jó szándékkal ajánlanának fel egy szervezetnek, amelyről elhiszik, hogy segít másokon. Az már csak a helyzet pikantériája, hogy a központi számlaszám felett az embereket csak erőforrásként kezelő minisztérium, az Emmi gyakorol majd felügyeletet. Az a minisztérium, melynek vezetője a közpénzekből finanszírozott állami díjak esetében már kétszer is „tévedett” az odaítélésről. Olyanoknak juttatva a díjat, akik az emberek megkülönböztetését, a diszkriminációt helyezik szellemiségük centrumában. Miközben a szolidaritás, a katasztrófa-adomány pont az ellenkezőjéről szól. Így, még akkor is problémás lenne Balog Zoltán minisztériumának részvétele az ügyben, ha a központi kasszában megbíznánk. De legalább őszinte. Elvégre más a minisztérium neve is jelzi, hogy az embereket a kormányzat csak erőforrásként, alattvalóként, a saját igények kielégítésének eszközeiként kezeli.

Miközben persze ott van a bizalmi tényező. Márpedig joggal lehet a bizalomból deficit a korábbi tapasztalatok alapján. Például annak alapján, hogy ahogy a vörösiszap károsultjainak megsegítését intézte a kormányzat. S ez a kormányzat, hiszen a Magyar Kármentő Alapba (MKA) befolyt pénzek jó részének elvonása, bizonytalan felhasználása 2011-es hír. Ahogy még emlékezhetünk arra is, hogy milyen teljesítményt volt képes nyújtani a központi szolidaritás márciusban, a hó-káosz idején. Nem kisebbítve egyetlen ember valós teljesítményét. Azt, amit akár a központilag biztosított eszközpark, szervezéshiány dacára, helyileg „leadott”. Személyes szolidaritásból, tenni akarásból, emberségből. Holott az állami szolidaritás azt is jelenti, hogy a központilag fizetett adóból központilag fizetnek olyan szervezeteket, amelyeknek egy késve küldött sms-üzenetnél többre futja.

Szélesebb körben, és csak a személyes katasztrófák szintén pedig olyan állami rendszerre, amely nem kilométeres sorokat eredményez az ételadományok osztásakor. Mely ételosztásokat jórészt szintén nem a központi költségvetésből finanszírozzák. Ellentétben azzal a rendőri fellépéssel, mely a sorban állók igazoltatásában merül ki. S persze abban, hogy az Emmi szélsőjobboldali kitüntetettjeivel szimpatizáló szervezet eskütételét felvigyázza. Miközben az ételosztó szervezetek olyan adományokból tudnak működni, amelyeket most az állam be kíván csatornázni a költségvetésbe. Elérhetetlenné téve a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökomenikus Szeretetszolgálat adományvonalait. Mondván: a kormány majd eldönti mikor, mire költi a befolyó pénzeket. Árvíz idején hivatalból nem lesznek éhezők, rákos gyerekek, és senki más, akinek kellhet a segítség, míg Orbán Viktor szúrós szemekkel osztja ki a habokat. A következő lépés talán a különböző egyházak és civil szervezetek közvetlen megsarcolása lesz. Először csak a katasztrófahelyzetre hivatkozva. Később pedig állandósítva, életbe lépve „felejtve” a vonatkozó szabályokat.

Akár arra hivatkozva, hogy az ország a permanens szabadságharc permanens katasztrófahelyzetében leledzik. Szükségessé téve egyfajta állami koldusmaffia működtetését. Törvényileg biztosítva, hogy az adó után immár a szolidaritása se lehessen valakinek akárkié. Töretlenül haladva a társadalom atomizálása, a valós szolidaritás megölése felé a nemzeti összetartozásról csak papíron felolvasva megemlékezni képes vezetés zászlaja alatt.

Andrew_s

Melyik Balog a Balog?

Kárpátiák egymás között és a miniszter agytekervényei között. Így is lehetne jellemezni azt a helyzetet, amikor az EchoTV –s riporter után egy újabb díjazottról derült ki, hogy benézte a miniszter. Ha pedig nem a miniszter, hanem a csapatának valamelyik igen egyszerű gondolkodásmódú tagja, akkor az. A felelősség mégis csak a vezetőé. Elvégre az általa kinevezett csapattagokról neki kell tudnia, hogy hány faék-egyenértéket képes átlátni az illető. Aki egy táncegyüttest összekever egy szélsőjobbos zenekarral, az például nem sokat. Elsőre persze ez lehetne a miniszter és az Emmi belügye. Az, ami ezen túlmutatóvá teszi, az részben a nemzetközi visszhangja a kitüntetéseknek.

De, mint azt tudjuk, a külföld amúgy is össze van esküdve az ország ellen. Már alighanem külön esőtáncos brigádokat gründoltak azért, hogy minél több víz legyen a folyómedrekben. Csak még nem buktatta le ezeket a brigádokat az ország minden baját a saját kezében tartó miniszterelnök. Mert lebuktatás helyett a komáromi munkálatok igazgatásával van elfoglalva. Az mégis egyszerűbb lehet, mint a miniszteri bakikkal bajmolódni. Holott azért a lánc végén mégis csak Orbán Viktor van. A miniszterek felelőssége, az ő felelőssége is. Tehát már nagyon ideje lenne azt a telepata ügynök-bagázst lelepleznie, akik rendszeresen belekavarnak valami rasszista izét a kitüntetések listáinak összeállítói eszméjébe. Egyben felelőssé téve az említett ürgebőrbe bújt kitüntetőket azért is, hogy az esetleg előforduló „tévedésekre” miért csak akkor derül fény, amikor már külföldről olvassák azt az ország fejére. Elvégre Orbán Viktor megaszonta, hogy rasszizmus márpedig nincs, nem is volt, és nem is lesz. Elismerve. Általa. Csak megtűrve. Sutyiban. Ahogy a kitüntetések is. Sutyiban, míg fel nem tűnik valakinek.

De azért is jó lenne persze a miniszterelnöki leleplezés, mert Balog Zoltán többek között az oktatást is felügyeli. S igazán kár lenne, ha Uz Bence után olyan kötelező olvasmányok keverednének bele a tananyagba, amelyek teljesen érthetővé teszik a szélsőségekkel közösséget vállaló kitüntetési listákat. Arra az esetre pedig, ha az említett malőr már megtörtént volna, még égetőbb lenne, ha a gátkarbantartási munkairányítás szüneteiben ezzel is foglalkozna kicsit a tiszteletbeli gátőrré vált kormányfő. Hátha akad még ember az országban, aki nélküle is megtalálja a lapátot, a zsákot és a homokot. Viszont annak a másnak nincs hatalma kibogozni a Balog Zoltánokat. Elválasztva azt a Balog Zoltánt, aki aláír bármit, amit elé tesznek, attól a Balog Zoltántól, aki felelős miniszterként tudja, hogy mit ír alá, és annak mi a politikai következménye. Esetleg persze azon is el lehetne gondolkodni, hogy melyik Balog Zoltánnak kellene odaítélni a miniszteri javadalmazást. Mert merő tévedésből esetleg előfordulhat, hogy valaki más kapja meg. Pusztán azért mert pont úgy hívják.

Azért persze az már lehet, hogy feltűnne a miniszternek. Ki kellene próbálni. Hátha még az oktatásnak, és az Emmi által felügyelt megannyi más ügynek is használna. Az a másik ugyanis hátha tud olvasni, és a faékek szögeit is össze tudja számolni.

Andrew_s

Orbán nélkül a víz másként ár

Forrás: Propeller

Orbán Viktor személyes jelenlétével emelte az árvíz fényét. Legutóbb Komáromban felügyelte személyesen a védekezési munkálatokat. A helyzetet mérlegelve azt hiszem valami nagy baj van. Immár mintha már felszínesen sem figyelnének oda a kommunikációra. Arra, hogy vannak olyan történelmi áthallások, amiket nem lenn okvetlenül szükséges hangsúlyosabbá tenni, mint amennyire amúgy is kiverik az ember szemét.

S mielőtt bárki azt hinné, hogy a homokzsákot hiányolom a miniszterelnök kezéből, az tévedne. Egyáltalán nem. Leonardo da Vinci sem okvetlenül értett mindhez. Hiába volt igazán polihisztor. Lehet, hogy szükség esetén meg tudott csinálni egy sarut, de talán elismerte, hogy a sarukészítő jobban és gyorsabban megoldja. Igaz, hogy az ő korában nem volt internet, de még nyomtatott sajtó sem olyan mértékben, hogy érdemes lett volna valakit megörökíteni kalásznézegetés közben. Ezek a népszerűség-hajhászó megoldások kétségtelenül a technikai vívmányokkal terjedtek el. Miközben nem egy esetben inkább visszás hatást válthatnak ki. Az a vezető ugyanis, aki azt hiszi, hogy mindenhez ért, az alighanem semmihez nem ért. De a saját képességeinek határait biztosan nem érzi. Holott nem kell ahhoz vezetőnek lenni, hogy egy idő után megértse valaki: nem érthet mindenhez, és főleg nem érthet mindenhez jobban. Nem érdemes tehát olyan kommunikációt folytatnia, mintha a futballtól, a színházigazgatók kiválasztásán, és a szenvedélybetegségek elleni küzdelmen keresztül, a gátmesterségig mindenütt ott lenne a csúcson. Egyszerűen azért, mert nevetségessé válik.

Pontosan úgy, ahogy a korábbi személyi kultuszok központi alakjairól is pontosan tudta mindenki, hogy lényegében sok mindenhez lövése sincs, amibe azért belebeszél. Legfeljebb nem olyanokkal vették körül magukat, akik ezt megmondhatták volna nekik. Így aztán titokban elsuttogott viccek szóltak az inkompetenciáról. A krumplileves legyen krumplileves. A vezető meg ismerje azt a szakácsot, aki a legjobban ért a krumplileveshez. Az, hogy a miniszterelnök személyesen elmegy szemmel verni a Dunát, az emberileg érthető. Ha kíváncsi, nézze meg. Ha égető szükségét érzi, hogy meglátogassa a gáton dolgozókat, akkor futólag tegye meg. Bár ezen a ponton már lehet, hogy egy igazán jó vezető leküzdi ezt az ingerenciáját. A jelenléte ugyanis mindenképpen fennakadást okozhat. Vigyázni kell rá, vagy mások vigyázzák. Kerülgetni kell, miközben aligha vízügyi szakértő, és nem az adott folyószakasz teljes körű ismeretével felvértezett szereplője sem a védekezésnek. Márpedig már a régi görögök alapelvként lefektették, hogy amennyiben segíteni nem tudsz, legalább ne árts.

A vezető legyen képes kiválasztani azt, aki képes szakszerűen, és hatékonyan levezetni azt a tevékenységet, amit szükséghelyzetben muszáj. Ha erre képtelen, akkor a személyes jelenléte sem pótolja ezt hiányosságot. Akár a lelkiismerete furdalása, akár kíváncsisága, akár csak a kommunikációs feltűnésre való igény, vagy a félreértett kommunikációs előny lenne is a sarkalló tényező. Amennyiben alkalmatlan embert tett a lényegi posztra, akkor így járt. S korrigálja azzal, hogy felmenti, lecseréli az emberét. A helyzeten az sem segít, ha lapátot ragad, és jól dokumentáltan belapátol néhány homokzsákot. Ezért sem hiányolom, hogy Orbán Viktor homokot lapátoljon. Nem ez a feladata. Ahogy az sem, hogy személyesen hizlalja a gazda szemével a jószágot. Nyugodtan hagyhatja az embereket dolgozni, tenni a dolgukat. Különösen akkor, ha a megfelelő ember van a megfelelő helyen. Ebben az esetben ugyanis a felsőbb vezető általi megszakértése a helyzetnek az sugallja, hogy nem bíznak a munkájában. Márpedig ez önmagában is lehet a hatékonyságot romboló. S persze elvezet ahhoz is, hogy: ha akkora az arcod, ne, csináld. De ehhez persze az adott vezetőnek nem csak egy biztonsági szűrőn kellene tudni látni az embereket.

Arról már nem is beszélve, hogy aminek eddig a megvédéséről szólt eddig a kormánykommunikáció, arról a magánynyugdíjak jutnak az ember eszébe. S elkezd aggódni akkor, amikor Selmeczi Gabriella szólítja gátra az embereket, vagy Orbán Viktort látja a munkálatokba belebeszélni, illetve szúrós szemmel elgondolkozni a tennivalókon. Bár, meg lehetne próbálni különadót kivetni az árvízre. Csak azt nem lehet tudni, hogy a halpénzzel fizető folyó adományával mit kezdenének a trafikokban. Még az is lehet, hogy esetleg komolyan meg lehetne próbálni ilyen módon ellene menni az árnak. De annál talán még a miniszterelnök is jobban ért a fizikához, hogy ezen a módon árvizet még nem sikerült elhárítani. Még akkor sem, ha személyes jelenlétével, és annak szétkürtölésével az sugallja, hogy nélküle ember meg nem találná a lapátot, és talán még a víz is felfele folyna.

Andrew_s

Varga és az uniós mesék

Annak idején volt egy gazdasági miniszter, aki szerint itt, Pannóniában, az Európai Uniótól független tündérmese van kibontakozóban. Az akkor, már a magánnyugdíjak tőkéjének benyelése után is világosan látszott, hogy legfeljebb a mesebeli béka alfelére igaz a matolcsyzmus klasszikusa. Ahogy az is alighanem csak a fantasztikus irodalom kedvelőinél jöhetett be, hogy a hazai gazdaságot a hűtőszekrény-javítás fogja talpra állítani. Ez utóbbit már Varga Mihály fejtegette. Aztán jöttek a hónapok, a mesék, a tézisek és antitézisek hírei.

Olyanok, mint a trafikok körüli, kormányzati korrupció gyanúját is felvető botrányhullám, a Fidesz közeli cégekből kivett milliárdokról szóló hírek, illetve a valamikori nyugdíjalapok szinte teljes eltűnése. Tarkítva a személyi kultusz olyan kialakulásával, melynek legutóbbi lépése a miniszterelnök omniscience megjelenése az árvizi védekezés személyes irányítójaként. A kormányzati moralitás közel teljes összeomlásának újabb hírei lassan már csak egy vállrándítást érnek az utca emberének. S alighanem azért engedték a kormányzó pártok, hogy lassan szivárogva kiderüljön egy-két mutyi, illetve apró lépésekben kompromittálódjon a hatalom. Lévén, erre is igaz lehet az orbáni békafőzés receptje. A közvélemény lefárasztása olyan mértékben sikerült a botrányok elaprózódásával, hogy lassan már a „minden napra egy mese” koncepciója mentén megjelenő önellentmondások sem nagyon lépik át a kommunikációs küszöböt. Különösen mostanság, hogy az árvízhelyzet soron kívüli figyelemelvonást is biztosít. Például Varga Mihály legutóbbi megnyilatkozása elől is szinte elszíva a sorokat.

Az éppen aktuális gazdasági miniszter ugyanis megnyilatkozott arról, hogy véleménye szerint éppen aktuálisan mit tart az európai gazdaság hazai hatásairól. A helyzet érdekességét az jelezheti, hogy azt találta mondani, hogy „Európa fellendülése nélkül nem várható, hogy Magyarországon gyorsabb ütemű növekedés lesz”. A miniszterelnök azt a szépségflastromot kapta a miniszterétől, hogy a kormány megteremtette a hazai növekedés alapjait. Amiről azért tudható, hogy negatív előjelű, mivel a recessziót ritkán szokták növekedésnek tekinteni. Márpedig amikor egy negatív szám csak attól magasabb egy korábban emlegetett számnál, hogy kevésbé negatív, azért még nem lesz pozitív. A hazai gazdaság nagy hurrázással emlegetett jobb teljesítménye márpedig legfeljebb csak a korábbi, még rosszabb állapothoz képest jobb. Amiért a tapsvihart igyekeztek megalapozni az érthető. A korábbi még pocsékabb eredményt is ez a kormányzat hozta már össze.

Mely rossz eredmény aligha jöhetett volna létre, ha az adópolitikai ötleteléssel, és a kebelhaverok cégeit leszámítva mindenki másnak kiszámíthatatlan gazdaságpolitikával nem sikerül a beruházási kedvet letörni. Aminek egyik legutóbbi jele a Mercedes hazai bővítésének elmaradása. Amibe persze már belejátszhat Orbán Viktor retorikája, ami mindenki másban, közte Angela Merkelben, és a németekben is, meglátja a hibást a kormányzati eredménytelenségért. Ami csak egy része annak a kommunikációnak, ami szerint az országnak nincs szüksége az EU-ra. Sőt, egész Európa érezze megtisztelve magát, hogy Orbán Viktor egyáltalán a földjét érinti a talpával. Azt sugallva folyamatosan a híveknek, hogy az EU pénzét elfogadni az egyenlő a gyarmattá válással, és szó nem lehet arról, hogy külföldről finanszírozzák, befolyásolják a magyar gazdaságot. Ahhoz persze alapos elvakultsági koefficiens kell, hogy ezt feltétel nélkül elfogadja valaki, de a hit nem okvetlenül igényel józan belátó-képességet. A feltételekhez ugyanis hozzátartozna az, hogy ne a lakossági, illetve vállalkozási megtakarítások terhére, praktikusan ne megszorítások árán lehessen tartalékot képezni. Például azért, mert olajkutakban, aranybányában nem dúskál az ország.

Amikor tehát Varga Mihály azt állítja, hogy a hazai gazdaság szorosan kapcsolt az EU gazdaságához, akkor alapvetően semmi újat nem mond. Mármint a gazdasági realitások terén. Ellenben gyakorlatilag szembenyilatkozik a saját miniszterelnökével. Ami, ismerve a Fidesz eddigi papagáj-kommandóhoz hasonló működését, aligha Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül való nyilatkozat. A nyilatkozat okaként az tehát, hogy hirtelen megvilágosodás következett be, az elvethető magyarázatnak tűnik. Az azonban elképzelhető, hogy a következő időszakban várható gazdasági események egyfajta előkészítése zajlik. Például alighanem újabb recessziós ciklusra számíthat az ország. Annak ellenére, hogy most éppen milyen növekedési előrejelzések forognak a médiában. Akár a kiterjedt árvizek miatt sem feltétlenül lehet kitörő az optimizmus. Azonban ez olyan tényező, amire normális gazdaságban felkészülnek. Nem csak gátakkal, hanem tartalékokkal is. Így minden nyilatkozat dacára gond lehet például a gazdasági tartalékokkal. A korábbi gyakorlat szerint tehát égetően szükség van egy bűnbakra. Ebből a szempontból varga Mihály nyilatkozata máris értelmezhetőbbnek látszik.

Ha ugyanis a hazai gazdaság nem képzelhető el az európai növekedés nélkül, akkor világos lehet a hazai pangás oka. Természetesen nem a hazai megtakarítások pillanatnyi kimerülése. Azaz a további megszorítások értelmetlensége a padlások tisztára seprése után. Természetesen nem is kormányzati gazdasági politika sehova sem vezető volta. Természetesen nem lehet az ok a kormányzat gazdasági tékozlása, és a közpénzek magánzsebekbe irányítása sem. A Varga Mihály által várt pangás egyetlen igazi oka az uniós gazdaság rossz teljesítménye lesz. Így a kormányzat költekezésének fedezetét újabb adócsomagokkal kell majd megalapozni. Azaz a pangás mellett alighanem újabb megszorítások is várhatóak lesznek. Amiért majd ismét az unió tehető majd felelőssé. Mert az orbáni gazdaság különben csak úgy hasítana Turul-szárnyalása közepette. Csak az a fránya unió, az tehet majd mindenről. A választásokhoz közeledve egyben egy EU-szkeptikus gesztust is téve a szélsőjobboldal felé.

Miközben persze a nyilatkozat egy látszatgesztusként is eladható Európában. Egyfajta lejmolási kísérletet megalapozva. Mint amikor egy csábító mosoly kíséretében kér kölcsön valaki. Mert a gazdaság megfinanszírozására, és a haveri kör zsebeinek újratöltésére mégis csak kellenek azok a milliárdok. A nyilatkozat tehát mégsem formabontó a gazdasági miniszter részéről. Csak egyike a lassan szokásossá váló kormányzati káosz kavalkádjában fellelhető árnyalatoknak.

Andrew_s

Ügynöközéssel az árvíz ellen

Aki öngólban is jobban teljesít
Forrás: sikerado.hu

Sokan azt hihetnék, hogy a 2014-es választások még elég messze vannak. Elég messze ahhoz, hogy addig még sok víz lefolyjék a Dunán. Főleg, ha olyan mennyiségben jön, ami még az Országház összedőlésének lehetőségét is felveti a környékének jelen, széttúrt, állapotában. Az ember, gyarló módon tehát azt hihetné, hogy a kormánypártnak kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem egy szerintük marginálisnak látni vágyott párt kezdeményezéseivel foglalkozzanak. Ám, mint azt a választás tisztaságának kérdésköre jelzi, nem így van.

Zsigó Róbert, a Fidesz éppen szabad idővel rendelkező szóvivője el nem mulasztotta volna ugyanis, hogy ne ügynöközzön kicsit az alternatív választási bizottság feloszlatásának követelése kapcsán. Annak alapján, hogy Rytkó Emília korábban állítólag ügynök volt. Lehet, hogy így volt, és lehet, hogy nem. Az azonban biztos, amire a Varánusz szerzője is felhívja a figyelmet, hogy a Fidesz-nek egyszerűen elfogyott a morális alapja bárminemű ügynöközésre. Egyszerűen azért, mert amikor Schiffer András, az LMP színeiben, „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről” címmel beterjesztett egy nyilvánosságra hozatali kezdeményezést az leszavazták. Nem is akárkik, és nem is akármennyire. Miközben a lekomcsizott és leügynöközött pártok, illetve képviselők az MSZP és a DK színeiben a tiszta vizek pohárba öntése mellett tette le a voksot. A leszavazók között gyakorlatilag minden olyan Fidesz-képviselő ott van, akinek lehet szava a miniszterelnök mellett. Beleértve Pokorni Zoltánt is, akinek szavazata a korábbi, könnyes magánszámának emlékét őrizve különösen furcsa lehet. Viszont árulkodó arról, hogy az „emberarcú fideszes” pontosan olyan elvakult pártkatona, mint bárki más a környéken,.

Beleértve persze Zsigó Róbertet is, akinek most az a legnagyobb problémája, hogy a közvélemény nem tudhatta azt, amit az ő közreműködésével tart titokban a pártja. Ráadásul az a bizonyos ügynökmúlt az, ami egyébként is egyre kevésbé érdekes. Az érintettek kora miatt is, de azért is, mert mára bármilyen iratba betekinthetett az, aki azzal akarta volna sakkban tartani bármelyik kollegáját. Olyan ez, mint Trianon. Be kellene sorolni a történelem részének, és emlékezve meghaladni. A jelen bajaiért mindig másban, más korban, és más emberekben keresni a hibást valahogy ovis viselkedés. S nem az egykori OVI-ra (Országos Választási Iroda) és Rytkó Emíliára gondolok ezúttal. Sokkal inkább a kisdedovó nagycsoportjára, Még akkor is, ha a Fidesz valahogy jobban szeretné, ha ők lehetnének a királyok a kiscsoportos alattvaló-polgárok között. Talán ezért is zavaró számukra az, ha valaki rajtuk kívül is meg akarná figyelni a választások tisztasági fokát. Nem is először vonulva be duzzogva a sarokba ennek kapcsán. Már egy hónapja is maffiabaloldaliztak az alternatív választási bizottság ürügyén. Csak közben ezt a kiszólást a trafik-mutyi öngólgyanússá tette. Az ügynöközés most fordult be a Fidesz kapufája mellett a háló közepe irányába.

Ugyanakkor az egész alternatív irodásdi, mint arra emlékezhetünk, a Fidesz ötlete volt annak idején. Annyira, hogy nem is csak egy megfigyelő-testületet működtettek, hanem szavazatszámlálásra hoztak létre alternatív irodát. Zsigó Róbertnek tehát nem csak a saját ügynökös szavazását felejtették el elmondani a jelenlegi megnyilatkozása előtt. Azt is elfelejtették vele közölni a főnökei, hogy a 2010-es választások során a Fidesz legalább annyira belefolyt az alternatív ügyekbe, mint amiért most sápitozik. Hasonlóan ahhoz, mint ami mással tekintetben is bepróbálkoznak. Elvégre lassan a nevetségesség szintjére süllyed az, hogy amennyiben Bajnai Gordont felmenti a bíróság libaügyben, akkor üres jogászkodás folyik. Míg akkor, ha a Fidesz-elnök nyilatkozik úgy, hogy majd „a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot”, az rendben van. Alkalmasint az említett kijelentés a 2006-os választás, az akkor életben volt választási törvények megsértése, kapcsán hangzott el. Jelezve, hogy a Fidesz vezetőjét a törvények betartása nem igazán feszélyezte. Azóta maga hozza, hozatja magának a törvényeket. Amiket persze sokkal könnyebb betartania, mint azokat, amiket más hoz és Orbán Viktort is korlátozhatja.

S persze nem árt arra is emlékezni, hogy Orbán Viktor azokat a 2006-os választásokat elbukta. Bánta is a főváros, és a TV-székház a vezér haragját. Aligha lehet véletlen, hogy miközben a Fidesz szerepét a választásokban, az ügynökmúltak titkolásában igyekeznek feledni, a 2006-os eseményeket igyekeznek előcibálni. Mintegy előre figyelmeztetve arra, hogy mi következhet akkor, ha mégsem sikerülne nyerniük. Holott a választás befolyásolásának egyik eszköze is lehet az, ha előre igyekeznek félelmet kelteni. Arra az esetre, ha veszítenének. Figyelmeztetve,hogy akkor ismét az utcákra viszik maradék híveiket és flaszter utcán nem marad felkapatlanul.

De addig még tényleg sok víz lefolyhat az árhullámban. Azok a flaszterkövek lehet, hogy ki is mosódnak a nagy felkészülés következtében. Mert bár átvitt értelemben Dunát lehetne rekeszteni az ostoba, és öngólgyanús megnyilatkozásokkal, a valóságban a gátak jobbak. Azok a gátak, amikkel szemben nem igazán van alternatíva. De amely gátakkal azért van pár gond. S persze Bajnai Gordon anarchista munkatársai ott ólálkodnak ürgebőrben, miközben esőtáncot lejtenek a nagyobb árvízért. Miközben az ez utóbbit komolyan vevők nyúljanak ki álmosan a gyógyszerükért.

Andrew_s

Felkészültünkben jön a víz

Ez még csak csőtörés
Fotó: EISimay

A rendkívüli időjárás komoly károkat tehet emberben és eszközökben egyaránt. Már a márciusi rendkívüli hó-helyzet megmutatta, hogy utólag kikocsikázni valamivel egyszerűbb, mint lapátolni a havat. Most itt áll az ország és benne a főváros egy komoly gondban. Ismét a vízzel van baj. Csak most nem szállingózik, hanem ömlik. A Dunán lefele. Árhullám képében. Rendkívüli magasságú tetőzésekkel az előrejelzésekben. Pintér Sándor belügyminiszter szerint azonban felkészültek erre a rekordra is. Csak az a kérdés, hogy a Duna tud-e róla.

Az ugyanis igencsak kevés lesz felkészülés gyanánt, ha a valóságban majd csak az SMS-küldési képességről derül ki, hogy működik. Ahogy azzal se sokan lesznek kint a vízből, ha menetkészen tartanak majd egy motorcsónakot, amin majd Orbán Viktor körbejárja a Parlamentet. Felszedve az éppen arra spontán fuldokló képviselőket, és közben videó készül arról, amint a belügyminiszter, és a miniszterelnök elbeszélget az alattvalók egy kiválasztott csoportjával. Az látszik ugyanis pillanatnyilag a felkészülésből, hogy a védművek környékén nincs minden teljesen rendben. Pelikán elvtárs úgy tűnik hiányzik a pesti gátak mellől. Azt pedig már korábban megállapították, hogy az ország házának épülő mélygarázsát jobb, ha elárasztják, mielőtt bedőlnek a falak maguktól. Ugyanakkor olyan vélemény, kérdés is felmerült, hogy esetleg az egész Parlament megsínyli a mélygarázs és az árvíz összecsapását. Mely összecsapás alighanem komolyabb lehet, mint az egymás talpára hágó talpak körüli felhajtás egy elképzelt barackfa körül ugrándozva.

Az árvíz ugyanis annál azért kicsit komolyabb dolog. S a történelmi távollal ellentétben itt van a nyakunkon. Illetve szinte pillanatokon belül itt lesz. Márpedig a víz, mint arra a történelem, és a költészet is rámutatott már, elég hajlamos úrhatnám módon viselkedni. Nem tisztelve a határokat, és a régmúlt történelmi sértődéseivel folytatott politikai románcokat sem. Jön, lát, és elmossa azt, ami útjába kerül. Az Országház épületéért pedig műemlékileg akkor is kár lenne, ha a benne hozott törvények egy részéért sokan aligha gyarapítanák könnyeikkel az árvizet. A realitások nem teljes figyelmen kívül hagyását mutatja, hogy a főpolgármester már jelezte a kisebb evakuálások lehetőségét. Amihez megvan a címlista Tarlós irodájában. Azt csak remélni lehet, hogy az érintetteknek pedig meg van az a levél, amelyben leírták a pontos felkészülést, a gyűjtőpontok címét, és a szükségszállások is fel vannak készülve arra, ha a kitelepítésekre tényleg sor kerülne. Az árvíz, ellentétben más kitelepítőkkel, nem csönget, hanem „csak úgy” jön.

Nem lenne túl bíztató, ha az utolsó pillanatban derülne ki, hogy a szükségszállások üzemeltetőinek elfelejtenek szólni. Ha kiderülne, hogy takaró nincs, vagy a szállás is víz alá kerülhet. Ahogy az érintetteknek sem lenne jó, ha az utolsó pillanatban kellene összekapkodni a fogkefét. Mert akkor, ha futni kell, akkor bizony futni kell. A víz elől, az életért. Akkor a motorcsónakokra nem azért lesz szükség, hogy egy éppen arra úszó kamionsofőrt lefilmezhessenek, amint a mindenre elszánt kormányfő kezet fog vele. Bár, azt hiszem, sokan megnéznék azt a videót, ami egy teljes műszakot bemutatna. Egy olyan műszakot, Tarr Béla stílusában, amin a nemzetmentő képviselők védik a hont az árvíz ellen. Nem mikrofonnal és zászlóerdő előtt, hanem lapáttal a kézben. Ha egy ilyen videó előkészületei is benne vannak a felkészülésben, akkor üsse kő, meg van a videó is bocsátva. Addig meg tartsuk szárazon a pokrócot, és inkább tartsuk magunkat ahhoz, hogy „magad uram, ha szolgád nincs”. S talán jut majd a szükségmenekülteknek is egy kis forró leves. S talán a rendőrök igazoltatása nélkül is elhiszik, hogy az árvíz nem politikai okból érkezik. A dunai árvíz nem.

Andrew_s

Trianon ellen a Római limeszekért

A Római Birodalom kora
Forrás: latvany-terkep.hu

A trianoni béke aláírásának évfordulója kapcsán, nemzeti barackfáról éneklők mellett, megjelentek a maguk megemlékezéseivel azok is, akik a politika keményvonalasainak tekinthetők. Így aztán megszólalt Gaudi-Nagy Tamás is a békediktátum felülvizsgálatát követelve. Ha nem is mindenkinek világos elsőre, hogy Budapesten, az 56-osok terén vonulva mennyiben súlypontos a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), vagy a hasonló szervezetek megmozdulása. Nem mintha egy trianoni kirándulásnak több értelme lenne a részükről. Azonban kétségtelen, hogy ezt kisebb költségkeretből, és lényegesen védettebben megoldhatták.

Így aztán a Jobbik képviselőjének a megszólalása is sokkal inkább tekinthető szimbolikusnak. Megerősítve azt a kapcsolatot, ami az annak idején a Parlament előtti össznépi vizeldében is szerepet játszó szervezetek, és a Jobbik között amúgy is sejthető volt. Ahogy a nagy morgolódásoknak is főleg szimbolikus jelentősége van. Jelezve azt, hogy a történelmi realitások figyelembe vétele nem a szélsőségek sajátja. Nem csak hazánkban, és nem csak most. A trianoni békeszerződés megfogalmazói ebből a szempontból szintén nem voltak a politika csúcsán. Borítékolva, lerögzítve azokat a viszonyokat, melyek szinte törvényszerűen vezettek a kor viszonyai között a II. Világháborúhoz. Melyben, annyiszor a történelemben szintén sikerült a vesztesek oldalán kikötnie Magyarországnak. S amelynek lezárásakor semmivel nem voltak barátságosabbak az ország határainak meghúzásakor. Azt hiszem, hogy a később kialakult nagy katonai szövetségeknek az egyik célja éppen az volt, hogy a palackba zárt szellemek fölött kellő erővel nyomja be a dugót. Féken tartva, egymáson kívül, a rasszista, szeparatista, irredenta kezdeményezéseket is. Ettől persze nem kell okvetlenül szeretni sem a világháborúkat lezáró békeokmányokat, sem a későbbi katonai doktrínákat, Ahogy világos az is, hogy a mai diktátorpalántáknak kell a múlt sértődésének televénye.

S persze lehet nyugodtan a liberális galádságnak tekinteni azt, amikor valaki a történelemben előre akar haladni, és nem állandóan visszafele nézni. Holott, miközben nemzethalált vizionálnak néhányan a liberalizmus kapcsán, érdemes lenne pár dologra odafigyelni a történelemben. Az egyik az, hogy mindkét békeokmány olyan háborút zárt le, amelybe nem a liberálisok, hanem az authoriter, pátoszosan populista, nem egy esetben ultrakonzervatív vezetés ugrasztotta bele az országot. Ahogy a történelem többi nagy háborúját sem elsősorban a másik embert is emberszámba vevő liberalizmus, hanem a másik emberben a sátánt, az állatot, a megsemmisítendő biológiai gyomot látó humanoidok indították meg. Nem véletlenül. A háborúkban emberek halnak meg. A vallási, gazdasági ellenfélben ellenséget kereső démonizálás nélkül alighanem sokak keze megdermedt volna a fegyvereken. A Trianonhoz vezető úton tehát sokkal inkább azok szellemi elődei adták egymásnak a staféta-botot, akik ma a revízióért kiabálnak. Semmivel nem humánusabb eszméket vallva, mint az az ősük, aki kaján vigyorral verte be a másik fejét egy kőbaltával.

Ettől persze nem kell okvetlenül szeretni a békeokmányok tartalmát, és nem kell teljesen egyetérteni azokkal sem, akik teljesen igazságosnak és rendben levőnek tekintik azokat. Azonban azért azt sem ártana a felülvizsgálatért kiabálóknak figyelembe venni, hogy nehéz lenne leszögezni azokat a határokat, amik után ne sóhajtozna valaki. A Trianon ellen ma felvonulók például nem tudni mit szólnának, ha egy olasz csapat azzal az igénnyel lépne fel, hogy a Római Birodalom limeszét szeretnék a mai olasz határnak elismertetni. Esetleg Isztambulból indítanának mozgalmat Buda újraannektálására, az Oszmán Birodalom nagyságát hirdetve. No meg persze érdemes lenne tudni, hogy területi visszacsatolásokon töprengők vajon milyen mértékben kérdezték meg az érintett területeken élőket. Hátha azok nem is nagyon akarnának hozzájuk csatolódni. Például azért sem, mert az Európai Unió keretében lényegesen nagyobb a személyes szabadságuk, mint az a neohorthysta vérgőzben forgó szemek mögött vizionált önmagába zárt burokban lenne. Mert a nemzet aligha vonatkoztató el azoktól, akik alkotják. Ezért aztán jó lenne tudni, hogy a személyes hatalmi, önfontossági ambíciókon kívül miben is érzi magát korlátozva az, aki hajlandó utcára vonulni egy authoriter diktátumnak is emléket állító háborúra emlékezve. A békeokmány ugyanis nem választható el attól a háborútól, amit lezár.

Jelenleg, a mindennapokban nem igazán látszanak sérülni azok a lehetőségek, hogy:

• tanuljak az anyanyelvemen;
• írjak, és olvassak az anyanyelvemen;
• kapcsolatot tartsak másokkal, akik ugyanúgy írnak és olvasnak az anyanyelvemen;
• magyarnak érezhessem magam, mert magyarul írok, olvasok, gondolkodok;
• ne kelljen ez utóbbiért szégyellni magam, ha néhány honfitársamra nem is vagyok büszke;
• ne kelljen másokat, alanyi jogon utálnom, megvetnem, gyűlölnöm, csak mert nem magyarul írnak, olvasnak, gondolkodnak;

Különösen az utolsó pont az, ami sokak számára lehet neuralgikus. Holott abban a pillanatban, amikor másokat képesek azért megvetni, mert szerintük nem magyarok, az ellenkezője előtt is kinyitják a kaput. Elvesztvén a morális alapot azok el-, és megítélésére, akik őket minősítik le, mert magyarok. S ebből a szempontból az is érthetővé válik, hogy a katonai tömbök lebontásával miért volt égetően szükséges az EU kiterjesztése. Politikailag és területileg egyaránt. Felismerve azt, hogy a virtuálissá váló, a szabad költözést többé-kevésbé biztosító határok, és a tagországok nyelvét hivatalosnak elismerő rendszer számos korábbi, a nemzetállamokban értelmezhető ellentétet okafogyottá tehet. Ami alighanem égetően fontossá válhat az átalakuló világgazdaság nyomásviszonyai között. Nem eszmei, hanem az emberek napi megélhetése szempontjából.

Ahogy teljesen világos ma már, hogy az USA sehol ne lenne, ha a tagállamok minden tekintetben nemzetállamként funkcionálnának, úgy Európa is az új gazdasági birodalmak közt megrekedő rezervátummá válhat. Ez természetesen zavarhatja azt, aki kakas akar lenni a maga partikuláris dombocskáján. Valójában sokkal bíztatóbb jövőképnek tűnik az, ha nem kell szögesdróton átmászva eljutni Párkányba. Az, ha egyszerűen, egy hídon átsétálva és a helyi sört magyarul kérve nyugodtan le lehet ülni sokkal szimpatikusabb lehet, mint szúrós szemekkel strigulázni, hogy ki mert megszólalni magyarul, vagy a híd innenső oldalán szlovákul. Emlékként akár megőrizve azt is, hogy közbekerült egy határ valamikor egy olyan háború eredményeként, amit aligha akartak azok, akik meghaltak. A Dunának bármelyik oldalán is nyugodjanak az őseik. S ehhez nem kicsinek kell megtanulni lenni, hanem olyan realistának, aki a másik embertől, nemzettől sem tagadja meg a létezés jogát. Az ott létezés jogát az embertől ahol megszületett. Nem a rokonsága, a százezernyi, egyébként sem ismert felmenők, hanem a jelene szerint tartva szimpatikusnak, vagy antipatikusnak.

Emlékezve akár Trianonra, a háborúra, az áldozatokra, mint a múlt szereplőire, tényezőire. De előre nézve. Mivel hátranézve könnyen felakadhat a visszafele nyilazó feje a történelmi ágvillában. Arról kiabálva, amit az úton visszanézve lát, de vakon a jelen és a jövő irányába.

Andrew_s

Bajnai Gordon félrehordó szemüvege

Az októberi ígéret ígéret is maradhat csupán

Miközben a Fidesz a korábbi Gyurcsány-fóbiát gyakorlatilag átváltotta egyfajta Bajnai-komplexusra, Bajnai Gordon érdekes szerepzavarba keveredett. Azzal a beszéddel, melyben megvédte számos, különben tényekkel is jobbára alátámasztható támadástól az Orbán-kormányt, gyakorlatilag behódolt a miniszterelnök egy igen álságos kommunikációs húzásának. Annak, hogy Orbán Viktor azonosítja magát a kormánnyal, és a kormányt magával az országgal. Holott ez nyilvánvalóan csak az abszolút diktatúrákban lehetne tűrhető közelítéssel elmondható.

Bajnai Gordon ugyanis olyasmit emlegetett, hogy „bár rengeteg probléma van a magyar kormánnyal, azt nem lehet mondani, hogy bármi köze lenne a rasszizmushoz vagy az antiszemitizmushoz”. Márpedig ez csak akkor értelmezhető, ha magyar népesség jó hírnevének védelmét, egyfajta honfiúi kötelességet teljesítve gondolta megvédeni Orbán Viktor kormányát. Pedig nyilvánvaló, hogy a kettő korántsem azonos egy demokráciában. Miközben az állítás még csak nem is teljesen igaz, mint azt egy, a beszédet követően közölt összeállítás is jelzi. Ami nem is hivatkozza az olyan, inkább csak közvetett jelzéseket, mint az antifasiszta nagygyűlés másnapján mondott parlamenti beszéd, melyben azért jól tetten érhetők voltak az antiszemita retorika egyes fordulatai. Az Orbán Viktor által vezetett párt ötös tagkönyvének tulajdonosa által jegyzett kifejezetten rasszista publicisztikákat pedig szinte már említeni sem kell. Bayer Zsolt munkásságát szinte gumicsont-porhanyósságúra elemezték még januárban. Ahogy a kormányzati szervek egyik, szinte jelképszerű akciója volt az asszisztencia a gárda-eskütételhez a belügy részéről. Márpedig nehéz lenne akár a Fideszt, akár a többször, miniszterelnöki kézivezérléssel is befolyásolt belügyet elválasztani a kormányzattól.

Mindamellett persze az ország valóban nem neonáci ország amennyiben az emberek többsége remélhetőleg elutasítja a nemzetiszocialista elveket. A maga szélsőséges nacionalizmusával ebbe az irányba forduló Jobbik vezetője azonban nem igazán érezheti Orbán Viktort az ellenségének. Már csak azért sem, mert pártja ideológiájából elég sok szivárgott át a kormánypárti kommunikációba. Az olyan, mára szinte marginálissá vált, de különben markáns jelzésekről már nem is beszélve, mint a Horthy-kultusz újjáélesztése, a fasizmussal szimpatizáló szerzők kötelező olvasmánnyá tétele, vagy Navracsics Tibor korábbi sajátos viszonya Szálasi rehabilitációjának ötletével. Bajnai Gordon tehát nagyon benézte az említett beszédben a kormány és az egyszer már a történelem szemétdombjára hajított ideológiák viszonyát. Még akkor is, ha ezzel gesztussal elé akart menni egy „idegenszívűséget” felhánytorgató lejárató kampánynak.

Egyszerűen azért, mivel potens kihívóként megjelenve a színen, a Fidesz nem fog leszállni róla. Mert nem szállhat le róla akkor, ha fenn kívánja tartani a kommunikációs nyomást. Másrészt sokkal inkább idegenszívű, a demokráciától mindenképpen idegen annak az „állam én vagyok” szemléletnek a hallgatólagos elfogadása, amit Orbán Viktor és csapata sulykol egy jó ideje. Amikor tehát az említett beszéddel megvédte a kormányzatot, Bajnai Gordon voltaképpen hatalmas szívességet tett a kormányzatnak. Majdnem olyan hatásos módon, ahogy októberben született számos, a kormányzatot erősítő ellenzéki gesztus. A beszédet ugyanis Orbán Viktor csapata joggal fogja minden olyan esetben az ellenzék orra alá dörgölni, amikor az rámutat a rasszizmus nyílt vagy burkolt megjelenésére a kormányzati szereplők tudtával, és adott esetben beleegyezésével. Az is nyilvánvaló, hogy mivel, az utcán megjelenő szélsőségekkel kapcsolatban, Orbán Viktor többször élt a diktatúrákban inkább szokásos, közvetlen kormányfői beavatkozás eszközével, az antidemokráciát felhánytorgató kritikákat is jelentős mértékben sikerült hiteltelenítenie Bajnai Gordonnak.

Az tehát, hogy az Amerikai Népszava véleménye szerint Bajnai Gordon nem ebben az országban nézi a napi politikai realitásokat az csak az egyik oldala az éremnek. Még akkor is, ha olyan adatokat közöl az éledő fasiszta ideológiákkal kapcsolatban, amelyek nehezen vitathatóak. A nagyobbik probléma az, hogy a kormányzat teljes ezzel kapcsolatos belpolitikai kritikáját gyakorlatilag ellehetetlenítette. Ezzel nagy ívben eldobva egy olyan kommunikációs erőt, amiben jelentős, az embereket közvetlenül megszólító tartalék volt. Olyan áldozatot hozva ezzel, melynek alighanem semmi hozadéka nincs. A szélsőséges jobboldalról ugyanis aligha fog bárkit megszólítani. A hithű Fidesz-szavazók zöme pedig alighanem olyan mélyen ül az árokban, hogy legfeljebb rájuk és nem feléjük lehetne betemetni a kommunikációs árkokat. A realitásokkal még köszönő viszonyban maradt hallgatók ugyanakkor a kormányzat belpolitikai viselkedésével is alighanem tisztában vannak. Beleértve a jobboldallal szimpatizáló hallgatókat is.

A jobboldaliság ugyanis nem feltétlenül jelent Fidesz-tagságot, vagy kormány-szimpátiát. A megszólításuk azonban valószínűleg a realitások tiszteletben tartásával egyszerűbb lenne. A Berlinben tartott beszéd inkább ennek ellenében hathat. Újra rámutatva arra, hogy Bajnai Gordon legfeljebb a legszimpatikusabb gazdasági szakember, és válságkezelő menedzser az országban. Azonban sokak szemében megerősíthette, hogy a politikai kommunikáció, és a napi közpolitika nagyon nem az ő szakterülete. Márpedig Orbán Viktor kihívójának nem ártana némi jártasság ebben sem. Lehet, hogy hamarosan ismét Gyurcsány Ferenc lesz tehát a Fidesz lejáratási célkeresztjében. Esetleg, a miniszterelnök-jelöltséget, üsse-kavics, elvállaló Mesterházy Attila. S aligha véletlenül. Bajnai Gordon Berlinben megdolgozott érte.

Andrew_s

Üzleti (hi)(í)télet az óvszer mibenlétéről

Koton-stop a CBA-ban
Forrás: 444.hu

A KDNP sajátos viszonyrendszere a humán szaporodásbiológia kérdéskörét, az az a szexualitást, illetően szinte már közhelyszámba megy. Azt a hírt is belepte már a por, amelyek az általuk delegált oktatáspolitikus szűznemzést preferáló tanelveiről szóltak. A nemzeti vegyesbolt-hálózat, a CBA kapcsán azonban lehet, hogy éppen most fog elindulni egy új fogalomdefiníciós mozgalom. Ezt, no meg a fejekben kavargó káoszt, és prüdériát vetítette előre, illetve ki a 444.hu tegnapi híre az óvszervásárlás korlátozásáról.

A hír arról szólt ugyanis, hogy a CBA egyik üzletében megjelent az a tábla, miszerint trafikárút, szeszesitalt, és szexuális segédeszközt 18 éves kor alatt nem szolgálnak ki a vásárlóknak. Mondjuk, a napi gyakorlatban természetesen sokan tudnának példát sorolni arra, hogy önmagában a kezdeményezés is miért falra hányt borsó. Alig valószínű ugyanis, hogy egy fiatalkorú ne tudna megkérni egy-egy ismerőst a cigaretta és vodka beszerzésére. Ahogy épelméjű szülő inkább megveszi az óvszert a gyermekének, mintsem bőr-, illetve nőgyógyászhoz hurcolja egy osztálykirándulás után. Azonban, mint arra a 444 tudósítója is rámutat, az óvszer nincs törvényileg korhoz kötve. Egészségügyi okokból, különben, teljesen ésszerűen. A nem annyira szexuális eszközök beszerzési forrásaként ismert üzlethálózatban ellenben én még egyetlen eladó guminőt sem láttam. Így teljesen meg tudtam érteni azt a megütközést, ami az óvszer segédeszközzé nyilvánításakor érinthette meg a vásárlót. Alighanem ezt érezhette meg a CBA közbeszédfelelőse is, mivel a mai korrekció szerint mégis csak lehet majd korhatár nélkül óvszert kapni.

Ez azonban mit sem von le a definíciós csapda értékéből, mivel egy törvényt igen könnyen lehet manapság változtatni. Ami tehát ma nem szexuális segédeszköz, az holnap hirtelen azzá is válhat. Így aztán meddővé válhat a boltigazgató igyekezete a bolt dolgozóinak segédeszközügyi felvilágosítására. Nem feledve persze, hogy a bolt dolgozóit sem kívánnám hülyének tekinteni. Ahogy azt sem tételezném fel könnyű szívvel, hogy maguktól ne ismernék az óvszer üzemszerű felhasználásának módját, és ifjúságvédelmi szerepét. Amikor tehát arról olvasok, hogy egy alighanem központilag kiosztott tábla alatt ebből gond adódik, akkor nehéz az ott dolgozókban, vagy akár az üzletvezetőben megtalálni az ügyeletes idiótát. Könnyen lehet ugyanis, hogy amikor a prüdériát hirdető kormánypropaganda facsarodik elő a vízcsapból, és a munkaadó kormány-közelisége közhelyesen ismert, akkor egyszerű önvédelemből következik be a vélt normák túlteljesítése. Hasonlóan ahhoz, amit a diákmegmozdulások kapcsán írtam a csinovnyikokról. Lévén a CBA-ban is emberek, adott esetben egzisztenciálisan kiszolgáltatott, és megfélemlíthető emberek dolgoznak. Az említett jelenség tehát egyfajta közhangulati hőmérőként is tekinthető. Mégpedig olyannak, ami jelenleg erősen a fagyponthoz, a józan észt is felülíró remegéshez közelít.

Miközben persze az adott tábla megjelenése is figyelemre méltó. A CBA-boltokban ugyanis alkohol-, és nikotintartalmú szerek eddig is kaphatóak voltak. Az ezekre vonatkozó figyelmeztetés tehát teljesen érthető. Ehető bugyit, vibrátort, a már említett guminőt, szopóálarcot, és hasonlókat eddig még nem igazán lehetett látni az elsősorban háztartás-közeli holmikról ismert üzletekben. A kibővített kitáblázás tehát jelezheti, hogy az óvszert fogják belobbizni a segédeszközök közé. Talán azzal az ideológiával, hogy károsan befolyásolja a népszaporulatot. Esetleg ezt követően a következő párválasztó pártrendezvényen már el is kobozzák, ha valaki be akarna csempészni egy hímtag-burkolót a bulira. Ebben az esetben a CBA vezetői, az említett tábla megfogalmazásával csak azt jelzik, hogy ők már tudnak valamit.

Ahogy előrejelzés értéke lehet a táblának egy másik forgatókönyv esetén is. Akkor, ha a CBA termékpalettájának bővítésére kerül majd sor. Akkor, ha nem csak fásultra fáradt alkalmazottak, hanem igazi pótszerek gumiarca fog majd visszanézni a vásárlóra a nemzeti dohány- és szesz-centrumok sorába sorolódó üzletekben. S akkor kitehetik a Varánuszon már elő-vizionált cégért is: Nemzeti Kotonáruház. A ma látszólag értelmetlen táblácska szerkesztőit tehát ne becsüljük le. Csak jót akart. Betölteni azt a kommunikációs rést, amit a kormányzat oldaláról csak az aktuális mutyit lefedő törvények kihirdetésével látnánk bebetonozva. Addig meg vegyük tudomásul, hogy a kormányzati prüdéria hitéleti ítélete hatotta át az óvszerek birodalmát.

Andrew_s