2023. június 24., szombat

Megjegyzés - 2023. 06. 23.- Két P minden oroszok felett?

Az Oroszországgal foglalkozó hírek között okkalvezet az a hír, hogy a Wagner-csoport vezetője, egy szerinte szándékos rakétatámadásra hivatkozva, beintett a védelmi minisztériumnak. Prigozsin állítólag nem katonai puccsra készül, csak annak a kérdésnek a rendezésére, hogy az orosz katonáknak igezságosan legyen joguk megvédeni az országot. Vagy valami ilyesmi. De addig is, bevonult Rosztovba. Putyin kijelentette, hogy minden ilyen csínyt hazaárulásnak tekint és keményen, és határozottan. Vagy valami ilyesmi. Amit biztosan lehet tudni, hogy valami lesz.

Természetesen a fotelszakértők sora már biztosan tud mindent. Azért a valószínűbb helyzet az, hogy igen kevesen tudnak mindent. Míg a többi bármi is lehet. Meg az ellenkezője is. A magam részéről az orosz védelmi miniszter helyében nem ruháznék be tartós tejre, és vastag könyvekbe. De, szerencsére, nem vagyok a helyében. Mert nagyon úgy néz ki az információk, és dezinfromációk kavalkádjában, hogy ő a leginkább feláldozható. Felelőssé tehető az ellátmányok elakadásáért, rakétákért, mindenért. S könnyen lehet, hogy Prigozsin megelégszik az ő fejével. Ha elég sok ezüstből van a tálca, amin átnyújtják.

Azért persze az sem kizárt, hogy egyfajta pávatánc zajlik. Prigozsin biztosítja az általános mozgósítás indokát Putyinnak. Cserében megkapja, mondjuk, azt a bizonyos fejet, de akár a pozíciót is. Elvégre úgyis az a kommunikáció, hogy ő másként, jobban, stb. De, természetesen ez is csak egy lehetséges forgatókönyv. Ahogy az is, hogy ez lehet az az alkalom is, amely Putyinnak biztosítja a jelenlegi pozíciók mérsékelt arcvesztésdrl járó konzerválását, vagy a frontok mérsékelt hátrább húzását. Esetleg a kettő együtt letajlik. A védelmi minisztert felelőssé tehetik az ellátási útvonalakkal kapcsolatos problémáért, és stratégiailag meg is rövidíthetik azokat. Egy Prigozsinhoz hasonló szakember vezetésével. Hozzá pedig mégis csak önmaga a leghasonlóbb.

Ami nekem valószínűnek tűnik az az, hogy a Wagner-csoport tagjai között elég kevés szent-életű remete van. Márpedig egy huszonötezer fős, jobbára profi fegyveres nem kicsi ütőerő lehet. Simán el tudom képzelni, hogy Prigozsin akár hatalomátvételt is el tudna magának képzelni. De ehhez esetleg gyenge. Putyin sem biztosan szeretne örök életet Prigozsinnak. De nélküle esetleg szintén gyenge. Különösen akkor, ha az orosz reguláris haderő kevésbé remete-hajlamú tagjaiból elkezdenek átállni esetleg az emberek.

Egy ilyen, róka-fogta-csuka helyzetet is feloldhatna a korábbi felvetésem. A védelmi miniszter elkezdi az ablakát kívülről lemosni, és Prigozsin a helyébe lép.

Ki fog derülni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése