2021. szeptember 7., kedd

Kongresszus-margó

Most, hogy zajlik az eucharisztia jegyében rendezett kongresszus, lehet, hogy kiváló alkalom lenne, hogy mindenki kicsit utánaolvasson az olyan szavak jelentésének, mint "katolikus", "keresztény", "klérus", "egyház", stb. Nem azért, mert vallásosnak kell lennie a kongresszustól. Magam sem lettem vallásosabb, mint két héttel ezelőtt voltam.

De olvasgatom a fejekben levő zűrzavar, a szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok, szövegtöredékek lecsapódását a fórumokon. No meg, az Erdő Péter, és a hasonló emberségi szinten álló papi, vagy nem papi figurák által, akár különböző időben, tett nyilatkozatok fényében zajló általánosításokat. Amelyek még akkor is hibásak lehetnek, ha Erdő Péternek nem a 2019. Karácsonyán tett, és szövegkörnyezetéből kiragadottan hivatkozott mondata a legproblémásabb. Mert az, amikor a katolicizmus által felvállaltan küldetésszintű felebaráti szeretet állítólagos képviselőjeként felszólalt a menekültek istápolása ellen, az sokkal árulkodóbb.

Azonban a csúsztatások, általánosítások, bár egyszerűek, és a kocsmaretorikában jónak is tűnhetnek, vissza is üthetnek. Árulói lehetnek az ostobaságnak, demagógiának, s megannyi másnak. Miközben az informálódás, a használt fogalmak valós tartalmának az ismerete éppen ellenkezőleg hat. Ráadásul segít felismerni azt, ha valaki csak a vezérkolompot rázza, de nincs valós tartalmú mondanivalója.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése