A klarinétos az égbe ment

Harminc évnél régebben történt, amikor „Benkóék”, azaz a Benkó Dixieland Band fellépett a KEK-en (Kertészeti Egyetem Klubja). Az idő elszaladt azóta, de emlékszem a ráadásszámra. Nem csak azért, mert a Tiger Rag szinte elmaradhatatlan „kelléke” volt a jazz-koncerteknek, és valóban jó. Hanem azért is, mert Benkó Sándor azzal vezette be, hogy ezt kérni egy koncert után olyan, mint a tízedik menetet kérni a nászéjszakán. Majd eljátszották.

Aztán még sokszor, sokfelé a nagyvilágban. Sikert aratva belföldön és külhonban egyaránt. Nem véletlenül. A koncertjeiknek mindig megvolt a maga atmoszférája. Sokat idézve abból a légkörből, amit a régi, karcos, poros filmek őriztek meg a jazz múltjából. Miközben a zenéjük sosem volt „poros”. Akár egyetemi klubban, akár nagy színpadon, akár borfesztiválon volt hallható. Emlékezetessé téve a fellépés estjeit a hallgatóságnak. Mely emlékek mától, pontosabban tegnap estétől, már tényleg csak a felvételekre, és a múló emlékezetre lesznek bízva. Azért, mert életének 76. évében elhunyt Benkó Sándor. A Benkó Dixieland Band alapítója. Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos. Valamint egyetemi adjunktus.

Benkó Sándor tehát mostantól az égi nagyzenekarban fújja tovább a hangszert. Alighanem ott is tapsot aratva. Mást talán nem is kívánhatunk. Egy művésznek a közönség a tükör. A klarinétos megtért a már elment pályatársakhoz. Oda szerződve, ahol már nem telik az idő, és nem fullad ki a tüdő.

Nyugodjék Békében!

Andrew_s