Skócia nem Orbanisztán

Egy népszavazás sok mindenre jó. Leginkább arra, hogy az emberek visszanézzenek, illetve magukba révedjenek. Valamin tarra is, hogy időt áldozzanak a múlt mellett a jövőbe merengésre is. S persze leginkább arra, hogy a különböző érvek, ellenérvek csatájában vívják meg az ideológiai széncsatákat. Tehát egy szavazás, ha nép, ha nem nép, jó dolog. Azoknak, akik az erre való felkészülés során hivatalosan teret kapnak a megszólalásra.

Megjelennek a hivatalból fanyalgók, és félhivatalból elemzők. Egész-, és félcédulások. Ha valamiben, akkor a Magyarországon élőknek ebben igazán rutinjuk lehet. Nagy nemzeti ünnepeket lehet ülni vesztes csaták emlékére, és halotti tor gyanánt merengeni évszázados sérelmeken. Tág teret adva annak, hogy mindenki, önmagát felmentve utálja a másikat. Nem utolsó sorban a saját lelki nyomorát kompenzálandó. Meg persze olykor a fizikai nyomoráért is megtalálva a szükséges bűnbakot. Nem véletlen, hogy a nagy nemzeti hátranyilazást nem egy esetben komoly hatalmi erők tűzték zászlajukra. Revansot akarván venni azokon a sérelmeken, amit esetleg az üknagyanjuk dédapja szenvedett el. Vagy az sem, ha az éppen valahol a világ másik táján élt akkortájt. Nem tudván, hogy majdani egyszeri leszármazottja szerint nem is ott élt, ahol, nem azzal, akivel. S ha mégis, akkor lélekben már akkor genetikai ősmagyar volt, amikor azt sem tudta, hogy Pannónia valahol ott van a nap körül kerengő geoidon.

De történelmi problémáik nem csak a magyaroknak vannak. Jól mutatja ezt, hogy hasonló, vagy még régebbi nyavalyák miatt számos helyen ölik egymást az emberek. Ha másért nem, akkor egy „i” miatt. Mint azt Madách is megénekelte egykoron. Alighanem különben olyanok által felpiszkálva, akiknek a hatalmon kívül semmi sem szent. Mármint a saját hatalmukon kívül. Az egykori hétköznapok tehát bőven adnak lehetőséget arra, hogy a ma hétköznapjait megkeserítsük egymásnak. Már akkor, ha az emberek fogékonyak rá. Amit nyilvánvalóan képes fokozni a kiszolgáltatottság, a létbizonytalanság. Tágabb teret engedve az anyázásnak, a hibáskeresésnek a mindennapokban.

Amiért ez eszembe jutott, mármint a hétköznapi ellenség-faragás, és –keresés, az a minap lezajlott skót népszavazás. Az elemzők természetesen elemezték előre, és fogják még hosszasan elemezni utólag is. Még azt sem merném kijelenteni, hogy minden skóciai szíve csücske az Egyesült Királyság égisze alatt egzisztálni. Ami mögött szinte biztosan megvannak a régi sérelmek. Lefejezések és hadjáratok. Talán még a viking törzsekig visszanyúló sérelmekkel, és az újabb kori vallási nézetkülönbségekkel tarkítva. Mindezt nem is citálnám elő. Az azonban elég nyilvánvaló, hogy nem tört ki a világvége az egység fennmaradásától. Ahogy nem tört ki az egekig érő öndicséret sem a másik oldalon. Talán ezért is merészelték ezek a fura népek a hét közepére tenni a népszavazást. Még akkor is, ha az eredményét semmilyen menet közben végrehajtott választási törvénykezés nem borítékolta előre.

Ahogy nem voltak kölcsönösen vádaskodó nagy utcai kampányesemények sem. Senki nem akarta a hétköznapi kapcsolatokat, cikk-cakkban kötött barátságokat és házasságokat megmérgezni és szétbarmolni sem. Az egész szinte észrevétlenül zajlott. Az elemzők vad törzsei sem egymás rokonságát elemezték, és kimaradtak a másik szomszédjában lakók életvitelének elemzése is a mindennapokban. Hiába! Az angoloknak és skótoknak van még mit tanulniuk a magyaroktól. Mert lám, még egy rendes ellenségeskedést sem képesek önerőből úgy végrehajtani, hogy aztán évtizedekig ne beszéljenek a szomszédok egymással. Ahogy eredményhirdetésileg is van még mit tanulni. Mert micsoda ostoba dolog, hogy nem forgatták fel a városokat. Akár örömükben, akár bánatukban. Ahogy elmaradtak a választási csalást emlegető hídlezárások is. Szinte észre sem lehetett venni a NAGY ESEMÉNYT. Az emberek élték a mindennapjaikat. Bementek dolgozni, és nem köpték szembe egymást.

Mert hát ezek már csak ilyen fura népek. A népszavazáson hoztak egy döntést, és csak úgy tudomásul veszik. Szijjártónak lenne még mit evangelizálni a csatorna mentén. Bár lehet, hogy amennyiben megpróbálná elmagyarázni a hites orbanista szabványt, akkor csak odaszólnának neki egy pub-ban: „Ülj le öcsi, s igyál inkább”. Vagy azt sem. Legyintenének, hogy „bolond ez a gyerek”, aztán rá se bagóznának többet.

Andrew_s