Kövér: Dugni tud, de szülni nem... Gondolkodni sem....

Forrás: MTI

Kövér Lászlót nem engedi el a terhesek problematikája. Holott könnyen lehet, ez is a magától kifulladó történetek egyike lehetett volna. Bármilyen ostobaságokkal is keveredett el a Fidesz kongresszusára. Melyek megszülték a maguk ellenreakcióit, mém-áradatait, és egy Facebook-os kezdeményezést annak érdekében, hogy negatív terhességi tesztekkel árasszák el a házelnököt. Itt fulladt volna ki alighanem a történet, ha a Fidesz prominense nem dönt amellett: beszól a Facebook-on kevergőknek.

Ezért a politikai, szociológiai éleslátásért már önmagában megérdemelné, hogy közröhej tárgyává váljon. Nem feledve persze, hogy az egész történet egyik legnagyobb vesztese a lánya lehet. Nem ténylegesen, hanem emberileg. Eltekintve persze attól az esettől, ha nem kívánja élete hátralevő részét izoláltan, kapszulában tölteni. Mert azért a házelnök nem mulasztotta el becitálni a történetbe. Ha csak közvetetten is. Úgy is, mint nőt, de úgy is, mint férfiúi önmegvalósításának boldogságos tárgyát. Mely utóbbi különben emberileg érthető is. Mármint azok számára, akik örömmel vállalnak gyermeket, és örömmel nevelik, ahogy képességeikből, lehetőségeikből telik. Azonban egy politikustól talán elvárható lenne annak a határnak legalább a megsejtése, ahol a politikai nyilatkozatainak világa, illetve a magánélete két külön halmazzá válik. De természetesen nem ennek a határsejtésnek a hiánya az, ami a legcikibb a legújabb, eredetileg a Népszabadságnak tett megnyilatkozásban.

S még csak nem is az, hogy emlékeit felidézve emlékeztetett: „Aki járt az általános iskola hetedik osztályában – amikor én jártam, az emlősök szaporodását ott tanították –, annak tudnia kell, hogy az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek, gyermekeket hoznak a világra, és nagy szeretetben felnevelik”. Amely kitételben legfeljebb az lehet megrendítő, hogy Kövér László egy prűd, alapvetően talán elnyomó családban nevelkedett. Ha neki az általános iskolai tananyag, az emlősökre, és emlékeim szerint a lovat, illetve sertést tárgyaló részére kellett hagyatkoznia a szexuális felvilágosítás terén. Pedig könnyen lehet: mind a majdani házelnöknek, mind a jelenlegi országnak sokat segített volna, ha a szülők idejekorán elbeszélgetnek a kis Lacikával. Aki ezek után a kérdéseivel is őszintén fordulhatott volna hozzájuk. Megtudva azt, hogy a felnevelésnek számos, a társadalmi háttértől sem független feltétele van. Megtudván azt is, hogy „az emberiség fennmaradásához szükséges kultúra” túlmutat a dugás-szülés akció-párosán.

De esetleg még azt is, hogy a gyermek felé fordulás olykor nagyon kevés lehet. Ha az iskola távol van, de nincs pénz buszbérletre. Ha nem csak bérletre, de kenyérre is alig. Ha a gyermek fejlődését is károsító szegénység veszi körül, szippantja be a családot. Igaz, a kádárizmusban ez utóbbi nem annyira volt általános, mint manapság. Különösen a gazdasági exodus kormányának ékes ténykedése hatására. Mely utóbbit említve érdemes talán elgondolkodni azon a társadalmat teljes egészében átszövő, gyakorlatilag a társadalom szociális abortuszát jelentő folyamaton, amelynek hatására hatványozott a népességvesztés. Amikor ugyanis a kivándorolni kényszerülő fiatalok közt tört-ezrelékekben sem mérhető a hazatérési szándék, akkor az azt jelenti: gyermekeik nem Magyarországon fognak felnőni. S igen. Lehet részigazsága Kövér Lászlónak, hogy egész Európában népességhiány van. Ám az általa is képviselt párt kormányának ténykedése eddig csak rontotta a magyarországi helyzetet. Akkor is, ha évek óta szállnak a neoratkoizmus szólamai. A szólamok, és statisztikák ugyanis nem adnak enni a gyermeknek, nem segítik a szoptatást, és nem jelentenek tehetséghez mért képzést a szétvert oktatás keretei között. S ennek az égvilágon semmi, vagy alig valami köze an ahhoz, hogy egy Facebook-csoport akarja-e negatív terhességi tesztekkel flood-olni a házelnököt, vagy sem.

Amely különben erősen diszkriminatív is lehet, amennyiben a családot kétszereplősnek képzeljük el. Tulajdonképpen meghirdethették volna, hogy a férfiak is árasszák el Kövér Lászlót negatív terhességi tesztekkel. Ami aligha lehetne más, mint használt óvszerek garmadájának elküldése a házelnök számára. De elfogadom, hogy a jó ízlés kereteinek feszegetésére tekintettel, ezt mégsem hirdették meg.

Andrew_s

Lázár a semmi téves ágán

Fotó: Marton Szilvia - Origo

Amint azt Kövér László (nő)veretes mondandója kapcsán már magam is írtam: megvolt a Fidesz kongresszusa. Természetesen Orbán Viktor is megszólalt, és elmondta a magáét. De az ő beszédére annyian fognak még hivatkozni, hogy maradjunk egyelőre a mellékszereplőknél. Nem a politikai, hanem a kongresszusi mellékszereplőknél. Mert különben Lázár János sok minden, de nem mellékszereplő. Még.

De azért persze lehet, hogy azzá válik. Ahogy Pokorni Zoltán is szépen, lassan, de biztosan kiúszott a politikai történések centrumából. Pokorni, Lázárral és Kósával együtt immár az alelnöki posztból is távozik. Lázár János azonban megmarad miniszter, és Kósa megkapja a Fidesz-frakciót vezénylő korbácsot. Ami azt jelenti, hogy Rogán Antal helyére igazán méltó utódot találtak. Mintha a politikai érzék kizáró körülmény lenne a kormánypárti frakció vezetőjének jelölése esetén. Miközben az elvtelen szervilizmus kétségtelenül előnnyel bír. De hagyjuk Pokornit visszavonulni, és Kósát frakciót vezetni. Az utóbbiról úgyis fogunk még hallani. Amint kinyitja a száját, és mond valami vezértől leesett okosságot. Maradjunk Lázárnál.

Már csak azért is, mert alighanem rá osztották a leköszönők közül a megmondó-ember szerepét. Esetleg nem is osztották rá, de hagyták, hadd mondja. Biztosítva ezzel az önkritika hangját. Mert az önkritika fontos egy párt életében. Már régen is azt vallották, hogy a „párton belüli bírálat és önbírálat a pártpolitika szerves része, a szüntelen változó valóság feltételeihez való hozzáigazításának, a párt fejlődésének egyik alapvető eszköze”. Mert „a pártalapszervezetek ennek segítségével közvetítik a vezetőkhöz a politikai gyakorlat során tapasztalt ellentmondásokat, a szubjektív okok miatti fogyatékosságokat”. Hogy aztán a párt, mint a társadalom vezető ereje „ellenőrizze a végrehajtást, támogassa a helyes kezdeményezéseket, tárja fel a fogyatékosságokat és adjon helyes választ a felmerülő kérdésekre”. Igazi címlapos történet, és eszmerendszer. Ráadásul tényleg az. Az idézetek valóban egy címlapon láttak napvilágot. 1978-ban, az Új Szó, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Napilapja címlapján. A CSKP KB aktuális ülése kapcsán megjelent híradásban. De akár Lázár János is mondhatta volna.

Mert szinte rímel az olyan, szintén elég semmitmondó kijelentésekre, miszerint a „Fidesznek nincs kormányzóképes alternatívája, ugyanakkor ennek ellenére sem dőlhet hátra”. Egy füst alatt „Lázár János a korábbi kishitű, szervilizmusra építő hozzáállás megszüntetését, valamint az ország függetlenségének és szabadságának megvédését nevezte a legnagyobb kormányzati sikereknek, megjegyezte azonban, hogy a hatalommal járó káros mellékhatásoktól nem tudták mindig teljesen függetleníteni magukat”. Ez annyira, de annyira szép, hogy még Andropov elvtárs szeme is könnybe lábad a túlvilágon. Eközben maximálisan kielégíti az önkritika iránt párt-elvárásokat is. Az egyetlen, amibe beleköthetnénk: miért a leköszönése alkalmából világosodott meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter. De nem kötözködünk. Annyira mag vagyunk hatódva, hogy eszünk ágában sincs.

Ha pedig mégsem lennénk teljesen meghatódva, akkor itt van az, ami mindent visz: „nem elég, ha fideszes vagy, jónak is kell lenned!”. Ami kicsit enyhébb annál a korábbi, nem Lázártól elhíresült kijelentéstől, ami alapján „nem elég tisztességesnek lenned, annak is kell látszanod”. De talán azt még leköszöntében is érezhette Lázár János, hogy az utóbbi túl erős lett volna. Egy Fidesz-kongresszuson. Azonban az sem gyenge, amit mondott. Ugyanis egy vezérelvű, személyi kultuszos, és ezzel a kontraszelekció útjára lépett pártban egyszerűen nem igaz. Egyszerűen nem lehet igaz. Mármint akkor, ha a „jóságot” olyasmiben akarnánk kifejezni, mint kezdeményezőkészség, kritika-képesség, szakmai felkészültség, önállóság, szellemi autonómia, demokratikus humanizmus, és hasonlók. Ez utóbbiak kihalásra vannak ítélve. Nem is okvetlen a Fidesz-vezetés genetikusan gonosz volta miatt.

Egyszerűen azért, mert egy személyi kultuszos rendszerben tilos a meg nem engedett kritika. Tehát az autonóm, nem kizárólag talpnyaláshoz értő szervilisták kiesnek a rostáláskor. A kontraszelektált, hiper-hierarchiában a túlélés, az előrejutás záloga az illető előtt terpeszkedő fenék tulajdonosának döntése. Az ellentmondás tehát kizárva. A kvalifikáltabb, hozzáértőbb egyén előrejutása gyakorlatilag kizárva. Lázár tévedése tehát nyilvánvaló. A vezérelvű Fideszben bőven elég, ha valaki fideszes. Jónak pedig nem, hogy nem kell lenni, de egyenesen tilos lennie bárkinek.

Andrew_s

Kövér: a NER női hülye lombikok

Nem, ez nem a házelnök

Aligha számít meglepetésnek, hogy egy személyi kultuszra épülő pártban a kultusz vezércsillagát újraválasztják pártelnöknek. Annak idején Brezsnyevet sem az újraválasztók, hanem a biológia gátolta meg a pártelnökség folyatatásában. A Fidesz-konferencián az érdekesség tehát nem is okvetlenül Orbán Viktor újbóli megválasztása. Szemben például az ismét nagyot alakító Kövér Lászlóval.

A házelnök például jól megadta a nőknek, ami szerinte nekik jár. Leszögezve például, hogy „nem akarjuk a genderőrületet”. Amiből legalább az tudható, hogy a „társadalmi nemről”, mint szociológiai kifejezésről Kövér László a fogalmi képzete valahol a lila köd és a hámozott luftballon közt van. Ami azért szép teljesítmény valakitől, aki a Wikipédia szerint leérettségizett valamikor, és még az ELTE Állam és Jogtudományi Karának útvesztőiből is kikerült. Ráadásul meg is nősült. Nagyjából abban az életkorszakában, amikor Soros-ösztöndíjasként tengette az életét. Mert erről a két tényről, ami három, mintha szeretne megfeledkezni. Az egyik, hogy az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa is volt a rendszerváltás előtt. tehát igazi pártkomisszár-utánpótlás. Vagy, ahogy ő hívná akkori önmagát a jelenben: komcsi. A másik, hogy főnökéhez hasonlóan ő is kapott egykor kenyeret Soros Györgytől.

A harmadik, Kövér fejében kicsit zavarosan elfojtott fogalomkör pedig alighanem az, hogy a társadalmat nők is alkotják. Úgy általában. Még akkor is, ha a házelnök szerint egy férfiakból, és kizárólag karikalábú, hátrafele nyilazó férfiakból klónozott, amolyan anti-„Szexmisszió”-beli, világ lenne tökéletes. Legalább itt, Pannóniában. Bár ennek ellentmondani látszik az a kongresszusi megnyilatkozása, hogy: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Ami nyilvánvalóan részben a „gender-őrület” kövéri fogalmát is sikerül helyre tenni. Amit azért a házelnök is igyekezett. Mert mondta ő szegény, hogy azok az őrültek, akik „a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják”. Na jó, kicsit szalon-buzizott is az ügy kapcsán. Szóval, hozta a formáját. Megfeledkezve arról is, hogy az önmegvalósítás egyik akadálya ma Magyarországon nem annyira a „gender-őrületben” keresendő, hanem az oktatási rendszer, a munkaerőpiac, a szociális háló, a családvédelmi rendszer és megannyi más társadalmi alrendszer pozdorjává zúzásában. Amely folyamatnak a családok is megisszák a levét és a gyermekek az egyértelmű vesztesei.

A házelnöki nyilatkozat előtt vajon gondolt-e arra
Kövér László, hogy mennyit árt a lányának?

Nyilvánvalóan nem Kövér László gyermekei. Akikkel, pontosabban a lányával, szemben fel is adta a rendelést a házelnök. Innentől a leányzó vagy szül, vagy ki lesz tagadva. Mert nehogy már azt képzelje, hogy nem ajándékoz néhány unokát a nagybajuszú köteles embernek. Szülnie kell. Punktum. Ha nem, akkor majd a kedves papa keres valakit, aki helyre teszi az ifjú hölgyet. Nagyjából két pofonnal. Szakértőként meghíva Varga Istvánt, aki lényegében már 2012-ben azt fejtegette, „hogy amennyiben a nő nem egy gyerekszülő családi prostiként „működik”, akkor meg is érdemli „párjától” a rendreutasítást”. Ezek után persze a leányzó nem csak a párjától, hanem esetleg már a kedves papától is megkaphatja a gyerekszüléshez szükséges kezdő-ütleget. Kövér László esetében ezek után csak azt csodálom, hogy a kedves nejével miért nem adatta vissza a diplomáit. Azt pedig egyáltalán nem csodálnám, ha Csenge-lánya számára megtiltotta volna a továbbtanulást. Mindjárt az általános iskola után. Elvégre ne akarjon már, akár csak egy érettségivel is, önmegvalósulni. Ha netán azt az érettségit még el is nézték neki, egyetemre, vagy főiskolára, például a BGF-re vagy hasonlókra, már biztos nem mehetett az a szegény leányzó. Nyilván már rég férjnél van, és szépen ütemezetten tartja a szoptatás-szülés ciklusait azóta is. Amúgy szegény leányzó biztos nem tehet az apjáról. De azért nagyon szívathatják majd. Főiskolán, edzésen, bárhol. Pláne, ha valamelyik fiúnak nemet mond. Mert rögtön gender-őrültté nyilváníthatják. Valamint az atyai elvárások megszegőjének. A házelnöki nyilatkozat előtt vajon gondolt-e arra Kövér László, hogy mennyit árt a lányának? Vagy ő sem számít?

Melyhez különben semmi közöm. Annak, aki tehát nehezményezi a vájkálást Kövér László magánéletének adataiban, akár igaza is lehet. Ellenben nekik, és velük példaképüknek, a házelnöknek: Kövér László is lesz kedves nem beleugatni mások családi életébe. Ha pedig a problémái esetleg már nagyon bemerevedtek, akkor vegyen példát pártbeli főnökéről. Tegye nyugodtan zsebre a kezét, és oldja meg maga a gondjait.

Andrew_s

Orbán visszavont interjúja és Semjén ürgebőre

A félmilliomodik új állampolgárnak tisztelegők
Fotó: Hir24 / Berecz Valter

Az MTI-t illető egyik hír a közelmúltban az volt, hogy honnan a szöszből tudhatnak egy meg nem jelent interjúról? Aminek a közlését mindjárt vissza is vonják. A legnyilvánvalóbb forrás az időutazás. Esetleg a Fidesz pártszékháza, illetve Orbán Viktor magánsajtósa.

Ami önmagában is a kádárizmust idézi. De a megfogalmazott gondolatok, a baloldali összeesküvés felvetése menekültügyben, legalább annyira. Vagy még inkább. vagy már nem is annyira a kádárizmust, mint az előtte lezajlott évtizedeket. Amikor is még az időjárás által, jégesővel elvert termés is az imperialista beszivárgók, az ürgebőrbe varrt szabotőrök miatt ment tönkre. Akik természetesen bevallották. Ahogy annak idején a boszorkányok is bevallották azt, hogy az ördöggel háltak. A bevallást megelőző módszertan sem sokat változott. Legfeljebb kiegészült. Mert a középkorban még nem volt elektromos áram, és idegmérgekből is a természet palettájára voltak csak utalva az inkvizítorok. Ellentétben a Boross-féle intellektuális csúcspontot képviselő korszak Gestapo-jával, majd a helyükre költözött ÁVH-val. Alig cserélt állománnyal. Mert egy szegény országnak, mint tudjuk, csőcselékből is csak egyre telik. Miközben van egy réteg, amiből természetes módon nemhogy egyre telik, hanem egy van. Mármint demokráciában.

Ez a réteg nem más, mint a szavazói bázis. Ha eltekintünk a szavazati csalásoktól, a kettős szavazások, mesterséges kirekesztések torzító hatásától, akkor a szavazóképes sokaság egy véges halmaz. Amely tekintetében azért érdemes az óvatos megfogalmazás, a „sokaság” használata, mert az orbanizmus egyik nagy vívmányaként szó nincs arról, hogy szavazóképes lakosságról beszéljünk. A gazdasági exodus kormányának egyik nagy sikere ugyanis az, hogy lassan többen dolgoznak külföldön, mint a határokon belül. Mármint akkor, ha a közrabszolgaság statisztikai ráncfelvarrását leszámítjuk a foglalkoztatásból. A szavazóimport nyilvánvalóan azt is szolgálta volna annak idején, a választások előtt, hogy akkor is biztosítsa a Fidesz győzelmét, ha a választási törvény átalakítása erre esetleg mégsem lenne elegendő.

Még emlékezhetünk arra, hogy a kormányzat klerikális platformját képező pártszerű politikai töredék vezetője, annak idején, komoly terv-felajánlást tett ebben a kérdésben. Félmilliónál több frissen állampolgárosított eskütevővel, és közülük mintegy kétszázezer regisztrált szavazóval. S nem csak emlékezhetünk erre, de jó is, ha felidézzük Semjén Zsolt politikai pályafutásának ezt a momentumát. Mégpedig éppen Orbán Viktornak, az MTI által közzétett, majd visszavont szövegére való tekintettel. Ebben a szövegben ugyanis a miniszterelnök azt a conteo-t próbálta előrángatni az ő hajánál fogva, hogy a jövevények, most éppen a menekültek, alapvetően a baloldal szavazói bázisát hivatottak növelni. Márpedig ezek után kérdéses az, hogy a Fidesz miért tartja a KDNP-t maga mellett. Azt a pártot, amelynek első szólója, a jelek szerint, már évek óta a baloldal ügynöke. Ebben a minőségében pedig kitartó aknamunkával szabotálja a vezérnek, és önjelölt megváltónak, Pannónia géniuszának a Jézus tanításait jobbára megtagadó, de kereszténynek hazudott hatalommániáját.

Nem feledve persze azt sem, hogy a választójoghoz legalább állampolgárság kell. Márpedig a jelenlegi ellenzék nincs abban a helyzetben, hogy gyorsított eljárásban adjon állampolgárságot bárkinek is. Ellentétben a kormánypárttal. Azzal a Fidesszel, amelynek elmeközpontjából a letelepedési kötvények ötlete is útnak indult. Az állampolgársággal kapcsolatos cselekvési korlát mellett persze felhozható lenne a számbeliség is. Egyszerűen nincs annyi menekült, ahány érdemben befolyásolhatná a magyar választásokat. Ahogy az a Semjén által beígért kétszázezres sokaság is csak a felszínt karcolgatta volna. Akkor, ha az akkori ellenzék valóban meg akarta volna nyerni a választásokat. A jelen helyzetben is inkább a külföldön dolgozók sokasága, valamint a utánpótlásukat biztosító elkeseredettek lehetnének veszélyesek Orbán Viktor hatalmára.

Nem véletlen, hogy a hangzatos conteo-k mellett a miniszterelnök gőzerővel dolgozik azon, hogy a schengeni rendszer fennmaradjon. Valószínűleg nem feledkezve meg arról sem, hogy egy tetszőleges időpontban kiírandó választás előtt megoldják: a kint dolgozók nehogy érdemben szavazni tudjanak. Már csak azért okozva különösebb törést ezzel, mert elég komoly támogatottsága van annak a gondolatnak, hogy az állampolgárság mellett az életvitelszerű helyben lakás és adófizetés is feltétele legyen az állam vezetéséről alkotott döntés lehetőségének. De ez majd akkor és az a híd lesz, amin átmegy Orbán Viktor. Jelenleg a menekültellenes gyűlöletkeltés pallóin dübörög. Töretlen melldöngetéssel, és töretlenül vastag bőrrel. Nem a talpán. Viszont egy rendőrcsizma talpának szellemi magasában.

Andrew_s

Habonytalanítottságaink

Habony Árpád egy igazi szürke. Talán eminenciás is. De alighanem valami földönkívüliséget is élvezhet. Aminek egyik bizonyítéka lehet, hogy az ibizai club promóciós videójáról eltűnt. Mint annak idején, Sztálin-elvtárs mellől a káderek. A szürkeség mellett persze mást is lehet találgatni az ügyben.

Abban az ügyben, amelynek kiindulópontja az a mém-áradatot is elindító esemény volt, hogy egy Habony Árpádhoz kísértetiesen hasonlító, orrát rángató figura tűnt fel egy nem éppen pénztárcakímélő klub reklámanyagában. A kezdetekben akár tényleg lehetett volna a hasonlóságra fogni az ügyet. Rábízva az oknyomozó firkászokra annak bizonyítását, hogy tényleg Habony Árpád a videón megjelent pénz-szóró. Ilyen rányú cáfolat nem érkezett. Még a DK részéről érkezett olyan nyilatkozatra sem, miszerint Habony Árpád a nemzetbiztonsági kockázatok egyike. Ellenben a Vimeo nevű megosztóhelyen hirtelen elérhetetlenné vált az az ominózus filmecske, amely kirobbantotta a botrányt. A jelenlegi akció, amelynek nyomán újravágva, Habonytalanítva ismét elérhetővé tették a reklámanyagot tulajdonképpen végképpen eloszlathatta azt a gyanút, amely alapján esetleges hasonlóságról lehet csupán szó. Egyszerűen azért, mert a szereplőnek alighanem erősen igazolnia kellett a személyazonosságát, hogy a klub ezt a szívességet megtegye. Márpedig azokon kívül, akik maguk Habonyok, illetve a Habony-tanácsok kedvezményezettjei, aligha érdekelt volna ez bárkit is.

De még azt is el tudom képzelni, hogy egy nyilvános szórakozóhelyen készült, aligha rejtett-kamerás felvétel esetében még a személyazonosság igazolásán, és a fennkölt durcin túl is kellhetett pár egyéb dolog is a videó-anyag átszabásához. Viszonylag kevésbé lennék meglepve, ha a teljes beavatkozási költséget kiszámláznák a beavatkozást kérőnek. Mert magától aligha lehetett érdeke a klubnak az átalakítás. Egy esetet leszámítva. Ha utólag rájöttek, hogy ki szerepel a videón- S ennek hatására elment a kedvük attól, hogy egy, a magyar politikai életből ismert akárki legyen, akár csak pillanatokra is, a klub „arca”. Azaz, ha a klub szégyellte azt, hogy Habony Árpád is a vendégei között volt. Mert különben valószínűbb, hogy egy politikai szereplő, egy híresebb ember feltűnése inkább javítja a promóció sikerét. Ha azonban kiderül, hogy a híres ember inkább hírhedt, az már nem annyira jó reklám. Természetesen tehát előfordulhat, hogy a klub maga döntött a beavatkozásról. Besorolva a Habony Árpádot abba a kategóriába, akinek pénzt még szabad költeni a klubban, de egyébként mégis inkább jobb szeretnék, ha az ajtón kívül népszerűsítené magát.

Ha azonban mégis az első, a külső költségviselőre alapozott forgatókönyv lehet igaz, akkor érdekessé válhat, hogy ki fizeti a számlát? Habony Árpád? A tanácsait igénybevevő kormányzati, kormányzathoz közeli figurák? S vajon ki járt el az ügyben? Habony Árpád személyesen? Netán a külügyi apparátus mozdult meg annak elérésére, hogy kivágják a felvétel új verziójából? Ha már Habonyt nem vágták ki a szórakozóhelyről időben? Közbevetőleg: ha a külügy mozdult meg, akkor esetleg mégis ingyen elvégezték a filmoperációt. Még az sem kizárt. Azonban, ha ez következett esetleg be, akkor az igen komoly szegénységi bizonyítvány lenne Szijjártó bandájára nézve. Ebben az esetben ugyanis maga a hatalom értékeli fel Habony Árpádot, és teszi végképpen közszereplővé. Ami ellen elég sokáig harcolt az érintett. Egy füst alatt, a hatalom által elősegítetten felértékelve minden olyan lementett film-példányt, amelyen még ott szerepel az orrát rángató Habony Árpád.

Összességében tehát a kérdések sokkal érdekesebbek lehetnek, mint maga a szereplőtörlés ténye. Azok a kérdések, hogy ki kérte a beavatkozást, és kinek, mennyibe került? Pénzben. Mert presztízsben, egy normális országban, elég sokba fájna ez ahhoz, hogy az érintett farkát behúzva elsunnyogjon az Antarktisz közepére.

Andrew_s

Alkoholtól angyalokig

A drámapedagógia kapcsán írandó bevezetőként nyugodtan idemásolhatnám egy korábbi poszt lead-jét. Nem teszem. Még akkor sem, ha a társulat más, a téma más, csak a cél hasonló. Hogy mihez képest? Nem a vasedényhez, hanem ahhoz a darabhoz képest, ami legutóbb 2015. december 9-én volt látható a MU-színházban. A címe: „Kovács János felnövekedése és bukása 14 stációban elmesélve”. Előadója a RÉV Színházi és Nevelési Társulat.

Azért persze tovább is van. Vagy inkább itt kezdődik. Vagy inkább a végén kezdődik. A játék tulajdonképpen igen. A végén kezdődik. Majdnem a végén. Amikor megjelenik Kovács János a színen, akkor már kifejlett alkoholista. Mint a játékidő végére megtudjuk: túl az első, angyallátomásos, delíriumos rohamon. Munka nélkül, haveroknál csövezve. De előre szaladtam, mert ezek olyan részletinformációk, amelyek apránként keverednek elő. Abból a bugyorból, amelynek a neve: élet. S amelynek egyes, az alkohollal kapcsolatos stációit hivatott a játék elővarázsolni. A MU-szinház színpadán nem annyira a 18-as karika boldog tulajdonosainak, mint az azon már átkeveredett korosztálynak. De eredendően mégis inkább középiskolásoknak. Abban a reményben, hogy hatással lehet az alkoholhoz való személyes viszonyokra. Amely azért mégis csak egyedi.

Talán ezért nem is baj az, ha egyes jelenetek után hiányérzete marad a nézőknek. Ahogy az sem, ha mások kicsit túljátszottnak tűnnek. Hiába, no. Rég voltam tizennyolc éves. S bezzeg az én koromban….is ittak a fiatalok. Még csak nem is sokban különböző okokból, mint amit a játékbeli Kovács János elképzelt élete villant elénk. Feszültségoldás, beavatási rítus, csoportnyomás, kivagyiság, önbizalomhiány, családi példa, és még ki tudja mi minden okból. Tulajdonképpen bármely okból. Számos esetben a kezdetben, vagy menet közben visszahőkölő pohárszorongató torkán legurítva a következő kortyot. Amely folyamat végén sok minden van. Sok minden lehet. Egyedileg. Mint az alkoholba fojtott pillanatok mögött. Joggal téve fel a kérdést: Mennyiben segíthet a dráma-pedagógia az alkohollal kapcsolatos viszony felülvizsgálatában?

Talán semennyire? Talán az absztinenciáig? Valószínűleg az egyik válasz sem igaz. egyszerűen azért, mert nincs univerzális válasz. Általában sincs. Egy drámapedagógiai foglalkozástól elvárni különösen hiú ábránd lenne. Ne is várjuk el. Ha azt eléri, hogy a tizenéves néző végiggondolja a helyzeteket, vagy akárcsak megjegyezze, már tett valamit. Még akkor is, ha esetleg csak apró csengőket, helyzet-figyelmeztetéseket ültet el a személyiségében. S aligha vállalkozhat egy ilyen előadás többre. Egyfajta ön-, és közismereti tréningre. Talán nem is csak az alkohol kapcsán, hanem minden olyan esetre, amikor egy csoport beavatási rítust akar olyasmiből csinálni, ami hosszú távon nem előnyös, és esetleg már akkor is megalázó. Figyelmeztetve arra is: aki ma ilyen áron fogad be a csoportba, az simán ellened fordul, ha sikerült bedarálnia. Aki az első poharat nyújtja, aki megtapsol, ha elájulsz, az fog kiátkozni, amikor nem tudsz ellenállni, és nála is többet iszol. Amikor szétromboltad magad. Amikor mindenedet, az életed is tönkretetted a hatására. Akkor fog megtagadni. S lesz ok, és lesz helyzet, amikor nem tehet mást. Akármilyen embertelennek is fog tűnni. Akármennyire félredobott leszel: félredob. Ha van esze, félredob. Mert, ha nem teszi: veled pusztul.

De ez már talán csak a kor mondatja. A biológiai. Valamint a hírek, amelyek alapján a folyamatosan lecsúszó alkoholista után már nem nyúl a család, nem nyúlnak az ismerősök, és eldobják a szeretők. Okkal. Nagyobb áldozat, több emberre kiterjedő áldozat az akarata ellenére megpróbált segítség kísérlete, mint az elszigetelődés. Nem közönyösségből, hanem felelősségből. A család, a környezet többi tagja felé. S hát igen. Ez a gondolat így, nem jelenik meg a játékban. De a jelzés, a sárga lámpa kigyullad azért. Azt véletlenszerűnek gondolom, hogy felmerül-e a majdani középiskolás nézőben. Ahogy az is: egyfajta beavatási, felnőtté avatási rítus az is, ha valaki NEM-et tud mondani. S általában keményebb, szilárdabb döntés. mert az biztos, hogy az övé. A csoportnyomás pedig a hangyáké.

Egy másik vonulat megjelenését kevésbé hiányoltam. Annak a bevillantását, hogy a függőség a pszichikum olyan öngyilkossága, amit a test aktív vagy passzív kivégzése túl gyakran követ. Nem feledve persze azt sem, hogy az okok sokszor rokonok. Az, aki elveszti önnön fontosságának tudatát, a hitet, hogy számít önmagának, hogy személyes fontossági listán az ő neve is szerepel, az sokszor pusztítja el magát. S aki így dönt, annak az eszköz már csak az időt szabja meg. A célt sosem. Mert a célja már eldőlt. Lebeszélni azzal, hogy ki mindenki másnak van rá szüksége: aligha lehet. Sem öngyilkost, sem alkoholistát. De ez már nem középiskolásoknak való vidék.

Andrew_s

Új helycserék és háromságok

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A jelek szerint megrázzák Orbánia helyosztó-fáját. A jómadarak egy része felröppen, és új ágat néz ki nekik a vezér. A jelenlegi hírek szerint Áder János és Kövér Kövér László a két fő érintett. Amennyiben Orbán Viktor exportálná Áder Jánost, és egy látszatpozícióval fogná be a jelenlegi házelnök szemét.

Így a jelenlegi köztársasági elnökből esetleg vice ENSZ-főtitkárt, míg Kövérből köztársasági elnököt faragnának. Egyelőre még feltételes módban lebegtetve fel a hírt. Aligha véletlenül. Alkalmazkodva ahhoz a kommunikációs vonulathoz, ami már jó ideje a kádárizmust idézi. S amit a 2002-óta óta töretlen nyelvcsapásokkal előretörő Rogán Antal is alkalmazott annak idején. Már 2012-ben is. Egyszerre szoktatva a tömegeket a gondolathoz, és egyszerre kínálva olyan alternatívát, ami a hír hallatán minden(ki) mást elfogadhatóbbá varázsol. Például a házmesterségi főacsarnok helyett akár Orbán Viktort is szimpatikusabb királyjelöltté téve sokak szemében. Elvégre Orbán Viktor már azóta, vagy inkább régebben szeretne köztársasági elnök lenni, amióta az ország indigóbajnokát sikerült kiiktatni abból a posztból. Csakhogy akkor Áder János olyan szinten veszélyeztethette még Orbán pártbeli pozícióját, hogy sürgősen olyan helyre kellett tenni, ahol egyrészt szem előtt van, másrészt bizonyíthatja lojalitását. Megkapta hát Schmitt Pál székét.

Ez a helyzet 2012 óta nyilvánvalóan megváltozhatott. Orbán megerősödött a pártban, kiépítette azt a Simicska-független oligarchiát, amelynek tagjai már csak neki hálásak. Ha másért nem, akkor azért, mert esetleg addig vannak szabadlábon, míg Orbán hatalmon. Az ENSZ főtitkárja körül sertepertélők pedig lehetnek olyan büszkék magukra, amennyire akarnak. Valójában olyan poszt, ami a hazai politikában se nem oszt, se nem szoroz. Ahogy különben a köztársaságtalanított Magyarország elnöke sem túl súlyos poszt. A korántsem népszerű Kövér jelölésével tehát elérheti Orbán, hogy felajánlják neki az összevont elnökségeket. Ország-elnök, és szolgafőnök lehet egy személyben. Amit, az éppen aktuálisan megvívandó harca jegyében, el fog fogadni. Ha felajánlják neki. Márpedig az ellenzék hathatós külső támogatása miatt legfeljebb a szélsőjobb irányából lenne hathatós ellnvélemény.

Ugyanakkor a felröppentett jelölésnek mégis van legalább egy pozitív üzenete. Például az, hogy a jelek szerint Áder János és Kövér László sem tartozik a nagy harácsolók közé. Ellenkező esetben A zsebüket tartották volna megtöltésre, és fel sem merült volna, hogy egy különben semmitmondó címmel megelégszenek. S ez akkor is igaz, ha nem félek attól, hogy a kolduló hajléktalanok közt fogom legközelebb viszontlátni bármelyiküket is. Ahogy kolduló barátként sem. Annyira nem veszik ők komolyan azt az orbáni kiszólást, hogy Magyarország keresztényi ország. Amit a KDNP hatalomhoz közeli tobzódásának árnyékában nehéz is komolyan venni.

S miközben ezen elmolyolgatnak az emberek, talán arról sem kell okvetlenül megfeledkezni, hogy a megüresedett pozíciók folytonossági hiányt okoznak a hatalom szövedékében. Ha Kövér mozdul, kell egy házelnök. Ha Orbán mozdul, kelleni fog egy miniszterelnök. Ha Orbán nem mozdul, attól még a mindig előkerülhet egy potens királycsináló. Kirakva a pártvezérségből. Felértékelve adott esetben azt a korábbi kérdést, hogy vajon milyen háttéralkuk lehetnek a Fidesz, illetve a kormányzás jelenlegi második, netán harmadik vonalában. Akár a Jobbikkal. Akár másokkal.

Andrew_s

Boross Péter és a züllés

Forrás: Iiwallpapers

A pedagógia, de inkább az emberi kapcsolatok egyik alapja, hogy tartózkodjunk a másik ember, mint emberi entitás minősítésétől. Inkább a cselekedetekre, és az általa kinyilvánított gondolatokra figyelve. A hétköznapokban ez a „hülye vagy” és a „hülyeséget beszélsz” distinkciójában nyilvánul meg. Így az egykor jobb napokat is talán megélt, volt miniszterelnök Boross Péter esetében sem hozakodunk elő a korával, és hasonlókkal. az is elég szégyellnivaló lenne, amit olykor mond. Ha eljutna odáig, hogy végiggondolja.

Legutóbb például a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöki sajkájában nyitotta ki a száját. Ismét, és most is kár volt. Talán lassan elborította volna a feledés a korábbi megnyilatkozásait, ha hallgat. Talán kicsit humanistább képet hagy magáról, ha csendben marad. Holott már korábban is megállapíthattuk, hogy megőszült haja alatt olyan gondolatok keringenek, amit jobb lenne magában tartani. Ahogy Veritas-brigadérosi megszólalásainak ama gyöngyszeméért is kár volt, aminek eszmei értéke inkább ahhoz hasonlított, ami után a mondás szerint a gyöngytyúk szokott kapdosni. Az volt az, amikor az 1 Szakály értékű szakályi embertelenséget, a tömeggyilkosságok előkészítését idegenrendészeti intézkedésnek beállító szemétséget védelmébe vette. Mondhatnánk tehát: erre futja Boross Pétertől. S tényleg erre futja.

Mert a legutóbbi megszólalásában egy olyan könnyed kijelentést tett, hogy 1945-ben „intellektuális elzüllés” indult el. Mely határvonal meghúzása tulajdonképpen szerves folytatásának is tekinthető persze a korábbi szereplései alkalmával felvázolt rasszista, és nem kis részben embertelen világkép-vázlatnak. Mert ez a határvonal nyilvánvalóan sejteti azt, hogy Boross Péter számára mindaz, ami az 1945 előtti Magyarországot jellemezte, az maga volt az intellektuális Kánaán. Amely korszakhoz nem csak a történelem olyan igazán apró megnyilatkozásai tartoztak, mint mondjuk a mohácsi vész, hanem az olyan kicsit közelebbi események is, mint a százezrek közvetlen, illetve közvetett feláldozásával járó kirándulás a Don-kanyar környékére. A magyar szerepvállalás a hitleri birodalomépítésben tehát Boross Péter szerint teljesen rendben van. De ugyanígy teljesen rendben van a magyar zsidóság, illetve cigányság elleni írtó-hadjárat is.

Mely utóbbi kapcsán szinte biztosan motiválta az Antall József székébe egykor belehuppant figurát az is, hogy mostanság divat az olyanokról lemosni az alvadt vérszínű mocskot, mint Hóman, vagy Horthy. Boross Péter, miközben intellektuális nívónak állítja a zsidótörvényekkel, Holocausttal terhelt korszakot, nyilvánvalóan igyekszik jó szolgálatot tenni az említett mosdatóknak. Mint klotyópapír. Nyelvileg. Mert nyelvében és a talpnyaló. Is. Meg Boros Péter is. Nem feledve persze, hogy a tenger nélküli, gyáva lovas szobrára annak idején, 2012-ben, a Fidesz egyes képviselőinek vezényletével tarháltak. Mely párt különben a Veritas oldaláról érkező korábbi megnyilatkozásoktól sem igyekezett elhatárolódni. Mely párt vezetője egy zsidó temetőben is megengedhetőnek tartotta az antiszemitizmussal rokon megnyilatkozást. Amely alkalomból különben Boross Péter is ott pitizett az első sorban. Mint intellektuálisan önjelölt felsőbbség. Miközben persze lehet abban is valami, hogy még ha nem akkor kezdődött az intellektuális züllés, az véget sem ért 1945-ben. Szép példájaként ennek a züllésnek az is, hogy Boross Péter miniszterelnök lehetett annak idején. Még akkor is, ha csak örökölte a tisztséget.

Az intellektuális rituálén túlmutatóan pedig mintha kicsit időhurokba került volna az egykori bársonyszék-töltelék. Olyanokat emlegetett ugyanis, hogy „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. S ezt 1945-re értette. Ami kétségtelenül igaz is lehetett. De nem sokáig. Az állami gazdaságok és a téeszek ugyanis hamarosan megszervezésre kerültek. Korántsem a humanizmus nagyobb dicsőségére utaló módszertannal, de kétségtelenül a gazdaságosabb, és központilag irányított termelés jegyében. Mígnem, nem kis részben a Boross Pétert is magába foglaló kormányzat ténykedésének, és a zsellérnosztalgiának a jegyében „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. Mely ellen Boross Péternek akkor sem volt szava, és most sem néz a tükörbe. De talán jobb is.

Hacsak nincs olyan speciális tükre, melynek az alján nyálelszívó biztosítja a reggeli önszembeköpés eredményének eltakarítását. Bár, ha ilyen tükör létezik, akkor alighanem nagy a keletje a politikai elit köreiben.

Andrew_s