![]() |
Megynyiltak az ügynök-akták. Gondolom sokan rá is rongyoltak a keresésre, és nem is beszélnék le róla senkit. Tegye. Elvégre még mindig jobb, ha a szomszédját, az iskolatársait, a családtagjait keresgéli, mintsem a kormányzási hatékonyságon gondolkodna el. Az év végéhez közeledve. Ugyanakkor érdemes talán kicsit azon is elgondolkodni, amit a különben teljesen korrekt tájékoztatásban hangoztatnak az aktákkal kapcsolatban.
Nevezetesen azon, hogy akinek a nevét megtalálják, az korántsem biztosan volt önkéntes, illetve érdemi kiszolgálója a szolgálatoknak. Azt sem zárnám ki, emlékezve a Hofi által malacokra vetített szemléletre, hogy olykor talán "kilóra" is gyárthattak adatlapokat. Azt meg ismét csak a szolgálati tájékoztatásból tudhatjuk, hogy nem kis számban selejteződtek iratok. Akár célzatosan is. Miközben természetesen figyelembe vehetjük azt is, hogy hivatalosan sem a teljes állomány került ki a nyilvánosságra. Valamint a feldolgozottság mértéke sem teljes.
Erre egy egyszerű próba is utalhat. Ha valaki rákeres egy két éves periódusban a Budapesten születettekre, akkor százévesnél idősebbek esetében közel nagyságrenddel több találatot fog kapni, mint a most hatvanasok esetében. Mondjuk az 1920-1921-es illetve az 1959-1960-as periódusokban. Holott nem tűnik túl életszerűnek, hogy a nyolcvanas évek egyetemistái, sorkatonái, vagy "csak" középkáderei tizedannyira érdekelték a szolgálatokat, mint a korábbi évek "kispolgárai". De ettől még lehet.
Azt a véleményt se kapkodjuk el, hogy pont ez a korosztály képezte sokáig azt a politikai réteget, amely tagjainak érdeke fűződhetett a selejtezésekhez. Mert akkor, ha történeti sorrendbe halad a feldolgozás, akkor lehet, hogy egyszerűen még nem tartanak teljes mértékben ott, hogy minden korosztály a maga teljességében kerüljön ki a nyilvánosságra.
Mely adatokkal aztán majd lehet folytatni a már most elkezdődött mutogatást, revolverezést, sárdobálást. Nagyban és kicsiben. S rendben. Nem vagyok álszent. Magam is rákerestem pár névre. Nem egy esetben erősen csodálkozva, hogy nem kaptam rá találatot. Miközben rájöttem arra is, hogy alig változtat érdemben bármin.
A kenyér árán biztosan nem. Ha valakinek negyven éve egy "jellemzéssel", netán jelentéssel derékbe törték a karrierjét, egy zsarolással tönkretették az életét, az aligha kapja vissza az eltelt évtizedeket. Azoknak sem lesz soron kívüli feltámadás, akik idő közben eltávoztak. Így sok szempontból egy újabb gumicsont került az asztalra. Amin lehet passziánszozni az aktákkal. Ha esetleg a kenyérnek már nem lesz szükséges helyet szorítani.
Andrew_s


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése