2025. április 13., vasárnap

Megjegyzés - 2025. 04. 13.- Kollár Kinga öngóljához

Kollár Kinga szövege kétségtelenül kavicsot dobott az amúgy sem túl nyugalmas politikai pocsolyába. S Orbán kommunikációs gépezete kétségtelenül rámozdult. Ez is lehet persze kontraproduktív, ha a tiszás közösség összezárásához vezet. Miközben lehet hatékony abban, hogy gátolhatja a tiszás szimpátiakör jelentősebb bővülését. Azt a jövő fogja megmutatni, hogy melyik, vagy milyen más hatás lesz a jelentősebb.

Eközben két másik megnyilvánulásra kezdtek hivatkozni a különböző oldalak. Melyek ugyanakkor nem igazán összemérhetőek. Az egyik Gyurcsány beszéde a hazugságól. Annak idején Gyurcsány egy zárt, kifejezetten a saját pártjának szervezett rendezvényen mondta azt, amit mondott, és szövegösszefüggéséből kiragadva építettek rá kampányt. Ami ott és akkor nem is volt túl hatásos. A Fidesznek valójában kemény kommunikációs munkájába került, hogy a társadalmat gyurcsányozással impregnálja.

A sokat emlegetett Orbán-szöveg is egy párt, a Néppárt megbeszélésén hangzott el. Miközben nem is közvetlenül a pénzek elzárását kérte a Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán. Még akkor sem, ha akár joggal ruházták fel ilyen tartalommal. Ugyanakkor nem emlegette a saját hatalmi igényét. Még akkor sem, ha nyilvánvalóan hazaüzent azzal a beszéddel is.

Ezzel szemben Kollár Kinga egy már megtörtént állapotról beszél, s annak folyamatos fenntartását kéri. Nem egy párt gyakorlatilag üresben futó beszélgetésén, hanem a támogatások kezelésében kicsit fajsúlyosabb EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának (CONT) a meghallgatásán. Az kétségtelen, hogy az EU-s pénzek elvonásában Orbán nyakig sáros. Ebben a helyzetben a tiszás képviselő kommunikálhatta volna azt, hogy egy új társadalmi szerződést kötve, az általuk tervezett változtatásokkal módosítani akarják ezt a helyzetet. De Kollár Kinga nem igazán ezt kommunikálta. Joggal és alaposan sorolta fel, hogy milyen károkat okozott a társadalomban a pénzek elvonása. S akkor, ha itt visszaadja a szót, akkor valószínűleg akár jól is kijöhetett volna a történetből.

De ezt követően egyetlen szófűzéssel agyonverte az egészet. Mert leegyszerűsítve azt mondta el, hogy az ellenzék mekkorát kaszált ezen. Tegyük hozzá úgy, hogy a Tisza nyilvánvalóan egyedül önmagát tartja ellenzéknek, ami már önmagában is sokat elárul a totális hatalomvágyról. Azaz Kollár Kinga azt emelte ki, hogy azért tekint pozitívan a 2026-os választások elé, mert ők ekkorát kaszáltak politikailag az emberek nyomorán politikailag.

A három politikai megnyilvánulás között tehát érezhető némi különbség. Akkor is, ha a vérbő tiszás fórumdroidok ezt nem veszik tudomásul. Ahogy azt sem, hogy Kollár Kinga egy alapos politikai öngólt lőtt ezzel az egyetlen mondattal. Ha ugyanis Magyar Péter leveszi a sakktábláról, akkor Orbán győzött, mert a Tisza meghátrált. Ha nem veszi le, akkor összekollározza magát, és a Fideszben van elég gyakorlat erre, illetve ennek a kihasználására. Ezt, mint a NER neveltje, Magyar Péter tudhatja legjobban.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Ez úgy hülyeség ahogy van. Kollár hozzászólását minden épeszű ember érti és nem félreérti ahogy a szerző

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelenül Nagyon Bátor!
      Bármi megvitatható, de annak alapfeltétele, hogy valaki érveket hozzon, és nem azt, hogy hülyeség, mert névtelenül le bírta írni ezt a szót. Egy másik feltétel, hogy legyen saját véleménye, mert a "minden épeszű ember" az egy sokaság, és nem az egyes ember.
      Tehát valójában azzal állunk szemben, hogy adott valaki, aki önmagát felvállalni ugyan gyáva, de önkényesen épeszűnek tekinti magát, és ebből a semmi, és senki által nem validált magasságból állítja, hogy minden más, mint a saját véleménye hülyeség.
      Ehhez csak gratulálni tudok!

      Törlés